43.
rész
Kate
lassan kortyolt bele hideg sörébe, melyet néhány perccel korábban rakott elé
Randy, aki kora ellenére, még mindig aktívan kivette részét a kocsma
fenntartásához szükséges munkából, igaz, csak a pult mögött. Keményebb fizikai
munkát már nem vállalt, de szívesen szolgálta ki a város lakóit, az irodában
ücsörgés és papírmunkával való szöszmötölés helyett. Mint mondta, így legalább
első kézből jutott hozzá a friss információkhoz, és sértetten vonta össze
bozontos szemöldökét, amikor Kate megjegyezte, hogy ezek inkább pletykák.
- Elég
gyér a forgalmad, Randy – jegyezte meg Kate, miközben újabbat kortyolt az
italból, melyet jó vidéki lány módjára, üvegből fogyasztott, és körbe futtatta
pillantását a kocsmában, ahol gyakorlatilag ő volt az egyetlen vendég, annak
ellenére, hogy még csak fél hat múlt. Tisztában volt vele, hogy jóval korábban
jött, mint, ahogy Dean-nel megbeszélték, de Helen-nek dolga volt a városban, és
felajánlotta, hogy elhozza, annyi ideje pedig már nem volt, hogy hazamenjen a találkozó
előtt, ezért úgy döntött, megiszik egy sört, és beszélget régi jó barátjával,
akivel a bálon nem volt rá alkalma.
- Tudod,
hogy van ez – rántotta meg vállát szokatlanul idegesen az idős férfi, ami
Kate-nek is feltűnt – hétköznap este mindenki igyekszik korán hazakerülni –
magyarázta nem túl meggyőzően, mire Kate felhúzta szemöldökét.
- Péntek
van – közölte halálos nyugalommal, így jelezve, hogy az már szinte hétvége, és
szeme gyanakvón szűkült össze, amikor Randy idegesen nevetett fel.
- Nahát,
tényleg – simított végig zavartan homlokán, miközben már sokadjára pillantott
az órájára. Azon túl, hogy majdnem infarktust kapott, amikor meglátta, hogy
Kate több mint fél órával hamarabb jött, mint, amit Dean mondott neki, most még
azon is aggódhatott, hogyan készíti elő az asztalokat, a gyertyákat, és minden
mást is, amivel a seriff megbízta, úgy, hogy a nő itt ül a pultnál. Fogalma sem
volt róla, mi fog ebből kisülni, de azt előre látta, hogy amit Dean
eltervezett, abból nem lesz semmi. – Nos, vannak vérszegény napok – tette hozzá
feszengő mosoly kíséretében, mire Kate újfent körülnézett.
- Mondd
csak Randy – kortyolt megint bele a sörbe, mire a férfi, aki éppen egy poharat
állt neki eltörölni, kíváncsian és mit sem sejtve nézett vissza rá – gondoltál
már arra, hogy ha nem lenne kint az ajtón a „zárva” tábla, esetleg több vendéged lenne? – kérdezte ártatlan
tekintettel, és gyanakvása csak még nagyobb lett, amikor a férfi kezéből hangos
csörömpöléssel esett ki a pohár, és darabokra törött a padlón.
- A
francba! – káromkodta el magát, miközben nem győzte szidni a jó szívét, amiért
belement ebbe az egész marhaságba. Kénytelen volt elismerni, hogy nem való már
neki ennyi izgalom, ráadásul nem számolt azzal, hogy Kate semmit sem változott
gyerekkora óta. Most is legalább olyan jó megfigyelő, mint annak idején.
- Minden
rendben? – nyújtogatta nyakát Kate, hogy láthassa, amint a férfi a pult mögött,
egyesével szedi össze az üvegdarabokat, magában pedig jót mosolygott.
- Persze,
persze! – bizonygatta Randy, majd, amikor végzett, kiürítette a szemétszedő
lapátot a kukába, és nagyot sóhajtva emelte a nőre pillantását.
- Ki
vele! Mi folyik itt? – dőlt hátra a magasított, háromlábú széken karba font
kezekkel Kate, aki szinte biztos volt benne, hogy Dean és Randy szervezkedtek a
háta mögött, mire a férfi megjátszott döbbenettel nézett vissza rá.
- Fogalmam
sincs, mire gondolsz! – húzta ki magát, miközben nagyot nyelt, ahogy pillantása
találkozott a fürkészőn rátapadó szemekkel, és már éppen folytatni akarta,
amikor nyílt az ajtó, ők pedig egyszerre kapták oda a fejüket. Randy
meglepetten ráncolta össze szemöldökét, amikor meglátta a vendéget, Kate pedig
elhúzta száját, ahogy Cedrick beljebb sétált, és megállt mellette, hanyagul
megtámasztva könyökét a bárpulton. – Sajnálom, Mr. Lakewood, de zárva vagyunk!
– jegyezte meg neki a kocsmatulajdonos, mire a férfi megrántotta a vállát.
- Sebaj,
úgysem kérek semmit – vetette oda, mire Randy összeszorította száját, és éppen
válaszolt volna, amikor egyik beosztottja a nevét kiabálta az iroda felől, így
gyorsan elnézést kért, és távozott. – Ms. Reynolds – üdvözölte visszafogott
hangon a nőt Cedrick, mire az, anélkül, hogy ránézett volna, ismét belekortyolt
a sörbe.
- Pedig,
milyen jól indult ez a nap! – sóhajtott fel gúnyosan, miközben figyelmét nem
kerülte el, hogy Cedrick végig futtatja tekintetét teste vonalán. Tisztában
volt vele, hogy teljesen más öltözékben ül itt, mint, amihez a férfi szokott.
Az elegáns kosztüm és selyem ing helyett, amiben a Cedrick által ismert nők
szoktak lenni, ő farmert és kockás inget viselt, haját lófarokba kötötte,
lábára pedig körömcipő helyett cowboy-csizmát húzott, mellyel nyilván nem
váltott ki sok elismerést a férfiból, de ez nem is állt szándékában. Figyelmét
az sem kerülte el, hogy Cedrick tekintete megakadt a forradáson, nyakán, melyet
ezúttal nem takart el kendővel, és ugyanazt az undorodó fintort látta meg
feltűnni arcán, amelyet Clyde-nál is tapasztalt, de egy kicsit sem érezte
rosszul magát. Akik igazán fontosak voltak a számára, elfogadták a heggel
együtt, más pedig már nem érdekelte.
- Tegyen
féket a nyelvére, békével jöttem – szakította el pillantását nyakáról Cedrick,
erőnek erejével, és kihúzva magát, folytatta – bocsánatot akarok kérni! –
jelentette ki, mire Kate meglepetten húzta fel szemöldökét. – Azt hiszem,
félreismertem magát – tette hozzá halkan, a nyomozónő pedig gyanakodva mérte
végig.
- Tényleg?
– kérdezte kétkedéssel a hangjában, Cedrick pedig határozottan bólintott.
- Igen
– erősítette meg szóban is válaszát. – Sőt, hálával tartozom, amiért annak
ellenére segített nekem, ahogy viselkedtem magával – jegyezte meg, Kate pedig
már semmit sem értett.
- Segítettem?
– ismételte meg értetlenül. Már az sem volt teljesen világos előtte, honnan
tudta a férfi, hogy itt keresse, de amit mondott, végképp összezavarta.
- Igen
– bólintott határozottan, majd folytatta – nem tudom, hogyan érte el, de Dean
hajlandó bocsánatot kérni Karen-től – mosolyodott el megkönnyebbülten, Kate
pedig úgy érezte, mintha kirántották volna alóla a széket, miközben Cedrick
tovább beszélt. – Azt mondta, biztos benne, hogy maga előbb-utóbb visszamegy
Bostonba, és ideje, hogy lezárja ő is a múltat – tette hozzá, mialatt egyenesen
Kate szemébe nézett, és elégedetten látta, hogy az nagyot nyel, ő pedig érezte,
hogy itt a vissza nem térő alkalom arra, hogy végérvényesen eltávolítsa öccse
közeléből. – Ha minden jól megy, talán el is kezdődik valami közte és Karen
között, és azt hiszem, ezt magának köszönhetem – mosolygott a nyomozónőre
már-már kedvesen, de Kate csak a fejét rázta.
- Nem
– nyögte nehezen, vadul dobogó szívvel – én nem tettem semmit – tette hozzá
gombóccal a torkában, miközben nem tudta kiverni a fejéből a kora délutáni
telefonhívást, Dean zavartságát, idegességét, és csak arra tudott gondolni,
hogy talán éppen ezt akarta közölni vele a férfi, ezért nem akart kettesben
lenni vele.
- Akárhogy
is, valami meggyőzte Dean-t, hogy a család és a vállalat mindennél fontosabb –
rántotta ki gondolataiból Cedrick elégedett hangja, ami elég volt Kate-nek
ahhoz, hogy kételkedni kezdjen. Tudta, hogy szerelmét sosem érdekelte a pénz,
és nem tudta róla elképzelni, hogy ilyet tenne vele, ezért erőt vett magán, és
elűzve félelmeit, nyugodtan nézett bele a hidegen csillogó szemekbe.
- Nem
hinném! – jelentette ki, felvértezve magát egy újabb átverés ellen. – Ő sosem…
- kezdett volna bele, hogy kifejtse ellenérveit, de Cedrick közbe szólt.
- Biztos
benne? – húzta fel szemöldökét magabiztosan – a saját fülemmel hallottam,
amikor felhívta Karen-t és találkozót beszélt meg vele – tette hozzá, de amikor
Kate hitetlenkedve nézett rá, folytatta – maga erről nem is tudott, igaz? –
kérdezte együtt érző hangon, majd hirtelen lehunyta szemét. – Te jó ég! –
sóhajtott fel bűntudatosan – délután mondta, hogy meghívta magát vacsorázni,
mert tisztázni akarja a kettőjük dolgát. Bizonyára személyesen akarta elmondani
a fejleményeket – gondolkodott hangosan, Kate pedig lenyelve könnyeit idézte
fel a férfi szavait. Kettőjükről akart beszélni, a jövőjükről, és azt is
hozzátette, hogy személyesen akarja elmondani, ráadásul Cedrick ezzel arra is
magyarázatot adott, honnan tudta, hogy ő itt lesz, így pedig lassan összeállt
fejében a kép. – Nem lesz boldog, hogy eljárt a szám – ingatta fejét bánatosan,
mire Kate utálkozva húzta el száját.
- El
tudom képzelni, mennyire gyötri a bűntudat miatta – jegyezte meg gúnyosan, mire
Cedrick érdeklődve nézett bele a zöldes-kék szemekbe, és halványan
elmosolyodott.
- Nem
hisz nekem, ugye? – kérdezte nyugodtan, mire Kate megrántotta a vállát.
- Mi
tagadás, vannak kétségeim – válaszolta őszintén, Cedrick pedig bólintott.
- Megértem
a gyanakvását, azok után, amit tettem – értett egyet. – Bőven adtam rá okot,
hogy kételkedjen a szavamban, de nem vagyok olyan szívtelen, mint, amilyennek
hisz – tette hozzá komolyan. – Nem akarom, hogy hamis reményeket tápláljon –
lépett kissé közelebb a nőhöz és a szemében együtt érzés csillogott, ami
meglepte a nyomozónőt, miközben ő tovább beszélt. – Maga és Dean… sosem volt
igazán jó ötlet, és be kell látnia, hogy hosszú távon sosem működött volna –
próbált a lelkére beszélni. – Nyilvánvaló, hogy ezt az öcsém is belátta, és
biztos vagyok benne, hogy a tőle megszokott, becsületes módon akarta ezt
közölni magával, amit sajnálatos módon én elrontottam… - sóhajtott mélyet, mire
Kate keserűen elmosolyodott.
- Tudja,
mit? – vonta fel szemöldökét nyugodtan – húzzon innen a fenébe, én pedig
megvárom, amíg Dean személyesen mondja el nekem ugyanazt, amit maga az imént –
javasolta, mire Cedrick látszólag elgondolkodott a lehetőségen, majd
elmosolyodott.
- Attól
tartok, Dean késni fog – válaszolta érzelemmentes hangon – ő és Karen éppen a
seriff hivatalban tisztázzák kettőjük dolgát – fűzte mellé, és amikor Kate
rezzenéstelen arccal nézett vissza rá, égnek emelte a szemét. – Azt hiszi, nem
mondok igazat? – kérdezte, mire egy vállrándítás volt a felelet, ő pedig
kihúzta magát. – Jöjjön velem! – mutatott az ajtó felé, így jelezve, hogy
bármikor kész bizonyítani az állítását, Kate azonban hezitálni látszott. Egy
belső hang azt súgta, hibát követ el, ha Cedrick-kel tart, de annak
magabiztossága elbizonytalanította, ráadásul Dean valóban nem jelent meg, így
végül győzött a kíváncsisága, és egy ötdolláros bankjegyet dobva a pultra,
felállt, és a férfi nyomába eredt, aki már kint is volt a kocsmából. Randy
mosolyogva lépett ki az irodai folyosóról, mely mosoly azonnal lehervadt az
arcáról, amikor meglátta, hogy a kocsma teljesen üres. Nyomozói ösztönei azt
súgták, semmi jót nem jelent, hogy Kate Cedrick-kel beszélgetett, majd
nyomtalanul eltűnt, így automatikusan nyúlt telefonja után, és a seriff
hivatalt tárcsázta, hogy kiderítse, változott-e esetleg a lánykérés programja,
miközben nem győzte ostorozni magát, amiért kettesben hagyta a nőt a férfival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése