36.
rész
Elizabeth étvágya azonnal elment, és
kedvetlenül tette le a villát tányérja mellé, ahogy a valóság kegyetlenül ütött
rést az álomvilág pajzsán, ahova Bryan karjainak ölelésében menekült. Eddig a
pillanatig eszébe sem jutott apja és az azzal járó veszély, most azonban megint
előtörtek félelmei.
- Ez
jó ötlet – szólalt meg, megfontolva szavait, mivel a világért sem szerette
volna, ha Bryan rájön, mitől akarja megóvni. Ismerte már annyira, hogy őt nem
tartotta volna vissza semmilyen fenyegetés, bátran nézett volna szembe Jack
Harrison-nal, de apja gonoszságát is első kézből tapasztalta már. Úgy gondolta,
az egyetlen módja, hogy megóvja szerelmét, ha Jack előtt titokban marad
szerelmük, legalábbis addig, amíg rájön, hogyan tudja sarokba szorítani apját. –
Reggeli után elmegyek hozzá, és kifaggatom – fűzte hozzá, és remélte, hogy
egyértelműen fejezte ki magát, és a férfiban fel sem merül, hogy vele tartson.
Legnagyobb sajnálatára azonban, Bryan nem így értette mondandóját.
- Szívesen
elkísérlek – közölte nyugodtan, és figyelmét nem kerülte el, hogy az ügyvédnő
idegesen tűri el füle mögé egyik tincsét.
- Köszönöm,
de nem szükséges – hárította el az ajánlatot – megoldom, és egyébként sem
tartom jó ötletnek, hogy a kelleténél többször találkozzatok apával. Már első
alkalommal is majd’ szétvetette a düh, hogy a házában látott – tette hozzá
magyarázatképpen.
- Engem
nem kavar fel apád látványa, az meg végképp nem érdekel, rá milyen hatással van
az én látványom – vont vállat közönyösen Bryan – sőt, ha őszinte akarok lenni,
örömmel bosszantom, és dörgölöm az orra alá, hogy a segítségemre szorul, azok
után, hogy majdnem évekre börtönbe küldött! – húzta el száját gúnyosan, és
amikor Elizabeth nem válaszolt, fürkészőn húzta össze szemét -– de téged nem is
ez aggaszt, ugye? - kérdezte gyanakvón -– sokkal inkább attól félsz, rájön,
hogy megint együtt vagyunk -– tapintott rá jó érzékkel az igazságra, és az
ügyvédnő ereiben egy pillanatra megfagyott a vér, de a következő mondatából
hamar kiderült, hogy teljesen más okot feltételez a félelem mögött. -–Attól
tartasz talán, hogy infarktust kap, ha megtudja, hogy egy rangodon aluli fickót
választottál az ígéretes Greg helyett? -–szúrta oda csípősen, mire Elizabeth
hitetlenkedve nézett rá, majd maga köré tekerte a takarót, és felállt az
ágyról, úgy fordult felé.
- Azt
hiszem, kettőnk közül nem én vagyok az, akit zavar a társadalmi különbség –
jegyezte meg halkan, mert fájt neki, hogy a férfi azt feltételezi, szégyellné
őt csak azért, mert nem gazdag, és nem befolyásos. Tisztában volt vele, hogy
annak idején éppen ő volt az, aki ledegradálta szerelmüket egyszerű kalanddá,
de azt hitte, az elmúlt éjszaka elég bizonyíték volt arra, hogy tiszta szívéből
szereti.
- Ezek
szerint, nekem van kisebbrendűségi érzésem? – húzta fel kérdőn szemöldökét Bryan,
miközben figyelte, hogy a doktornő törölközőt vesz elő a szekrényből.
- Nem
én hasonlítgatlak folyton Greghez, megteszed magad – vont vállat – ez a te
mániád és nem az enyém – vetette oda bosszúsan, így utalva rá, hogy már nem
először merült fel kettejük között a férfi neve, ráadásul Bryan-nek semmi oka
nem volt az üzletember miatt aggódnia. Nem értette, hogy egy olyan csodálatos
reggel, hogyan végződhetett vitával és akaratlanul is arra gondolt, hogy Jack
még akkor is éket tud verni közéjük, ha a kisujját sem mozdítja.
- Mániának
nem nevezném – ült az ágy szélére Bryan – de elgondolkodtat, és magyarázatot
keresek, hogy miért kellett 10 évvel ezelőtt is bujkálnunk apád elől, és miért
nem akarod most sem, hogy tudomást szerezzen rólunk – vetette fel gyanakvó
hangon. Egy percig sem gondolta, hogy Elizabeth szégyellné, főleg a múlt
éjszaka óta nem, de nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy Jack volt az, aki
annak idején szakításra kényszerítette szerelmét. Remélte, hogy így vallomásra
késztetheti a nőt, de arra nem számított, hogy vitát generál vele.
- Neked
miért ennyire fontos, hogy megtudja, újra együtt vagyunk? – kerülte meg az
egyenes választ Elizabeth, mire Bryan bosszúsan túrt bele sötét hajába.
- Fikarcnyit
sem érdekel, hogy tudja-e vagy sem! – jelentette ki türelmetlenül – engem az
érdekel, te miért félsz annyira, hogy rájön! – tette hozzá, miközben átható
tekintetét le sem vette a nőről, abban bízva, hogy talán elárulja magát, mire
az nagyot nyelt, és látszólag könnyedén rántotta meg vállát.
- Nem
félek! Egyszerűen csak semmi köze az életemhez, ahogy ahhoz sincs, kivel osztom
meg azt – adott magyarázatot dühösen, bár nem a férfira volt mérges, sokkal
inkább a helyzetre, és önmagára, amiért titkolóznia kell, de félt attól, hogy
Bryan nyíltan szembe menjen apjával, márpedig biztos volt benne, hogy ez
történne. Végül, hogy ne mélyítse még jobban gyanakvását, nagyot sóhajtott. –
Tudod, mit? Gyere velem, ha ez megnyugtat, csak zárjuk le végre a témát! –
tette hozzá, miközben a fürdőszoba felé indult, és magában azért imádkozott,
hogy apja még csak meg se sejtse, hogy szerelmük ismét fellángolt.
- Elizabeth!
Várj! – állította meg a nyomozó hangja, aki felállt az ágyról és néhány
lépéssel mögötte termett, majd hátulról szorosan átölelte. Keze ráfonódott
hasára, fejét válla és nyaka közé fúrta, mialatt az ügyvédnő lehunyt szemmel
dőlt neki az izmos, meztelen felsőtestnek. – Nem akarok vitatkozni, főleg Jack
Harrison miatt nem – szólalt meg halkan, és forró lehelete megcirógatta fülét.
– Megígérem, hogy többé nem hozom szóba apádat – ígérte meg őszinte hangon,
majd a következő pillanatban maga felé fordította és mélyen nézett bele a kék
szemekbe, melyből aggodalmat olvasott ki, ami csak még inkább megerősítette
gyanúját, hogy az öreg Harrison-tól fél a nő. – De egy valamit ne felejts el –
fogta két kezébe az arcát – soha többé nem engedlek el - ismételte meg előző
esti kijelentését – és azt sem fogom hagyni, hogy bárki elszakítson tőled! –
tette hozzá komolyan, Elizabeth-nek pedig az az érzése támadt, mintha Bryan
pontosan tudná, mitől retteg annyira, és így akarná megnyugtatni, hogy nem kell
érte aggódnia.
- Tudom
– suttogta fojtott hangon az ügyvédnő, miközben finoman végig simított az
enyhén borostás állon, majd szinte egyszerre mozdultak a másik felé, és lágy,
puha csókot váltottak.
Jack Harrison szemöldök ráncolva,
bosszúsan forgatta az előtte heverő dokumentumokat, melyek az egyik ügyfelének
üzleti terveit tartalmazták, és azt várták tőle, hogy jogi szempontból mondjon
véleményt. Bármennyire is igyekezett koncentrálni, figyelme minduntalan
elkalandozott barátja, Abe Hunter ügye felé, és éppen felemelte volna a
telefont, amikor halkan kopogtattak az ajtón. Miután engedélyt adott a
belépésre, Maggie jelent meg, és a tőle megszokott visszafogott szerénységgel
szólalt meg.
- Mr.
Harrison, Elizabeth van itt – jelentette be a vendéget, mire Jack arrébb lökte
a dokumentumokat, és bólintott. Bízott benne, hogy lánya jó hírekkel fog
szolgálni az üggyel kapcsolatban, hiszen már azt is nagy eredménynek tartotta,
hogy 24 óra leforgása alatt kihozta barátját az előzetesből, bár ezt sosem
ismerte volna be.
- Küldje
be! – utasította a nőt, aki azonnal távozott, és néhány perccel később
megjelent a könyvtárszobában lánya, de legnagyobb bosszúságára, nem egyedül
érkezett. – Már megint itt van? – húzta el száját undorodva, így kifejezve
véleményét a helyzetről, de Bryan-t láthatólag nem érdekelte az ellenszenv,
amit tanúsítottak iránta, mert ráérősen beljebb sétált, miközben az idős férfi
tekintete rosszallón vándorolt lányára, de meglepetten húzta fel szemöldökét,
amikor felfedezte annak homlokán a hófehér sebtapaszt – Veled meg, mi történt?
– kérdezte, de hangjában inkább csendült fel számonkérés, mintsem aggodalom.
- Phil
Holden halott – közölte tárgyilagos hangon Elizabeth, mivel korántsem érezte
úgy, hogy be kellene számolnia apjának a történtekről. – Nem mellesleg kiderült
róla, hogy nem viszonya volt Diane-nel, hanem iratokat hamisított neki. Bryan
és én úgy gondoljuk, hogy le akart lépni, és megrendezte a saját halálát! Az
érdekelne, hogy te mennyit tudsz erről! – tért azonnal a lényegre, mire Jack
szája idegesen megrándult.
- Ez
a maga műve? – hagyta figyelmen kívül, amit lánya mondott, Bryan felé intézve
vádló szavait – hol sérült meg? A maga hibája! Veszélybe sodorta a lányomat!
Mindig is tudtam, hogy…
- Állítsd
le magad! – szakította félbe dühösen apját Elizabeth, és tekintete szinte
villámlott, amikor belenézett a hidegen csillogó szürke szemekbe – ha
mindenáron bűnbakot akarsz keresni, állj a tükör elé! – jelentette ki
rezzenéstelen arccal, és amikor a férfi értetlenül nézett vissza rá, folytatta
– legjobb tudomásom szerint, te voltál az, aki belerángatott ebbe az egész
ügybe! Ha bárki okolható azért, hogy majdnem otthagytam a fogam Holden lakásán,
az kizárólag te vagy! A minimum, hogy elmondod, amit tudsz! – szembesítette
apját ugyanazon a kemény hangon, ahogy a tárgyalóteremben is beszélni szokott.
Jack néhány másodpercig összeszorított szájjal, visszafojtott indulattal nézett
rá, majd hátradőlt a fotelben, és szenvtelenül vonta meg vállát.
- Nem
segíthetek – válaszolta nyugodt hangon, mire Bryan gúnyosan húzta el száját.
- Nem
tud, vagy nem akar? – kérdezte, miközben tartotta a szemkontaktust, és
élvezettel figyelte, hogy a férfit mennyire bosszantja, amiért nem tudja
megfélemlíteni.
- Nem
tudok – szűrte fogai között kelletlenül – fogalmam sincs, Diane, miért akart
volna elszökni Abe elől, és miért rendezte volna meg a halálát. Ha ez valóban
így lenne, és tudtam volna róla, én magam is kihozhattam volna a börtönből, nem
gondolod? – kérdezte, szándékosan az ügyvédnőhöz intézve szavait, és az éppen
válaszolni akart, amikor táskájában megszólalt mobilja. Amikor a kijelzőn
meglátta, hogy Greg keresi, egy pillanatig hezitálni látszott. A legkevésbé sem
akarta kettesben hagyni a két férfit, de amikor tekintete találkozott Bryan
pillantásával, az biztatón rámosolygott, így jelezve, hogy nincs miért
aggódnia, tartja a szavát.
- Ezt
muszáj felvennem – szólalt meg nehézkesen, mire Jack kezével intve adott
engedélyt a távozásra, Elizabeth pedig égnek emelte szemét. Amint elhagyta az
irodának berendezett helyiséget, a szobára csend és feszültség telepedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése