17.
rész
Castle-nek minden önuralmára szüksége
volt, hogy megálljt tudjon parancsolni vágyainak, így teljesítve szerelme
kérését, miközben Kate levegő után kapkodva próbálta összeszedni magát. Annak
ellenére, hogy már akkor tudta, mibe torkollhat a vacsora, amikor igent mondott,
arra nem számított, hogy ilyen nehéz lesz ellenállni a férfi vonzerejének.
Castle még mindig várakozón nézett rá, miközben minden izma remegett.
-
Nem folytathatjuk – ejtette ki nehezen a
szavakat Kate, annál is inkább, mivel ő sem vágyott másra, csak a folytatásra.
Castle megrázta a fejét, így tiltakozva a kijelentés ellen, és közelebb lépett,
mialatt cirógatni kezdte felesége meztelen felkarját.
-
Kate, megőrülök érted! – törtek fel
belőle a szavak, mire Kate nagyot sóhajtva érintette homlokát a férfiéhoz, ő
pedig, tovább beszélt – ne küldj el, kérlek… - suttogott tovább, majd a választ
meg sem várva, időt sem hagyva arra, hogy Kate gondolkodjon, vagy megint
eltávolodjon tőle, ajka ismét rátalált az övére, és szenvedélyesen megcsókolta.
Nyelve akadálytalanul jutott az édes barlangba, lágy mozdulatokkal feltérképezve
annak belsejét, Kate pedig, belenyögve a csókba, veszítette el minden
ellenállását. Többé már nem számítottak az észérvek, csak érezni akarta
szerelme minden simogatását, csókját. Gondolkodás nélkül hagyta, hogy Castle
beljebb lépkedjen vele a hálószobába, mialatt érezte, hogy a férfi lágyan
kibontja a haját, és mély sóhaj közepette fúrja ujjait a hullámos hajzuhatag
közé. Ajkuk egy percre sem vált el a másikétól, Castle kezei szinte
észrevétlenül simogatták le válláról az egész ruha pántját, felfedve
bronzszínű, selymes bőrét, hogy aztán telt kebleire vándoroljanak, és ingerelni
kezdjék a melltartó vékony anyagán keresztül. Szíve őrült iramot diktált,
mialatt ujjai önálló életet élve szabadították meg férjét a nyakkendőtől, és
türelmetlen sürgetéssel pattintotta ki a gombokat az ingén, hogy mielőbb
tenyere alatt érezhesse Castle meztelen bőrét, és vágytól reszkető izmait. Keze
puhán simított végig az izmos mellkason, miközben felsóhajtva remegett bele a
férfi ajkának minden csókjába, mellyel először nyakát, majd melle vonalát
érintette, hogy aztán visszatalálva ajkára, ismét elmerüljenek szenvedélyes
csókjaikban.
-
Castle… amit most teszünk, nem változtat
semmin – mormolta bele a csókba Kate, elszakítva néhány milliméterre ajkaikat
egymástól, mire Castle bólintott.
-
Csak egy kis szünet – értett egyet,
ziháló mellkassal, majd ismét megcsókolta a nőt, akinek ujjai most a férfi
nadrágjának övére, és cipzárára vándoroltak, és elégedetten mosolygott bele a
csókba, amikor észrevette, hogy férje lélegzete elakadt. Szinte egyszerre
léptek ki ruhájukból, és hanyatlottak az ágyra, miközben Castle, felesége fölé
magasodva, centiméterről centiméterre csókolta végig annak minden porcikáját,
így megszabadítva őt a fehérneműtől is, mialatt Kate keze lágyan cirógatta
izmos hátát, le, egészen derekáig, hogy aztán előrevándorolva, rátaláljon
legérzékenyebb pontjára, mely vágytól feszülve követelte a beteljesülést.
Amikor az író megérezte, hogy szerelme csípőjét nekifeszítve ingerli, már ő sem
bírta tovább, és csókba fojtva a mindkettejük tüdejéből feltörő sóhajt, vált
eggyé szerelmével, miközben Kate karjai átölelték nyakát, és szorosan egymáshoz
feszült testük. Lágyan, semmit el nem sietve kezdtek tökéletes összhangban
mozogni, mintha testüket és lelküket is erre teremtették volna, és amikor
elérték a beteljesülést, gerincük mentén bizsergés futott végig. Castle lágyan
megcsókolta szerelmét, és oldalra gördülve, nagyot sóhajtva vonta mellkasára a
nőt, aki szerelmesen mosolyogva cirógatta mellkasát, fejét vállgödrében
pihentetve. – ez… csodálatos volt – suttogta Castle olyan halkan, mintha attól
félne, ha hangosabban beszél, megtörik a varázs, és kiderül, hogy az egész meg
sem történt, csak álmodta, miközben puhán megcsókolta a nő homlokán a
sebhelyet. Kate nem szólt semmit, csak felemelte a fejét, és finom, apró
csókkal válaszolt a kijelentésre, Castle pedig, folytatta, miközben tenyere
lágyan simogatta szerelme selymes, meztelen bőrét – szeretném megállítani az
időt – buktak ki belőle önkéntelenül a szavak, és Kate érezte, hogy szíve
összefacsarodik a fájdalomtól. Pontosan tudta, mire céloz a férfi. Ő sem
szerette volna, ha eljön a reggel, és megint el kell válniuk egymástól, megint
nem érhet majd hozzá, nem csókolhatja meg, amikor csak kedve tartja.
-
Hosszú még az éjszaka, Castle – szólalt
meg most először a nő, így utalva arra, hogy még nem kell elválniuk, de a férfi
nem úgy reagált, ahogy várta, helyette, hallható szomorúság csendült ki a
hangjából, amikor megszólalt.
-
Ki mondja, hogy csak ezt az egyetlen
éjszakát kaphatom? – kérdezte reménykedve, mire Kate lehunyta a szemét, úgy
felelt.
-
Akkor is tudtad, hogy nem kaphatsz
többet, amikor vacsorázni hívtál… - felelte gombóccal a torkában, majd
folytatta – engedd, hogy megoldjak néhány dolgot, és akkor megint minden olyan
lesz, mint régen.
-
Meddig? Meddig kell még várnom? –
kérdezte, miközben értetlenül és szomorúan figyelte, hogy Kate felül az ágyban,
maga köré tekerve a lepedőt, így elrejtve bájait.
-
Fogalmam sincs – vallotta be nagyot
sóhajtva a nő, és amikor Castle éppen válaszolt volna, megszólalt a mobilja.
Legnagyobb szerencsétlenségére, a készülék éppen Castle mellett szólalt meg, a
földön lévő táskában. Noha, látszólag a férfi igyekezett úgy átnyújtani azt,
hogy ne pillantson rá a kijelzőre, Kate-nek szemernyi kétsége sem volt afelől,
hogy látta Vicram nevét. – Beckett! – szólt bele hivatalos hangon, majd néhány
percig néma csendben várakozott, végül bólintott – egy óra múlva ott vagyok -
egyezett bele, majd nehéz szívvel fordult az író felé, aki kíváncsian nézett
vissza rá.
-
Ne is mondd, kapitányos dolog? –
kérdezte enyhe csípősséggel a hangjában, mire Kate bólintott.
-
Olyasmi – válaszolta, igyekezve
figyelmen kívül hagyni a gyanakvó kék tekintet kereszttüzét, mely egyenesen rá
irányult, majd felállva az ágyról, folytatta – ideje menned… - nyögte ki, annak
ellenére, hogy nem sokkal korábban még azt mondta, előttük áll az egész éjszaka.
Igaz, akkor még nem tudta, hogy Vicram egy lehetséges nyommal hívja majd fel.
-
Miért nem vagy velem őszinte? – kérdezte
Castle, miközben ő is felállt, és öltözködni kezdett – miért van az, hogy
valahányszor megcsókollak, elolvadsz a karjaimban, de ha Vicram hív, vagy ír
üzenetet, azonnal begubózol, és ellöksz magadtól? – zúdította rá szerelmére
mindazt a kétséget, melyet az elmúlt két napban érzett, miközben ingét gombolta
fürge ujjakkal, Kate pedig, hitetlenkedve nézett rá.
-
Belenéztél a telefonomba? – kérdezett
vissza válasz helyett, mire Castle, aki éppen cipőjébe bújt bele, megrántotta a
vállát.
-
Nem kellett! Valahányszor keresett,
láttam a kijelzőt. Egyébként pedig, ha elfelejtetted, fültanúja voltam annak,
amikor közölted vele, hogy neked semmit nem jelent ez a vacsora – szúrta oda,
majd közelebb lépve, zakóját a kezében tartva állt meg felesége előtt – az sem
jelentett semmit, ami az imént történt? – kérdezte, de hangjában nem
sértettség, sokkal inkább félelem, és fájdalom rejtőzött, mire Kate döbbenten
meredt rá.
-
Tényleg ezt gondolod? – nézett Kate úgy
a férjére, mintha egy idegen állna előtte, és Castle azonnal tudta, mekkora
fájdalmat okozhatott ezzel a nőnek.
-
Nem – rázta meg a fejét, és közelebb
sétálva Kate-hez, fonta ujjait meztelen felkarjára – de rosszul esik, hogy nem
bízol bennem – felelte halkan, mire Kate egy pillanatra lehunyta a szemét.
-
Mindig bíztam benned, ahogy most is. De
vannak dolgok, amikről nem beszélhetek – jelentette ki ellentmondást nem tűrő
hangon, mire Castle kérdőn nézett vissza rá.
-
Nem lehet, vagy nem akarsz? – kérdezte
olyan hangsúllyal a hangjában, mint aki pontosan tudja a választ, és amikor
Kate nem válaszolt, tudta, hogy jól sejtette – tudod, sokáig azt hittem, az én
hibám… hogy én csináltam valamit rosszul, amiért eleged lett a közös életből.
Azt gondoltam, ha megjelenek, és elérem, hogy ismét belém szeress, hogy rájöjj,
milyen nagyszerű csapat vagyunk mi ketten, akkor minden rendben lesz. De most
már tudom, hogy nem az én hibám, hogy külön váltak az útjaink. Te vagy az, akinek
ez nem elég. Mindig szükség van az életedben valamire, ami előre hajt, legyen
az édesanyád gyilkossági ügye, vagy bármi veszélyes dolog, amiről azt hiszed,
te vagy az egyetlen, aki meg tudja oldani – folytatta, figyelmen kívül hagyva a
fájdalmat, és a könnyeket, amelyek megjelentek a zöldes-barna szemekben. Úgy
érezte, ki kell mondania, ami a szívét nyomja, és reménykedett benne, hogy hall
valamit a feleségétől, amivel rácáfol az elhangzottakra, még úgy is, ha közben
nem avatja be részletekbe. – Bracken-nek igaza volt, amikor azt mondta, sosem
lesz neked elég, hogy a feleségem vagy – fűzte hozzá, még egyet szúrva, mire
Kate mély levegőt vett, és a hálószoba ajtóhoz sétált.
-
Ha valóban így gondolod, nem
tartóztatlak tovább – jelentette ki, egyértelművé téve a férfi előtt, hogy
szeretné, ha távozna – a szünetnek vége – tette hozzá, mire Castle keserűen
elmosolyodott, és az ajtónál megkerülve a nőt, a bejárati ajtóig sétált, de mielőtt
kilépett volna, még visszafordult.
-
Mit titkolsz, Kate? Együtt mindent meg
tudunk oldani – dobott még egy lehetőséget szerelmének, hogy mindent
jóvátegyenek, mire Kate nagy levegőt vett, és elgyötört arccal nézett a
szeretett férfira. Pontosan tudta, hogy az utolsó lehetőségét kapta meg
férjétől, neki pedig, dönteni kell, hogy él-e vele, ahogy azt is tudta, ez a
döntés az egész további életükre hatással lesz majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése