39.
rész
Nem tudott
szabadulni a gondolattól, hogy ez a csók sem szívből jött, nem azért vonta
karjai közé, mert vágyott rá, hanem így akarja biztosítani, hogy a bosszú, amit
apja ellen forralt, minél hatásosabb legyen.
- Valami
baj van? – kérdezte Bryan, miközben fürkésző tekintetét egy percre sem vette le
a zárkózott arcról. Mintha nem is ugyanaz a nő állt volna előtte, akit néhány
órával korábban ölelt és csókolt az ágyban, vagy a zuhany alatt. – Mióta
apádnál jártunk, megváltoztál – magyarázta meg kérdését, és figyelmét nem
kerülte el, hogy Elizabeth még inkább eltávolodott tőle. – A telefonhívás az
oka? Ki keresett? – próbálta megfejteni a változás okát, miközben tanácstalanul
nézte, hogy Elizabeth menedéket keresve az asztal mögött, leül, és egy aktát
vesz elő.
- Greg
hívott – válaszolta hivatalos hangon, figyelmen kívül hagyva a korábbi kérdést
– azt mondta, átnézte Hunter könyvelését és több helyen is hézagokat talált.
Visszaélések, sikkasztások, rejtett folyószámlák – sorolta, mialatt sorba írta
alá a dokumentumokat, amiket valószínűleg Martha tehetett az asztalára, hogy
szignójával hitelesítse azokat, és postára adhassa másnap. – Ha gyilkosságban
ártatlan is, a csalások és pénzügyi trükkök miatt biztosan rács mögé kerül,
akkor viszont már nem leszek köteles védeni – tette hozzá, miközben magán
érezte Bryan vizslató tekintetét.
- Talán
a felesége tudott az ügyeiről, és válás helyett felajánlotta neki, hogy új
életet kezdhet – gondolkodott hangosan Bryan, miközben egyre inkább zavarta
Elizabeth ridegsége, és egyre inkább az volt az érzése, hogy a nő nem Greg
telefonhívása, vagy az ügy miatt ilyen, hanem rá haragszik valamiért, de azt
elképzelni sem tudta, miért.
- Phil
azt állította, nem ismerte a fickót, aki fizette a papírokat – emlékeztette a
nyomozót Elizabeth – Abe túlságosan központi figura, a beruházásai miatt sokat
szerepel a televízióban, tehát őt felismerte volna. Ráadásul, gondolod, hogy
nem dobta volna fel az asszonyt, amint rájön, hogy az egész életét rácsok
mögött töltheti? – gondolkodott okosan a nő, mire Bryan bólintott.
- Ettől
függetlenül átnézetem újra a híváslistáját a szakértőkkel – válaszolta,
miközben máris a telefonja után nyúlt – leellenőriztetek minden számot. Ha
szerencsénk lesz, megtaláljuk közte Holden számát, amivel szembesíthetjük
Huntert. Egyébként Larson telefonált, Olívia Bradock sehol nem tűnt fel, mintha
a föld nyelte volna el.
- Várható
volt. Diane nyilván óvatos, vagy valaki, aki segíti, felvilágosította –
jegyezte meg a nő, mire Bryan csalódottan húzta el száját, majd néhány perc
múlva már fel is hívta az egyik ismerősét a kapitányságon. Amikor végzett,
közelebb lépett a nőhöz, és lehajolt, hogy kíváncsian megnézze, min dolgozik
olyan elmélyülten. Ahogy megtámaszkodott az asztalon, kezét a nőére helyezte,
és meglepetten húzta fel szemöldökét, amikor Elizabeth kihúzta magát, és karba
fonta kezeit, így jelezve, hogy nem akarja, hogy hozzáérjen.
- Elárulnád
végre, mi a baj? Elkövettem valamit? – kérdezte, de hangjában sokkal inkább
szomorúság, mint sértettség vibrált, Elizabeth pedig éppen csípősen válaszolni
akart, amikor kintről veszekedés zaja hatolt el fülükig.
- Értse
már meg, hogy nem mehet be! – hallották meg Martha parancsoló hangját, majd a
következő pillanatban kivágódott az ajtó, és egy vékony, 20-as éveinek végén
járó nő állt előttük. Haja csapzottan lógott vállára, és legalább háromféle
színben pompázott, farmernadrágja több helyen is divatosan volt szaggatva, és
tökéletesen passzolt az ujjatlan, szivárványszínű tophoz, mely épp csak eltakarta
melleit a farmerkabát alatt, így jól látható volt feszes hasa, és a köldökében
megcsillanó piercing. Élénk színűre festett szeme kutatón pásztázta végig az
irodát, miközben hosszú, vörösre lakkozott körmökben végződő kezei kitartóan
kapaszkodtak az ajtóba, így megakadályozva, hogy Martha kihúzza az irodából.
- Cassidy
nyomozó? – intézte kérdését a férfihoz, és amikor az bólintott, önkényesen
beljebb lépett, lerázva magáról a titkárnőt – már voltam a rendőrségen is, egy
dagadék mondta, hogy itt megtalálhatom – utalt Larson nyomozóra az ismeretlen –
Debbie Cross vagyok, Phil barátnője! – mutatkozott be végre, mire Elizabeth és
Bryan meglepetten összenéztek.
- Martha,
hagyj minket magunkra, kérlek! – szólt titkárnőjének az ügyvédnő, mire az
rosszallón nézett végig a lenge öltözékű, ránézésre is kétséges erkölcsökkel
bíró nőre, majd távozott.
- Miben
segíthetek? – kérdezte Bryan udvariasan, mire Debbie otthonosan mozogva,
lehuppant az egyik székbe, és keresztbe vetette hosszú, formás lábait.
- Kapja
el azt a szarházit, aki kinyírta a pasimat! – jelentette ki laza könnyedséggel,
majd folytatta – nézzék, Phil nem volt egy észkombájn, és folyton
belekeveredett valamibe, de még soha, senki nem ölte meg emiatt! – rágcsálta
rágóját komoly képet vágva, miközben tekintetéből nem sok értelem áradt, amiből
Elizabeth arra következtetett, hogy tökéletes párost alkothattak a férfival.
- Igen,
az ilyesmi többnyire csak egyszer történik meg valakivel – húzta el száját az
ügyvédnő rezignáltan, mire Debbie mérgesen ránézett.
- Tudom!
Nem vagyok teljesen hülye! – húzta fel orrát sértetten – csak azt akartam
mondani, hogy ekkora szarban még sosem volt, és ezt már akkor megmondtam neki,
amikor tudomást szereztem róla, hogy húszezer dollár üti a markát, ha
megcsinálja azokat az átkozott papírokat annak a vastag dámának! – mesélte és
hangjából jól érzékelhető volt, hogy azt is fontosnak tartja a történetben,
hogy neki lett igaza. – Mégis ki fizet ennyi pénzt néhány iratért, hacsak nem
maffiózó, vagy ilyesmi! De Phil-nek hiába beszéltem…
- Mesélt
mást is Phil a megbízásról? – szólt közbe Bryan, miután ő is helyet foglalt a
nővel szemben – például azt, hogy hova akart eltűnni az illető a papírokkal,
vagy bármit, ami fontos lehet – próbálkozott támpontokat adni, de Debbie
értetlenül nézett vissza rá.
- Honnan
tudjam, hogy maguknak, mi lehet fontos? – kérdezett vissza, mire Elizabeth felsóhajtott,
de érdeklődése újfent feltámadt, amikor a nő folytatta – nem sokat beszélt
erről az egészről, mert szerinte, úgysem értettem volna, de én féltettem! Akármilyen
is volt, szerettem őt, értik? Szóval, amikor a pacák mondta neki a telefonban,
hogy elhozza a pénzt, és az ajtó előtt hagyja, úgy döntöttem, meglesem a
fickót. Tudják, biztos, ami biztos! Arra gondoltam, hogy ha szegény Phil
belemurdel ebbe a megbízásba, legalább megfizetek a gyilkosának!
- Úgy
érti, látta, hogy ki vitte el a lakáshoz a pénzt? – kérdezték egyszerre, mire
Debbie vidáman mosolygott rájuk.
- Ez
aranyos! Gyakran csinálják? – kérdezett vissza, de amikor mindketten várakozón
néztek rá, unottan húzta el száját – nem láttam. Tudják a szemközti lakásban
lakom, és a kukucskálón keresztül lestem ki, de a rossz megvilágítás miatt, alig
láttam valamit – méltatlankodott – már vagy fél éve jeleztem a gondnoknak, de
persze, a füle botját sem mozdította…
- Tehát
a fickó… - nógatta meg kissé Elizabeth, hogy visszaterelje eredeti
mondandójához, mire Debbie rosszallón fonta karba kezeit.
- A
fickóból semmit nem láttam, ha ez érdekli – közölte unottan, és már mindketten
éppen feladták volna, hogy előrébb jutnak az ügyben, amikor folytatta – de
amikor lehajolt, hogy letegye az ajtó elé a csomagot, megvillant a kezén egy
gyűrű.
- Milyen
gyűrű? – csaptak le a szóra megint egyszerre, mire Debbie fontosságának teljes
tudatában húzta ki magát, és büszkén mosolyodott el.
- Tudtam,
hogy ez érdekelni fogja magukat – jegyezte meg mindent tudón – egy pecsétgyűrű
volt, olyasmi, amit a kő gazdagok cincálnak magukra. A közepe bordó volt, vagy
valami ahhoz hasonló, és ha jól láttam, egy oroszlán vagy tigris feje volt
középen aranyból. Ránézésre is több ezer dollárt ért – magyarázta okoskodva,
mire Elizabeth érezte, hogy kifut a vér az arcából. Ezer közül is megismerte
volna azt a gyűrűt, hiszen az volt az egyetlen ékszer, amit apja magán viselt.
Állítólag még a nagyapjától örökölte, és tőle szokatlan módon, babonásan
ragaszkodott hozzá. Miközben Bryan még néhány szót váltott a nővel, ő felállt,
és azon kezdett el gondolkodni, hogyan tudná kideríteni a nyomozó nélkül, hogy
miért és hogyan segített apja Diane-nek. Annyira lekötötték gondolatai, hogy
észre sem vette, Bryan kikísérte Debbie-t, csak amikor már ismét kettesben
voltak.
- Látom,
nem én vagyok az egyetlen, aki rájött, hogy ki viselheti azt a gyűrűt –
jegyezte meg Bryan, így szétpukkasztva Elizabeth minden reményét arra vonatkozóan,
hogy nélküle is utána tud járni a dolgoknak.
- Mit
akarsz tenni? – kérdezte halkan, annak ellenére, hogy ő maga is úgy gondolta,
apja megérdemli, hogy vállalja tetteiért a következményeket, mégis lehetőséget
akart adni neki, hogy megmagyarázza, miért tette.
- Ezt
komolyan kérdezed? – kérdezett vissza válasz helyett Bryan – információt
hallgatott el, segített megrendezni valakinek a halálát, ezzel félrevezette a
hatóságokat, és hagyta, hogy egy ártatlan embert gyilkosság vádjával
letartóztassanak!
- Ez
igaz, de én szeretném hallani az ő verzióját is! – válaszolta Elizabeth, és ő
maga sem értette, miért vette védelmébe apját azok után, amit vele tette. Mégis
úgy érezte, tartozik ennyivel édesanyja emlékének. – Mi van, ha Diane kérte
meg, hogy hozza el a pénzt, és fogalma sem volt róla, mibe keveredik… - vetette
fel, holott saját maga számára is teljesen logikátlanul hangzott, amit mondott.
- Most
viccelsz velem, ugye? – nevetett fel Bryan hitetlenkedve – kijelentette, hogy
Diane halott, miután pénzt adott egy hamisítónak, aki álpapírokat gyártott a
számára! Letagadta, hogy ismeri Phil Holden-t, holott a lakásán járt! És mondd
csak, neked nem furcsa, hogy közvetlenül azután, hogy Abe-nél megtudta,
rábukkantunk Phil-re, ránk lőttek? Majdnem megölt téged! Miért véded ennyire?!
– lovallta bele magát egyre jobban a férfi, mire Elizabeth nagyot sóhajtott.
- Nincs
rá bizonyítékod, hogy ő lövette le Phil-t – jegyezte meg halkan, Bryan pedig
türelmetlenül túrt bele sűrű hajába.
- Nem
vagy a védőügyvédje! Ne keress mentségeket neki! – tört fel belőle indulatosan,
mire Elizabeth is érezte, hogy dühös lesz.
- Valóban!
Nem vagyok az! Te viszont ennél jobb lehetőséget nem is kaphattál volna az
élettől, ugye? – vágott vissza nyersen, és amikor Bryan értetlenül nézett
vissza rá, folytatta – Esély a bosszúra! Rémlik?! Mióta vártál egy ilyen
lehetőségre! Csak tessék! Menj, és tartóztasd le, de jobb, ha tudod, még ma
délutánra kihozom!
- Te
meg mégis mi a fenéről beszélsz? – tárta szét kezeit tanácstalanul Bryan, akit
már teljesen összezavart a nő viselkedése.
- Arról,
amit apámnak mondtál ma délelőtt – válaszolta halkan, fájdalommal a hangjában
Elizabeth, melyben már nyoma sem volt az indulatnak, csak a megbántottságnak,
keserűségnek, és szomorúságnak – Az elmúlt években másra sem tudtál gondolni,
csak a bosszúra… nem voltam több a számodra, csak egy eszköz, hogy még
nagyobbat tudj ütni az apámon mindazért, amit elkövetett ellened… - idézte fel
szavait az ügyvédnő könnyes szemmel, majd nagyot sóhajtva tette hozzá – mindent
hallottam, Bryan! – vallotta be végre, és amikor a férfiban tudatosult, amit
mondott, szíve jéggé fagyott a gondolatra, hogy egy átkozott félreértés miatt
veszítheti el szerelmét.
- Elizabeth…
had magyarázzam meg… - nyögte nehezen, de amikor közelebb akart lépni hozzá,
hogy megérintse, az ügyvédnő egyetlen mozdulattal, feltartott kézzel állította
meg.
- Ne!
Soha többé ne érj hozzám! – jelentette ki hideg, kemény hangon, Bryan pedig úgy
érezte, menten megszakad a szíve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése