29.
rész
Kate arcán nyoma sem volt a
feszültségnek, vagy annak, hogy bármit titkolni próbálna a férfi elől.
Tekintete nyílt volt, mosolya őszinte, annak ellenére, hogy mintha egy kis
bűntudatot vélt volna felfedezni benne az író.
-
Ryan volt az, bevitték Marcela
Sattori-t, muszáj bemennünk – szólalt meg, egyik kezében a mobiljával, másik
kezével pedig, a lepedőt tartva melle fölött, melyet sebtében tekert maga köré,
amikor kiment a nappaliba a készülékért. Castle megkönnyebbülten sóhajtott fel,
amint ráeszmélt, hogy nem Vicram kereste feleségét, a bűntudat pedig pusztán
annak szól, hogy nem folytathatják édes csókjaikat, amibe a telefon zajongása
előtt kezdtek.
-
Mennyire kell sietni? – kérdezte komiszan
mosolyogva, mire Kate látszólag szigorúan húzta össze szemöldökét.
-
Már ott kéne lennünk – felelte, miközben
a fürdőszoba felé indult, hogy letusoljon. Castle morcosan húzta el a száját,
végül ravasz csillogás jelent meg a kék szemekben, és színpadiasan sóhajtva
kászálódott ki az ágyból.
-
Akkor úgy tűnik, kénytelenek vagyunk
együtt zuhanyozni. – jelentette ki olyan hangon, mintha ez óriási áldozatot
követelne a részéről, majd belépve a fürdőszobába, egy pillanatra elnémult.
Felesége éppen akkor dobta le magáról a lepedőt, és lépett a zuhany alá,
melyből már folyt a frissítő, meleg víz. Háttal a férfinak állva, nem láthatta,
hogy Castle szemében vágy gyúl, és tekintete aprólékosan fut végig minden
porcikáján. A selymes bőrön, mint megannyi apró gyémánt csillogtak a
vízcseppek, hogy aztán eggyé válva, vékony patakként folyjanak le a kecses
alkaton. Castle nagyot nyelve húzta le alsóját, és lassan belépve a zuhany alá,
hátulról átölelve szerelmét, csókolt bele a nyakába – Persze, csak… az
időspórolás miatt – fejezte be megkezdett mondatát halkan duruzsolva, és
elégedetten mosolyodott el, amikor megérezte, hogy Kate belesimult az ölelésbe,
majd felé fordulva megcsókolja.
-
Persze, csak azért – súgta vissza Kate,
és hagyta, hogy a víz mellett, férje keze is végig simogassa minden porcikáját,
miközben ajkuk összeforrt, nyelvük pedig, édes játékba kezdett.
Marcela Sattori unott arckifejezéssel
szántott végig fésű gyanánt öt ujjával dús, szőke haján, mely tökéletes
egyenességűre vasalva borította be vállát, melyet fedetlenül hagyott a spagetti
pántos, fehér blúz. Telt keble sóhajtásai közepette monoton egyhangúsággal
emelkedett és süllyedt, miközben arra várt, hogy valaki végre tiszteletét tegye
nála a kapitányság kihallgató szobájában. Miután tucatszorra fésülte át haját,
elhúzott szájjal kezdte el megvizsgálni egyesével vérvörösre lakkozott
műkörmeit, majd türelmetlen dobolásba kezdett velük. Alig öt perc elteltével
ezt is megunta, és idegesen pattant fel a székről, láthatóvá téve rövid, fekete
szoknyáját, és magas sarkú cipőbe bújtatott hosszú lábait. Elszánt arckifejezéssel
tipegett a tükörablak elé, majd kezeit nekitámasztva, az üvegre nyomta arcát,
így próbálva meg kideríteni, figyeli-e valaki.
-
Azt hiszik, nem tudom, hogy ott vannak?
Tudom ám! – rikácsolta ingerülten, majd dühödten fújtatni kezdett – láttam egy
csomó filmet! Most nyilván a fal mögött zabálják a fánkot, és rajtam legeltetik
a szemüket, mi?! – tette csípőre a kezét, majd hirtelen ötlettől vezérelve,
csábítón forogni kezdett a tükörüveg előtt – tessék! Itt van! Bámuljatok,
perverzek! – nyomta fenekét a tükörnek, miközben jobb kezét háta mögé téve,
középső ujját kinyújtotta és nemzetközi jelzéssel kommunikált vélt vagy valós
megfigyelői felé.
-
Befejezte? – csendült fel egy határozott
hang a háta mögött, és Marcela riadtan rezzent össze. Ez azonban csak egy
pillanatig tartott, és amint meglátta, ki szólította meg, flegmán végig mérte a
világosszürke blézert, vajszínű inget, és a blézerhez színben tökéletesen
passzoló nadrágot viselő kapitányt. Tekintetéből szinte sütött a lenézés, miközben
lassan megkerülte az asztalt, és hosszú lábait keresztbetéve, helyet foglalt az
egyik széken.
-
Azt hittem, már hagyják, hogy
mumifikálódjak! – tett szemrehányást a várakozás miatt, majd, mint aki csak
most vette észre, hogy az író is a nővel van, felé fordult, és negédesen
elmosolyodott – nini, mókuska, te is itt vagy?
-
Szeretnénk feltenni néhány kérdést –
foglalta el a nővel szemközti széket Kate és Castle, miközben kinyitotta fekete
mappáját.
-
Hadd kérdezzem meg, minden női zsarunak
muszáj úgy öltöznie, mint egy elbaszott apácának? – hagyta figyelmen kívül
Beckett mondatát Marcela, miközben komótosan tekerte ujja köré egyik szőke
tincsét. Castle érezte, hogy viszketni kezd a tenyere, mialatt Kate csak
felpillantott a mappából. Tapasztalatból tudta, mire játszanak az ilyen gazdag
kölykök. Többnyire megpróbálják feldühíteni a velük szemben ülő nyomozót
annyira, hogy az, kijőve a sodrából, hibát kövessen el, amivel aztán az
ügyvédük vígan takarózhat, elérve ezzel, hogy ne tudjanak vádat emelni. –
Pedig, alapvetően maga nem is lenne csúnya. Úgy értem, nem egy bányarém, nem
egy tehén… ha lenne ízlése, talán a férje sem nálam keresgélt volna – próbált
személyes szférában szúrni Marcela, de csak egy magabiztos mosolyt kapott
válaszul.
-
Kétféle ember létezik a világomban, Ms.
Sattori. – nézett mélyen a kék szemekbe Kate határozottan – az egyik, aki
könnyebbé teszi az életemet, a másik, aki megnehezíti. Higgyen nekem, amikor
azt mondom, nem akar az utóbbi közé tartozni – fűzte hozzá annyi elszántsággal,
hogy Marcela egy pillanatra elbizonytalanodott. Castle szája sarkában megjelent
egy mosoly, ahogy az elhangzott mondatok kellemes emléket idéztek fel benne.
Azt a napot, amikor Kate ugyanilyen határozottan nézett a szemébe, és mondta el
neki ezeket a mondatokat, azt a napot, amikor ő gyógyíthatatlanul belészeretett,
és elhatározta, hogy minden követ megmozgat, hogy a közelében maradjon. –
felteszek néhány kérdést, magának pedig, két választása van. Egy: jó kislány
lesz, és válaszol rájuk. Kettő: tovább játssza az eszét, én pedig, magára
varrok egy gyilkosságot. Vagyok olyan elszánt, hogy a világ összes ügyvédje sem
fogja kimosni abból a szarból, amibe belerántom. Értve vagyok? – húzta fel
várakozón a szemöldökét, és elégedetten látta, hogy Marcela idegesen nyalja meg
a szája szélét.
-
Nem öltem meg senkit – jelentette ki nem
túl magabiztosan, mire Kate kényelmesen hátradőlt.
-
Milyen kapcsolatban volt Jared
Tolcado-val? – hagyta figyelmen kívül a kijelentést, melyet beleegyezésnek vett
a nő részéről arra vonatkozóan, hogy válaszolni fog, mire Marcela megrántotta a
vállát.
-
Fogalmam sincs, ki a fene az. Most
hallom először a nevét – felelte nyíltan a kérdezője szemébe hazudva, mire Kate
megingatta a fejét.
-
Valóban? Mert Tolcado naptára szerint,
többször is találkozott magával, és minden alkalommal tetemes összeg cserélt
gazdát – sorolta a tényeket nyugodt, hivatalos hangon Kate.
-
Rendben, ismertem – fújtatott mérgesen
Marcela, majd folytatta – akkor ismertem meg, amikor apámhoz járt kártyázni.
Dumáltunk néhányszor, mondtam neki, hogy le akarok lépni, mert az agyamra megy
az öreg, azzal, hogy minden lépésemről tudni akar. Erre azt mondta, adjak neki
pénzt, megtöbbszörözi, és akkor önálló életet tudok kezdeni apám támogatása
nélkül.
-
De sosem látta a pénzt viszont, ugye? –
szólalt meg most először Castle, mióta beléptek, mire a nő unottan ránézett, de
ajka leheletnyit megrándult, ami nem kerülte el a férfi figyelmét.
-
Nem – jött a tömör felelet, mire Castle
hirtelen elmosolyodott, és kissé közelebb hajolva, hogy Marcela arcának minden
rezdülését jól lássa, kérdezte.
-
Az apja tudott róla, hogy maga és Jared
szeretők voltak? – nézett bele egyenesen a nő szemébe, mire Kate döbbenten
meredt rá, Marcela azonban rezzenéstelen arccal nézett vissza.
-
Fogalmam sincs, miről beszél –
jelentette ki kimérten, mire Castle még szélesebben elmosolyodott.
-
Tehát igaz, tényleg szeretők voltak –
vonta le a következtetéseket, mire Marcela idegesen nyelt egyet.
-
Most mondtam, hogy fogalmam sincs, miről
beszél! Maga hülye?! Hogy jön le magának ebből az, hogy Jared és én szexeltünk?
– kérdezett vissza ingerülten, Castle pedig, előzékenyen adott magyarázatot.
-
Maga dúsgazdag, Jared szegény. Aranykanállal
a szájában született, olyan családba, ahol sosem kellett megdolgoznia semmiért.
Minden az ölébe hullott, amit csak megkívánt, és ahol azt tanították, hogy egy
gazdag nem keveredik a pórnéppel. Ha nem lett volna maguk között semmi, a
minimum, hogy megpróbálja kikaparni a szemem, amiért ezt feltételezni
merészeltem. De maga csak higgadtan bámult rám – felelte nemes egyszerűséggel a
hangjában, mire Marcela először döbbenten nézett rá, majd nagyot sóhajtott.
-
Nem szeretők voltunk… - rázta meg a
fejét, és most először tűnt el a flegmaság az arcáról, átadva helyét a
szomorúságnak – hanem szerelmesek, és a kettő nem ugyanaz – nézett fel rájuk,
ők pedig, döbbenten figyelték, hogy szeméből könnycsepp gördül végig az arcán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése