24. rész
Castle némán,
mozdulatlanul figyelte az elé táruló látványt, ahogy Kate félmeztelenül állt a
tükör előtt elgondolkodva, miközben keze a bordái mentén húzódó sebhelyen
nyugodott. Kiszáradt torokkal igyekezett magába fogadni, amit látott. Először a
nő tökéletes teste, bronzként csillogó bőre kápráztatta el, miközben érezte,
hogy ereiben vadul kezd száguldozni a vér, és minden porcikája azért sóvárog,
hogy ne csak szemével, de kezével, és ajkával is felfedezhesse a nőt, majd
tekintete a hegre vándorolt, és érezte, hogy elszorul a szíve. Mint egy villanás
vetítette le agya a temetőbeli merényletet, a lövés dörrenése, mint egy
ágyúlövés visszhangzott a fülében, miközben ismét látta maga előtt, ahogy az
egyébként élénken, kíváncsian, vagy éppen megrovón, büszkén csillogó
zöldes-barna szemekből kihuny a fény, és lecsukódnak, anélkül, hogy ő bármit
tehetne ellene. Hirtelen úgy érezte, ő is merényletet követ el a nyomozó ellen,
amiért annak tudta nélkül meglesi egy olyan pillanatban, amikor lelkileg legalább
annyira sebezhető, mint ott, a temetőben, három hónappal ezelőtt. Hangtalanul,
óvatosan zárta be az ajtót, remélve, hogy Kate semmit nem vett észre tettéből,
majd nagy levegőt vett, várva néhány percig, hogy csillapodjon a vágy, mely
elemi erővel tört rá, hogy aztán megköszörülve torkát, erőteljesen kopogtasson,
és a következő pillanatban szélesre tárja az ajtót, akkora lármát csapva,
mintha egy kommandós csapat igyekezne a szobába törni.
-
Hívott a pasid…. Ó! – torpant meg látványosan, mint aki
csak most vette észre, hogy a nyomozó nincs alkalomhoz illően öltözve, miközben
Kate a másodperc tört része alatt kapta maga elé az inget.
-
Castle! Az ég áldjon meg! Kopogni luxus?! – morrant rá
a férfira, továbbra is pajzsként maga elé tartva az inget – fordulj már el! –
parancsolt rá szigorúan, amit Castle ravasz mosollyal a szája szegletében,
azonnal teljesített, és most már hátat fordítva, mereven az ajtót bámulva
válaszolt.
-
Kopogtam. – jegyezte meg kissé sértett hangon, amiért
ekkora neveletlenséget feltételezett róla a nyomozó, de folytatni nem volt
ideje, mert Kate közbevágott.
-
Igen? Az eszedbe sem jutott, hogy megvárd, amíg
kiszólok, hogy jöhetsz? – kérdezte gúnyosan a nő, miközben már belebújt az
ingbe, és bőszen gombolni kezdte, még mielőtt Rick megfordulna.
-
Most érdekel, amiért jöttem, vagy sem? – váltott
mesterien témát az író, mire Kate égnek emelte a szemét, és nagyot sóhajtott.
-
Miért jöttél? – tette fel a kérdést eltúlzott
kedvességgel a hangjában, mire Castle fülig érő szájjal fordult meg, de
legnagyobb csalódására, a nyomozó már a cipőjét húzta, mely ezúttal egy lapos
talpú mokaszin volt.
-
Szóval, hívott a pasid, Langern ügynök – fogott bele
ismét a mondandójába, de ezúttal sem jutott tovább, Kate ugyanis rosszalló
pillantással vágott ismét közbe.
-
Nem a pasim! – jelentette ki határozott hangon, mire
Rick megrántotta a vállát, így jelezve, hogy részletkérdésnek tartja a dolgot.
-
De az szeretne lenni – magyarázta természetes
könnyedséggel a hangjában, majd, meg sem várva a reakciót, folytatta – még a
vak is látja, hogy odavan érted, és szívesen belebújt volna Dan Lautner szerepébe,
ha hagyom. – fűzte hozzá durcásan, és arcáról jól leolvasható volt, hogy még a
gondolata is elborzasztotta a lehetőségre, hogy most esetleg az ügynök nyitott
volna rá a nőre, és ő láthatta volna meg azt a csodát, aminek ő korábban a
tanúja lehetett.
-
De nem hagytad, lapozhatunk arra a részhez, amikor
elmondod, miért hívott? - próbálta elterelni a beszélgetés fonalát Kate,
miközben igyekezett elrejteni az író elől az apró mosolyt szája szegletében,
mely megjelent a felfedezésre, hogy a férfi féltékeny, amit meglehetősen
rosszul leplezett.
-
Az új áldozat három éve élt itt a férjével, akinek
elmondása szerint, sosem volt problémájuk egyik szomszéddal sem. Mindenkivel
jól kijöttek, gyakran jártak az összejövetelekre. A múltjában is kutatott egy
kicsit, de ott sem talált semmit. – sorolta a tényeket, mint egy jól
begyakorolt szöveget Rick – A nő diszpécserként dolgozott egy bútorfuvarozó
vállalatnál, a férj pedig, üzletkötő egy informatikai cégnél. Hat éve házasok,
gyerek nincs, rokonok messze nyugaton. Jesszus! Úgy darálom a szöveget, mint
Ryan – húzta el a száját elborzadva Castle, majd összeráncolt szemöldökkel kezdett
gondolkodni – ideje lenne előhozakodnom egy elmélettel, nem gondolod? Úgy
tűnik, ez a kertvárosi környezet megöli a fantáziámat… - fűzte hozzá tettetett
kétségbeeséssel, mire Kate nem állta meg, hogy el ne mosolyodjon.
-
Castle, én több, mint három éve próbálom kinyírni a
fantáziádat a józanész érveivel, nem sok sikerrel. Nem hinném, hogy ez a két
nap olyan mély nyomot hagyott volna benned. – felelte elnéző mosollyal, mire
Rick komiszul elvigyorodott.
-
Ami azt illeti, te sokkal inkább megmozgatod a
fantáziámat… - jegyezte meg évődő hangsúllyal, mire Kate hirtelen kínosan
feszengeni kezdett. Érezte, megint veszélyes vizekre eveztek a férfival, és láthatóan
erre Rick is rájött, mert a mosoly hirtelen eltűnt az arcáról, és komolyan a nő
szemébe nézett, néhány lépést közelebb lépve – Kate… tegnap este… - kezdett
volna bele élete talán legfontosabb beszélgetésébe, amikor hirtelen megszólalt
az ágy melletti éjjeli szekrényen a telefon. Kate ijedten rezzent össze, de a
pillanat tört része alatt reagált, és kapta fel helyéről a zaj forrását,
miközben maga sem tudta, örüljön, vagy keseregjen amiatt, hogy megint elkerülik
a beszélgetést.
-
Lautner rizeden… rezi… mi vagyunk azok, na! Ki vagy és
mit akarsz? – bökte ki nehezen, Lulu hangján Kate, hiszen pontosan tudta, hogy
munkatársai nem ezen a vonalon hívják, miközben szemével szúrósan
figyelmeztette az írót, hogy viselkedjen.
-
Ron tiszteletes vagyok, Mrs. Lautner – mutatkozott be a
pap mély, barátságos hangon, mire Kate intett Castle-nek, aki azonnal a
telefonhoz lépett, és egészen közel hajolva hallgatta, mit akar a telefonáló. A
nyomozó, amint megérezte az arcvíz fanyar, mégis bódító illatát, és a férfi
testéből áradó meleget, mely minden sejtjét megborzongatta, azonnal megbánta
döntését, és minden igyekezetével az atyára, és annak mondandójára próbált
koncentrálni, így kivonva magát az író hatása alól – azért telefonálok, mert
nyilván Önök is hallottak már a reggeli borzalomról, mely kis utcánkban
történt.
-
Igen, hallottuk, hogy újabb nő murdelt meg, és hogy
őszinte legyek, egyáltalán nem ilyen környékre akartam költözni. Ha helyszínező
zsarukat akarnék figyelni reggelente, a manhattani kecómban maradok! – jegyezte
meg Kate durcásan, mire Castle megint beharapta alsó ajkát, hogy hangosan fel
ne nevessen, az atya azonban, szabadkozni kezdett.
-
Pontosan értem, mire gondol, mások is így vannak ezzel,
higgye el! Ezért is gondoltunk arra, hogy létrehozunk egy válságstábot! –
jelentette ki felelősségteljes, magabiztos hangon, mire Kate szemöldöke a
magasba szaladt, és értetlenül nézett az íróra, akinek ajka így csak pár
centire volt az övétől, miközben a férfi tanácstalanul rántotta meg a vállát.
-
Egy mit? – kérdezett vissza Kate, remélve, hogy rosszul
értette, és nem éppen arra készülnek, hogy a Rambo utánzat vezetésével
magánakcióba kezdjenek. Amint azonban meghallotta a választ, lemondón hunyta le
szemét, sejtése ugyanis beigazolódott.
-
Egy válságstábot! Az ezzel kapcsolatos lakógyűlés ma
délután lesz, úgy fél óra múlva Mr. és Mrs. Spencer házában, az utca végén
balra, az utolsó ház. – felelte az atya könnyedén, majd hozzátette -
természetesen, Önök is hivatalosak, de bővebben az elkövetkezőkről, majd inkább
ott essék szó. Csak ezért telefonáltam, le is kell tennem, hogy másokat is
értesítsek – köszönt el gyorsan, a választ meg sem várva, majd bontotta a
vonalat. Kate döbbenten helyezte helyére a kagylót, Castle arcán azonban széles
vigyor terült szét.
-
Végre egy kis izgalom! – dörzsölte össze tenyerét
izgatottan, és nem törődve a nő rosszalló tekintetével, már rohant is a
szobájába, hogy átöltözzön, miközben még hátraszólt – itt lesz az alkalom, hogy
egy kicsit megismerkedjünk a lakók temperamentumával, és persze, megnézzük a
mosatlanjaikat is. Terepszemle! – kiáltotta el magát, eltorzított hangon, majd
a választ meg sem várva, becsapta az ajtót.
Kate némán,
hangtalanul lépkedett az író mellett, aki gyors iramban közeledett az atya
által megadott cím felé, miközben tekintete olykor a jobbján haladó nőre
vándorolt.
-
Castle, most mondom, hogy ne merészelj partner lenni
ebben az őrültségben! A lakók nem vehetik saját kezükbe a nyomozást, nem
játszhatják el, hogy rendőrök! – figyelmeztette a férfit határozott hangon,
mire Castle megrántotta a vállát.
-
Miért nem? Én is nap, mint nap eljátszom – felelte
vigyorogva, mire Kate megforgatta a szemét.
-
Pontosan! Éppen elég a te irhádra vigyáznom, nem akarok
még egy tucat kóklert magam mellé! – jelentette ki, de választ nem kapott, mire
kíváncsian torpant meg az író mellett, aki szemöldökét felhúzva álldogált egy
fehérre meszelt ajtó előtt.
-
Én vagyok az egyetlen, akinek ismerős ez a veranda? –
kérdezte baljós hangon, majd hirtelen elvigyorodott, és vidáman a nőre nézett –
ez egyre jobb lesz! – csapta össze tenyerét, majd határozottan bekopogott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése