Kérdések nélkül 7. rész

7. rész

Ahogy odaért, leguggolt, és ujjbegyével finoman tűrt a nő füle mögé egy hajtincset, miközben megállapította, hogy éppen olyan selymes a tapintása, amilyennek képzelte. Szíve szerint, hagyta volna pihenni, hiszen nemcsak a kávézóban, de a kihallgatás során sem kerülte el figyelmét, mennyire fáradt, mégsem tehette.

- Dr. Altman – szólította meg halkan, de Meghan meg sem mozdult, ami csak még inkább bizonyította Eric számára, hogy holt fáradt lehet. Kezéből a kanapé előtt álló asztalra tette a mappát, és a nő fölé hajolt. Orrába bekúszott az enyhe barack illat, mely már akkor is felébresztette érzékeit, amikor a doktornő összevarrta homlokán a sebet. Tétova mozdulattal akarta megérinteni, de keze megállt félúton, és elbizonytalanodva vett mély levegőt – Khm… Dr. Altman! – próbálta meg ismét felkelteni, ezúttal kicsit hangosabban, de azon kívül, hogy Meghan összeráncolta kissé a homlokát, nem történt semmi, így végül kezét végig húzta a doktornő felkarján, majd enyhén megszorította, és finoman megrázta, mialatt egészen közel hajolt hozzá. – Ébredjen – kérte újra, mire Meghan hirtelen felijedt, és megemelte fejét, aminek következtében teljes erővel fejelt össze a nyomozóval, aki a váratlan ütéstől megtántorodott, és a pihenő padlóján, a hátsó felén landolt. – Basszus! – káromkodott mérgesen, miközben fogát összeszorítva, fájdalmasan nyomta kezét a homlokán lévő sebtapaszra – Aú! Ez fájt! – morgolódott bosszankodva, miközben Meghan sűrűn pislogva igyekezett magához térni.

- Ne haragudjon! – guggolt a férfi mellé a padlóra, miközben azonnal felülkerekedett benne az orvos – Annyira restellem – harapta be alsó ajkát, kínosan feszengve, miközben összeráncolt szemöldökkel próbálta megnézni Eric homlokán a sebet, de az továbbra is rajta tartotta a kezét. – Engedje, hogy megnézzem! – kérte szelíden, de a nyomozó megrázta fejét.

- Hogyisne! Nem tett már bennem így is elég kárt? – vágott vissza, mint egy durcás kisgyerek, mire Meghan hitetlenkedve nézett vissza rá.

- Már bocsánatot kértem! Elhiheti, hogy nem szándékosan fejeltem le! – jegyezte meg bosszúsan Meghan – ha kíváncsi rá, nekem sem volt nagy élmény! – szúrta oda, mire Eric válaszolni akart, de a doktornő folytatta – meg kell néznem, hogy nem szakadt-e fel a varrat – jelentette ki határozottan, és a választ meg sem várva, elhúzta a nyomozó kezét, és magabiztos mozdulattal rántotta le a ragtapaszt.

- Aú! Ez nem igaz! Hogy a fenébe engedhetik magának, hogy élő emberhez nyúljon?! – méltatlankodott, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni a bizsergést, mely elindult gerince mentén, ahogy a nő ujjai finoman megérintették bőrét a seb körül.

- Nyomozó létére, azt hittem, ennél kicsit magasabb a fájdalom küszöbe – vágott vissza csipkelődve, mire Eric sértetten nézett vissza rá.

- Amíg aludt, szimpatikusabb volt – jegyezte meg morcosan, mire Meghan negédesen mosolygott vissza rá.

- Amíg aludtam, maga is – vágta rá rögtön a választ, mire Eric szemtelen mosolyra húzta ajkát.

- Nocsak? Velem álmodott, doktornő? – kérdezte komiszul, miközben kissé közelebb hajolt a nőhöz, és meglepetten vette észre, hogy az nagyot nyel a mozdulatra – és? Milyen volt?

- Leginkább… furcsa – válaszolta Meghan elgondolkodva, és figyelmét nem kerülte el, hogy Eric meglepetten néz vissza rá, miközben folytatta – azt hiszem, ilyet… még sosem éltem át – tette hozzá halkabban, miközben tekintetét a kék szemekbe fúrta.

- Tényleg? – kérdezett vissza gyanakodva a nyomozó, mire Meghan komolyan bólintott.

- Tényleg – ismételte meg válaszként – kedves volt, barátságos, udvarias – sorolta a pozitív jelzőket – na, innen tudtam, hogy csak álmodom! – szúrta oda gonoszkodva, és majdnem felnevetett, amikor meglátta Eric bosszús tekintetét. – Egyébként szerencséje van, nem szakadt fel a varrat. Hol találok elsősegély-ládát? – váltott témát hirtelen, mire a nyomozó fejével a pihenőben található egyik szekrény felé bökött, és morcosan figyelte, ahogy a doktornő odalép, és rutinos mozdulatokkal vesz ki a ládából kesztyűt, fertőtlenítőt, gézt, és ragtapaszt, majd visszasétál hozzá, és ismét mellé guggol. Miután felhúzta kezére a kesztyűt, a gézt átitatta a fertőtlenítő folyadékkal, amit aztán óvatosan végighúzott a seben, végül precízen leragasztotta. – Kész! – jelentette ki mosolyogva, de azonnal elkomolyodott, amikor pillantása találkozott a férfi tekintetével.

- Tudok udvarias lenni, barátságos és kedves is – jegyezte meg halkan Eric, miközben tekintete lejjebb vándorolt a csábító ajkakra, és bosszantotta, amiért annyira meg akarta kóstolni őket.

- Valóban? – húzta fel szemöldökét Meghan, miközben igyekezett úgy tenni, mintha nem gyorsult volna fel a szívverése a nyomozó közelségétől, és nem érezte volna néhány fokkal melegebbnek a helyiséget – ezek szerint, csak én taszítom ezeket a tulajdonságait? – kérdezte komolyan, és Eric éppen válaszolni akart, amikor nyílt az ajtó, és Bruce lépett be, aki azonnal megtorpant, és döbbenten nézett a földön kuporgó párosra.

- Zavarok? – kérdezte vidáman, mire mindketten úgy ugrottak fel, mintha kígyó marta volna meg őket.

- Nem! – válaszolták egyszerre, majd miközben Meghan zavartan kezdte el igazgatni kabátját, melyen sok apró gyűrődést hagyott, hogy párnaként funkcionált, Eric folytatta – csak… bekötötte a homlokomon a sebet… - magyarázkodott, mire Bruce még szélesebben vigyorgott.

- A padlón ülve? – tette szóvá a felettébb furcsa helyzetet, és figyelmét nem kerülte el, hogy Meghan kerüli a pillantását, és idegesen tűri el haját füle mögé, Eric pedig ingerülten vonta meg vállát.

- Ott egy magasak voltunk! – adott kurta választ – akarsz valamit? – kérdezte, hogy elterelje a témát, mire Bruce könnyed eleganciával támaszkodott meg az ajtófélfánál.

- Több mindent is. Jó lenne egy új kocsi az asszonynak, amivel fuvarozhatja a srácokat, és azt is díjaznám, ha végre te is találnál magadnak valakit. Egy okos, kedves, gyönyörű nőt, aki történetesen ért a sebek begyógyításához – jegyezte meg félig komolyan, mire Meghan érdeklődve fordult felé, Eric pedig gyilkos pillantással jutalmazta, ő azonban csak sóhajtott – ja, és a kapitány kéri a Fisher aktát – bökött fejével az asztalon heverő mappára, melyben még mindig Meghan vallomása lapult.

- Tűnj el! – vakkantotta oda társának Eric, mire az látványosan bólintott, és elhagyta a helyiséget, ő pedig kiemelte a gépelt lapokat a barna aktából, és egy toll kíséretében Meghan felé nyújtotta. – Alá kell írnia – kérte szelíden, és miközben a nő teljesítette a kérést, ő nehéz szívvel készült fel egy újabb vitára.

- Ha a kapitány kéri az aktát, azt jelenti, hogy nyomozást indítanak Lisa ügyében? Sikerült meggyőzni? – kérdezte reményteli hangon, mialatt átadta az aláírt dokumentumot, és szíve összeszorult, amikor meglátta Eric sajnálkozó tekintetét.

- Sajnálom, de a kapitány elkaszálta az ügyet – vallotta be együtt érző hangon, miközben eltette a vallomást a mappába – úgy gondolta, nem támasztja alá elég bizonyíték a gyilkosság lehetőségét, így öngyilkosságként lezárta.

- Tessék?! – döbbent meg Meghan – Ezt nem mondhatja komolyan! Mi van a vágással? Azzal, hogy jobb kezes volt, és mégis csak a jobb kezén vannak vágások? Vagy azzal, amit Lisáról mondtam? Soha nem tett volna ilyet! – sorolta a tényeket, melyek szerinte alátámasztották igazát, de Eric csak a fejét rázta.

- Ez mind kevés! Nem elég! – tárta szét kezeit tehetetlenül, és maga sem értette, miért, de legalább olyan dühös volt a kapitány döntése miatt, mint Meghan. – Semmi nem utal arra, hogy a barátnőjén kívül, bárki más járt volna a lakásban, és a halottkém is öngyilkosságot állapított meg.

- Akkor kérjen egy másik szakértőt! Olyat, aki ért is a munkájához, és nem rutinból csinálja! – tört fel a doktornőből indulatosan, ahogy ismét megjelent előtte kép, milyen nemtörődöm módon, unott képpel vizsgálta barátnőjét a fürdőszobában. – Érzem, hogy Lisát megölték! Segítsen nekem! – nézett könyörgőn a nyomozóra, mire az türelmetlenül túrt bele sűrű hajába.

- A megérzéseivel nem mehetek a kapitány elé! Már az is elég kínos volt, hogy minden bizonyíték nélkül hülyét csináltam magamból! – jelentette ki dühösen, noha nem a nőre, sokkal inkább magára volt mérges, amiért akarata ellenére, hatással van rá a doktornő. – Megértem, hogy nehéz elfogadni a tényeket, és magát most az érzelmei vezérlik. De próbálja meg józanul végig gondolni a dolgokat! – kérte ezúttal nyugodtabb hangon a nőt, miközben közelebb sétált hozzá. – Az, hogy semmit nem vett észre a barátnőjén, még nem jelenti azt, hogy Ms. Fisher jól volt. A depresszió tünetei gyakran rejtve maradnak a hozzátartozók előtt, és a környezet nem is sejti, min megy keresztül a másik… - fogta meg vigasztalón a doktornő karját, miközben csak remélte, hogy sikerül meggyőznie, annak ellenére, hogy ő maga sem volt biztos benne, valóban öngyilkosság történt.

- Köszönöm, Dr. Freud! – rántotta ki dühösen a kezét a férfiéból Meghan – orvos vagyok, tisztában vagyok az elméleti háttérrel, és pontosan tudom, hogy felismertem volna, ha Lisának gondjai lettek volna!

- Orvos, de nem pszichológus! – vágott közbe Eric határozottan – Legyen esze! Vegye figyelembe a tényeket! Ne az érzelmei vezéreljék!

- A tényeket? Elmondom, én milyen tényeket látok! – lépett olyan közel a férfihoz, hogy az láthatta barna szemében a düh tüzét – a barátnőm boldog volt, megtalálta a szerelmet, és a jövőjét tervezte! Úgy váltunk el, hogy este randevúja lesz, és ki szeretné magát pihenni. Ehelyett, amikor hazaértem, két órával később, holtan találtam a kádban! A jobb csuklóján tökéletes, egyenes vágás volt, noha Lisa még egy csokit sem tudott kibontani bal kézzel soha! Volt egy barátja, aki valamiért titokban akarta tartani a kapcsolatukat, de magukban fel sem merül, hogy kinyomozzák, ki az, és nem ő ölte-e meg Lisát! A tények ezek Taylor nyomozó, és az, hogy maguknak sokkal egyszerűbb öngyilkosságként lezárni ezt az ügyet!

- Nekem nem! – ellenkezett Eric, miközben nem értette, miért olyan fontos neki, hogy Meghan ne gondolja, hogy nem érdekli az igazság.

- Akkor segítsen nekem! – nézett rá könnyes szemmel Meghan, néhány másodpercig farkasszemet nézett a nyomozóval. Amikor Eric nem válaszolt, lemondón sóhajtott – Én ki fogom deríteni, ki ölte meg! Ennyivel tartozom Lisának – tette hozzá halkan, majd felkapta kabátját, és köszönés nélkül távozott, Eric pedig elgondolkodva nézett utána.