23.
rész
Castle meglepetten nézett bele a
zöldes-barna szemekbe. Egyáltalán nem számított rá, hogy egy ilyen beszélgetés
közben a nő hirtelen közelebb lép hozzá, és átkarolva simul testéhez, mégis,
karjai ösztönösen fonódtak a karcsú derék köré. Tekintetüket egy másodpercre
sem szakították el a másiktól, és az író érezte, hogy minden keserűség
ellenére, amit felesége iránt érzett jelen pillanatban, a titkolózás és a
hazugság miatt, teste reagál a közelségére, szívverése felgyorsult, tekintetét
pedig, nem tudta elszakítani a hívogató cseresznyeajkaktól.
-
Cas… Castle… az ablak… fel kéne emelned
– suttogta Kate, és a mozdulat, ahogy megnyalta közben alsó ajkát, illetve a
szapora légzés árulkodóbb volt az író számára mindennél. Nem kellettek szavak
ahhoz, hogy tudja, szerelme is éppúgy vágyik a közelségére, mint ő. Nagyot
nyelve hajolt le, és hagyta, hogy Kate megtámaszkodva vállán, feltolja magát,
miközben minden erejével azon volt, hogy megtartsa a nőt, akinek csizmájának
sarka élesen szúrt a tenyerébe. Kate nekifeszült az ablaknak, de legnagyobb
csalódására, az meg sem moccant. A széleit belepte a rozsda, és hiába
feszítette, nem akart elmozdulni a kallantyú, mellyel sikerült volna kinyitnia.
Csalódottan ereszkedett vissza a férfin, mialatt érezte, hogy Castle keze végig
simít a fenekén. Ahogy földet ért, karjait továbbra is férje nyaka köré fonva
tartotta, miközben mélyen belenézett a szomorúságtól csillogó kék szemekbe,
majd pillantása lejjebb vándorolt az érzéki, keskeny ajkakra. Maga sem tudta,
miért, de képtelen volt ellenállni a vágynak, hogy megcsókolja. Lassan hajolt
előre, mint, aki retteg attól, hogy Castle megint eltávolodik tőle, újabb,
megérdemelt sebet ejtve lelkén, és megkönnyebbülten sóhajtott bele a csókba,
amikor ajkuk egymáshoz ért. Finoman, puhán csókolta meg a szeretett férfit,
akinek keze vágyakozva simított végig derekán, majd ajkát leheletnyit megnyitva
engedte be a nő selymes nyelvét, hogy lassan felfedezzék egymás ízét. – Annyira
sajnálom, Castle – szakította meg egy pillanatra a csókot Kate, homlokát a
férfiéhoz érintve – mindent! – fűzte hozzá, és éppen ismét megcsókolta volna,
amikor érezte, hogy Castle keze a karjára vándorolt, és leheletnyit eltávolodik
tőle. Reagálni azonban, nem volt ideje, mert hallották, hogy fordult a kulcs a
zárban, és nyílt az ajtó. Eltávolodva egymástól figyelték, ki lehet a vendég,
és legnagyobb meglepetésükre, Enrique jelent meg.
-
Érted jöttem, bébi! – bökött a nő felé,
majd fegyverét rászegezve, folytatta – ígértél nekem valamit, szóval, indulás!
– tárta szélesre az ajtót, és fejével intve szólította fel a nőt. Castle
szemöldöke haragosan húzódott össze, miközben Kate elé lépett, így próbálva
megakadályozni, hogy az izomkolosszus magával vigye, de a férfi csak gunyoros
mosolyra húzta ajkát – mi van, Da Vinci? Te akarod megvédeni? Talán gyorsabb
vagy a golyónál? – ingerelte az írót, mire Castle elhúzta a száját.
-
Da Vinci festő volt, többek között –
jegyezte meg, majd hozzátette – unalmas óráiban, amíg a kaput őrzi, vegyen ki
néhány könyvet a könyvtárból és olvasgassa! Ne csak a képeket nézegesse! –
bökte oda, de egy tapodtat sem mozdult Kate elől. Enrique először értetlenül
nézett rá, majd rántott egyet a vállán, és a pisztolyt Castle mellkasának
szorítva, átnyúlva annak válla felett, markolta meg Kate bőrkabátjának
gallérját, és rántotta maga mellé a nőt.
-
Na, gyere, szívi! Kettőnknek még van egy
elmaradt ügye, amit most rendezni fogunk. Remélem, nem haragszol, de egyetértek
veled, és magam is úgy gondolom, hogy az előjátékot csak túlértékelik –
röhögött fel, megismételve a korábban Kate szájából elhangzott mondatokat,
miközben Castle elkerekedett szemekkel meredt rájuk. Nem kellett sok idő ahhoz,
hogy rájöjjön, miről beszél a férfi, és keze ökölbe szorult még a gondolatra
is, hogy hozzányúlhat feleségéhez. Legnagyobb meglepetésére, Kate elmosolyodott,
és végig húzva ujját Enrique arcélén, meghúzta a vállát.
-
Miért haragudnék? Sőt, inkább örülök,
hogy nem pazarolunk el egy percet sem! – felelte hetyke pillantással, mire
Enrique tátott szájjal meredt rá – jössz, vagy kérvényt nyújtsak be? –
kérdezte, miközben ringó csípővel elindult kifelé – Alig várom, hogy lássam,
mit tudsz! – fűzte hozzá végig pásztázva tekintetével a férfin, mire Enrique
nagyot nyelt, és lejjebb engedve kezében a pisztolyt, bólintott.
-
Megyek, bébi, ne aggódj! – bólogatott
izgatottan, majd rátarti módon fordult hátra az író felé, aki döbbenten állt a
szoba közepén. Elég volt ez az egyetlen pillanat ahhoz, hogy Kate hirtelen
megforduljon, és elkapva Enrique kezét, teljes erővel vágja az ajtófélfához. A
férfi feje hatalmasat koppant, majd ájultan zuhant a lába elé, aznap már
második alkalommal.
-
Ez minden? Láttam már jobb technikát is
– jegyezte meg Kate elhúzott szájjal - Hogy is van az a mondás, hogy mindenki a
más kárán tanul? – nézett kérdőn a nő az íróra, aki ámulva figyelte a
jelenetet, miközben felesége kicsavarta a pisztolyt az eszméletlenül fekvő
Enrique kezéből.
-
A hülye a sajátján se – egészítette ki
az író, majd átlépte a gorillát. Miután behúzták az ajtóból, csendben indultak
el vissza a folyosón, abba az irányba, ahonnan jöttek. Minden lépésüknél mintha
ezer dob szólalt volna meg, ahogy visszhangzott a folyosó, miközben minden
ajtónál megálltak, és türelmesen vártak, hogy tiszta-e a levegő. Castle erőnek
erejével szakította el pillantását neje fenekéről, melyre ráfeszült a vörös miniszoknya.
A következő kanyarban, Kate megtorpant,
és jobb kezének két ujját felmutatva jelezte az írónak, hogy két őr áll nem
messze tőlük. Castle bólintott, majd amint Kate intett, előléptek, és egyszerre
támadtak. Beckett a jobb oldali pasast kapta, akinek gyomrába úgy ékelődött
bele a nő térde, mintha erre a mozdulatra született volna. A férfi kétrét
görnyedt a fájdalomtól, de nem volt sok ideje, hogy foglalkozzon vele, mert a
következő pillanatban a nyomozónő kezében lévő pisztoly markolata csapott le a
tarkójára, és elsötétült körülötte a világ. Ugyanebben az időben Castle a baloldalon
ácsorgó férfit vette kezelésbe. Jobb öklét meglendítve csapott annak arcába, és
szinte érezte, ahogy az izompacsirta orra darabokra törik ujjai alatt. Kate
elismerőn pillantott végig férjén, Castle pedig, magabiztosan húzta ki magát,
miközben némán összemosolyogtak, és tovább lopakodtak. Alig elértek a lépcső
aljára, amikor ismét három férfi tűnt fel előttük. Castle ösztönösen rántotta
be a nyomozónőt egy kis mélyedésbe, ahonnan egy ajtó nyílt, mely legnagyobb
sajnálatukra zárva volt. Szorosan egymáshoz préselődve várták, hogy a három őr,
milyen irányban halad majd tovább. Kate zavartan nyelt egy nagyot, miközben
orrába bekúszott az író arcvizének illata. Fogalma sem volt, hogy melyikük
szívdobogását hallja, de az sem lepte volna meg, ha mindkettejüké azonos
ütemben vert volna, olyan összhangban, amilyen csak kettejükre volt jellemző. Hirtelen
hangok hatoltak el hozzájuk, így jelezve, hogy a három férfi egyre közelebb ér.
-
Fogalmam sincs, mi a francot művel ennyi
ideig! Mit gondol, meddig leszek a kapuban helyette, amíg ő azzal a ringyóval
szórakozik! – mérgelődött az egyik férfi, és azonnal tudták, hogy Enrique a
beszélgetés tárgya.
-
Láttál már ilyen hülyét? Képes volt
elhinni, hogy egy ilyen első osztályú nő éppen az ő farkára kívánkozik! –
röhögött fel gúnyosan a másik, miközben nagyot horkantott.
-
Befognátok végre a pofátokat?! –
csattant egy harmadik, mélyebb, sokkal határozottabb hang, mire a másik két
férfi elnémult – a főnök meghagyta, hogy egyiknek sem eshet bántódása, ti meg
elengedtétek Enrique-t, hogy megerőszakolja azt a rendőr csajt! Remélem,
tisztában vagytok vele, hogy ezért mindkettőtök bőrét kiteríti Vincenzo! –
dühöngött, és hangjából, illetve abból, hogy a másik kettő néma maradt, jól
érezhető volt, hogy felettük áll a ranglétrán.
-
Amilyen balfék, szerintem, még hozzá sem
fogott, szóval időben vagyunk – jegyezte meg a vékonyabb hangú, aki néhány
perccel korábban még azon mérgelődött, hogy társát kell helyettesítenie, mire a
másik is úgy érezte, hogy megszólalhat, mert átvette a szót.
-
Vagy a csaj megint lerendezte, és
ájultan fekszik valahol – fojtotta el a feltörni készülő kacagást, mire Castle
sokat mondón nézett Kate – re, aki csak mosolyogva rántotta meg a vállát.
-
Éppen ezért, a lábatok járjon a pofátok
helyett, és keressétek meg! Kurvára nem örülnék egyik verziónak sem! –
jelentette ki a magasabb rangú, majd léptei távolodni kezdtek.
-
Biztosan jó ötlet, hogy odamenjünk? –
kérdezte elbizonytalanodva a humorzsák, mire a másik felhorkantott.
-
Asszonták a zsernyáknak meg a hogy is
hívjáknak nem eshet baja, szóval, lemegyünk, letépjük Enrique-t a csajról,
feltéve, hogy éppen rajta van, aztán annyi! Mit kell fosnod állandóan?! –
kérdezett vissza, miközben jó két lépéssel megelőzte társát, de tovább nem
jutott gondolatban sem, mert hirtelen kinyúlt egy kéz, és teljes erővel vágta képen.
A magas, sovány, kopasz férfi, akinek szájából elhangzott az utolsó mondat,
egyensúlyát vesztve tántorodott neki a falnak, miközben Castle előlépett és egy
újabb ütést vitt be, ezúttal a gyomrára. A mögötte haladó, alacsony, köpcösebb,
göndör fekete hajú, gyerekképű őr, riadtan nézett rájuk, majd derékszíján lévő
fegyvere után kapott, de nem volt ideje előhúzni, mert amíg Castle a magasabbat
ütötte, Kate előlépett, és megragadva a köpcöst, a falhoz vágta, majd tarkójára
szorítva alkarját, lábával kirúgta a térdét, a fiatal férfi pedig, úgy csuklott
össze, mint egy marionett bábu. Miközben maga felé fordította a férfit,
felpillantott, hogy lássa, Castle hogy boldogul a nála jó néhány centivel,
magasabb őrrel, így nem vehette észre, hogy foglya egy kést húz elő nadrágja
egyik oldalzsebéből. A falra erősített lámpa tompa fénye megvillant a kés
pengéjén, de Castle csak későn vette észre, és mire ajkát szóra nyitotta, a
férfi már előredöfte azt, ő pedig, már csak a kés véres pengéjét látta, ahogy
amaz visszahúzta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése