18.
rész
Kate kétségek között gyötrődött.
Egyfelől mindent megadott volna érte, ha most őszinte lehetett volna a
férfival, és beszámolhatott volna neki mindarról, amin az elmúlt két hétben keresztülment,
vagy ami arra késztette, hogy elhagyja, hogy aztán ölelő karjaiba simulva,
együtt találjanak megoldást, együtt nyomozzanak tovább, és soha többé ne
kelljen nélkülöznie szerelmét. Másfelől azonban, józan esze megálljra intette.
Tudta, óriási árat kellene fizetnie őszinteségéért. Nagy fába vágta a fejszéjét
azzal, hogy Rachel és régi társai gyilkosait megpróbálja kézre keríteni, és
ezzel együtt felszámolni a Loksat hálózatát, mely tevékenységgel máris magára
vonta azok figyelmét, akik felelősek a gyilkosságokért. Ha Castle-t bevonja a
nyomozásba, azzal tökéletes célpontot csinálna belőle. Bárki is áll az egész
ügy mögött, pontosan tudja, hogy a legfájdalmasabb pontja, ha elveszi tőle a
férfit, akit szeret. Castle továbbra is némán várakozott, mire Kate megrázta
fejét, egyértelművé téve Castle számára, hogy ezúttal sem kap választ a
kérdésre.
-
Castle, sajnálom – sóhajtott mélyet,
miközben gyűlölte magát azért, amit tennie kell – értsd meg… - kezdett volna
bele, mialatt közelebb sétált, és kinyújtotta a kezét, hogy megérintse férje
arcát, de legnagyobb megdöbbenésére, Castle hátrébb lépett, mielőtt
hozzáérhetett volna. Ez az egy mozdulat arculcsapásként érte a nyomozónőt, de
nem tudta hibáztatni érte a férfit.
-
Megértem! – szólalt meg fojtottan Castle
– megértem, hogy fontos vagyok neked, de azt is értem már, hogy mindig lesz
valami, ami fontosabb lesz nálam. – jegyezte meg, majd keserűen elmosolyodott –
vigyázz magadra, Kate! – suttogta, végül elhagyta a szobát, magára hagyva
feleségét fájdalmával.
Kate sikertelenül próbált meg munkájára
koncentrálni. Agya újra és újra levetítette elé az éjszaka történteket, és ahogy
akkor, most is rátört a késztetés, hogy felhívja a férfit, és elmondjon
mindent. A legdühítőbbnek azt érezte, hogy hiába küldte el, veszett össze vele,
mindennek semmi értelme nem volt, mert amikor később elment a találkozóra
Vicram-mal, kiderült, hogy egy üres raktáron kívül, melyben csak nyomokban
találtak abból a kábítószerből, mellyel Vulcan Simmons összeköthető volt, semmi
érdemleges nyomra nem bukkantak. Ha legalább áttörést értek volna el az ügyben,
megnyugtathatná a tudat, hogy hamarosan mindent elmagyarázhat férjének, ha
egyáltalán kíváncsi lesz még rá. A mozdulat, ahogy előző éjjel kitért az
érintése elől, bevésődött memóriájába, és fájón figyelmeztette, hogy nem sok
ideje maradt arra, hogy helyrehozza, amit lehet. Becsukva a mappát, melyet
olvasgatni próbált, ismét a falon függő órára pillantott, mely már 10 órát
mutatott. Elhatározta, hogy amint beér a férfi az őrsre, beszélni fog vele,
erre azonban még nem került sor. Félve gondolt arra, hogy talán nem is jön,
amiért egyáltalán nem hibáztathatta az éjszakai események tükrében. Miközben
egy újabb mappa után nyúlt, figyelmét nem kerülte el, hogy Javi és Ryan milyen
nagy egyetértésben igyekeznek a pihenő felé. Hirtelen gondolt egyet, és kilépve
az irodából, követte őket. Belépve, megnyugodva látta, hogy nem vitatkoznak,
ami mostanában gyakran előfordult, hanem ettől eltérően, halkan pusmognak
valamiről. Amint meglátták, ki lépett be, elhallgattak, és várakozón néztek rá.
-
Sikerült összeszedni még információt
Sattori-ról? – kérdezte, úgy téve, mintha nem tűnt volna fel neki a pillanatok
alatt beállt csend, mire Ryan bólintott.
-
Igen. Elsősorban tengerentúli
kereskedelemmel foglalkozik, de a nevére van bejegyezve néhány építkezési
vállalkozás is – jelentette felettesének a férfi, mire Kate felkapta a fejét,
és anélkül, hogy meg kellett volna szólalnia, Ryan bólintott, így jelezve, hogy
pontosan tudja, mi jutott eszébe – igen, az ő nevén van az építkezés, ahol
Jared Tolcado-t megtaláltuk.
-
Keressetek bizonyítékot arra, hogy
valóban kapcsolatban volt az áldozattal, és amint megvan, szóljatok! –
utasította embereit, majd kávéjával a kezében, az ajtó felé indult, Javi hangja
azonban, megállította.
-
Castle, hol mászkál? – kérdezte, csak
úgy mellékesen, mire Kate megtorpant, és látszólag érdektelenül vonta meg a
vállát.
-
Régen nyomozott már velünk, talán
kimerítette a tegnapi nap – felelte olyan hangon, mint aki még örül is neki,
hogy nincs itt az író, de Ryan-t nem tudta becsapni, aki átható kék tekintetét
rászegezve, nem szólt egy szót sem, csak figyelt. Kate kezdte kényelmetlennek
érezni a férfi néma figyelmét, melytől olyan érzése támadt, mintha Kevin a
lelkébe látna. A pillanatot Javi hangja törte meg, ahogy örömtelenül
felnevetett.
-
Reméljük, hogy alszik, és nem valami
marhaságot csinál – jegyezte meg bosszúsan, de hangjából ki lehetett érezni egy
csepp aggodalmat, annak ellenére, hogy mindig azon munkálkodott, hogy társai
véletlenül se sejtsék meg, neki is van érzékeny oldala, és ő is barátjának
tekinti az írót. A tény, hogy végre lehetősége lett volna Beckett mellett
lenni, és nem volt itt, két lehetőséget rejtett magában. Az egyik az volt, hogy
a kapitány maga küldte el, a másik, hogy történt valami közöttük, amiért az író
döntött úgy, hogy nem jön be. Tekintettel Kate válaszára, és a felettese arcán
átsuhanó bánatra, az utóbbit tartotta elképzelhetőnek.
-
Miért csinálna hülyeséget? – szakította
el most tekintetét a kapitányukról Ryan, és kérdőn nézett Javira. Amint
kicsúszott azonban a száján a kérdés, máris megrázta a fejét, mint, aki
tisztában van vele, milyen butaságot kérdezett Castle-el kapcsolatban.
-
Most viccelsz?! – döbbent meg Javi, majd
azonnal folytatta – Castle-ről beszélünk, csak hülyeséget csinál egyfolytában –
jelentette ki magabiztosan, majd amikor pillantása találkozott Kate
tekintetével, gyorsan helyesbített – leszámítva, amikor feleségül vett –
igyekezett korrigálni mondandóját, majd folytatta – ráadásul ezúttal egy olyan
ügybe tenyerelt bele, amiben egy olasz maffiózó a fő gyanúsított. – ért eszmefuttatása
végére, mire Ryan egyetértőn bólogatott, Kate pedig, érezte, hogy szíve
gyorsabb ütemre vált. Rossz érzés kerítette hatalmába, melyet kivétel nélkül
mindig akkor érzett, amikor Castle valami ostobaságot csinált. Rettegett tőle,
hogy megérzései ezúttal is bekövetkeznek, és bármennyire igyekezett, nem tudta
elnyomni magában a kétkedést, mely Castle távollétére keresett magyarázatot.
Egyfelől azt gondolta, legalábbis szerette volna hinni, hogy a férfi csak azért
nem jött be, mert nem akart vele találkozni az éjszaka történtek után,
józanabbik énje azonban, aki ismerte a férfit, azt súgta, az író nem fogja
feladni a nyomozást a vitájuk ellenére sem. Sokkal valószínűbb, hogy egyedül
folytatja. Remélvén, hogy ezúttal téved, erőnek erejével elnyomta a figyelmeztető
hangocskát, és a fiúk felé fordult.
-
Tapadjatok rá Vincenzo-ra. Bizonyíték
nélkül nem hozhatjuk be, mert a jól fizetett ügyvédei szétszednek minket –
utasította a fiúkat, majd irodájába ment.
Javi rezzenéstelen arccal figyelte,
ahogy felettesük távozik, majd zakójánál fogva rántotta vissza társát, aki
éppen a parancsot indult teljesíteni.
-
El kéne ugranom néhány órára –
jelentette be, mire Kevin égnek emelte a tekintetét.
-
Mit mondjak Beckett-nek? – kérdezte
aggodalmas hangon, mialatt kétsége sem fért hozzá, hogy barátja megint a McCord
ügy miatt akar lelépni, Javi azonban, megrántotta a vállát.
-
Gőzöm sincs, ne parázz állandóan! Találj
ki valamit! Elvégre ő csak a főnököd, nem a feleséged! – vetette oda, miközben
az ajtó felé indult, de Kevin hangja megállásra kényszerítette.
-
Mégis, ez hogy jön ide?! – kérdezte
értetlenül, Javi pedig, vigyorogva húzta el a száját.
-
Tudom, hogy katatón skizofréniába esnél,
ha Jenny-nek kéne hazudnod, de ő Beckett. Az a Beckett, aki maga is áthágta
néhányszor a szabályokat, ha az ösztönei azt súgták, jó nyomon jár – magyarázta
számára érthető logikával, de Ryan csak elhúzta a száját.
-
Azért, mert én komolyan veszem a
házasságomban az őszinteséget, még nem kellene gúnyolódnod. – felelte durcásan,
de Javi-ról látható módon lepergett, mert csak egy kézlegyintéssel válaszolt.
-
Csak találd fel magad! – kacsintott a
férfira, és már el is tűnt, miközben agyában egymást követve sorakoztak fel a
kérdések, melyeket egy bizonyos embernek kívánt feltenni, készen arra, hogy a
végsőkig elmegy majd, hogy a válaszokat is megkapja. Ryan nagyot nyelve
pillantott felettese irodája felé, és megnyugodva látta, hogy Beckett az előtte
heverő akták egyikére koncentrálva, fel sem néz, így nem láthatta, hogy két
beosztottja közül, csak az egyik ül le asztalához.
Kate hiába próbálta figyelmét lekötni,
fejéből nem tudta kiverni a Javi által mondottakat, és ösztönei is azt súgták,
jobban teszi, ha saját maga bizonyosodik meg róla, mit művel szerelme. Nagyot
nyelve emelte fel a telefont, hogy felhívja, megkockáztatva a lehetőségét, hogy
a férfi megint olyan távolságtartó lesz vele, mint előző éjjel, amikor elhagyta
a hotel szobát. Mégis, inkább vállalta ezt a kockázatot, minthogy kétségek
között maradjon. Szíve egyre gyorsabb iramot diktált, ujjai pedig,
türelmetlenül kopogtatták asztala lapját, ahogy arra várt, hogy végre meghallja
a szeretett férfi hangját a vonal végén. Amikor nem érkezett válasz a hívásra,
nyugtalanul illesztette helyére a kagylót. Kis ideig némán meredt a készülékre,
majd hirtelen elhatározással, ismét érte nyúlt, és a már fejből ismert számot
tárcsázta. Fejében millió verzió pergett le arra vonatkozólag, miért nem veszi
fel az író a telefont, kezdve azzal, hogy éjszaka bánatában a pohár fenekére
nézett, és még alszik, egészen odáig, hogy szándékosan hagyja figyelmen kívül a
telefon ricsaját. Éppen megint letette volna a kagylót, amikor meghallotta a
kattanást, mely jelezte, hogy ezúttal sikerrel járt, és felvették.
-
Castle? Merre vagy? – szólt bele
azonnal, mire csend következett, és a háttérből halk hangfoszlányokat tudott
csak kiszűrni, de túlságosan messze volt a készüléktől ahhoz, hogy értse is –
Castle? – törte meg a csendet Kate ismét, miközben halk nyöszörgést hallva,
szája mosolyra húzódott, ahogy elképzelte, hogy az álomittas író, kócos hajjal
igyekszik beleszólni a készülékbe.
-
Castle? Téged így hívnak, Mókuska? –
hallott meg egy vékony, női hangot a vonal másik végén Kate, és arcára fagyott
a mosoly, miközben a nő tovább beszélt – nem is mondtad, hogy van valakid. Jól
átvertél – kacagott bele érzéki búgással a készülékbe, Kate pedig, úgy érezte,
minden erő elhagyja, és szíve szerint, falhoz vágta volna a telefont.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése