A látszat néha csal 8. rész

8. rész

Kate továbbra is gyilkos szemekkel, tekintetében haraggal, és felháborodással nézett a még mindig értetlenül visszabámuló ügynökre, míg Castle minden igyekezetével azon volt, hogy visszafojtsa feltörni készülő kacagását.

-          Ezt maga sem gondolta komolyan, ugye?! – csendült fel ismét a nyomozónő hangja, miközben ismét meglóbálta kezében a papírokkal teli mappát – Castle marad, aki volt, engem meg lefokoz valamiféle utcaszéli…

-          Beckett nyomozó, csillapodjon! – próbálta nyugalomra inteni az ügynök Beckett-et, amivel azonban semmit nem ért el, mert Kate tovább dühöngött.

-          Ne mondja, hogy csillapodjak! Eszerint, Castle egy bárban szedett fel! – bökött ingerült mozdulattal a lapon lévő egyik sorra, miközben Ryan elképedve bámult rá, Espo pedig, alsó ajkát beharapva igyekezett megértő, komoly képet vágni, mely legalább olyan szánalmasan sikertelen volt, mint Castle-nek.

-          Nyomozó, megmagyarázom, ha megengedi! – tette a nő vállára a kezét nyugtatásképpen, de elég volt egy villámló tekintet ahhoz, hogy ezt a döntését azonnal átgondolja, és gyorsan karba fonta kezeit, miközben tovább beszélt, míg Kate várakozón hallgatott. Szemeiből jól kiolvasható volt, hogy igazán meggyőző magyarázatnak kell lennie – Tudom, hogy a karaktere, akit meg kell formálnia az ügy során, szöges ellentéte a magáénak, de azt is tudom, hogy képes rá! Egy olyan okos, gyönyörű, talpraesett nő, mint maga, sosem kötne ki egy olyan férfi mellett, mint Mr. Castle, hozzá meg végképp nem menne! – magyarázta türelmesen, nyugodt hangon az ügynök.

-          Ohó! Álljunk meg egy percre! – hervadt le az író arcáról az eddigi kárörvendő mosoly, miközben szemöldökét ráncolva, sértetten fordult az ügynök felé – ezt mégis hogy érti?!

-          Mr. Castle, ne higgye, hogy a karaktereiket a lábamat lógatva, hasamra ütve találtam ki! – húzta el a száját lekicsinylő, beképzelt módon Eric – mindkettejüknek utánanéztem. Maga egy nagyvilági, híres, gazdag író. Egoista, nagyképű, és önző. Ezt mi sem támasztja alá jobban, minthogy, habár a kollégái többségének az agyára megy, maga ezzel egy fikarcnyit sem törődik. Mivel maga élvezi, hogy itt lehet, itt is marad - sorolta az általa az íróra jellemző személyiség jellemzőket a férfi, miközben Kate szemöldök ráncolva hallgatta. Noha, sok mindenben igaza volt az ügynöknek, hiszen Castle-be bőven szorult egoizmus, és nagyképűség, sőt, még önzőség is, mégis, ahogy a férfi előadta, nem ismert az íróra – kétszer volt nős, mind a kétszer el is vált, és jelenleg sincs tartós kapcsolata. Maga úgy kerüli a kötöttséget, mint más a pestist! Az olyan okos nők, pedig, mint Beckett nyomozó, messziről kiszagolják az ilyen palikat, és el is kerülik! – jelentette ki magabiztosan, miközben Kate zavartan kezdett pislogni. Egy felől, pontosan tudta, hogy Castle már megváltozott, másfelől, ha olyan okos lenne, mint ahogy az ügynök állítja, nem érezné úgy, hogy már túl késő ahhoz, hogy elkerülje őt. Igen, el kellett végre ismernie legalább magának, hogy elkésett. Túlságosan hozzászokott az író jelenlétéhez, fanyar, olykor meglehetősen morbid humorához, kék szemének bizalmat, és nyugalmat sugárzó csillogásához, ahhoz, hogy erről le tudjon mondani. Gondolataiból Eric hangja rántotta ki, aki rendületlenül, az író legnagyobb döbbenetére folytatta monológját – Ha két össze nem illő embert ki lehet szúrni, akkor a kertvárosban ezt ki is szúrják! Ezért volt szükség arra, hogy Beckett nyomozóból sztriptíz táncos legyen… legalábbis az volt, amíg férjhez nem ment.

-          Milyen megnyugtató, hogy csak a múltam része – húzta el a száját keserűen Beckett, miközben fejéből nem tudta kiverni az ügynök mondatát, „két össze nem illő ember”. Vajon tényleg semmi esélyük nem lenne egymás mellett? Tette fel magának a kérdést, majd azonnal el is vetette, igyekezve még a lehetőséget is kitörölni a fejéből, és minden figyelmét visszafordítani az ügyre – Higgye el, megértem, hogy mit, miért tett, de… Lulu Petaz? Mégis milyen név ez?! – nyögött fel Beckett lemondóan, mire Eric megrántotta a vállát.

-          Egy sztriptíz táncos neve – vigyorgott elégedetten, mire Castle, aki eddig csendben emésztette a róla mondottakat, megpróbálva feldolgozni azokat, de leginkább azt elfogadni, hogy az ügynöknek igaza van, és Beckett talán éppen ezen tulajdonságai miatt tartotta magától távol olyan sokáig, hirtelen széles mosolyra húzta a száját.

-          Lulu.. – ízlelgette magában a nevet komisz pimaszsággal – nekem tetszik! Olyan, mint egy kis nyuszi… - kacsintott a srácok felé, de azok, amikor meglátták, hogy Kate szeme figyelmeztetően összeszűkül, némán rázták meg a fejüket, és még csak el sem mosolyodtak.

-          Egy sztriptíz táncost nem hívhatnak úgy, hogy… - gondolkodott Kate hangosan másik néven, mire az ügynök megrázta a fejét.

-          Sajnálom, de még ha eszünkbe is jutna másik név, akkor sem tehetnénk semmit. A papírokat már ezekre a nevekre állítottuk ki – jelentette ki határozottan, mire Kate elgyötörten sóhajtott fel.

-          Ezzel legalább 20 pontot zuhant az IQ-m! – forgatta meg a szemét elkeseredetten, mire Eric elégedetten bólintott.

-          Jó! Ezt akartuk elérni! – csapta össze a tenyerét, majd még egyszer körbe nézett a csapaton – maguk ketten estig tanulják meg a szerepeiket, minden fontos információt fejből kell tudniuk a másikról, hezitálás nélkül, megértették? – figyelmeztette őket komoly, hivatalos hangon, majd amikor bólintottak, a lift felé indult – mire azzal végeznek, én is itt leszek a profillal, holnap reggel pedig, költözés a Lila akác közbe! - kacsintott az íróra, így utalva az általa látott sorozatra, aki azonban duzzogva húzta el a száját. Képtelen volt megbocsátani az ügynöknek, hogy össze nem illő párnak titulálta őket Beckett-el, ráadásul őt egy olyan embernek, akit a normális nők nagy ívben elkerülnek, és neki csak sztriptíz táncosok jutnának.

-          Csak, hogy tudja, az első feleségem, színésznő, a második pedig, egy könyvkiadó vállalat főszerkesztője! – szúrta oda büszkén Castle, így próbálva bizonyítani, hogy az okos, talpraesett nők nem kerülik, mint egy járványt, bár Meredith esetében talán csak a talpraesett szó jutott volna eszébe, de az ügynök magabiztosan fordult felé.

-          El is váltak magától, nem? – kérdezte foghegyről, mire Castle szemöldök ráncolva húzta el a száját, Kate pedig, kedve szerint, végig simított volna a karján. Meg akarta vigasztalni, elmondani neki, hogy ne hallgasson a férfira, ő ismeri azokat a tulajdonságait is, ami az ügynök előtt rejtve maradt. Tudja, hogy egy barátjáért bármikor képes lenne kockára tenni az életét, tudja, hogy ő a legjobb társ a világon, és azt is, hogy az önző, egoista, gyerekes felszín érzelmes embert takar, melyet a világ elől rejteget. – Indulás szerepet tanulni! – utasította őket a férfi, majd a választ meg sem várva eltűnt a liftben.

-          Mégis, mit tanuljak egy kertész szerepén? – húzta el a száját morcosan Javi, mire Castle vigyorogva fordult felé.

-          Nézd a jó oldalát! Spanyolként medencetisztítónak is lefokozhattak volna – lapogatta meg barátja hátát, mire az, összehúzta a szemét.

-          Vidd a mancsod a hátamról, különben a szereped átminősül törött kezű íróvá! - figyelmeztette vészjósló hangon az írót Javi, mire az, nagyot nyelt, és mindkét kezét zsebre dugta.

-          Elég legyen! Javi, Ryan-nel ismertessétek az ügyet a kapitánnyal, Castle és én pedig, a pihenőben leszünk – vágta el a további élcelődést Beckett határozott hangon, majd elhúzott szájjal fűzte hozzá – tanulunk…

-          Ez annyira… izgalmas! Talán a következő regényemben Nikki egy… - villanyozódott fel az író, és kék szemének csillogása világosan elárulta, mennyire élvezi a helyzetet.

-          Higgadj le, Castle! – intette nyugalomra a férfit Kate, miközben útjukat a pihenő felé vették, és amikor beértek, egy mozdulattal hajította az asztalra a mappát, míg ő, a kávégéphez ment, hogy bekészítse a forró italokat – Vedd komolyan az akciót, vagy elvált nőként költözök a kertvárosba, világos? Ha pedig, a gyerekes húzásaiddal elcseszel valamit, rövid időn belül meg is özvegyülök majd!

-          Fáj! Ez fáj! – húzta fel az orrát sértetten Castle – tudhatnád, hogy szorult belém annyi színpadi érzék, hogy kiválóan fogom játszani a szerepem! – jegyezte meg nagyképűen, mire Kate megforgatta a szemét.

-          Kétségem sincs afelől, hogy nagyon hitelesen fogod játszani saját magad – motyogta az orra alatt, majd nagy levegőt véve ült le az egyik székre, szemben az íróval, és csapta fel a mappa tetejét, kihalászva belőle az iratokat, instrukciókat. – Lássuk, mikor szerettél belém… - futtatta végig tekintetét a sorokon, mire Castle ajka réveteg mosolyra húzódott.

-          Már az első pillanatban, amikor megláttalak – csúszott ki a száján, mire Kate meglepetten kapta fel a fejét a vallomást hallva.