37.
rész
Jack mereven szegezte tekintetét Bryan-re,
mintha gondolataiban akarna olvasni, és úgy próbálna rájönni, mi lehet a célja.
A nyomozó rezzenéstelen arccal, de szája szegletében kis pimasz mosollyal állta
a pillantást.
- Élvezi
a helyzetet, igaz? – kérdezte undorodva elhúzva száját Jack, mire Bryan
megvonta vállát.
- A
nyomozásra gondol, vagy arra, hogy minden utálata ellenére, amit felém táplál,
a segítségemre szorul? – kérdezett vissza válasz helyett, mire Jack megvetőn
horkant fel, majd felállt a fotelből, és a bárpulthoz lépett, hogy egy kristály
pohárba whisky-t töltsön magának. A jégkockák csilingelő hangon törték meg a
szoba csendjét, ahogy egymáshoz koccantak a pohárban, az aranyló folyadék pedig
úgy csorgott át a közöttük lévő résen, mint egy kis patak a sziklák között.
- Egyáltalán
nem szorulok a segítségére – vetette oda, miközben nagyot kortyolt az italból,
és mélyet sóhajtott, ahogy az végig égette nyelőcsövét. – A lányom ostobaságát
jelzi csupán, hogy itt van! Azt hittem, képes lesz egyedül is megoldani ezt a
feladatot – húzta el száját becsmérlőn, mire Bryan érezte, hogy eluralkodik
rajta az indulat. Az egy dolog volt, hogy Jack, milyen véleménnyel van róla,
hiszen sosem volt titok, hogy megveti, és gyűlöli őt. Nem is érdekelte, hiszen
soha nem akart a kedvence lenni, de az, hogy a saját lányáról ilyen stílusban
nyilvánuljon meg, az feldühítette.
- Megindító
az apai szeretet, amit a lánya felé mutat – jegyezte meg maró gúnnyal a
hangjában, mire Jack hidegen mérte végig. – Ha csak egy percet is szánna rá,
hogy jobban megismerje, rájönne, mekkora szerencséje van, hogy egy olyan apa
mellett, mint maga, ilyen felnőtté vált.
- Puhány
lett, túl-érzékeny, naiv, és a vállalati jogász karrierjét egyetlen mozdulattal
hajította a kukába mindenféle szentimentális baromságok miatt! – válaszolta
bosszúsan – éppen úgy az érzelmei vezérlik, mint az anyját! – tette hozzá és
arcán jól látszott, mennyire zavarja ez a tény. Bryan hitetlenkedve ingatta meg
fejét. Hogyan lehetséges az, hogy a férfi
nem látja, milyen hideg, kemény és határozott tud lenni Elizabeth, és hogy
mekkora falat húzott maga elé? – tette fel magának a kérdést, aztán szinte
rögvest meg is válaszolta. Persze, hogy nem látja, mert egyáltalán nem érdekli.
– Nos, én inkább balszerencsének nevezném, hogy ilyen gyerekem van! – húzta el
száját keserűen Jack, mialatt megint belekortyolt italába. – Mit gondol, maga
miért van itt? – tette fel váratlanul a kérdést, és amikor Bryan nem válaszolt,
ő adta meg a felelet – így akar bosszantani. Pontosan tudja, hogy még a
gondolatát is gyűlölöm, hogy a közelében legyen, ezért felkereste, és idehozta,
hogy lássam. – közölte látszólag nyugodtan, de hangjának remegése elárulta,
hogy ha az ügyvédnőnek valóban ez lett volna a szándéka, célba is talált volna.
- Remélem, nem hitte el, hogy a régi érzelmek lángoltak fel – húzta fel
érdeklődve szemöldökét az idős Harrison, majd örömtelenül, ridegen felnevetett.
– Az én egyetlen lányom felhasználja magát! Csupán eszköz ahhoz, hogy borsot
törjön az orrom alá.
- Örömmel
segítek neki ebben – rántotta meg vállát Bryan, akiről leperegtek a gyűlölettel
és gonoszsággal töltött szavak, már csak azért is, mert alig néhány órával
korábban egyértelműen látta Elizabeth-en, mennyire nem akarta, hogy vele
tartson apjához. Sokkal inkább távol akarta tartani ettől a háztól, és most már
kezdte sejteni, miért.
- Azt
elhiszem – mérte végig megvetőn Bryan-t – egy kis hozomány reményében mindent
elviselnek a maguk fajták, ráadásul így bosszút is állhat rajtam, nem igaz? Két
legyet üt egy csapásra. De téved, ha azt
hiszi, Elizabeth akár egy centet is örököl a vagyonomból! Nem fogja rátenni a
kezét a pénzemre! – jelentette ki határozottan, kemény hangon, mire Bryan
gúnyosan húzta el száját.
- Tehát,
hogy értsük egymást – bólintott Bryan, miközben észre sem vette, hogy a
könyvtárszoba ajtaja nyílni kezd, csak folytatta –Az elmúlt években semmi másra
nem tudtam gondolni, csak arra, hogy bosszút álljak, amiért majdnem
lecsukatott. Amikor Elizabeth a segítségemet kérte, lehetőséget láttam benne,
hogy egyszerre álljak bosszút, és tegyem rá a kezem a pénzükre! – sorolta
röviden a tényeket Jack Harrison szemszögéből, akinek tekintetéből
kiolvashatta, pontosan így gondolja – Nyilvánvaló, hogy ide is csak azért
jöttem, hogy az orra alá dörgöljem, újra együtt vagyunk! – tette hozzá,
miközben Elizabeth az ajtó mögött állva, falfehér arccal kapaszkodott meg az
ajtófélfában. Gyomra émelyegni kezdett, úgy érezte, elfogy a levegő, és
nagyokat kellett nyelnie, hogy a könnyek, melyek szemét égették, ne peregjenek
le arcán. Nem akarta elhinni, amit szerelme szájából hallott. Ennyi lett volna az egész? Csupán bosszú a
múlt miatt? – záporoztak fejében a kérdések, majd emlékképek villantak fel,
és mondatok, melyeket a férfi mondott: „ha
őszinte akarok lenni, örömmel bosszantom”, „azok után, hogy majdnem évekre börtönbe küldött” – idézte fel a
férfi szavait, és hirtelen megvilágosodott előtte, miért akart mindenáron vele
tartani a házba. A tudat, hogy, amit szerelemnek hitt a nyomozó részéről,
csupán egy ügyesen felépített bosszú tervének részét képezte, ő pedig eszköz
volt a megvalósításhoz, fájdalmasabb volt, mint bármi más eddigi életében. Éppen
belépett volna a szobába, hogy magyarázatot követeljen, amikor Maggie kezét
érezte meg a hátán, ő pedig remegő kézzel zárta vissza az ajtót.
- Elizabeth,
kincsem – futott végig szeretettel teli pillantása a nő sápadt, fájdalmat
sugárzó arcán – minden rendben? – kérdezte aggódón, mire az ügyvédnő mély
levegőt vett, kihúzta magát, és arcáról minden érzelem eltűnt a másodperc tört
része alatt.
- Persze
– bólintott, nehezen megtalálva hangját, és gondolatban megdicsérte magát,
amiért még csak meg sem remegett – semmi bajom – tette hozzá, mivel nem érezte magát
elég erősnek ahhoz, hogy bevallja dadájának, milyen csúnyán elárulta az, akit a
világon mindenkinél jobban szeretett, és akiben feltétel nélkül megbízott.
- Gyere,
igyunk meg egy teát – javasolta Maggie, mire Elizabeth először a könyvtárszoba
felé pillantott, majd megint bólintott. Nem akarta látni most egyik férfit sem,
legkevésbé Bryan-t. Eközben a nyomozó, mit sem tudva az ajtó mögött
történtekről, tovább beszélt.
- Ez
a téveszméje, nem igaz? – kérdezett rá, mire Jack eltökélten bólintott.
- Pontosan!
Ismerem a fajtáját! – válaszolta, de Bryan keményen megvillanó szemekkel lépett
hozzá közelebb.
- Nem
érdekel, mit gondol! Szeretem Elizabeth-et, és magasról teszek a pénzére! Nem
ajánlom, hogy… - kezdett volna bele, de Jack beléfojtotta a szót.
- Ne
higgye, hogy a páholyból nézem, amint a lányom tönkreteszi az életét egy ilyen
semmirekellő oldalán! Egyszer már sikerült, másodjára sem fog gondot okozni,
hogy véget vessek ennek az őrületnek!
- Mit
akar tenni? Megint koholt vádakkal letartóztattat? – húzta gúnyos mosolyra
ajkát Bryan – emlékeztetném, hogy rendőr lettem, szóval egy kicsit több
bonyodalomra számítson! – pimaszkodott, de Jack magabiztosságát nem tudta
megtörni.
- Ugyan
már! – biggyesztette le ajkát unottan Jack - 10 évvel ezelőtt sem mentem vele
semmire, most még annyi haszna sem lenne! – válaszolta nyugodtan, és annyira
elvakította a gyűlölet, hogy észre sem vette, éppen elárulja a titkot, melyet
Elizabeth olyan gondosan próbált megőrizni Bryan előtt – de szerencsére, valami
nem változott az óta – tette hozzá sejtelmes mosollyal, mely inkább egy
ragadozó vicsorgása volt – az én egyetlen lányom most is éppolyan szerelmes
magába, mint anno, és most is ugyanúgy félti a maga életét, mint akkor. Mint
mondtam, naiv és az érzelmei vezérlik! – fűzte mellé, Bryan pedig hirtelen
sokkal tisztábban látott.
- Megzsarolta
– motyogta maga elé döbbenten, ahogy rájött, mi lehetett az egyetlen oka annak
idején, hogy Elizabeth szakított vele, ahogy az is világos lett a számára,
hogyan történhetett, hogy nem sokkal azután, hogy véget ért a fájdalmas
telefonbeszélgetés, megjelent a kirendelt védőügyvéd, és teli szájjal, büszkén
mosolyogva újságolta el neki, hogy minden vádat ejtettek, és nemcsak szabad
ember, de nyoma sem lesz az incidensnek. Biztos volt benne, hogy szabadságának árát
Elizabeth fizette meg, ahogy abban is biztos volt, hogy az első látogatásuk
után azért változott meg annyira az ügyvédnő, mert apja akkor is megfenyegette.
Ezért próbálta olyan erősen távol tartani magát szerelmüktől, ezért
visszakozott minden elcsattant csók után, annak ellenére, hogy minden
alkalommal megremegett a karjaiban.
- Zsarolás?
– kérdezett vissza Jack érzelem nélkül – én inkább üzleti ajánlatnak nevezném –
szépítette meg szenvtelenül – de ezúttal nem leszek ilyen úriember, ezt jobb,
ha tudja! – fenyegette meg a nyomozót, ő azonban visszafojtott indulattal
lépett egyenesen a férfi elé, akinek csak szempillája rebbenéséből lehetett
látni, hogy meglepte a mozdulat, de ami nem kerülte el Bryan figyelmét.
- Ha
azt akarja, hogy eltűnjek Elizabeth életéből, jobb, ha megölet – javasolta
hidegen, veszélyesen halk hangon, és a szeméből sütő elszántság kétséget sem
hagyott Jack számára, hogy minden szavát komolyan vegye – Szeretem őt, vele
akarok lenni, és bárkin átgázolok, aki ezt még egyszer megpróbálja
megakadályozni! Gondolkodás nélkül töröm ki a maga nyakát is, ha még egyszer közénk
áll, vagy még egy „üzleti ajánlatot”
tesz Liz-nek! Világos voltam? – hajolt egészen közel a férfihoz, aki kimérten
állta a tekintetét, és éppen válaszolni akart, amikor nyílt az ajtó és
Elizabeth lépett be rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése