38.
rész
Amint pillantása találkozott Bryan
tekintetével, megint fájón szúrt szívébe az árulás tőre. Még mindig nehezen
hitte el, hogy a férfi csak felhasználta az apja elleni bosszúhoz, de amit
hallott túlságosan egyértelmű volt. A szerelem, amit reggel érzett a karjaiban,
észrevétlenül változott át csalódássá, és keserűséggé, és már semmi másra sem
vágyott, csak arra, hogy véget érjen ez az ügy, minél hamarabb, ő pedig
visszahúzódhasson páncélja mögé.
- Minden
rendben? – hallotta meg Bryan hangját, aki összehúzott szemmel nézett végig a
nő arcán, mely ugyanolyan érzelemmentességet tükrözött, mint amikor először
találkoztak a kapitányságon.
- Persze
– válaszolta nyugalmat erőltetve magára – mehetünk? – kérdezte kelletlenül,
mivel a legkevésbé sem szeretett volna több időt eltölteni sem a házban, sem
Bryan társaságában, de kénytelen volt a nyomozás miatt, ami egyáltalán nem volt
ínyére, ezt pedig nehezen tudta palástolni.
- Hogyne
– bólintott a férfi, miközben nem tudta elűzni magától a rossz érzés, hogy
Elizabeth megváltozott. Alig várta, hogy kettesben maradhassanak, és
rákérdezhessen hangulatváltozásának okára, mert biztos volt benne, hogy a
telefonáló keze van a dologban.
- Ha
esetleg mégis eszedbe jut, ki segíthetett Diane-nek eltűnni, tudod a számom! –
vetette oda a nő apjának, mire az érdektelenül nézett vissza rá.
- Diane
meghalt – jelentette ki nyomatékosan – jobban tennétek, ha valódi nyomokat
követnétek! – tette hozzá kioktatón, mire Elizabeth tekintete villant egyet.
- Nem
tanácsért jöttem! Tudom, hogyan végezzem a munkámat, te pedig, ha azt akarod,
hogy a barátodnak ne kelljen vádalkut kieszközölnöm, kezdj el gondolkodni azon,
kinek állt módjában megszervezni Diane eltűnését! – vágott vissza apjának
ridegen, majd felhúzott szemöldökkel fűzte hozzá – kivéve, ha éppen te voltál
az, aki segítettél…
- Nevetséges!
A feltételezés is, és az is, hogy dollárok százezreit költöttem arra, hogy
ilyen pocsék ügyvéd váljon belőled, aki képtelen felismerni a használható
nyomokat! – húzta el száját becsmérlőn, mire Elizabeth gúnyosan elmosolyodott.
- A
tandíjamhoz legalább olyan kevés közöd volt, mint a felnevelésemhez – jegyezte
meg, majd folytatta – ami pedig a munkám minőségét illeti, ne becsülj alá!
Okozhatok még meglepetéseket – tette hozzá, majd a választ meg sem várva, elhagyta
a kis irodát, Bryan pedig követte. Jack elgondolkodva nézet lánya után,
miközben arra gondolt, talán hibát követett el, amikor azt hitte, rábízhatja
ezt az ügyet.
Martha hosszan
fújta ki a füstöt, miközben elnyomta cigarettáját, majd lehajolt, kinyitott egy
fiókot, és légfrissítőt vett elő, hogy aztán körbefújja az egész kis
helyiséget, ahol titkárnői feladatait ellátta. Tudta, hogy Elizabeth nem
szereti, amikor idebent dohányzik, de semmi kedve nem volt lemenni a
földszintre a kijelölt dohányzóhelyre, mivel minden alkalommal mellé szegődött
a portás, és arcátlanul csapta neki a szelet. Ezzel még nem is lett volna
gondja, azzal már azonban igen, hogy a férfi nős volt, és úgy tűnt, ez csak
Martha-t zavarja kettejük közül. Éppen ismét munkához látott volna, amikor
nyílt az ajtó, ő pedig égnek emelte szemét, amikor meglátta, hogy Greg lép be
rajta.
- Elizabeth-hez
jöttem – jelentette ki köszönés helyett, majd azonnal annak irodája felé
indult, Martha azonban, mint egy üstökös, olyan sebességgel ugrott ki asztala
elől, és testével zárta el az utat.
- A
doktornő házon kívül van! Kövesse a példáját! – mutatott ajtót a férfinak, mire
az, lekicsinylőn nézett a nála majdnem másfél fejjel alacsonyabb nőre.
- Az
imént beszéltünk telefonon. Szívességet tettem neki, így biztosan nem lesz
ellenére, ha személyesen is megköszönheti – jegyezte meg nagyképűen, majd
hozzátette – megvárom az irodájában! – húzta ki magát, hogy még
félelmetesebbnek tűnjön, de Martha szeme még csak meg sem rebbent.
- Azt
próbálja meg – húzta össze szemét, és még száját is harciasan összeszorította,
így jelezve, hogy bármire hajlandó, ha az üzletember nem ért a szép szóból, de
Greg csak gúnyosan elvigyorodott, és arcán látszott, egyáltalán nem tekinti
ellenfélnek az aprócska termetű nőt.
- Álljon
el az utamból! – utasította szánakozó hangon, miközben kezével arrébb akarta
tolni, de Martha a következő pillanatban lehajolt, és megharapta az őt szorító
kezeket, mire Greg fájdalmasan üvöltött fel, és kapta maga elé sérült jobbját.
– Maga szörnyeteg! Elmebeteg! Hogy képzeli??? – háborgott, miközben hangja
olyan magassá vált, mint egy operett-énekesnőnek. – Megharapott! – nézte
meghökkent rémültséggel a nő fognyomait tenyere élén, mire Martha rántott egyet
a vállán.
- Nem
is gondolta volna, hogy még saját fogaim vannak, ugye? – kérdezte pimaszul,
majd szemöldökét ráncolva, hitetlenkedve ingatta meg fejét, ahogy a még mindig
fájdalmasan nyüszítő Greg-et nézte.
- Ez
borzasztóan fáj! – siránkozott amaz, kétrét görnyedve, mire Martha unottan
sóhajtott fel.
- Halódjon
méltósággal, fiatalember! – javasolta minden együttérzéstől mentes hangon, majd
segítőkészen vezette el a kijáratig – de odakint, legyen kedves! – tárta
szélesre az ajtót, ám amikor be akarta csukni, Greg bosszúszomjas villámlással
tekintetében nézett vissza rá.
- Ezt
megkeserüli! Fel fogom jelenteni testi sértésért! – fenyegetőzött, mire Martha
beleegyezőn bólintott.
- Ahogy
tetszik! Bitang jó ügyvédem van! – kacsintott rá magabiztosan, majd a választ
meg sem várva, bevágta az ajtót, és elégedett mosollyal az ajkán ült vissza
gépelési munkájához. Alig gépelt le néhány oldalt, amikor ismét nyílt az ajtó,
és főnöke érkezett meg a nyomozó társaságában.
- Szia
Martha – köszönt kimérten az ügyvédnő, Martha pedig azonnal érezte, hogy valami
nem stimmel nála. Nem kellett sokat töprengenie ahhoz, hogy rájöjjön, a két
fiatal között van feszültség, elég volt Bryan gondterhelt arcára néznie. – Van
üzenetem? – kérdezte, miközben felemelte titkárnője asztaláról a postáját, és
futólag átforgatta kezei között.
- Az
nincs, de én szeretném megkérdezni, vállalsz-e testi sértési ügyet, ha a tettes
tényleg bűnös? – kérdezte óvatosan, ártatlan mosollyal ajkán, mire a doktornő a
nélkül rázta meg fejét, hogy felnézett volna a borítékok felett.
- Nem
– jelentette ki határozottan – te is tudod, hogy csak ártatlanokat védek –
tette hozzá magyarázatképpen, mire Martha csüggedten sóhajtott. – Ha az illető
nem tudott parancsolni a dühének, vállalja a következményeket!
- És,
ha jól megfizetem? – jött a következő kérdés, amivel végre elérte, hogy
Elizabeth keze megállt a mozdulat közben, ahogy egyik borítékot a másik alá
helyezte volna, és döbbenten emelte rá tekintetét, majd lemondón sóhajtott.
- Mit
követtél el már megint? – kérdezett vissza válasz helyett, és hangjából jól
érzékelhető volt, hogy nem számít hatalmas bűntettre.
- Megharaptam
egy sápadt egeret, és csak remélhetem, hogy nem kaptam el semmi nyavalyát tőle
– húzta el száját, miközben látványosan megrázkódott. Bryan ösztönösen kezdett
el nevetni, ahogy elképzelte a jelenetet, Elizabeth pedig fáradtan simított
végig homlokán. A mai nap eseményei közé már tényleg nem hiányzott más a
számára – hagyjuk az én gondomat! Neked miért van akkora ragtapasz a
homlokodon, mint fél Michigan? – lépett közelebb a nőhöz, akit lányaként
szeretett, és anyai aggodalommal arcán, finoman simított végig a sérült részen.
- Nem
fontos – lépett kissé hátrébb az ügyvédnő – inkább azt meséld el, miért
haraptad meg Greg-et! – szólította fel szigorúan, annak ellenére, hogy ő is
majdnem elnevette magát, ahogy elképzelte, hogy az alig 150 centis Martha Greg
kezébe csimpaszkodik fogaival.
- Megjelent,
és azt mondta, lehetőséget ad neked az irodában, hogy személyesen is megköszönd
a szívességet, amit neked tett. Ilyen pimaszságot nem hagyhattam megtorlás
nélkül! – vázolta tömören a lényeget, itt-ott elnagyolva, mire Bryan mély
levegőt vett, hogy elnyomja indulatát, Elizabeth pedig felhúzta szemöldökét.
- Ez
esetben, ingyen vállalom a védelmedet – válaszolta, mire Martha elégedetten,
győzelemittas mosollyal ajkán húzta ki magát, ők pedig bementek az irodába.
Elizabeth a fogasra akasztotta kabátját, és az egyik, tárgyalóasztal melletti
székre helyezte aktatáskáját, miközben megszabadult szürke blézerétől is, amit
a hófehér ing felett viselt. Bryan tekintete simogatón futott végig a karcsú
derékon, melyet csak még inkább kiemelt a szűk szabású kosztümnadrág, a telt
kebleken, melyek sejtelmesen rajzolódtak ki a selyeming alatt, és a hosszú,
lágy hajzuhatagon, melyet ezúttal laza copfba kötött reggel, amikor elindultak.
Még mindig nem tudta, mi üthetett a nőbe, mitől változott meg annyira a
hangulata, hogy mióta eljöttek apjától, egyetlen szót sem szólt hozzá. Végül,
amikor már úgy érezte, nem bírja tovább, hogy csak távolról figyeli, ellökte
magát a faltól, aminek addig támaszkodott, és egy óvatlan pillanatban hátulról
elkapta a nő derekát, aki éppen az asztala felé igyekezett. Megfordította
karjaiban, és száját az övére tapasztotta. Egész délelőtt arra várt, hogy végre
ajkán érezze az övét, nyelve mégis ráérősen futott végig a cseresznyeajkakon,
miközben keze végig simított testének vonalán. Elizabeth ajka elnyílt, ahogy
meglepődött a váratlan csóktól, amit Bryan ki is használt, és nyelvével azonnal
megkereste az övét, hogy ismerős táncra hívja. Az ügyvédnő bármennyire is dühös
és csalódott volt a nyomozóra, érzékeinek nem tudott parancsolni, és
belesóhajtva a csókba, adta át magát a szenvedélyes, mégis gyengéd pillanatnak,
de a következő másodpercben elméje kitisztult, és tenyerét megtámasztva a
széles mellkason, eltolta magától a férfit. – Engedj el! – csuklott el a
hangja, és ő maga sem tudta, hogy ennek az átélt szenvedély az oka, vagy a
gombóc a torkában, mely a fájdalom miatt keletkezett, hogy nem bízhat meg a
férfiban többé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése