37.
rész
Kate
szemrebbenés nélkül állta a férfi pillantását, akinek tekintetéből
kiolvashatta, nem lesz könnyű meggyőzni arról, hogy elfogadja a tervet, amit
kieszelt, miközben Dean, fel-alá kezdett járkálni a kis konyhában.
- Te
sem gondolhatod komolyan, hogy felkínálod magad Messer-nek! – jelentette ki
hitetlenkedő hangon, de Kate elszánt arckifejezése éppen az ellenkezőjéről
árulkodott.
- Te
is tudod, hogy nincs más választásunk – jegyezte meg halkan Kate, mire Dean
idegesen nézett vissza rá.
- Akkor
addig fogok gondolkodni, amíg eszembe nem jut valami! – fonta keresztbe
karjait, ellenállása jeleként, mire Kate felsóhajtott.
- Dean,
ne felejtsd el, hogy nyomozó vagyok, meg tudom védeni magam – közölte látszólag
nyugodt hangon, noha ő is tisztában volt vele, mekkora kockázatot akar
vállalni, és egyáltalán nem volt feldobva a lehetőségtől, hogy újra szembe
nézzen a férfival, de jelenleg úgy látta, nincs más megoldás. Mivel Dean nem
válaszolt, töretlenül folytatta tovább, hogy meggyőzze, fogadja el, amit javasol.
– Messer már alig várja, hogy lecsaphasson rám! Be akarja fejezni, amit
elkezdett, mert az egyetlen dolog, ami képes kikészíteni egy ilyen állatot az
az, ha nem tudja végig vinni a gyilkosságot – magyarázta türelmesen, Dean pedig
összeszorította ajkát, ahogy elképzelte, milyen mocskos fantáziával gondolhat
szerelmére a férfi minden alkalommal. – Az én esetemben Mark megzavarta, erre
utalnak az üzenetek is, amit hagyott, hogy tartozom neki. Biztos vagyok benne,
hogy egyre kevésbé tud uralkodni magán, és a beteges vágyain. Adjuk meg neki a
lehetőséget, és kapjuk el! – javasolta ismét, de a férfi ezúttal is megrázta a
fejét.
- Nem!
Nem kérheted ezt tőlem! – nyelt nagyot, ahogy a félelem bekúszott bőre alá
gerince mentén a gondolatra, hogy elveszítheti a nőt. – Túl nagy a kockázat
Kate!
- Nem
leszek egyedül! – állt fel a nyomozónő és szerelme elé állt, így kényszerítve,
hogy a szemébe nézzen – ott leszel velem, és azonnal beavatkozol, amint
felbukkan.
- Mi
van, ha nem leszek elég gyors? – kérdezte halkan a férfi, majd a választ meg
sem várva, folytatta – mi van, ha ezúttal annyira elkapja a hév, hogy…
- Messer
betegesen kényszeres – vágott közbe Kate keserűen elhúzva száját. – Mindent
ugyanúgy akar majd csinálni, mint az első alkalommal, és úgy, ahogy azt mindig szokta.
Kizárt, hogy változtasson, mert akkor önmagát fosztja meg az élvezettől –
győzködte tovább a férfit, és minden mondatával egyértelműbb lett, mennyire
ismeri a gyilkost, mire Dean nagyot sóhajtott, és egy pillanatra lehunyta
szemét. – Dean – szólította meg halkan Kate, mire ráemelte kék szemét, melyben
aggodalom csillogott. – Nem fog leállni, te is tudod. Vagy ez, vagy újabb
fiatal nők fognak meghalni… - akadt el egy másodpercre, mire Dean nagy levegőt
vett. Esze és szíve között őrlődött. Eszével tudta, hogy Kate-nek igaza van,
nincs semmi más a kezükben, amivel megállíthatnák a férfit, szíve azonban
minden dobbanásával azt verte, hogy hibát követ el, ha hagyja, hogy Kate
belemenjen ebbe az esztelenségbe. A baljós érzés, mely hatalmába kerítette előző
éjjel, ismét megkörnyékezte, és azt súgta, akadályozza meg minden erejével a nő
tervét, de amikor belenézett az elszántan vibráló zöldes-kék szemekbe, tudta,
hogy hiábavaló lenne minden próbálkozás.
- Rendben
– sóhajtott megtörten, mire Kate megkönnyebbülten engedte ki a tüdejében rekedt
levegőt – egy feltétellel! – emelte fel ujját Dean figyelmeztetőleg, és amikor
a nő érdeklődve hallgatta, folytatta – az én szabályaim szerint játszunk! Azt
teszed, ami mondok, és hagyod, hogy az egész akciót pontosan megszervezzük
elejétől a végéig! – jelentette ki, mire Kate újra bólintott, és karjával
átkarolva nyakát, közelebb húzódott hozzá.
- Megígérem,
hogy nem vállalok felesleges kockázatot – suttogta, homlokát a férfiéhoz
érintve, aki lehunyta szemét, mialatt átkarolta derekát.
- Szeretlek,
Kate! Ha elveszítelek, abba belepusztulok – suttogta vissza, mire Kate nagyot
nyelt, és ajkával megkeresve a férfiét, forrón, lágyan megcsókolta, Dean pedig
azonnal visszacsókolta. Nyelvük lassan ízlelgette a másikat, semmit sem sürgetve
élvezték ki a pillanatot, melyet a férfi telefonjának csengése szakított félbe.
Dean kelletlenül engedte el szerelmét, és a készülék után nyúlt, melyet
automatikus mozdulattal emelt füléhez. – Lakewood! Rendben, tíz perc és ott
vagyok – bontotta a vonalat gyorsan, majd Kate-re emelte tekintetét. – Be kell
mennem az irodába. Velem jössz? – kérdezte, de legnagyobb meglepetésére Kate
megrázta a fejét.
- Haza
kell mennem, átöltözni. Pocsékul festek – nézett végig gyűrött ruházatán
elhúzott szájjal, mire Dean ismét átölelte derekát, pillantását pedig
vágyakozva futtatta végig karcsú alakján.
- Szerintem, gyönyörű vagy – jegyezte meg egy
apró csók kíséretében, mire Kate elmosolyodott, ő pedig folytatta – amúgy sem
örülnék neki, ha egyedül mennél vissza a farmra. Messer bárhol lesben állhat,
nem kockáztathatjuk, hogy lecsapjon – vetette fel, Kate pedig elgondolkodva
bólintott.
- Igazad
van – értett egyet, majd azonnal folytatta – mi lenne, ha felhívnám Clyde-ot?
Talán ráér, és el tudna kísérni? – javasolta, és felnevetett, amikor meglátta a
grimaszt Dean arcán, ahogy legjobb barátjának nevét kiejtette a száján.
- Tudom,
hogy a legjobb barátod, és mindig számíthattál rá, de van egy olyan érzésem,
hogy az első másodpercben elájulna, amint szembe találná magát Messer-rel – jegyezte
meg gonoszkodva, mire Kate rosszallón húzta össze szemöldökét.
- Nem
is az a cél, hogy megvédjen tőle, hanem, hogy a jelenléte távol tartsa –
magyarázta, mialatt ujjai játékosan cirógatták Dean tarkóját. – Messer nem fog
támadni, ha látja, hogy nem vagyok egyedül. Túl nagy lenne a kockázat, hogy
megint kicsúszom a kezei közül – tette hozzá, mire Dean kelletlenül bólintott.
- Rendben
– egyezett bele a dologba, mire Kate puhán szájon csókolta, majd ellépett tőle,
és mobilja után nyúlt, hogy felhívja gyerekkori barátját. Mindössze néhány perc
kellett csak hozzá, hogy Clyde-dal megegyezzenek, és megbeszéljék, hogy a
seriff hivatal előtt várja meg, majd ő és Dean sietősen elkészültek és
elhagyták a házat. Ők és Clyde szinte egy időben érkeztek meg az irodához, és
amikor Clyde kiszállt, szokásos, világos színű öltönyében, tekintete azonnal a
szerelmesek összefonódott kezére vándorolt, majd elmosolyodott, úgy fordult
Kate felé.
- Szóval?
– vonta fel szemöldökét kérdőn – miért kell elkísérnem téged a farmra? –
kérdezte kíváncsian, mire Kate megköszörülte torkát.
- Emlékszel
Carl Messer-re, a sorozatgyilkosra, akiről a bostoni lapokban olvastál, és akit
én kaptam el? – kérdezett vissza, és amikor Clyde elkomolyodva bólintott,
folytatta – úgy tűnik, itt van a városban, és rám vadászik – közölte látszólag
nyugodtan, mire a férfi elnyíló ajkakkal, döbbenten nézett vissza rá. – Dean
nem szeretné, ha egyedül mennék haza átöltözni, gondoltam, talán elkísérnél…
- Persze!
Nagyon szívesen! – bólintott rá azonnal Clyde, de amikor folytatni akarta, Dean
szólalt meg.
- Ha
már úgyis ott vagytok, pakolj össze néhány holmit – fordította maga felé
Kate-et, hogy belenézhessen a szemébe – amíg Messer szabadon van, nem akarom,
hogy egyedül legyél – vette halkabbra a hangját, hogy Clyde minél kevesebbet
halljon a beszélgetésből, mire Kate elmosolyodott.
- Ezek
szerint, ha már ismét rácsok mögött lesz, kidobsz? – kérdezte ugyanolyan
halkan, de hangjából jól kivehető volt az évődés, mire Dean megrázta fejét.
- Nem!
Addigra számtalan újabb érvem lesz, hogy magam mellett tartsalak – hajolt
közelebb, és lágyan megcsókolta, majd Clyde felé fordult. – Vigyázz rá! – kérte
határozott hangon, mire Clyde egyenesen a szemébe nézett.
- Bízhatsz
bennem – nyújtotta kezét, egyfajta békülő szándékkal. Dean néhány másodpercig
hezitálni látszott, végül elfogadta, és megrázta a felé nyújtott kezet, aztán
ismét Kate-re nézett, aki finoman simított végig arcán, majd lehunyta szemét,
amikor Dean lejjebb hajtotta fejét, és puhán megcsókolta, aztán szó nélkül
szállt be Clyde mellé az autóba, a férfi pedig némán nézett utánuk, ahogy egyre
távolabb kerültek tőle.
Kate
és Clyde szótlanul tették meg a nem túl hosszú utat a Reynolds birtokig, és
amikor a férfi leparkolta az autót, teljes összhangban szálltak ki, és léptek
be az üres házba, de a küszöböt átlépve Kate hirtelen megtorpant, és összevont
szemöldökkel futtatta végig pillantását a ház körül. Az érzés, mely korábban is
hatalmába kerítette, miszerint valaki figyeli, megint előkúszott, ő pedig a biztonság
kedvéért, ellenőrizte fegyverét, melyet a derekára erősített, mielőtt Dean és ő
elhagyták a férfi lakását.
- Valami
baj van? – szólalt meg aggodalmas hangon Clyde, amivel kizökkentette a nőt
gondolataiból, mire Kate magára erőltetett egy mosolyt, úgy válaszolt.
- Semmi
– rázta meg fejét, mert nem látta értelmét, hogy felidegesítse a férfit –
gyorsan összepakolok, aztán tűnjünk el innen! – tette hozzá komoly hangon, majd
a választ meg sem várva, kettesével szedve a lépcsőfokokat, felrohantak a
hálóba. A szekrényből elővette sporttáskáját, amivel Bostonból érkezett, és
találomra elkezdett belepakolni néhány inget, nadrágot, pólót, majd a
fürdőszobába ment, hogy kihozza fogkeféjét is.
- Érdekes,
amikor gyerekként jártam a szobádban, sokkal nagyobbnak tűnt – mosolygott Clyde
az emléken, miközben szentimentális tekintettel futtatta körbe pillantását a
szobán, majd körbesétált, és amíg Kate pakolt, ő lassan húzta ujját végig az
asztalon, és az ágy kerevetén.
- Érdekes,
amikor gyerekként jártál a szobámban, nem tapogattál össze mindent – csendült
fel Kate vidám hangja a fürdőszoba ajtóból, ahogy vállát megtámasztva,
mosolyogva figyelte a férfit, aki hirtelen, mint egy fülön csípett gyerek,
meglepetten kapta oda fejét, és rántotta el kezét az éjjeli szekrényről, de ajka
azonnal megkönnyebbült mosolyba húzódott, amikor látta, hogy Kate csak
csipkelődik vele.
- Szóval,
te és Dean? Újra együtt? – kérdezte halkan, mire Kate szégyenlősen simított
végig tarkóján, és már éppen válaszolni akart, amikor hirtelen neszt hallottak
meg a földszintről. Kate azonnal a fegyvere után nyúlt, és az ajtóhoz lépett.
- Maradj
itt! – utasította a férfit, aki nagyot nyelve, rémülten pillantott a nőre, és a
kezében lévő Glock-ra.
- Hívjuk
fel Dean-t! – suttogta remegő hangon, de Kate megrázta a fejét, és ujját szája
elé téve intette csendre, majd halkan kinyitotta az ajtót. – Megőrültél?! Hova
mész?! – állította meg Clyde hangja, még mielőtt kilépett volna, mire mérgesen
összevont szemöldökkel fordult vissza.
- Lemegyek
és megnézem, ki ólálkodik odalent! Te maradj itt, és csak akkor gyere le, ha
szólok, megértetted? – kérdezte olyan határozott hangon, hogy Clyde csak némán
bólogatott, ő pedig megelégedve a válasszal, elhagyta a szobát és óvatosan,
hangtalanul lépkedve közelítette meg a lépcsőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése