22. rész
Kate és Castle
döbbenten meredtek egymásra, míg Javi csak a fejét vakarta, ahogy társukat
hallgatták. A hír, miszerint ismét gyilkosság történt a környéken, ráadásul
éppen az ő utcájuk végén álló házban, sokk-ként hatott.
-
Az áldozat Mary Stuart, 37 éves. A házvezetőnő talált
rá kilenc körül, amikor megérkezett, hogy rendbe tegye a házat – folytatta
Ryan, aki semmit nem vehetett észre abból, milyen reakciót váltott ki
bejelentésével – az F.B.I már ott van, én is nemsokára indulok.
-
Remek! Ezek szerint, egész éjjel fent voltunk, őrszemet
játszottunk, a gyilkos pedig, kora reggel lecsapott! – húzta el a száját
morcosan Castle, mire Kate, figyelmen kívül hagyva lelkiismeretét, mely azt
suttogta, nem lett volna szabad hajnalban elaludnia, lenyomta a walkie-talkie
gombját.
-
Ryan, mielőtt idejössz, beszélj Lanie-vel! Kíváncsi
vagyok, megnézte-e már az első négy áldozatot! – kérte társát, majd, amikor az
beleegyezett, bontották a vonalat. Amíg Kate és Javi farkasszemet nézve
egymással próbáltak rájönni a következő lépésre, Castle azonnal a bejárati ajtó
felé indult, de Kate karjára téve a kezét, egy határozott mozdulattal
megállította – hova, hova? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, számon kérőn,
mint egy anyuka, akinek a gyereke a reggeli fogmosás elől készül szökni, mire
Castle ártatlan képpel vonta meg a vállát.
-
Hogy érted, hogy hova? A gyilkosság helyszínére! –
jelentette ki természetes könnyedséggel a hangjában, mire Kate felháborodottan
rázta meg a fejét.
-
Nem! Nincs ott semmi keresnivalónk! Most nem hivatalos
szervként vagyunk itt, hanem álcázzuk magunkat! Ez tudod, mit jelent, ugye? –
vonta fel kérdőn a szemöldökét, kifejezve, hogy nem vár választ, csak néma
belenyugvást, de csalódnia kellett, mint már annyiszor.
-
Persze, hogy tudom! Azt jelenti, hogy, mint új
szomszédok, mehetünk kíváncsiskodni! – felelte gyermeki izgatottsággal a
hangjában Castle, és a következő pillanatban már a bejárati ajtónál termett –
ki tart velem? Persze, ha elborzaszt benneteket a látvány, vagy nem bírja a
gyomrotok, el is mesélhetem, mit láttam – fűzte hozzá komisz vigyorral, mire
Kate égnek emelte a szemét, és szó nélkül kilépett az ajtón, ügyet sem vetve
rá, hogy „férje” követi-e.
Az utca végén a
tömeg, mint egy élő fal állta körül a rendőrségi kordont, melyet rendőrautókból,
és sárga szalagból vontak a helyi járőrök, így Kate és Castle csak nagy
nehézségek árán voltak képesek legalább a szalagig eljutni, ahonnan azonban már
nem mehettek tovább. Kénytelenek voltak valóban csupán szemlélőként figyelni,
ahogy a fekete öltönyös F.B.I ügynökök, és a civil ruhás nyomozók, mint egy
felbolydult méhkas, egymás útját keresztezve igyekeztek minél több
információhoz jutni. Néhányan szemtanúkat kerestek, szomszédokat hallgattak ki,
mások a házból jártak ki-be, bizonyítéktároló zacskókkal a kezükben, utat
engedve a halottkémnek, és embereinek, akik egy hullaszállító zsákot, és ágyat
toltak be, készen arra, hogy elszállítsák a holtestet.
-
Így nem sok mindent fogunk megtudni! – hallották meg
maguk mögött most Javi gúnyos hangját, mire Castle meglepetten fordult felé.
-
Te mit keresel itt? – kérdezte döbbenten, mire Javi
megvonta a vállát.
-
A kertész nem lehet kíváncsi? – kérdezett vissza válasz
gyanánt, Castle pedig, cinkosan ütögette meg a hátát.
-
A hatás kedvéért, nem beszélnél inkább spanyolul?
Mindig is vágytam egy bevándorló alkalmazottra, mint a filmekben! – kérte
pimaszul, mire Javi felvonta a szemöldökét.
-
Értenéd?
-
Egy szót sem, de nagyon vagány lenne! – bólogatott
izgatottan, de a következő pillanatban elkomolyodott, amikor egy ismert alak
tűnt fel a ház ajtajában. Langern ügynök volt az, aki szokásához híven, most is
sötét öltönyt, fehér inget, fekete nyakkendőt, és napszemüveget viselt. Egy
perc erejéig megtorpant, majd amikor felfedezte őket a tömegben, alig
észrevehetően bólintott, hogy aztán ismét visszamenjen a házba, ahonnan alig
néhány perccel később Ryan alakja bukkant fel, és egyenesen feléjük tartott.
Kezében szokásos noteszét, és a feleségétől kapott, gravírozott tollat
szorongatta, majd megállt előttük, és hivatalos hangon megszólalt.
-
Szeretnék feltenni néhány kérdést Önöknek, ha
megengedik! – jelentette ki olyan hangosan, hogy a körülöttük állók jól hallják,
mire Castle ártatlan tekintettel nézett körbe.
-
Nem ismertük az áldozatot, miben tudnánk segíteni? –
kérdezte értetlenkedve, jól játszva a szerepét, mire Ryan, kizökkenve, segítséget
kérve pillantott Kate-re, aki nagy levegőt véve sietett megoldani a helyzetet.
Mint általában, Castle most sem tudta, mikor hagyja abba a színészkedést.
-
Gondolom, ez csak olyan rutin bigyó! Már egy csomó
ilyet láttam a filmekben - csengett fontoskodón, legalább egy fokkal magasabban
a hangja, mire Javi köhögő rohamot kapott, így fojtva el a kitörni készülő
kacagást, Kate pedig, rendületlenül folytatta – amikor a bárban is megbökdöstek
valakit, a zsaruk mindenkit kikérdeztek, azt is, aki azt sem tudta, ki a
fószer, akit kilyuggattak.
-
Pontosan erről van szó! Néhány rutin kérdés, csupán –
kapott a lehetőségen Ryan, miközben kényelmetlenül feszengve babrált a
tollával, Castle pedig, bólintott, és követte a férfit.
-
Látod, ezért lettél te a kapcsolattartó! Mert béna
színész vagy! – súgta oda társának csipkelődve Javi, mire az, összehúzott
szemmel nézett rá.
-
Magához nincs kérdésünk! Ha lesz, majd megkeressük! –
szúrta oda Kevin sértetten, mire Javi csak elvigyorogta magát, de irigykedve
figyelte, ahogy társai eltűnnek a szeme elől a ház egyik sarkába, a kordon
mögé.
-
Mi a helyzet? – kérdezte Kate türelmetlenül, mire Ryan
körbepillantott, és amikor meggyőződött róla, hogy elég távol vannak
mindenkitől, füzetét a kezében tartva, jegyzetelést imitálva fogott bele a
magyarázatba. Külső szemlélő számára, valóban úgy tűnt, mintha kihallgatná
őket.
-
Egész biztos, hogy a tettes ugyanaz. A nő végtagjait
ezúttal is ragasztószalaggal bénították meg, de a szalagnak semmi nyoma, a
szemhéját felragasztották, és megfojtották, majd megerőszakolták, mint a másik
négy esetben. A hálószobai tükrön is ugyanaz a felirat volt rúzzsal felkenve,
mint a többinél. – vázolta a tényeket tömören Ryan, időközben körbe-körbe
pillantva, majd folytatta – az F.B.I elviteti a holtestet, Lanie laborjába.
-
Beszéltél vele? – vágott közbe Kate, mire legnagyobb
örömére Ryan bólintott.
-
Igen! Azt mondja, karmolásra utaló bőrmaradványokat
talált az utolsó, pontosabban most már utolsó előtti áldozat körmei alatt, a
jobb kézen. A DNS nem egyezik egyik rendszerben szereplővel sem, de a minta
mennyiségéből ítélve, a tettes megsérülhetett.
-
Vagyis, magán viseli az áldozat nyomát – fűzte hozzá
Castle, aki most először szólalt meg, mióta félrevonultak.
-
Mikor történt a gyilkosság? – kérdezett rá Kate
gombóccal a torkában. Úgy érezte, képtelen lenne elviselni a tudatot, hogy az
idő alatt történt, amíg ő aludt. Hogy azért halt meg egy újabb nő, mert ő feladta
a várakozást.
-
Ez az egyetlen momentum, ami nem stimmel a korábbi
esetek kapcsán – ráncolta össze szemöldökét Ryan -–eddig mindig nappal
gyilkolt, most azonban, a halál éjjel kettő, és három között állt be. -–felelte
Kate legnagyobb megkönnyebbülésére, mely azonban korántsem volt teljes. Hogyan
kerülhette el a figyelmüket a gyilkos? Hogyan jutott be a házba, amikor az
utcán nem járt senki? -–záporoztak fejében a kérdések, majd hirtelen ötlettől
vezérelve megkérdezte.
-
A férj? Nem lehet, hogy ő a tettes, és utánozni akarta
a sorozatgyilkost, hogy elterelje a gyanút? – vetette fel lehetőségként, de
Kevin megrázta a fejét.
-
Még azt sem tudja, hogy meghalt a neje. Egy
konferencián van Bostonban, az F.B.I most próbálja utolérni…
-
De miért változtatott? – töprengett hangosan Kate, mire
Castle belső ajkát rágcsálva, elgondolkodó hangon szólalt meg.
-
Mi van akkor, ha nem akarattal változtatott? Ha az ő
életében változott meg valami, ami miatt már nem gyilkolhat nappal? – tette fel
sorban a kérdéseket, mire mindkét nyomozó szemöldök ráncolva kereste a választ.
– mi a helyzet Bishop-pal? Tudtál beszélni vele?
-
Persze, ma reggel a munkahelyén. Az előző
gyilkosságokra alibije van, végig a feleségével volt, aki egyébként egy hárpia.
Csak abban a fél órában, amíg ott voltam, négyszer kereste telefonon,
ilyen-olyan ürüggyel – húzta el a száját Kevin.
-
Rendben, próbáljuk onnan nézni, amit Castle mond!
Vegyétek elő újra a szomszédok aktáit, nézzétek át, kinek, milyen munkahelyen
van, és járjatok utána, hogy változott-e bármelyikük beosztása az elmúlt
napokban! – utasította Kate a nyomozót, aki bólintással jelezte, hogy
megértette a feladatot.
-
De kezdhetitek vele is! – bökött fejével tőlük balra
Castle, mire mindketten követték a mozdulatot – nem tudom, hogy vagytok vele,
de bennem meghűl a vér ettől a látványtól… - borzongott meg az író látványosan,
miközben Kate is érezte, hogy a hideg futkos a hátán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése