9.
rész
Eric a kanapén ült, szorosan mellette,
olyan közel, hogy érezte a testéből áradó meleget, miközben tekintete még
mindig fogva tartotta és a válaszára várt. Meghan először őszintén akart
felelni, végül meggondolta magát. Félt megbízni benne, megosztani vele titkát,
mely hosszú évek óta nyomta lelkét, és a legkevésbé sem akart sajnálatot
kiváltani belőle. Bár tekintetéből együtt érzést és aggodalmat olvasott ki,
nehezen hitte el, hogy megértené, milyen démonok kísértik.
- Nem
– rázta meg fejét az igazság felfedése helyett, és még egy könnyed mosolyt is
sikerült magára varázsolnia, noha Eric gyanakodva figyelte – de láttam már el
olyan nőket, akiket a férjük megvert – tette hozzá, így próbálva elaltatni a
nyomozó kételyeit, mire az, jobb kezét hanyagul átvetette a nő válla felett, és
megtámasztotta a kanapé támláján, majd közelebb csúszott.
- Van
egy olyan érzésem, hogy most nem mondtál nekem igazat – jegyezte meg halkan, és
figyelmét nem kerülte el, hogy Meghan zavartan nyalja meg alsó ajkát.
- Érzés?
Mégis hallgatsz az érzéseidre, bizonyítékok hiányában? – kérdezte felhúzott
szemöldökkel, kihívón, de Eric-et nem tudta becsapni. Pontosan látta, hogy a
magabiztos viselkedés csak egy álca, amivel nyugtalanságát próbálja leplezni a
nő.
- Nevezzük
nyomozói ösztönnek – rántotta meg hanyagul a vállát Eric, mire Meghan elhúzta
ajkát – ezen kívül, árulkodó volt a szemedben megjelenő félelem, amikor
megfogtam a karodat ma a vizsgálóban. Határozottan azt láttam, hogy rettegtél
tőlem – tette hozzá, és hangjából jól kivehető volt a bűnbánat, de Meghan csak
mély levegőt vett, hátrahajtotta fejét, miközben lehunyta szemét, hogy ne
kelljen a nyomozóra néznie. Túlságosan jó emberismerő volt, túl jól olvasott a
jelekben, és félő volt, hogy akaratlanul is rátapint a lényegre, és rájön a titkára.
- Váratlanul
ért, mindössze ennyi történt – felelte nyugodt hangon, és nem láthatta, ahogy
Eric finoman megrázza a fejét. Biztos volt benne, hogy más is van a félelem és
a korábbi kijelentés mögött, de megértette, hogy a doktornő nem akarja
elmondani. Talán jobb is így – nyugtatta magát, elvégre, mi köze neki Dr.
Altman magánéletéhez, ahhoz, hogy mitől fél, vagy ütötte-e meg már korábban
férfi. A tény, hogy ennek még a gondolatától is elemi erővel tört rá az
indulat, érthetetlen volt a számára, de betudta annak, hogy mindig is elítélte,
amikor valaki nálánál gyengébbet bánt, többek között azért is lett rendőr, hogy
meg tudja védeni az ártatlanokat. Szilárdan hitt benne, hogy amit érez, pusztán
empátia, amit minden ember iránt érezne, és semmi köze a doktornőhöz.
- Nem
akartalak megijeszteni – szólalt meg a nyomozó, mire Meghan résnyire nyitott
szemmel nézett rá, majd felemelte fejét, és a jeges zacskót az asztalra dobta.
- Talán
tényleg nem – értett egyet, de még mielőtt Eric megkönnyebbülhetett volna, hogy
sikerült tisztázniuk az incidenst, folytatta – csak nyomatékot akartál adni a
mondandódnak. Gyakran megesik, hogy érvek helyett győz az indulat.
- Ezt
gondolod rólam? – kérdezte meglepetten, és fogalma sem volt róla, miért esik
ennyire rosszul neki, hogy ilyen véleménye van a mellette ülőnek, mire Meghan
nagyot sóhajtott, és halvány mosollyal fordult felé.
- Fontos,
hogy mit gondolok rólad? – kérdezett vissza válasz helyett, és maga sem
értette, miért ver gyorsabban a szíve a választ várva.
- Nem
– hazudta szemrebbenés nélkül Eric, mire a doktornő elfojtotta a csalódottságát
és megtapogatta állkapcsát, mialatt finoman megmozgatta, így ellenőrizve, hogy
nem tört-e el.
- Én
is erre tippeltem – jegyezte meg látszólag könnyedén, majd nagyot sóhajtva állt
fel a kanapéról, hogy minél távolabb kerüljön a férfitól, úgy nézett le rá. –
Csak ezt szeretted volna tisztázni, vagy egyéb okod is volt, hogy bejöttél a
kórházba?
- Először
otthon kerestelek – követte a példáját Eric és ő is felállt. Figyelmét nem
kerülte el, hogy amint közelebb lépett, a doktornő úgy növelte a távolságot
kettejük között. Szíve legmélyén azt remélte, talán hatással van rá, de ezt
olyan gyorsan űzte el magától, amilyen hirtelen érkezett, és inkább azt találta
hihetőbbnek, hogy ennyire ellenszenves neki. – Azt hittem, hazamész pihenni –
tette hozzá, mire Meghan nagyot nyelve kezdett el játszani a nyakában lógó
sztetoszkóppal.
- Akartam
– bólintott bizonytalanul, majd fáradtan dörzsölte meg halántékát – de nem
ment. Képtelen lettem volna hazamenni… - akadt el félúton mondandójában,
miközben hátat fordított Eric-nek, hogy az ne lássa meg a könnyeket a szemében,
és szórakozottan kezdte el kihúzogatni az orvosi pihenőben található polcokon
sorakozó szakirodalmakat. – Ott minden Lisa-ra emlékeztet, leginkább arra, ami
ma reggel történt – fejezte be halkan, miközben Eric egy pillanatra sem vette le
róla szemét. A fehér köpeny eltakarta ugyan előle a tökéletes alakot, de agyába
beleégett a kép, ahogy a doktornő lekapja magáról blúzát a hálószobában. A sűrű,
sötét haj, ezúttal is copfba kényszerítve, kislányos bájt kölcsönzött
viselőjének, mely szöges ellentétben állt azzal a tűzzel, mely fel tudott
lobbanni a barna szemekben. Nem értette, hogyan találhatja ennyire vonzónak,
mindazok ellenére, ami kettejük között történt. Semmi más magyarázatot nem
talált, csak azt, hogy megérintette az az elesettség, amit a doktornőnél látott
a lakásban, és a kapitányságon. – Inkább bejöttem dolgozni, legalább elterelem
a figyelmemet – rántotta ki merengéséből Meghan hangja, mire rendre utasította
gondolatait.
- Sajgó
állkapoccsal nehéz is lenne másra koncentrálni – jegyezte meg tréfásan, mire
Meghan égnek emelte szemét.
- Megtudhatnám
végre, miért jöttél? – kérdezett rá ismét, miközben szembe fordult a férfival,
és keresztbe tett karokkal várta a választ. Eric-nek azonban nem volt
lehetősége megadni azt, mert abban a pillanatban nyílt az ajtó, és Dr. McGee
vágtatott be rajta, egyenesen a doktornő elé.
- Jól
vagy? – csendült ki aggodalom a hangjából, mialatt egészen közel állt meg előtte,
és jobb kezével finoman simított végig a nő állkapcsán, aki kínosan feszengve
húzta el fejét, Eric pedig összeszűkült szemmel, féltékenyen figyelte az
eseményeket.
- Köszönöm,
Kenneth, jól vagyok – lépett hátrébb a férfitól a doktornő, mire az, idegesen
dugta zsebre kezét, mintha így akarná megakadályozni magát benne, hogy újra
hozzá érjen.
- Nekem
kellett volna ott lennem, nekem kellett volna azt a pofont kapnom – ostorozta
magát szégyenkezve, mire Eric elhúzta a száját.
- Ebben
tökéletesen egyetértünk – jegyezte meg halkan, de elég hangosan ahhoz, hogy
mindkét orvos hangja. Meghan meglepetten húzta fel szemöldökét, ahogy
felfigyelt a nyomozó hangjából kicsendülő utálatra, Kenneth pedig gyilkos
pillantást lövellt felé.
- Éppen
egy másik esetnél voltam, amikor rámcsipogtak – magyarázkodott, válasz nélkül
hagyva a megjegyzést, mialatt tüntetőleg hátat fordított a nyomozónak, úgy
beszélt tovább Meghan-hez. – Megröntgeneztetted már? – érdeklődött kissé
hivatalosabb hangon, mire Meghan megrázta a fejét.
- Nem
szükséges, nem tört el – válaszolta nyugodtan – szinte már nem is érzem – tette
hozzá, hogy Kenneth végre békén hagyja, de nem volt szerencséje, az orvos
ugyanis továbbra sem tágított a helyiségből.
- Ennek
igazán örülök – sóhajtott megkönnyebbülten, majd néhány másodpercig csak
csendben simogatta tekintetével a doktornő arcát, aki egyre kényelmetlenebbül
érezte magát. Amikor már szóvá is tette volna, hirtelen megszólalt. –
Hallottam, mi történt Lisa-val. Annyira sajnálom szegényt – csendült ki szomorú
sajnálkozás a hangjából – életvidám, szerethető lány volt. Vajon, mi vitte rá,
hogy ezt tegye? – tette fel a kérdést, szinte csak úgy, magának, mire Meghan
mérgesen vonta össze szemöldökét.
- Semmi!
Lisa-t megölték! – jelentette ki határozottan, miközben igyekezett elkerülni,
hogy Eric-re kelljen néznie. Tisztában volt vele, hogy mi a véleménye az
esetről, ahogy azzal is tisztában volt, hogy nem tudja elérni, nyomozni kezdjen
az ügyben, de azt nem volt hajlandó hagyni, hogy Lisa kollégái is abban a
tévhitben legyenek, hogy önkezével vetett véget az életének.
- Megölték?
– döbbent meg Kenneth, majd mindkét kezét a szája elé téve, egy pillanatra
lehunyta szemét – ez borzasztó! Én tényleg azt hittem… - akadt el egy
pillanatra, majd nagy levegőt vett, és nyugodtabban folytatta, miközben Eric
némán figyelte a beszélgetést – a kórházban mindenki azt beszéli, hogy szegény
öngyilkos lett.
- Tévednek!
– közölte határozott hangon, mire Kenneth bólogatni kezdett, majd tűnődve
simított végig homlokán.
- Igen,
ennek valóban több értelme lenne, mint az öngyilkosságnak – gondolkodott
hangosan, mire Meghan meglepetten nézett rá.
- Hiszel
nekem? – kérdezte döbbenten, Kenneth pedig lágy mosolyt küldött felé, kék
szemében pedig megértés csillogott, ahogy a nőre nézett.
- Természetesen!
Ismerlek, Meg! – becézte le a nőt, mire Eric érezte, hogy fortyogni kezd benne
a méreg. Zavarta, hogy a férfi olyan mézes-mázos a doktornővel, zavarta, hogy
becézi, ezzel azt sugallva, hogy közel állnak egymáshoz, zavarta, hogy ellentétben
vele, ő látszólag azonnal, kételkedés nélkül elhitte, amit Meghan a
gyilkosságról mondott, zavarta, hogy ezt neki tehetetlenül kell végig néznie.
Ami azonban a legjobban zavarta, éppen az volt, hogy őt ez zavarta. – Nem
mondanál ilyet, ha nem lenne rá okod! – lépett ismét közelebb az orvos a nőhöz,
és együtt érzőn fogta meg kezét, mire Meghan félszegen rámosolygott. Szíve
szerint, kihúzta volna a férfiéból kezét, nemcsak azért, mert Eric előtt
kényelmetlennek érezte a helyzetet, hanem azért is, mert egyáltalán nem váltott
ki belőle jó érzést. Össze sem lehetett hasonlítani azzal, amikor Eric fogta
meg a kezét a kávézóban, vagy amikor ő ért a férfi bőréhez. Kenneth kissé
nyirkos tenyere inkább taszította, mégsem tehette meg, hogy elhúzódzkodik azok
után, hogy ő volt az egyetlen, aki hitt neki. – Ezek után nem engedhetem meg,
hogy egyedül hazamenj abba a lakásba! – rántotta ki gondolatai közül Kenneth
határozott hangja, aki azonnal folytatta – odaköltözöl hozzám! – tette hozzá,
miközben magabiztosan mosolygott le a nőre.
- Tessék?!
– kérdezte Meghan és Eric egyszerre, és mindkettejük hangján jól hallható volt
a döbbenet, mire Kenneth olyan arccal nézett vissza rájuk, mint, aki nem is
érti, mi a probléma kijelentésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése