4. rész
Castle jól eső
érzéssel húzta ki magát, ahogy végig nézett a rászegeződő, kíváncsi, várakozó
tekinteteken, miközben úgy érezte, ismét elemében van. Az elmúlt három hónapban
hiányérzet gyötörte, amit leginkább annak tudott be, hogy Kate mosolya, közelsége,
illata hiányzott neki, de most rá kellett döbbennie, hogy ezen felül, a
rejtélyek, a megoldásra váró gyilkosságok is hiányoztak.
-
Megosztaná velünk is? Egyáltalán ki maga? – tört utat
magának gondolatai között az ügynök nyers, türelmetlen hangja, miközben kezét
karba fonva, szemöldökét morcosan összehúzva szegezte rá hideg tekintetét,
végig mérve tetőtől talpig, bármi nyomát keresve az írón annak, hogy ő is a
helyi rendfenntartó erőkhöz tartozik.
-
Ő Richard Castle! Három hónappal korábban még
tanácsadóként dolgozott velünk – sietett a válaszadással Kate, mire az ügynök
félbeszakította.
-
Dolgozott? Tehát már nem dolgozik maguknak? – húzta fel
szemöldökét látszólag meglepetten, mire Rick sértetten húzta el a száját.
-
Eddig sem nekik, hanem velük dolgoztam! – javította ki
morcosan a férfit, de láthatólag azt, egy cseppet sem érdekelte a különbség,
csak beszélt tovább.
-
Amennyiben már nem tartozik magukhoz, úgy megkérném
Önöket, távolítsák el innen! – adta ki a rövid, határozott parancsot, és
meglepettsége csak még nagyobb lett, amikor egyik nyomozó sem mozdult, hogy
teljesítse azt, sőt, inkább rosszallóan néztek vissza rá.
-
Nézze Langern ügynök, megértem az ellenérzéseit –
fogott bele Kate vészjóslóan nyugodt hangon, és a férfinak fogalma sem volt
róla, hogy tapasztalatból beszél – de ne felejtse el, maga kérte a mi
segítségünket, és nem fordítva! Márpedig, a csapatunknak Mr. Castle is a tagja…
- hagyta nyitva a mondatot Kate, miközben szándékosan kerülte az író
tekintetét, így nem láthatta, amint a kezdeti meglepettséget, felváltja a lágy,
szerelmes csillogás. Castle szívét melegség járta át, ahogy meghallotta a nő szavait.
Olyan érzés volt ez neki, mintha egy régóta fájó sebre gyógyító kötést
helyeztek volna. Annak ellenére azonban, hogy sokat jelentett neki, amit Kate
tett, a keserűség ízét még mindig a szájában érezte, azért, amit vele tett.
-
Ezt meg kell beszélnem a kapitányukkal! Civilről szó
sem volt! – jelentette ki Langern fölényesen, mire Kate segítségkérőn
pillantott társai felé, de azok csak elkeseredetten rázták meg a fejüket.
Mindannyian tudták, hogy Gates sosem menne bele, hogy Castle részt vegyen a
nyomozásban, annál is inkább, mivel ő maga volt az, aki kitiltotta az őrsről.
Castle-nek csak egy másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy felfogja, ami történik.
-
Erre nincs szükség, elmegyek! Csak azért jöttem, hogy
meglátogassam a régi barátaimat – mosolygott a srácok felé búsan, szándékosan
kerülve Kate pillantását, akinek összeszorult a szíve a látványtól. A tudat,
hogy elveszítette az írót, jobban fájt, mint azt valaha képzelte. Remegő
gyomorral figyelte, ahogy Rick kezet fog a két rendőrrel, majd hirtelen
ráemelte igéző kék szemét. Egy pillanatig úgy tűnt, mondani akar valamit, aztán
nagyot sóhajtott, és a lift irányába indult. Még mielőtt azonban belépett volna,
váratlanul megtorpant, és két lépést visszalépett, éppen akkor, amikor az
ügynök szóra nyitotta volna a száját, hogy megszólaljon – mielőtt azonban
elmegyek, még volna egy apróság! – csillant kópésan a tekintete, mire Kate
észrevétlenül nyomott el egy mosolyt, az ügynök azonban unott arccal fordult felé.
-
Micsoda?! – kérdezte türelmetlenül, mire Castle a
táblához sétált, és nagy levegőt véve, néhány másodpercig csak a szemkontaktust
tartotta, majd belefogott.
-
Először is, a gyilkos, akit keresnek, sorozatgyilkos, méghozzá
nagyon magabiztos! Nappal csap le felső középosztálybeli nőkre, kockázatos
áldozatok, kockázatos időszakban. Pontosan tudja, mit csinál, vagyis véleményem
szerint, figyelte ezeket a nőket, mielőtt lecsapott, tudta, mennyi ideje van. –
hadarta szinte egy levegővel a tényeket, az ügynök legnagyobb döbbenetére, aki
alig leplezhető meglepettséggel hallgatta az elhangzottakat, míg Kate továbbra
is vidáman mosolygott. Tudta, hogy Castle nem adja fel olyan könnyen, és szinte
számított rá, mikor tör fel belőle mondandója. Lelke mélyén még büszke is volt
rá, bár ezt sosem mutatta, vagy mondta volna ki – Az idézet, amit a tükrön
hagy, egy balladából származik, az 1600-as évekből. Egy hölgy és a halál
párbeszéde, a nő megpróbál alkut kötni a halállal, de nem teljes, itt ugyanis,
csak a halál szövege van fenn, a nő nem válaszol.
-
Ezek szerint, valami könyvmolyt keresünk? Vagy egy
irodalomtanárt? – kérdezte zavartan az ügynök, mire Castle megrázta a fejét.
-
Nem feltétlenül. Én például, onnan ismerem, hogy anyám,
aki színésznő, próbálta ezt a darabot, de bárki ismerheti, aki hozzáfér az
internethez – válaszolta Rick készségesen, mire Eric összeráncolta a
szemöldökét – látnátok mit dob ki a „halál” keresőszóra – vigyorodott el morbid
humorérzékén Castle, mire Kate megforgatta a szemét, Ryan megborzongott, Javi
pedig elhúzta a száját, így jutalmazva az újabb poénbombát. – Nos, csak ezt
akartam! További jó munkát! – bólintott köszönésképpen Castle, de még mielőtt
egy lépést is tehetett volna, Eric hangja megállította.
-
Várjon! – emelte meg hangját az ügynök, mire Castle
komótosan hátrafordult, ő pedig, kelletlenül, fogcsikorgatva folytatta – ugyan
még a gondolatától is feláll a szőr a hátamon, hogy egy civilt vegyek be a
nyomozásba, de el kell ismernem, hogy olyan dolgokra világított rá, amire még a
profik sem. – szűrte fogai között az elismerő szavakat, amire Castle büszkén
vigyorogva húzta ki magát, Kate pedig elkönyvelte, hogy ha ezek után marad, még
nehezebben bírnak majd az egójával. – Szóval, ha van még mondanivalója, mint a
csapat tagja, folytassa.
-
Igazából lenne még valami – helyezkedett el Castle
kényelmesen az asztal sarkán, közvetlenül Beckett mellett, aki megérezve a
férfiból áradó arcszesz finom illatát, gyorsuló szívverését nyugalomra intve,
kínosan feszengve igyekezett arrébb araszolni, lehetőleg észrevétlenül,
miközben a férfi tovább beszélt – Jó, ha tudják, hogy a megszokott módszerekkel
nem fogják el soha! – jelentette ki magabiztosan, mire az ügynök szemöldöke
ismét szigorú ráncba szaladt. – talán a véletlen a kezükre játszik majd, mint
az oroszoknak Andrej Chikatilo-val, vagy Ted Bundy esetében…
-
Ezt meg honnan veszi?! – háborodott fel önérzetében
sértve, mire Castle rántott egyet a vállán.
-
Egyszerű. A szokásos nyomozás eddig nem vezetett
sehova. Ha nem így lenne, most nem volna itt – fojtotta az ügynökbe a szót
Castle felemelt kézzel, amikor az, közbe akart vágni, majd villámgyorsan
folytatta – semmiféle nyomot nem hagyott a tettes, az ilyen közösség pedig,
nagyon zárt. Ha van is valami szennyes a háztartásokban, azt sosem fogják
elmondani. A kertváros ilyen – fűzte hozzá elhúzott szájjal, majd kópésan
hozzátette – láttam a Született feleségek összes részét – kacsintott Ryan-re,
aki vidáman mosolygott vissza, Kate pedig csak a fejét rázta az újabb
sületlenségek hallatán, de Castle rendületlenül beszélt tovább – a gyilkos
mindig tudta, mikor vannak egyedül a nők, vagyis ismerte őket. Ha valóban el
akarják kapni, csapdát kell állítaniuk! Egy beépített házaspár, aki szépen
bizalmat épít az ott lakókkal, és…
-
Castle, stop! – vágott közbe Kate most először, mióta
az író szót kapott. Eddig jól szórakozott az előadáson, de a férfi ezúttal túl
messzire merészkedett – Ezt te sem gondolhatod komolyan! Ha ez alternatíva
lenne, az F.B.I már meglépte volna! – világított rá a nem éppen elhanyagolható
tényre Kate, de az ügynök finoman megköszörülve a torkát, magára vonta a
figyelmét.
-
Hogy őszinte legyek, Mr. Castle-nek igaza van, erre nem
gondoltunk – vallotta be nehezen, majd kihúzta magát – ráadásul nem is beszél
hülyeséget. Jelenleg úgy fest a dolog, hogy semmi nincs a kezünkben, még egy
gyilkosságot pedig, nem szívesen várnék meg, szóval, tetszik a beépülős sztori
– bólogatott egyetértőn a férfi, mire Castle teli szájjal vigyorgott Beckettre,
aki hitetlenkedve rázta a fejét – tekintettel arra, hogy együtt kell működnünk
a helyiekkel, én magára gondoltam, Beckett nyomozó. Átnéztem az aktáját, kiváló
logikai érzékkel rendelkezik, és több ügyet oldott meg a körzetben, mint bárki!
Mit szól hozzá, lesz a feleségem? – kacsintott a nőre Langern, mire Castle
levegő után kezdett kapkodni, és még mielőtt Kate bármit felelhetett volna,
kényszeredetten felkacagott.
-
Maga? És Beckett?! Most ugrat, ugye? – nevetett tovább,
mire mindannyian kérdőn fordultak felé – Ahogy maga kinéz, első bekkre
kiszúrják, hogy zsaru! Beckett mellé egy olyan ember való, aki lazaságával,
humorával, és könnyedségével el tudja hitetni, hogy frissen nősült, valaki
olyan, akinek az ereiben még színészi vér is folyik… - ecsetelte magabiztosan
Castle, és Kate már akkor tudta, mit fog mondani, még mielőtt kimondta volna –
például én! – jelentette ki, mire Kate szeme kikerekedett, és egy laza
mozdulattal pattant fel az asztaltól.
-
Elég! Senki nem épül sehova! – csattant a hangja
vészjóslóan, mire az addig jól szórakozó Javi és Ryan is elkomolyodott – Ez
egyszerűen agyrém! Megmondom, mi lesz! Javi, Ryan-nel kérdezzétek ki a
szomszédokat, talán tudnak valamit, láttak valami szokatlant! – utasította
embereit, akik néma összhangban bólintottak, és indultak is útjukra, majd az
ügynök felé fordult - Langern ügynök, az áldozatok testét vitesse le a 12.
körzet bonctermébe, ahol Dr. Lanie Parish fogja majd megvizsgálni azokat! Jómagam
pedig, ezekkel az aktákkal egyetlen helyre épülök, az pedig, a pihenő szoba! –
emelte fel büszkén a fejét, és a következő pillanatban otthagyva a társaságot,
kezében az aktákkal bevonult a nyugalmat árasztó helyiségbe. Castle
bocsánatkérőn pillantott a zavart ügynökre, aki elnézést kérve, mobilja után
nyúlva vonult félre telefonálni, az író pedig, először nagy levegőt vett, majd
hogy megfogadja anyja tanácsát, remegő kézzel nyomta le a pihenő ajtaját, hogy
végre pontot tegyen kettejük dolgára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése