Vonzások hálójában 21. rész

21. rész

Kate lélegzetvisszafojtva várta a választ, miközben Enrique-n látszott, hogy minden eshetőséget végig pörget a fejében. A nyomozónő, amíg a válaszra várt, tekintetével végig pásztázta a vaskapu mögött elterülő zöld pázsitot, egészen a bejárati ajtóig, és megnyugodva állapította meg, hogy egyetlen további gorilla sem tűnt fel, mióta beszélgettek. Ennek azonban nem tulajdonított túl nagy jelentőséget, leszámítva, hogy ha Enrique kötélnek áll, könnyebben bejut a házba. Tudta, hogy bent, a villában, további testőrökkel kell számolnia. Gondolatainak menetét a férfi hangja zavarta meg, aki úgy tűnt, végre dűlőre jutott magával.

-          Nem… nem lehet – dadogta olyan csalódással az arcán, mint egy gyerek, akinek a kedvenc játékát kell visszautasítania – a főnököm szigorúan meghagyta, hogy itt kell állnom. Ha elmozdulok innen, nagyon pipa lesz – tárta szét karjait, ismét láthatóvá téve a fegyverét, mire Kate lebiggyesztette az ajkát.

-          Semmi baj, cukipofa. Ez az én formám – lépett fél lépést hátrébb, majd folytatta – végre lehetőségem lenne megmutatni a bugyuta férjemnek, hogy másnak is kellek, nemcsak neki, erre így kibabrál velem az élet – hajtotta le fejét lemondón, mire Enrique nagyot nyelt.

-          Talán… ha sietnénk… - vetette fel, félúton megállva mondat közben, mintha nem lenne biztos benne, hogy ugyanarra gondolnak a reváns alatt, mire Kate csábosan villantotta rá tekintetét.

-          Ne aggódj! Nagyon gyors leszek – ígérte érzéki mosollyal az ajkán, majd hozzáfűzte – az előjátékot úgyis csak túlértékelik – kacsintott a férfira, aki izgatottan nyalta meg alsó ajkát, és bólintott.

-          Rendben… akkor, gyere – tárta szélesre a vaskaput, és befelé mutatva engedte volna előre a nőt, mire Kate megtorpant. Esze ágában sem volt előre menni, hogy a férfi fel ne fedezhesse a háta mögött rejtegetett pisztolyt, melyet a rövid bőrkabát alatt, épphogy el tudott rejteni a szoknya széles, fekete övében.

-          Csak utánad, szívi – álldogált tovább várakozón, majd hozzáfűzte – nem vagyok itt ismerős, te jobban tudod, merre menjünk, hogy ne bukjunk le – magyarázta készségesen, mire Enrique bólintott, és belépve a vaskapun, egyenesen a hatalmas ház felé tartott. A bejárati ajtóig nem jutottak el, mert attól pár méterre, egy térkövezett járdán a férfi jobbra fordult, és megkerülve a házat, egy kis faajtónál megállt, majd ismét a nőre nézett, mint, aki még mindig nem hiszi el, hogy valóban őt választotta, hogy megcsalja a férjét.

-          Biztos vagy benne, hogy ezt akarod tenni? – kérdezte finoman puhatolózva, mire Kate ravasz mosolyra húzta az ajkát.

-          Ó, hogyne! Egészen biztos! – jelentette ki elszánt hangon, mire Enrique bólintott, és benyitott az ajtón, mely egy szűk folyosóra vezetett. Amint belépett, Kate elővette a fegyvert, és egyetlen ütéssel leterítette, a gorilla pedig, úgy nyúlt el előtte eszméletlenül, mint egy perzsaszőnyeg.

Castle minden erejével azon volt, hogy a csuklóját szorító kötelet valahogy meglazíthassa, miközben Vincenzo a bárpulthoz lépett, és egy kristálypohárba aranyszínű folyadékot töltött magának, majd két jégkockát dobott bele, és jóízűt kortyolt belőle. Marcela egy fotelben üldögélve, le sem vette szemét az íróról, akinek így még nehezebb dolga volt, hogy észrevétlenül próbáljon kiszabadulni béklyóiból.

-          Ha semmi köze Jared Tolcado halálához, akkor miért kötözött meg? – kérdezte nagyot nyögve az író, mire Vincenzo felé fordult, és letelepedett az íróasztala mögötti bőrfotelbe.

-          Tudja fene, talán a szokás hatalom – felelte nemtörődöm módon, majd kisvártatva hozzátette – nem komálni azokat, akik hazudni jönnek mi casa! Capito? – kérdezte, majd a következő pillanatban folytatta – az a kis senki, Jared, hetente egyszer jönni ide kártya, de nem nyerni semmit! Mégis volt pofája minden alkalom úgy ideállni, mintha lenne messiás!

-          Apa! Ne beszélj róla így – szólalt meg Marcela kényeskedve, mire Vincenzo ráförmedt.

-          Fogni be szád! Itt sem kell lenni! Ezek férfi dolog, te meg itt vagyol mindig! – húzta el száját, így kifejezve nemtetszését, mire lánya csak egy grimasszal válaszolt. – asszony helye lenni konyha, nem iroda, ahol férfiak beszélni fontos dolog!

-          Csakhogy én még nem vagyok asszony! – feleselt vissza a lány, mire Vincenzo szeme összeszűkült, és Castle úgy érezte, muszáj közbelépnie, ha nem akar szem- és fültanúja lenni egy családi drámának is.

-          Segítsen nekem, Mr. Sattori – próbálta meggyőzni az olaszt – lássa be, hogy minden maga ellen szól. A maga építkezési területén gyilkolták meg, olasz maffiára jellemző módszerrel, ráadásul magával szokott kártyázni, és most ismerte be, hogy nagy tételben, folyamatosan veszített – hadarta egy levegővel a tényeket, melyek közül az elsőt még éjszaka derítette ki, amikor álmatlanság gyötörtre, és utánanézett a szemben ülőnek az interneten.

-          Olasz maffia? – kérdezett vissza Vincenzo, mintha ez lett volna az egyetlen dolog, amit meghallott a monológból, majd hirtelen nevetni kezdett – maga hinni azt, hogy én olasz maffiózó vagyok?

-          Elég sok jel utal rá – húzta el a száját durcásan Castle, amiért kinevetik elmélete miatt. Noha, Kate és a fiúk mellett már hozzászokhatott volna, hogy nem veszik komolyan, rossz érzés volt, hogy még egy idegen is ilyen jól szórakozik rajta.

-          Maguk, amerikaiak, vicces nemzet – gyújtott rá egy szivarra ráérősen Sattori, miközben folytatta, lassan kiengedve a le nem tüdőzött füstöt – azt hiszik, ha valaki lenni olasz, és lenni sok líra, akkor az mindjárt kell, hogy legyen maffiózó. Sok keresztapát látni. – jegyezte meg unott hangon, majd folytatta – én tisztességből lettem gazdag. Igen, talán tettem ezt azt, ami nem lenni helyes, de ahogy honfitárs, Machiavelli mondani, a cél szentesít az eszköz – védte meg álláspontját Sattori, majd tovább beszélt – de semmi nem köthető nevemhez, ahol vér folyik, capito?! – emelte meg kissé hangját, mire Castle nagyot nyelve bólintott.

-          Ehhez képest, elég sok testőre van – mutatott fejével az ajtóban álló két őrre Castle, mire Sattori megrántotta a vállát.

-          Minden gazdag embernek lenni ellenség. Ők védeni engem, de nem gyilkol, csak figyel – felelte hanyag eleganciával, miközben ismét mélyet szívott a szivarból.

-          Engedjen el, és segítek bebizonyítani, hogy semmi köze Jared halálához – próbálkozott ismét Castle, megrángatva csuklóját, mire Vincenzo megrázta a fejét.

-          Itten marad, nem mocorog, csendben üldögél, capito? – kérdezte, miközben nagyot kortyolt az italából, melyben összekoccantak a jégkockák.

-          Ha ártatlan, és bizonyítani is tudja a segítségem nélkül, akkor miért nem enged el?! – tört fel Castle-ből a kérdés, mire Vincenzo letette a poharat, és komótosan közelebb sétált hozzá.

-          Lenni nagyon boldog, ha teljesíthetném kérés, hiszen maga lenni kedvenc író, de sajnos, nem tehet. – tárta szét karját sajnálkozva Vincenzo, mire Castle értetlenül meredt rá.

-          Miért nem? Ezt nem értem!

-          Mert én tudni valamit, amit maga, Mr. Castello még csak nem is sejteni – felelte rejtélyesen, feladva ezzel a leckét az írónak, aki szemöldökét ráncolva kezdett el gondolkodni, vajon, mire nem figyelt fel, mi az, ami kicsúszott a számításaiból, azon kívül persze, hogy óriási hiba volt erősítés nélkül idejönnie. – tudja mi az, megelőzés? Megelőzés egy tragédia, és én ezt fogom most tenni, szóval, sajnálom, de nem menni innen sehova. – fűzte hozzá az olasz, és Castle éppen tovább kérdezett volna, amikor kintről hirtelen hatalmas robajt hallottak, mintha valaki nekiesett volna a falnak. Az ajtónál álló két gorillának annyi ideje sem volt, hogy fegyvere után nyúljon, mert a következő pillanatban, valaki elementáris erővel rúgta be az ajtót, és taszított a két férfin akkorát, hogy egyenesen Castle lába elé csúsztak, ő pedig, felpillantva, egyenesen Kate dühtől villogó zöldes-barna tekintetével nézhetett farkasszemet. Száját eltátva itta magába felesége gyönyörű alakját a vörös ruhában, hosszú lábait, melyet még inkább kihangsúlyozott a fekete csizma, miközben nagyot nyelve próbált betelni a látvánnyal.

-          Uraim! A férjemért jöttem – jelentette ki Kate, mint egy amazon, miközben elrúgta a testőrök közeléből a fegyvert, és egy percre sem vette le tekintetét Vincenzo-ról, akire Glock-ját irányította.

-          Hogy kerülsz ide? – találta meg végre hangját Castle, mire Kate most rápillantott, és összeszorult a szíve, amikor meglátta, hogy egy székhez kötözték.

-          Tudtam, hogy sosem csalnál meg, és… anyukád is meglátogatott – felelte sokat mondón, mire Castle tekintetébe riadalom költözött, de válaszolni nem volt ideje, mert Vincenzo tapsolása mindkettejüket összezavarta.

-          Elképesztő! – tapsolt elismerő pillantással, miközben lassan tovább sétált – Mrs. Castello, személyesen Nikki Heat jönni el ide mi casa – derült fel az arcra, majd hozzátette – éppen ilyennek képzelni, amikor olvasni kegyedről.

-          Nem maradunk sokáig, csak felteszek néhány kérdést, és elviszem a férjemet – közölte Kate nemes egyszerűséggel a hangjában, mire ezúttal Marcela szólalt meg.

-          Ez a feleséged, szívi? – kérdezte lekicsinylő hangnemben, majd hozzátette – milliószor jobbat kaphatnál.

-          Marcela, legyél csend, vagy segítek! Kezd elegem lenni szádból! – dörrent rá ismét az apja, mire Marcela duzzogva fonta keresztbe karját, az olasz pedig, Kate felé fordult.

-          Miből gondolja, hogy válaszolok a kérdéseire, Mrs. Castello? – kérdezte fennhéjázó magabiztossággal, mire Kate felhúzta a szemöldökét.

-          Miből gondolja, hogy nem fog? – kérdezett vissza, mire Vincenzo hirtelen nevetni kezdett, ő pedig, összeráncolt szemöldökkel, értetlenül meredt az íróra, akinek tekintetéből aggodalmat olvasott ki.