39.
rész
A
másodperc tört része alatt ismerte fel, hogy Clyde csak megjátszotta magát,
nyilván sosem érezte azt a szerelmet Loren iránt, amit a külvilág felé
mutatott, amit csak megerősített az, ahogy tekintete hidegen nézett vissza rá.
- Loren!
– ejtette ki unottan a nő nevét, elhúzva száját, miközben egészen közel állt
meg Kate előtt, akinek fel kellett emelnie fejét, hogy bele tudjon nézni a
szemébe. – Sosem szerettem! Csak egy pótlék volt, amire sajnos, ő is hamar
rájött, ezért nem sokkal azután, hogy megérkeztél, lelépett – rántotta meg a
vállát, és arcán egyértelműen látszott, egyáltalán nem érdekli, hogy felesége
elhagyta, Kate-ben pedig azonnal tudatosult, hogy Loren már akkor sem volt
vele, amikor a bálra megérkezett és, hogy Clyde végig hazudott a betegségről,
arról, hogy gyógyszerért megy, vagy reggelit visz neki, sőt biztos volt benne,
hogy amikor telefonon beszélt valakivel, az Messer volt, és nem a felesége. –
Fogalmad sincs, mekkora erőfeszítésembe került megjátszani előtted a boldog férjet,
miközben csak arra tudtam gondolni, mit szeretnék tenni veled – csendült ki
vágy a hangjából, Kate pedig döbbenettel vegyes undorral hallgatta, ahogy
tovább beszélt. – Hányszor figyeltelek az elmúlt napokban, ahogy lovagoltál…,
ahogy lefekvéshez készülődve az ablaknál álltál… - vallotta be szégyenérzet
nélkül, Kate számára pedig világossá vált, hogy az ösztönei, amikor úgy érezte,
figyelik, nem csapták be, de ellentétben azzal, amit hitt, nem Messer figyelte,
hanem legjobb barátja. – Maga volt a pokol, amikor láttam, hogy bemész Dean-nel
a kunyhóba… amikor láttam, hogyan simulsz a karjaiba a szobádban! – remegett
meg ajka indulatosan, Kate-et pedig kirázta a hideg a gondolattól, hogy Clyde
tanúja volt a legintimebb pillanataiknak is Dean-nel.
- Te
írtad az üzeneteket is, ugye? – nyelt nagyot Kate, hogy legyűrje hányingerét,
mire Clyde lassan bólintott.
- El
tudod képzelni, mennyire feldühítettél azzal, hogy figyelemre sem méltattál? –
kérdezte halk, fenyegető hangon, Kate pedig fejét ingatva nézett vissza rá.
- Ezért
ölted meg Kiara Rupert-et? – kérdezte, de meglepetésére Clyde megrázta a fejét.
- Abban
speciel ártatlan vagyok – jelentette ki nyugodt hangon, majd Messer felé bökött
fejével – Az a lány Carl sara. Hiányzott neki a gyilkolás, de nem tagadom, hogy
nekem is kapóra jött a vérszomja – tette hozzá érzelemmentes hangon, mire
Messer elvigyorogta magát, Kate pedig képtelen volt felfogni, hogy ennyire
félreismerte a férfit, aki tovább beszélt. – Tudod, az egész a te hibád –
mutatott rá vádlón, amikor pedig a nő értetlenül ráncolta össze szemöldökét,
folytatta – ha adtál volna egy esélyt, amikor visszatértél, az egész meg sem
történt volna! Meg akartalak kapni, de ezt sehogy sem tudtam elérni, ezért
szükségem volt Carl-ra – pillantott a férfi felé, aki komótos egyhangúsággal
játszott a kezében lévő szikével, megvillogtatva rajta a napfényt, és azzal
tükröző játékot generálva a fehérre meszelt falon.
- Te
tetted le az óvadékot – nézett döbbenten a férfira, aki ismét bólintott.
- Másfél
millió dollár – nevezte meg a pontos összeget nyugodtan – ezt a pénzt
kettőnknek raktam félre, és bár nem pont így terveztem, hogy felhasználjuk, még
kisülhet belőle valami jó – vetette fel, miközben elmosolyodott – legalábbis
valami, ami nekem jó – tette hozzá halkan, mialatt még közelebb lépett, és
egészen közel hajolt Kate-hez. – Fogalmad sincs, milyen régóta vágyom rád, Kate
– suttogta vágytól izzó hangon, Kate pedig érezte, hogy rosszul lesz, ahogy
ujját végig húzta arcán, majd, amikor nyakához ért, és meglátta a forradást,
egyértelmű undor ült ki az arcára. – Kár, hogy Messer így elcsúfította a szép
nyakadat – jegyezte meg szomorkásan, sajnálkozva. – Elég… visszataszító –
rázkódott meg látványosan, éppen azt a reakciót mutatva, amilyet Kate mindig is
kapott, és ami szöges ellentéte volt annak, ahogy Dean reagált, amikor meglátta
a forradást, majd hirtelen megvonta a vállát. – De sebaj! Majd nem nézek oda –
jelentette ki könnyedén, és ez az egyetlen mondat baljós gondolatot indított el
a nyomozónőben.
- Mire
készülsz? – kérdezte gyanakodva, annak ellenére, hogy a férfi szemében vibráló
sóvárgás árulkodóbb volt mindennél.
- Behajtom
a tartozásom! – válaszolta határozottan, a kétely legkisebb jele nélkül,
miközben aprólékos mozdulattal gombolta ki a nő ingén a három felső gombot, és
vágyakozva harapta be alsó ajkát, amikor meglátta a nő bronzbarna bőrét,
tekintete pedig lejjebb vándorolt a kivágás mentén a telt keblekre, melyet
egyelőre elrejtett szeme elől a ruha. – Elveszem, ami már tíz éve jár nekem,
Kate! – tette hozzá, majd bosszúsan vonta össze szemöldökét. – Azt, amit olyan
készségesen adtál oda Lakewood-nak, de amit tőlem mindig megtagadtál! – tette
még egyértelműbbé Kate számára, hogy mit is akar tenni, aki nagyot nyelve
kezdett fészkelődni a széken, és elégedetten állapította meg, hogy az, egyre
instabilabb alatta. – Ha pedig végeztem, Carl-é a terep – vigyorgott a férfira,
aki várakozón húzta fel szemöldökét, majd ismét Kate-re nézett – de mielőtt
végez veled, még bocsánatot kérhetsz tőlem mindazért, amin keresztül mentem
miattad! – javasolta, mire Kate undorodva húzta el száját.
- Arra
ítéletnapig is várhatsz! – vágta oda büszkén felszegett állal, mire Clyde
felnevetett.
- Ne
aggódjon, gyors leszek – vette át a szót Messer, felmutatva a szikét. – Észre
sem fogja venni! Elvégre majdnem elvégeztem az orvosit – húzta ki magát
elégedetten, mire Kate elhúzta a száját.
- Igen,
csak sajnos kirúgták, mert összejött a hullákkal – jegyezte meg megvetőn, mire
Messer szeme dühösen villant, és egyetlen lépéssel termett Kate előtt, a szikét
pedig remegő kézzel húzta végig arcán, majd illesztette nyakához, éppen oda,
ahol a forradás is elhelyezkedett, Kate pedig összeszorított szájjal állta a
hideg, vérben úszó szemek pillantását.
- Ne
kísértsen, Kate! – suttogta fogát csikorgatva, de mielőtt belevághatott volna a
selymes bőrbe, Clyde megfogta a férfi karját, és elhúzta a nő közeléből.
- Csigavér,
haver – intette nyugalomra a gyilkost, akinek orrlyukai kitágultak, ahogy
nyugalmat próbálva erőltetni magára, mélyeket lélegzett. – Nem azért hoztam ki
a sittről, hogy kinyírja, mielőtt az enyém lesz! – emlékeztette a férfit Clyde.
– Megegyeztünk, emlékszik? Először kielégíti az én igényeimet, aztán
következhet a magáé! Megígérem, hogy ha végeztem, azt csinál vele, amit akar –
kacsintott rá nagyvonalúan, ami úgy tűnt, elég volt Messer-nek ahhoz, hogy
lehiggadjon, mert lassan bólintott.
- Rendben
– engedte lejjebb a kezében lévő éles eszközt, majd körbepillantott a
helyiségben – hol akarja csinálni? – kérdezte segítőkész türelmetlenséggel a
hangjában, mert már alig várta, hogy ő következhessen, és befejezhesse, amit
annak idején félbe hagyott, mire Clyde érdektelenül rántotta meg a vállát.
- Nem
vagyok romantikus alkat – jegyezte meg unottan – nekem tökéletesen megfelel a
kanapé is – bökött fejével a dívány felé, mire Messer bólintott.
- Addig
sétálok egyet – jelentette ki, majd egy másodperc múlva megfordult – feltéve,
ha bír vele – vonta fel kérdőn szemöldökét, sokatmondón végig pillantva a
férfin, aki sértetten húzta ki magát.
- Megoldom!
– közölte magabiztosan, de mielőtt Messer távozott volna, még megszólalt –
ragassza be a száját! Nem akarom, hogy esetleg elvonja a figyelmemet a
kiabálásával! – tette hozzá, mire Carl égnek emelte szemét, majd arrébb tolva a
férfit, letépett egy csíkot a szürke ragasztószalagból, és egészen közel
hajolva Kate-hez egyetlen mozdulattal ragasztotta le a száját. Ezt követően
éppen felemelte fejét, hogy belenézzen a nő szemébe, és sátáni mosolyt küldjön
felé, amikor Kate váratlanul előre lendült, és homlokával egyenesen Messer
orrnyergére csapott, aki fájdalmasan felüvöltve kapta arca elé kezét, miközben
szeme azonnal megtelt könnyel, orrát pedig elöntötte a vér, ő maga pedig
hanyatt esett a hirtelen támadástól. Clyde a másodpercek tört része alatt fogta
fel, mi történt, de mire odalépett volna, hogy közbeavatkozzon, Kate mindent
egy lapra feltéve dőlt hanyatt lendületesen a székkel, mely engedve a
gravitációnak, hatalmas csattanással ért földet, és tört darabokra,
megszabadítva így Kate-et a béklyóitól, aki nem törődve a hátába és oldalába nyillaló
fájdalommal, melyet az ütés okozott, erőt vett magán, és amikor meglátta, hogy
Clyde fölé hajol, ösztönösen lendítette meg a lábát, és tökéletes pontosággal
találta ágyékon a férfit. Clyde felvonyított a fájdalomtól, és elterült a
padlón, nem messze Kate-től, mialatt szűkölve szorította mindkét kezét
legérzékenyebb pontjára, és úgy ringatózott, mint egy hisztis gyerek. A
fegyver, melyet korábban a kezében tartott, távolabb csúszott tőle, Kate pedig
minden erejét összeszedve próbálta elérni, de éppen, amikor megkaparintotta
volna, Messer elkapta a bokáját, és odarántotta magához. Hátára fordulva, csak
annyi ideje volt, hogy felemelje kezét, így a szike éles pengéje nem az arcán,
hanem alkarján ejtett sebet, melyből azonnal kiserkent a vér, miközben ő egyetlen
rúgással találta mellkason Messer-t, aki levegő után kapkodva engedte el
bokáját. Kate összeszorította fogát, és felkapta a fegyvert, éppen akkor,
amikor felemelve fejét, azt látta, hogy Clyde dühösen villámló szemekkel indul
el felé, ő pedig gondolkodás nélkül emelte fel a pisztolyt, és kezdett el
tüzelni. A lövések hangja fülsértően robbant bele a szoba csendjébe, Clyde
hitetlenkedve nézett le mellkasára, majd térdre rogyott, és élettelenül
vágódott el a padlón. Kate nagyokat lélegezve próbált nyugalmat erőltetni
magára, de a szünet csak néhány másodpercig tartott. Messer a háta mögé került,
kiütötte a fegyvert a kezéből, és átfogva nyakát, erőteljesen talpra rántotta,
majd maga felé fordította, és hatalmas erővel ütötte állon, amitől elveszítette
az egyensúlyát, és Clyde mellé esett. A szoba forogni kezdett vele, állcsontja
fájón lüktetett, bordái között minden lélegzetvételnél erőteljes szúrást
érzett, ő pedig minden igyekezetével azon volt, hogy ne ájuljon el, miközben
Messer vigyorogva kezdett közeledni felé.
- Remélem,
nem gondolta, hogy ezúttal is maga nyerhet – szívta meg fogát, mialatt kezében
ismét megvillant a szike és féltérdre ereszkedve hajolt a nő fölé, bal kezével
átfogta nyakát, így tartotta a padlón a nyomozónőt, aki fogát összeszorítva próbált
küzdeni a fájdalom ellen. – Méltó ellenfél volt, Reynolds nyomozó, de azt
hiszem, itt az ideje, hogy befejezzük a játékot – suttogta ugyanazzal az
undorító, gusztustalan kéjvággyal a hangjában, mint azon az estén, a raktárban,
miközben felemelte kezét. – Amiért rossz kislány volt, ezúttal sokkal lassabban
fogom csinálni – ígérte meg ördögi mosollyal ajkán, mialatt a szikét precízen
illesztette a forradásra, Kate pedig elgyötörten hunyta le szemét. A következő
pillanatban azonban kivágódott az ajtó, és amikor Carl megfordult, Dean
gondolkodás nélkül eresztette bele az összes golyót fegyveréből. Kate
hitetlenkedve nyitotta ki szemét, így még láthatta, ahogy Messer elterül
mellette a padlón, majd Dean eltette fegyverét, és gombóccal a torkában térdelt
le mellé, és emelte a karjaiba, ő pedig átfonva nyakát, simult szorosan a
biztonságot jelentő ölelésbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése