"Ahogy ígértem, itt az új történet! :) Remélem, elnyeri tetszésetek, és ezt is szívesen olvassátok! Jó szórakozást hozzá!" K.B
1. rész
Kate összehúzott
szemmel, kritikusan mérte végig magát a tükör előtt. Fehér inge, egyetlen ránc
nélkül feszült tökéletes alakjára, kidomborítva telt melleit, nyakánál éppen
annyira hagyta szabadon selymes bőrét, hogy csak sejteni engedje a domborulatokat,
de jótékonyan takarja a temetőbeli lövés okozta heget. Fekete farmerja
derekánál, jobb oldalára erősített jelvényén megcsillant a felkelő nap első
sugara, míg Glockja a fegyvertáskában pihent. Ahogy tenyerével, alig
észrevehetően még utoljára végig simított az ing derékrészénél, eltüntetve
ezzel az utolsó láthatatlan ráncot is, a napfény, mely addig a jelvényén
kúszott végig, most a kezén csillogó gyémánton pihent meg, felhívva rá a nő
figyelmét. Kate ábrándos mosollyal fordította maga felé a kezét, hogy, amióta
ujjára került, ki tudja, hányadszor merüljön el szépségében, és varázsában,
hagyva, hogy felidézze a pillanatot, amikor szerelme az ujjára húzta. Az elmúlt
fél évben, számtalan olyan pillanat volt, amikor ő megfeledkezve a külvilágról,
észrevétlenül rácsodálkozott a hatalmas gyémántra, mely vékony ujján kihívóan
csillogott, de egyetlen alkalommal sem az értéke volt, ami elkápráztatta, vagy
gondolkodásra késztette, sokkal inkább a tény okozott neki újdonságot, hogy
soha nem érezte, hogy rossz döntést hozott volna. Még soha semmiben nem volt
olyan biztos, mint abban, hogy igent kellett mondania. Nagyot sóhajtva húzta le
ujjáról a kis ékszert, és fűzte fel a nyakában lógó nyakláncra, hogy aztán elrejtve
a kíváncsi tekintetek elől, az ing alá csúsztassa. Még egy utolsó pillantással
ellenőrizte ezúttal is kifogástalan öltözékét, majd elnyomva az ábrándos gondolatokat,
a konyha felé vette útját, ahol elnéző mosollyal figyelte a kávé fölött,
álmosan, kócosan ücsörgő írót. Castle nagyokat ásítva lapozgatta az előtte
heverő újságot. Homlokába hulló rakoncátlan tincsei, durcás arckifejezése, mely
a korai ébredésnek szólt, és a már lassan kihűlt kávénak, kisfiús vonásokat
kölcsönzött neki, mely még szerethetőbbé tette Beckett szemében, aki most
halkan közelebb sétált, és megállva a férfi háta mögött, ujjaival
szeretetteljesen túrt bele a tarkóját borító sűrű, barna tincsekbe. Castle keze
megállt a mozdulatra, lassan visszahelyezte az éppen ajkához emelt csészét,
majd lehunyt szemmel, mélyet sóhajtva élvezte a bizsergést, melyet a kecses
ujjak finom érintése váltott ki belőle, ahogy tarkójára vándorolva, végig
simított a vállán, és lágyan masszírozni kezdte.
-
Hm… ez nagyon finom… - mormolta még mindig lehunyt
szemmel, mosolyogva az író, mire Kate lehajolt, és puha csókot nyomott a
fülcimpájára.
-
Azt hittem, már régen lezuhanyoztál – suttogta kedvesen
megrovó hangon, miközben karjaival átkarolva a férfi nyakát, hátához simulva
élvezte a testéből áradó meleget.
-
Képtelen vagyok életet lehelni magamba – fintorgott az
író, lágyan simogatva az őt karoló nőt – a tegnap éjjel minden energiámat
elszívta, és még nem sikerült regenerálódnom. Azt sem tudom, te hogy vagy képes
ilyen frissnek tűnni, azok után, amin keresztül mentünk. – húzta el a száját
kínlódva, mire Kate kiegyenesedve halkan felnevetett.
-
A rendőri munka hamar hozzászoktat ahhoz, hogy kevés
alvással is működőképes legyél. – simogatta meg még egyszer a férfi fejét, majd
a kávéfőzőhöz sétált, és egy adag kávét öntött magának, miközben folytatta –
egyébként pedig, ne tégy úgy, mintha tegnap a kínok kínját kellett volna
kiállnod.
-
De közel álltam hozzá! – duzzogott tovább ajakcsücsörítve
az író, mire egy újabb mosolyt kapott válaszul – Nem is értem, miért nem
mondtunk egyszerűen nemet a meghívásra?
-
Azért, mert édesanyád premierjén illett ott lennünk! –
emlékeztette a férfit, aki már akkor vadul tiltakozott az esti program ellen,
amikor Martha közölte velük, hogy mindketten hivatalosak az általa rendezett,
legújabb darab premierjére. Kate még most is elmosolyodott, ha eszébe jutott,
mennyire bízott abban szerelme, hogy az utolsó pillanatban befut egy
gyilkosság. Amikor pedig, megtudták, hogy az előadás utáni partin is ott kell
lenniük, Castle olyan képet vágott, mintha a kivégzésének időpontját közölték
volna vele. – Mellesleg, ahhoz képest, hogy állítólag, mennyire szenvedtél,
ebből semmi nem látszott a partin, amikor az a szőkeség megkörnyékezett… -
húzta fel gúnyosan a szemöldökét Kate, miközben nagyot kortyolt a kávéból.
-
Attól a szőkeségtől rövid úton meg is szabadultam! –
védekezett azonnal feltartott kézzel, ártatlan tekintettel az író, majd kék
szemében huncut fény csillant, és felállva az asztaltól, közelebb sétálva a
nőhöz, karját a dereka köré fonva folytatta. – tudod, hogy egész éjjel csak
téged csodáltalak – suttogta szerelmesen mosolyogva, mire Kate háta mögé tette
az immár kiürült csészét, és átölelve a nyakát simult hozzá közelebb, míg
Castle tovább beszélt – gyönyörű voltál… - lehelt finom csókot a telt ajkakra,
amit a nyomozó ugyanolyan könnyedén viszonzott, majd ajka a nő nyakára
vándorolt, és ott folytatta a puha kényeztetést, apró, de annál édesebb
csókokkal beborítva a selymes bőrt, és haladt egyre lejjebb az ing kivágásán
keresztül. Kate lehunyt szemmel élvezte az érintéseket, miközben érezte, hogy
teste minden porcikája bizseregni kezd.
-
Castle… el fogok késni… - vett mély lélegzetet a
nyomozó, miközben megpróbálta kissé eltolni magától a férfit, kevés sikerrel.
-
Majd kimentelek Gates-nél – javasolta két újabb csók
között az író, mire Kate gúnyosan elhúzta a száját.
-
Mintha a kapitányt bármikor is érdekelné, amit mondasz…
- nevetett fel halkan, mire Castle felháborodottan, sértetten emelte rá kék
szemét, ő pedig magabiztosan állta a tekintetét.
-
Úgy érzem, a kapitány egyre inkább kezd megkedvelni! –
jelentette ki határozottan, Kate pedig, hitetlenkedve nézett vissza rá, mire ő
teljesen elbizonytalanodott – vagy legalábbis, már nem utál olyan intenzíven –
javította ki magát, amivel sikerült újfent megmosolyogtatnia a nyomozót, aki
csak nagy levegőt vett, és fejét csóválva húzta magához az írót, hogy ajkát az
övére tapasztva, lágyan megcsókolja. Nyelvük puhán, lágyan találkozott, édes
játékra hívva a másikét, egy ősi tánc koreográfiáját járva. Csókjuk nem volt
vad, követelőző, de még így is életre keltette vágyaikat. A pillanatot Beckett
szakította félbe, aki hirtelen eltávolodott a férfitól, aki értetlenül,
csodálkozva ráncolta össze szemöldökét – Valami baj van? – kérdezte, de a
választ már nem kapta meg, mert nyílt a bejárati ajtó, és Alexis jelent meg az
előszobában. Apjától örökölt, ragyogó kék tekintete fürkészőn futott végig a
lakáson, és a viszontlátás öröme csillogott benne, amikor felfedezte apját a
konyhában. Az addig kezében szorongatott táskát a padlóra dobva, nagy léptekkel
futott a karjai közé, Rick pedig ajkán széles mosollyal szorította magához
boldogan. – Te hogy kerülsz ide? Nem is mondtad, hogy hazajössz! – simogatta
meg lánya arcát kedvesen Castle, mire Alexis megrántotta a vállát.
-
Szia Kate! – köszönt először a pult mögött álló
nyomozónak, amit Kate mosolyogva, fejbólintással viszonzott, majd apjához
fordult – Gondoltam, megleplek! Azért örülsz nekem?
-
Persze, hogy örülök! – húzta megint ölelő karjai közé a
törékeny, vékony testet, és elégedetten sóhajtott. Úgy érezte, ez a nap nem is
indulhatna szebben, hiszen mindkét nő, akit a világon a legjobban szeret, itt
van a közelében. Végül elengedte egyetlen lányát, aki a mellette lévő székre
telepedett, és hálás mosollyal fogadta el a gyümölcslevet, melyet Kate elé tett
egy üvegpohárban.
-
Mesélj, mi újság az egyetemen? – kérdezte Kate, és
hangjából őszinte érdeklődés csengett, ahogy elhelyezkedett a pult másik oldalán.
-
Semmi különös – rántotta meg a vállát kissé unottan
Alexis – rengeteget kell tanulni, és az egyetem mindig újabb és újabb
tudományos projekteken való részvételekre buzdítja a diákokat, ami megint csak
sok időt elvesz. De nem bánom, mert igazán érdekesek, és izgalmasak ezek a
projektek – fűzte hozzá, és Kate figyelmét nem kerülte el a csillogás, mely
megjelent a kék szemekben, ahogy folytatta – Igazság szerint, most is indul egy
ilyen tanulmányi munka, egy kutatás, ami sokat lendíthetne a tanulmányi átlagomon…
- fogalmazta meg óvatosan mondanivalóját a lány, mire Kate elfojtott egy
mosolyt. Jó nyomozó lévén, azonnal rájött arra, ami az írónak még mindig nem
esett le, hogy Alexis nem pusztán szeretetből van most itt. Úgy gondolta
azonban, nem szól közbe, hagyja, hogy a két ember úgy intézze el a dolgot,
ahogy megszokták, miközben Alexis folytatta – látnod kéne a prospektust, apa!
Az egész egy kutatóbázison lenne, két teljes hónap! A szállás is a laboratórium
területén lenne, és… igazából van is nálam egy szórólap, szóval… - nyúlt
azonnal a kabátja zsebébe a lány, és egy hosszúkás, fényes lapot vett elő,
melyen nagy betűkkel hirdették az egyetemisták számára a programot. Castle
érdeklődve vette át a reklámanyagot, majd meglepetten kiáltott fel.
-
Mennyi?! 10 000 dollárt fizessek azért, hogy a
lányom sátorban lakjon?! – háborodott fel összeráncolt szemöldökkel, mire
Alexis kétségbeesett pillantást vetett Kate-re, aki biztatóan rámosolygott, az
író pedig, tovább dühöngött – Mit képzelnek ezek?! Hogy én vagyok a Pali baba,
ők meg a 40 rabló?!
-
Apa, olvasd el azt is, mit ajánlanak! – simogatta meg
apja kezét kérlelő tekintettel Alexis, mire az, elhúzva száját, nyitotta szét a
lapot, és elutasító arckifejezéssel kezdte böngészni a benne szereplő
mondatokat. Kate éppen szóra nyitotta volna a száját, hogy kis segítséget
nyújtson a lánynak, de ebben a pillanatban megszólalt a telefonja, így nagyot
sóhajtva emelte füléhez, majd néhány perc múlva Castle felé fordult.
-
Javi volt az, mennem kell! Gyilkosság történt a 37. utcában.
Ha elkészültél, gyere utánam – hajolt a férfi felé, és gyors csókot nyomott az
ajkára, majd magára kapva bőrkabátját, már el is tűnt az ajtóban. Castle is a
fürdőszoba felé indult, hogy minél gyorsabban Beckett után mehessen, semmiről
sem akart lemaradni, de Alexis hangja megállította.
-
Apa? Mi lesz a projekttel? Kifizeted? – kérdezte
halkan, és szeméből néma könyörgés volt kiolvasható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése