16.
rész
Kate érezte a férfi hangjában a
félelmet, de nem ez volt az egyetlen, amit a kérdésben látott. Meglátta a
lehetőséget is a visszakozásra, melyen most ismét elgondolkodott. Ha a liftben
lezajlott jelenetre és apró csókra gondolt, egyre világosabbá vált előtte, hogy
az író és ő képtelen távol tartani magukat a másiktól. Akkor is nehezükre
esett, amikor még semmi nem volt közöttük, pusztán együtt dolgoztak, de amióta
megízlelhették, milyen a másik karjába bújni, megcsókolni, végig simítani
meztelen bőrén, érezni, ahogy a férfi izmai játszanak tenyere alatt, miközben
megérinti, már elképzelhetetlennek tartotta, hogy enélkül éljen, és tudta, szerelme
is hasonlóképpen érez, hiszen akkor nem ragadott volna meg minden alkalmat,
hogy megcsókolja, megérintse. Tisztában volt vele, hogy a közös vacsora magában
foglalja annak a veszélyét, hogy nem állnak meg egy csóknál, a kérdés már csak
az volt, meg akar-e állni, egyáltalán távol akarja-e tartani magát a férfitól,
akit szeret, vagy hagyja, hogy ezen az egy estén, átvegye esze helyett a szíve
az irányítást, és megfeledkezve Vicram-ról, a Loksat-ről, egyszerűen csak
követi az érzéseit, és elbújik a világ elől férje karjaiban. Mivel Castle még
mindig a válaszára várt, döntenie kellett, végül nagyot sóhajtott, és mosolyogva
bólintott.
-
Szabad az estém – válaszolta, és
figyelmét nem kerülte el a megkönnyebbült sóhaj, mely feltört az íróból –
hazavigyelek? – kérdezte, de Castle nemet intett a fejével, és az ajtó kilincs
után nyúlt.
-
Inkább hívok egy taxit – felelte, majd
kiszállt, és csillogó szemekkel, boldogan mosolygott vissza a feleségére –
pontban nyolckor nálad leszek – ígérte, majd becsukta az ajtót, és alig egy
perc múlva, Kate láthatta, ahogy egy leintett taxi megáll előtte, ő pedig,
beszáll.
Kate még egy utolsó pillantást vetett
magára a tükörben, és tenyerével végig simítva a ruhán, tüntetett el egy
láthatatlan ráncot a selymes anyagról. A világoskék egészruha feszesen simult
karcsú testére, jól kihangsúlyozva vékony derekát, és hosszú lábait, melyeket a
ruhához illő körömcipőbe bújtatott. Haját kontyba kötötte, és egy hosszúkás
fülbevalóval emelte ki még inkább kecses vonalú nyakát. A ruha dekoltázsa
elegánsan vonzotta a tekintetet melle vonalára, de jótékonyan takarta az öt
évvel korábbi lövés helyét, miközben a szabás még inkább kiemelte telt kebleit.
Az összhatást, csupán a homlokán éktelenkedő sebtapasz csorbította, mire
hirtelen gondolt egyet, és leszedte homlokáról. Összehúzott szemmel vizsgálta
meg a vékony sebet, mely már nem vérzett, majd nagyot sóhajtott. A seb körül
lilás folt éktelenkedett, és tudta, semmilyen púder nem tudná eltüntetni. Kate
éppen vajszínű szövetkabátját terítette vállára, amikor kopogtattak, és szíve
azonnal gyorsabb ütemre váltott. Maga sem értette, miért olyan ideges, hiszen
nem ez volt az első alkalom, hogy vacsorázni ment férjével, mégis különlegesnek
érezte, hiszen két hét után most először töltenek hosszabb időt kettesben. S
noha elhatározta, hogy nem lépi át azt a bizonyos határt, melynek átlépésére
mindennél jobban vágyott, a tudat, hogy kettesben lesz szerelmével, jólesőn
megbizseregtette. Nagy levegőt véve lépett az ajtóhoz, és amikor szélesre tárta
azt, néhány másodpercig ráfeledkezett az elegáns, sötétszürke öltönyt, és bordó
inget, bordó nyakkendőt viselő férjére. Hajából, mint általában, most is
homlokába hullott egy rakoncátlan tincs, és Kate csak nehezen állta meg, hogy
ne nyúljon oda, és az évek során megszokott rutinnal, félresimítsa.
-
Szia! – találta meg hangját a nő,
miközben tekintete összeforrt Rick elismerőn csillogó tekintetével. A kék
szemekből kiolvashatta, mennyire tetszik a férfinak a látvány, de arról fogalma
sem lehetett, hogy Castle szája kiszáradt, pulzusa az egekbe szökött, ahogy
végig nézett felesége csodás alakján, és szíve szerint, most azonnal a karjaiba
vonta volna. Ehelyett azonban, csak nagyot nyelt, és elmosolyodott.
-
Gyönyörű vagy! – bókolt őszinte
elismeréssel a hangjában – a portás fel akart szólni, de meggyőztem, hogy
szereted a meglepetéseket – fűzte hozzá cinkosan mosolyogva, Kate pedig, élénken
el tudta képzelni, mit mondhatott az író a szálloda recepciósának.
-
Utálom a meglepetéseket – javította ki a
férfit, mire Castle elmosolyodott.
-
Igen, tudom – kacsintott pimaszul, majd,
hogy bizonyítsa hátsó szándéktól mentességét, anélkül nyújtotta karját a nő
felé, hogy beljebb lépett volna a szobába – mehetünk? – kérdezte igazi úriember
módjára, mire Kate bólintott, és a férfiba karolva hagyták el a szálloda
épületét, ahol két héttel ezelőtt szobát vett ki magának. Még most is maga
előtt látta a recepciós elszörnyedt arcát, amikor bőrig ázva megjelent az
elegáns helyen, és szobát kért. A férfi arcán jól látszott, nem ilyen
vendégekhez szokott, annak ellenére sem, hogy a szálloda nem a felső tízezer
közkedvelt helyei közé tartozott. Ahogy elsétáltak a pult előtt, ugyanaz a
recepciós tátott szájjal bámult a nő után, Kate azonban észre sem vette. Minden
figyelmét lekötötte férje, aki büszkén mosolygott oldalán, és előzékenyen
nyitotta ki az ajtót, hogy a szálloda mellett parkoló, ezüst Mercedesbe
szállhassanak.
Az utat szótlanul tették meg, mindketten azt
próbálták találgatni, vajon mit hoz majd az este. Amint beértek az étterembe,
egy szolgálatkész pincér, akinek vékony, szinte már kisfiús testére, ráfeszült
a fekete-fehér egyenruha, az asztalukhoz kísérte őket, és felvette az
italrendelést, melyet alig öt perc múlva már ki is hozott. Miután mindketten
megrendelték az ételt, a pincér fejbólintással távozott, kettesben hagyva őket
az eldugott sarokasztalnál. A hangulatos étterem lágy, andalító zenével csábította
táncparkettre a vendégeket, a meghitt világításról az asztalon égő gyertyák
meleg fénye, és a plafonon, és a falon elhelyezett apró villanykörték gondoskodtak.
A helyet csak még barátságosabbá tette, hogy a bútorok, gesztenyebarna színűre
lakkozottak voltak, mely tökéletes összhangban állt a bordó terítővel, mellyel
az asztalokat lefedték.
-
Tetszik ez a hely – pillantott körbe
Kate futólag a helyiségben, miközben aprót kortyolt a zamatos vörösborból, mire
Castle bólintott.
-
Nem olyan régen bukkantam rá, amikor
erre jártam egy dedikáláson. Azonnal tudtam, hogy csak veled próbálhatom ki –
fűzte hozzá szerelmesen mosolyogva, és Kate nem tudta megállni, hogy ne
viszonozza a gesztust – gyönyörű vagy – ismételte meg a szállodában tett bókot
a férfi, mire Kate zavarba jött, és pohara után nyúlva rázta meg a fejét.
-
Csak régen láttál, Castle, de köszönöm –
hárította el a dicsérő szavakat, mire Castle elmosolyodott a szerénységet
hallva. Mindig is tudta, hogy Kate nincs tisztában a szépségével, és talán ez
volt az egyik tulajdonsága, amit annyira szeretett benne.
-
Milyen érzés kapitánynak lenni? –
váltott hirtelen témát a férfi, hogy kibillentse zavarából a nőt, aki hálásan
mosolygott rá, és azonnal látható volt, hogy felszabadultabbá válik.
-
Leginkább a sok munka, ami először
eszembe jut róla, de ez az én hibám – vallotta be őszintén, sajnálkozó
tekintettel, majd folytatta, miközben a pincér megérkezett asztalukhoz az
ínycsiklandozó finomságokkal – elméletileg főként papírmunkákkal kellene
foglalkoznom, és persze, politikai kérdésekkel, de ezek többsége untat, és nem
tudom megállni, hogy ne folyjak bele a nyomozásokba – ismerte el, mire Castle
elnézőn mosolygott.
-
Meglepődtem volna, ha az irodádban
üldögélve aktákat rendezgetsz – jegyezte meg, miközben egy újabb falatot tűzött
a villájára. Kate éppen válaszolni akart volna, amikor megszólalt a mobilja.
-
Ne haragudj! – szabadkozott, de Castle
csak legyintett, így jelezve, hogy egyáltalán nem zavarja a dolog – Beckett! –
szólt a telefonba, melynek végén Ryan hangja csendült fel.
-
Utánanéztünk Jared listáján szereplő
összes pasasnak, de mindegyikük tiszta. Szilárd alibijük van – jelentette
felettesének, majd kisvártatva Javi szólalt meg.
-
Vincenzo Sattori viszont nem egy ma
született bárány. Látszólag tisztességes állampolgár, de vádolták már
pénzmosással, csalással, még gyilkossággal is – sorolta Javi az információkat –
egész hosszú lajstroma van a központi rendszerben, de nem tudtak rábizonyítani
semmit.
-
Talán most sikerül – vélte Beckett, majd
megköszönte a fiúknak a munkát, és elengedte őket. Castle várakozó tekintettel
nézett rá, lévén, hogy Kate nem hangosította ki a készüléket, így csak
találgatni tudott, miről folyhatott a beszélgetés. Amint a nyomozónő beavatta,
arca felderült, és magabiztosan nézett szerelmére.
-
Nos? Most már elhiszed, hogy a maffia
keze van a dologban? – kérdezte olyan ábrázattal, mint aki mindig is tudta,
hogy igaza lesz, és végre esélyt kapott, hogy egy szkeptikust is meggyőzhessen.
-
Tudod, én miben hiszek? – kérdezett
vissza válasz helyett Kate, miközben szájához emelt egy darab húst, és salátát
– abban, hogy egy sáros fickóra terelődött a gyanú, aki azonban, korántsem
biztos, hogy maffiózó – jelentette ki, grimaszt előcsalva ezzel Castle-ből, és
majdnem felnevetett, amikor meglátta a durcás arckifejezést az arcán. Az este
további része is hasonló jó hangulatban telt, sokat beszélgettek, és nevettek
együtt, és Kate szinte el is felejtette, hogy távol kéne tartania magától az
írót. Nehéz szívvel szállt ki a Mercedesből a szálloda előtt, és éppen elköszönt
volna, amikor meglátta, hogy Castle is követi a példáját. – te hová készülsz? –
kérdezte gyanakodva, mire Castle úgy nézett vissza rá, mint aki nem is érti a
kérdést.
-
Hogy-hogy hová? Megígértem, hogy az
ajtóig kísérlek, emlékszel? – elevenítette fel a beszélgetésük egy részét, majd
a választ meg sem várva karolt a nőbe, és sétált vele egyenesen a liftig. Kate
érezte, hogy pulzusa emelkedni kezd, ahogy beszálltak, de legnagyobb
meglepetésére, és talán kis csalódására is, Castle hű maradt ígéretéhez, és
semmivel sem próbálkozott. Amikor a szobája ajtaja elé értek, az író nagyot
sóhajtott, láthatólag búcsúzáshoz készülődött – jó éjt, Kate! Köszönöm ezt a
varázslatos estét! – hajolt oda a nő arcához, hogy megpuszilja, és ajka,
véletlenül, vagy szándékosan túlságosan közel került a cseresznyeajkakhoz.
Hirtelen eltávolodott, és kérdőn nézett a nőre, akinek még mindig égett az arca
ott, ahol a férfi ajka érintette. Tekintetük összeforrt, és a következő
pillanatban, egyszerre mozdulva talált egymásra ajkuk. Nyelvük lassú, lágy
ritmusban kezdett el ringatózni, felvéve ismerős táncuk koreográfiáját, miközben
Kate érezte, hogy Castle keze végig simít derekán, majd eltávolodva onnan, a
csók megszakítása nélkül nyúlt a kilincs után, és tárta szélesre az ajtót, hogy
bejuthassanak. Ajkuk egyre szenvedélyesebb játékot játszott egymással, miközben
a férfi lábával berúgta az ajtót, és már éppen letolta a nő kecses válláról a
kabátot, amikor Kate elszakította ajkát az övétől, és zihálva szólalt meg.
-
Ne! Várj! – kapkodott levegő után a
nyomozónő, Castle pedig, úgy érezte, beleroppan, ha most itt kell hagynia élete
szerelmét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése