A látszat néha csal 26. rész

26. rész

Kate nagyot sóhajtva, lassan emelkedett fel a táska mellől, majd fordult szembe a hang tulajdonosával. Kicsit sem lepte meg, hogy Noel Spencer magasodott felette. Kezét karba fonva, számonkérőn csillogott szürke szeme, miközben szemöldökét mérgesen ráncolta össze, lábával pedig, ritmusosan dobogott a padlószőnyegen, mely jótékonyan lepte el a hangokat, így nem hallhatta Kate, amikor belépett a szobába.

-          Kérdeztem valamit! Mit kutat a házamban?! – dörrent ismét a hangja, ezúttal sokkal hangosabban, de cseppet sem barátságosabban.

-          Én csak a klotyót kerestem, de akkora ez a kégli, mint egy labirintus! – védekezett Kate feltartott kezekkel, ostobának feltüntetve magát.

-          Valóban? – csendült fel a kérdés, kétkedő, cinikus hangon – és az egyáltalán nem tűnt fel, amikor ide belépett, hogy ez nem hasonlít a mosdóra?! – folytatta a számonkérést Noel – úgy gondolta, ha már itt van, kutat egy kicsit?!

-          Nem akartam kutatni, csak kíváncsi vagyok! – duzzogott Kate, miközben forgatott a szájában lévő rágón kettőt-hármat, hangos csámcsogással, így élethűbbé téve a szerepet. – amúgy, találtam is magánál egy-két furcsaságot, ami alapján maga is lehetne a sorozatgyilkos! – szúrta oda a férfinak, mire annak, meglepetten szaladt magasba a szemöldöke.

-          Miről beszél maga?! – hökkent meg Noel, miközben figyelte, hogy Kate kilép a gardrób helyiségből, és a fésülködő asztal felé lépked.

-          Például erről! Itt van ez a bigyó… valami szöveg, de állítólag ugyanez volt felírva a megmurdelt nők hálószobájában a falra. Az egyik zsaru mondta, amikor kihallgatott – magyarázta információinak forrását Kate, majd folytatta – aztán ott van az az utazótáska! Gondoltam, hátha kötél, meg ilyenek vannak benne… - rántotta meg a vállát butuska módon, mire Noel égnek emelte a szemöldökét.

-          Nem tudom, mi volt felírva a halott nők szobájában, de azt a könyvet a feleségem olvassa, nem én! A tiszteletestől kaptuk, amikor idejött bemutatkozni, legalább azóta hever azon az asztalon! A táskában pedig, a golf felszerelésem van! De miért is magyarázkodom én magának! Inkább hívom a rendőrséget! – jelentette ki, majd a következő pillanatban a telefon után nyúlt, és már tárcsázott is.

-          Azért nem kéne így felhúznia magát, csak, mert kíváncsi voltam kicsit… - próbálta lebeszélni a férfit, de hasztalan, néhány perc múlva már a címet mondta be, és haragos, összehúzott szemmel mutatott utat a nőnek a lépcső irányába, Kate pedig, lemondó sóhajjal indult el, hogy a hallban várja meg a kiérkező rendőröket. Amint leértek, Castle sietett oda hozzájuk.

-          Mi történt? – súgta oda Kate-nek, aki megrántotta a vállát.

-          Nem úgy alakult, ahogy terveztem – súgta vissza, mire Castle egy „tényleg?” pillantással reagált – kihívta a zsarukat – felelte most már olyan hangosan, hogy Noel is értse, mire Castle hitetlenkedve nevetett fel.

-          Ez komoly? Csak, mert nem találtad a mosdót? – kérdezte meghökkenve, mire Noel megrázta a fejét.

-          A felesége a hálószobában kutatott, és a gardróbszekrényben! – világosította fel az írót, mire az, elnézőn mosolyodott el.

-          Nézze el neki, kíváncsi természet az én kis mókusom – ölelte át a nő vállát, és szorította magához oltalmazón, miközben tovább beszélt – mindenhol ezt csinálja! Amikor először feljött hozzám, eltűnt azzal, hogy a mosdóba megy, aztán a hálóban találtam meg, ahogy a szerkényemben kutat… - mesélte mosolyogva, mire Kate megcsípte a derekát, így jelezve, hogy ezzel nem igazán segít. Hiába próbáltak meg azonban mindent, alig 10 perc múlva, megérkezett a körzeti megbízott, aki fiatal, 30-as éveinek elején járó, vékony, rövid, szőke hajú, kék szemű férfi volt.

-          Luke Harris vagyok, a körzeti megbízott – mutatkozott be az egyenruhás, felelősségének teljes tudatában, miközben végig mérte Kate-t, és az őt, átkaroló írót – mi a probléma?

-          Ez a nő kutatott a házamban! – panaszkodott Noel, miközben addigra már a nappaliból szinte mindenki a hallba tódult – azonnal vigyék be! Nem akarom itt látni! – jelentette ki magabiztosan, követelőző hangon, mire Castle ismét közbe szólt.

-          Nem lenne elég, ha egyszerűen csak eltűnnénk? Hazamegyünk… - ajánlotta fel köztes megoldásként, de Noel megrázta a fejét.

-          Nem! Igazságot akarok! Legalább 24 órára tartsák benn! – követelte megmásíthatatlan hangon, mire a körzeti megbízott megvakarta tányérsapkája alatt rövidre nyírt haját.

-          Jöjjön, teszünk egy utat a körzeti kapitányságra, aztán ott elmondhassa, hogy mit kutakodik más kecójában! – sóhajtott nagyot a férfi, miközben megfogta Kate karját a többi szomszéd legnagyobb döbbenetére, de amikor ki akarta kísérni, Castle is megfogta a nő másik karját, így jelezve, hogy nem engedi.

-          Veled megyek! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, és ebben a percben, ahogy Kate belenézett a kék szemekbe, ismét azt érezte, hogy a férfi bármire hajlandó lenne érte.

-          Semmi baj Mackó, vele megyek. Tudod, hogy megszoktam, hogy szinte mindennap az őrsön vagyok – kacsintott az íróra Kate, de csak ketten értették, miről is van szó, miközben Castle érezte, hagynia kell. Ösztönei azt súgták, a nyomozó nem véletlenül nem akarja, hogy velük menjen, és csak reménykedett benne, hogy igaza van.

-          Én viszont magukkal megyek! – szólalt meg most Noel, mire Kate halványan elmosolyodott. Pontosan az, történt, amire számított. Tudta, hogy a férfi nem fogja ennyiben hagyni, még az őrsön is parancsolgatni akar majd, ő pedig éppen ezt akarta. A körzeti megbízott rántott egyet a vállán, majd hármasban a rendőrautó felé indultak, Castle pedig, némán követte a tekintetével.

-          Ne aggódj, tudja, mit csinál – hallotta most meg maga mögött Javi megnyugtató hangját, mire bólintott.

-          Én is azt hiszem… - felelte kissé bizonytalan hangon, de a következő pillanatban Phil hangja csendült fel.

-          Elég a tátogásból! Ki lesz az első pár, aki megkezdi az őrjáratot?! – robbantotta ki a társaságot a csodálkozásból, mire mindannyian hirtelen sorolni kezdték az érveket, miért nem kezdhetik ők, míg végül Muriel szólalt meg.

-          Kezdd te! – bökött ujjával Phil-re - te vagy itt az önjelölt Rambo, nem? Lássuk, mire mész a katonai múltaddal! – csipkelődött a férfival, mire Phil megrázta a fejét.

-          Nem lehet! Egész nap figyelő állásban voltam! – hárított kemény hangon – éjszaka pihennem kell, de a holnapi napot vállalom.

-          Akkor kezdjen az író – szólalt meg Leslie – ő most úgyis biztonságban tudhatja a nejét, elvégre a rendőrök majd vigyáznak rá. – fűzte hozzá gúnyosan, mire Castle arcra dühös grimaszba rándult, de folytatta – Ő meg a spanyol suttyó őrködnek, mi meg vigyázunk a nejeinkre otthon.

-          Ja, nehogy más üsse meg rajtad kívül, mi? – szúrt megint oda neki Steve, mire Leslie szeme rángatózni kezdett, keze pedig, ökölbe szorult, de reagálni nem volt ideje, mert az atya vette át a szót.

-          Ebben van igazság, mármint abban, hogy Mr. Laurelnek nem kell vigyáznia a feleségére. Elkezdi az őrjáratot? – kérdezte meg a demokrácia látszatának kedvéért, mire Castle Espo-ra nézett, aki nehezen bólintott. Néhány perccel később, zseblámpával felszerelkezve rótták a kihalt utcákat.

Kate türelmetlenül dobogott ujjaival a körzeti kapitányság három asztala közül, a szőke rendőr asztalán, miközben figyelte, hogy az, megeteti a két oszlop közötti kalitkában lévő papagájt. Ahogy szemét körbefuttatta a helyiségen, a kopott asztalokon, a papírhegyeken, hirtelen olyan benyomása támadt, mintha egy kisvárosi őrsön lenne, annyi különbséggel, hogy itt helyet kapott még egy konyha, és egy kihallgató szoba, valamint egy cella is. Amikor az etetéssel végzett a férfi, kényelmesen elhelyezkedett Kate-tel szemben, majd lábait feltéve az asztalára, kíváncsian mérte végig.

-          Szóval… akkor kezdjük előröl! Miért kutatott? Lopni akart? – szegezte neki egyenesen a kérdést, mire Kate, körülnézve, és látva, hogy Noel nincs a közelben, mivel őt a váróban ültették le, amíg sorra kerül, leütötte a rendőrtiszt lábát az asztalról, és a szemetesbe köpve a rágót, határozottan nézett a szőke férfi arcába.

-          Nem, nem lopni akartam, hanem bizonyítékot kerestem! Katherine Beckett nyomozó vagyok, a 12. körzetből, New York. A jelvényszámom: 41319 – fedte fel valódi kilétét a most meglepetten pislogó körzetis előtt, aki néhány másodperccel később hangos nevetésbe kezdett.

-          Teljesen hülyének néz? Azt hiszi, lenyelem ezt a marhaságot? Nézzen már magára! – mutatott jelentőségteljes pillantással a nőre Luke, majd megrázta a fejét – elő az igazsággal, és akkor a 24 órából nem lesz 72! – fenyegette meg a nőt, mire Kate égnek emelte a szemét.

-          Értse már meg, hogy rendőrnyomozó vagyok! Az F.B.I megbízásából épültem be a társammal a lakók közé. Ez itt… - mutatott végig öltözékén – a szerepem része! Egy sorozatgyilkos után nyomozunk! Ellenőrizze le! Kate Beckett nyomozó vagyok! - ismételte meg nevét újra, mire Luke gyanakodva húzta össze szemét, de ezúttal már nem nevetett.

-          Az után a gyilkos után, aki nőket fojt, és erőszakol meg? – kérdezte lassan, mire Kate bólintott, majd a következő pillanatban a férfi kezébe nyomta a telefont.

-          Hívja a 12. körzetet, és kérje Victoria Gates kapitányt! Ő majd azonosít engem, aztán pedig, ha ezzel megvan, segíteni fog nekem! – jelentette ki határozottan, mire a körzetis nagyot nyelve tárcsázott, miközben elképzelése sem volt róla, hogyan segíthetne a nyomozónak.