5. rész
Kate szíve
azonnal gyorsabb ütemre váltott, teste pedig, megfeszült az asztal mellett az
iratok felett, ahogy felpillantva meglátta, hogy az író belép a pihenőbe.
Szinte erőszakkal kényszerítette magát, hogy figyelmét ismét az előtte heverő
aktákra fordítsa, úgy téve, mintha semmiféle érzelmet nem váltana ki belőle,
hogy három hónap után kettesben van a férfival, mintha nem nehezedne rájuk a
sok ki nem mondott probléma, és megbeszélnivaló. Castle olyan természetességgel
lépett a kávégéphez, és készítette be a forró italoknak a csészéket, mintha
soha nem hagyta volna itt a kapitányságot, mintha még mindig nap, mint nap
bejárna, és kávéval kedveskedne a nyomozónak. Miközben arra várt, hogy a
frissítő fekete csoda elkészüljön, csípőjét megtámasztva a pulton fordult a nő
felé, és futtatta végig pillantását az elmélyülten papírokba temetkező nőn.
Elmosolyodott a látványra, ahogy Kate összeráncolt szemöldökkel olvasta a leírt
sorokat, és szinte hallotta, ahogy forognak az agytekervények, minden részletre
odafigyelve, hogy véletlenül se hagyjon ki egyetlen momentumot sem, ami felett
az F.B.I esetleg átsiklott. Barna, hullámos haját, most egy mozdulattal tűrte
füle mögé, hogy ne zavarja az olvasásban, így láthatóvá vált kecses vonalú
nyaka, melynek selymes bőrét a magas nyakú pulóver rejtette el szeme elől.
Annak ellenére, hogy tudta, dühöt kellene éreznie a nő iránt, de legalábbis
érdektelenséget, mégsem volt rá képes. Csak az járt a fejében, amit anyja
mondott, esélyt akart adni a nyomozónak, hogy megmagyarázhassa az eltelt három
hónapot, azt, hogy magyarázat nélkül tűnt el az életéből. Torkát megköszörülve
fonta keresztbe a karját, így magára vonva a nő figyelmét, akinek szeméből
érdeklődést, és legnagyobb meglepetésére, cseppnyi zavart is kiolvashatott.
-
Köszönöm – csendült fel halkan a mély bariton, mire
Kate még inkább összeráncolta szépen ívelt szemöldökét, ő pedig,
magyarázatképpen folytatta – hogy a csapat tagjának neveztél az ügynök előtt.
-
Nincs mit megköszönnöd, tényleg a csapat tagja voltál –
felelte nyugodtan Kate, miközben figyelmét ismét az aktáknak szentelte, Rick
azonban közelebb lépett, ezzel újfent magára vonva a tekintetét.
-
Voltam? Ezt úgy mondod, mintha én döntöttem volna úgy,
hogy kilépek! – reagált sértetten az elhangzottakra, mire Kate kikerekedett
szemekkel nézett vissza rá.
-
Talán én mondtam, hogy távozz? Tudtommal Gates kapitány
tiltott ki az őrsről, nekem ehhez semmi közöm! A tény pedig, tény marad, már
nem vagy a csapat része! – felelte ő is emeltebb hangon, mire Castle szomorkás
mosolyra húzta a száját.
-
A csapatból valóban nem te zártál ki, az életedből
viszont igen! – jegyezte meg sértetten, mire Kate nagyot sóhajtott.
-
Nem zártalak ki… - próbálta megmagyarázni döntésének
okát, de Castle meg sem hallgatva közbevágott.
-
Nem? Te minek neveznéd, hogy három hónapig felém se
néztél? – szegezte neki keményen a kérdést, miközben a kávéfőző halk sípolással
adta tudtukra, hogy elkészültek az italok, de figyelemre sem méltatták. – Várj!
Értem én! Josh nyilván annyira gondoskodó volt, és annyira óvott minden kisebb
izgalomtól, hogy még a telefont sem vehetted a kezedbe, ugye? – kérdezte maró
gúnnyal, mire Kate fejét rázva, hitetlenkedve nézett fel rá. Sosem gondolta
volna, hogy az írónak ilyen oldala is van, de el kellett ismernie, hogy nem
hibáztathatja érte.
-
Josh-sal még a kórházban szakítottam – szólalt meg
váratlanul őszinte, halk hangon, amivel sikerült elérnie, hogy Castle-be fojtsa
a szót, aki hirtelen elhallgatott, és döbbenten meredt rá. A tény, hogy Kate
ismét szabad, új reményekkel árasztotta el a szívét, olyan reményekkel, melyet
utoljára több hónappal ezelőtt érzett. Hirtelen, minden racionalitástól
mentesen, megint bízni kezdett, hinni kettejükben, abban, hogy talán mégis
többet jelent a nőnek, mint egy barát. Egy szempillantás alatt olvadt le
szívéről a büszkeség, és sértettség, átadva helyét a megbocsátásnak, miközben
tudta, bármilyen kifogást, vagy indokot elfogadna a nőtől, amivel megmagyarázná
az elmúlt három hónapot, csak a közelében maradhasson.
-
Szakítottatok? – ismételte meg a kijelentést, mintha
így akarna bizonyosságot nyerni, hogy nemcsak rosszul hallotta, nemcsak az
elméje játszik vele ördögi játékot, mire Kate szenvtelenül nézett vissza rá.
-
Igen! Jobb volt így! – jelentette ki szinte érzelmek
nélkül, miközben elszakítva pillantását a ragyogó kék szemektől, ismét az
aktákba mélyedt, úgy folytatta – ha az embert szíven lövik, az átértékeltet
benne bizonyos dolgokat, többek között a kapcsolatait is. Egyes kapcsolatokat
elhagyunk, másokat megerősítünk… - magyarázta halkan, miközben érezte, itt az
ideje, hogy őszinte legyen magához, és az íróhoz is. Nem hazudott, valóban
átértékelte az életét, ami azonban nem ment egyik percről a másikra, és amihez
nyugalomra, de legfőképp egyedüllétre volt szüksége, arra, hogy ne találkozzon
az íróval. Most azonban mindennél biztosabb volt benne, hogy a Castle-el való
kapcsolata mindennél fontosabb a számára, egy olyan biztos pont, amire egész
életében támaszkodni akar, egy olyan személy, akit mindig maga mellett akar
tudni. Castle kezdeti reményei minden egyes szóval porrá zúzódtak. A tény, hogy
a nő három hónapig felé sem nézett, és az iménti mondanivalója egyértelművé
tette a számára, hogy ő is azok közé a kapcsolatok közé tartozik, amelyektől
szabadulni akart a nyomozó. A fájdalom, és a keserűség megint elemi erővel
vették át a hatalmat a kezdeti boldogság felett, és észrevétlenül távolodott el
a nyomozótól, egészen a pultig hátrálva – Az elmúlt három hónapban… - kezdte
nehezen Kate, de ebben a pillanatban nyílt a pihenő ajtaja, és az ügynök lépett
be rajta.
-
Jutott valamire az aktákkal? – kérdezte számonkérő
hangon, észre sem véve, hogy a legrosszabbkor érkezett, mire Kate hirtelen
rájött, hogy szinte alig olvasott néhány sort az előtte heverő papírokból.
-
Tulajdonképpen, nem sokra, még kellene egy kis idő… -
vallotta be kínosan feszengve, de ahogy az ügynök szemébe nézett, már tudta,
hogy nem áll több idő a rendelkezésére.
-
Kikérdeztük a szomszédokat, de nem valami beszédesek,
épp, ahogy Castle mondta – toppant be Ryan kifulladva az ajtón, nyomában
Javi-val, mire az író elégedetten húzta ki magát – mindannyian csak azt
mondták, hogy boldog házasok voltak, semmiféle problémájuk nem volt, sem
anyagi, sem magánéleti, és fogalmuk sincs, ki akarhatta őket megölni – sorolta
a tényeket Ryan tovább rezignáltan, mire az ügynök elhúzta a száját.
-
Tetszik vagy sem, de Mr. Castle ötlete jelen
pillanatban az egyetlen megoldás – szűrte a fogai között, mire Kate megrázta a
fejét. – Beszéltem a főnökömmel, ő is támogatja a beépülést, a profilozók addig
is gőzerővel dolgoznak, hogy átadhassuk maguknak a személyiségének jellemzőit.
-
Egyáltalán nem tartom jó ötletnek, hogy egy civil
beépüljön – adott nyomatékot szavainak még fejrázással is Kate, mire Eric
megrántotta a vállát.
-
Ahogy én sem, de nincs más választásunk. Nem fog
bántódása esni, elvégre a gyilkosunk fiatal nőkre vadászik, ezen kívül maga is
ott lesz vele, hogy megvédje, ha valami mégis rosszul sülne el… - sorolta
érveit halálos nyugalommal Langern ügynök, mire Rick riadtan pislogva kapkodta
a fejét.
-
Ha rosszul sülne el valami? – ismételte meg az elhangzott
mondatot rémülten, mire az ügynök most felé fordult.
-
Előfordulhat, de ne aggódjon! Beckett nyomozó ott lesz
Önnel – fűzte hozzá megnyugtató hangon, majd tekintetébe hirtelen gyengédség
költözött – nem is tudja, mennyire irigylem miatta – mosolyodott el lágyan,
mely mosoly szokatlanul groteszkül állt a szigorú arcvonásokon, Castle pedig,
összehúzott szemmel figyelte, miközben érezte, hogy szívébe féltékenység
költözik.
-
Nem akarom megzavarni a képzelgéseiket, de egy
valamiről elfeledkeztek! – vágott közbe Kate, aki korántsem volt boldog az
ötlettől, hogy házaspárként épüljön be az íróval. Annak ellenére, hogy szerette
volna tisztázni kettejük dolgát, fejéből nem tudta kiverni az elutasítást, amit
a telefonon keresztül kapott, valamint nem egy ügy kellős közepén akarta
megvitatni vele. – Nem elég, hogy a maga főnöke rábólint egy ilyen
esztelenségre, még ott van Gates kapitány is!
-
Ő az én gondom! – vetette oda lekicsinylőn, foghegyről
az ügynök, miközben Castle vidám mosolyra húzta a száját, Kate pedig, már előre
sajnálta a fickót. Ugyan csak néhány órája ismerte felettesét, nem szeretett
volna Langern ügynök helyében lenni, amikor az a maga pökhendi, lekezelő,
flegma modorával előadja tervét, melyben főszerepet szán Castle-nek, annak az
embernek, akit a kapitány kitiltott a kapitányságról. Miközben lelki szemei
előtt már látta az ügynök csúfos megsemmisülését, nagy levegőt véve követte a
férfit a kapitány irodájába, miközben szeme sarkából még látta, ahogy Castle
vigyorogva csap bele Ryan feltartott tenyerébe, Javi pedig, a szemét forgatja a
gyerekes gesztust látván, mintha ő legalábbis sosem tette volna ezt korábban.
Amint beléptek az irodába, Gates kapitány sötét szeme érdeklődve villant a
szemüveg mögött, ahogy rájuk nézett, kíváncsian várva, hogy belekezdjenek
jövetelük okába. Kate apró, kárörvendő mosollyal a szája sarkában húzódott meg
a háttérben, teret adva ezzel az ügynöknek, aki nagy levegőt véve, határozott
hangon fogott bele, és fogalma sem volt, micsoda lavinát indít el kérésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése