21. rész
Castle keze
félúton állt meg a mozdulat közben, ahogy kinyitotta volna az ajtót, miközben
kék szemében meglepett csillogással fordult a nyomozó felé. Nagyot nyelve
várta, hogy a nő folytassa, miközben minden igyekezetével azon volt, hogy
elnyomja a remény halk suttogását, mely folyamatosan azt duruzsolta, talán most
először, mióta a nőt ismeri, Kate lesz az, aki beszélgetést kezdeményez.
Miközben a folytatásra várt, figyelmét nem kerülte el az ideges mozdulat, ahogy
a nyomozó végig simított hullámos barna haján, és idegesen nyalta meg kiszáradt
ajkát, mellyel, nem sokkal korábban még szenvedélyesen csókolta. Szinte még
most is érezte az ízét a cseresznyeajkaknak, melyek olyan engedelmesen nyíltak
meg előtte.
-
Mi az? – törte meg a feszült várakozás nyomasztó
csendjét az író, miközben tekintetével fogva tartotta a zöldes-barna szemeket.
-
Jó pihenést… - nyögte nehezen Kate, miközben elátkozta
magát gyávasága miatt. Itt lett volna a lehetőség, hogy elmondja az írónak, mit
érez iránta, azt, hogy az elmúlt három hónapban rájött, nem akarja azt az
életet élni, amit megismerkedésük előtt élt, hogy vele akar lenni, hallani
akarja gyerekes poénjait, a fantáziája szülte elméleteket, melyekkel az
őrületbe képes kergetni, érezni akarja az illatát, és igen, mióta megcsókolta,
a csókjára is vágyik, az érintésére. Ehelyett azonban, megint hagyta, hogy legyőzze
a félelme. Ő, aki egy akció során elsőként vetette bele magát a sűrűjébe, most
rettegett attól, hogy visszautasítják. Hiába érezte a férfi csókjából, hogy
vágyik rá, hiába érezte, hogy megremegett a teste az érintésétől, a tény, hogy,
mekkora fájdalmat okozhatott neki azzal, hogy három hónapig nem kereste, és az,
hogy most az ajtó kilincsét fogva távozni készült, egyértelművé tette a
számára, hogy igyekszik lezárni kettejük dolgát, bármi is volt az.
-
Köszönöm – bólintott szomorkás mosollyal az író,
miközben az édes csók emlékét, felváltotta a kesernyés utóíz, mely a nő
válaszát hallva keletkezett a szájában. Pillantását elszakítva a nőről hagyta
el a szobát, majd amint becsukódott mögötte az ajtó, megtámaszkodott a falnál,
és lehunyt szemmel rázta meg a fejét, mintha így el tudná űzni kínzó
gondolatait, vágyait, emlékeit.
Kate hunyorogva
igyekezett szemét a napfény első sugaraihoz szoktatni, miközben lefelé lépkedett
a kacskaringós, szőnyeggel borította lépcsőn. Miután átvette Castle-től az
őrséget, hajnali ötig figyelte az utcát, és morgolódva állapította meg, hogy ő
sem járt több szerencsével, mint a férfi. Az utca teljesen kihalt volt, egy
lélek sem mozdult. Bármit is látott Muriel, most minden csendes volt, így
fáradtan arra a döntésre jutott, hogy alszik két-három órát, melyből azonban
nem sok valósult meg. Az álom, mely három hónapja kísértette, most is a fejében
zakatolt, ha pedig nem a saját démonja körül forogtak gondolatai, akkor mindig
visszakanyarodtak a csókra, és az elmaradt beszélgetésre. Szinte látta maga
előtt a szomorkásan csillogó kék szemeket, a csalódott mosolyra húzódó, érzéki
ajkakat. Nagyot sóhajtva torpant meg a lépcső alján, és kissé előrehajolva,
szemét összehúzva kukucskált be a konyhába, ahol az író, neki háttal állva,
pólóban, és rövidnadrágban éppen reggelit készített.
-
Ez meg micsoda? – kérdezte döbbenten, mire Castle
ijedten kiáltott fel, és maga elé tartva a kezében lévő fakanalat, támadóállást
felvéve fordult hátra. Amint megpillantotta azonban a nyomozót, aki még így,
álmosan, kialvatlanul, szemébe hulló, kócos fürtökkel is elvarázsolta, zavart
mosolyra húzta száját, és leengedte „fegyverét”.
-
Halálra ijesztettél – magyarázta korábbi megnyilvánulását,
majd ismét a serpenyő felé fordult, mely bódító, szalonnaillattal töltötte be a
helyiséget – reggelinek hívják! Próbáld ki! Anyám szerint, ez a legfontosabb
étkezés a nap során.
-
Nem szoktam reggelizni – lépett beljebb a konyhába Kate
morcosan, melynek leginkább az volt az oka, hogy látszólag a férfi kipihent
volt, és úgy tett, mintha semmi nem történt volna közöttük az elmúlt este.
Miközben kihúzott egy fehérre lakkozott széket, a kávékiöntő felé nyúlt, de
félúton Rick egy mozdulattal kapta ki a kezéből, és varázsolt a helyére egy
friss, szinte még meleg kiflit.
-
Öreg hiba! Amíg az én feleségem vagy, reggelizned kell
– jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon az író, és a következő
pillanatban már elé is tett egy tányért, melyen rántotta és sült szalonna
csábította az éhes gyomrot. Kate először ellenkezni akart, és ismét a kávé felé
nyúlt, de Rick határozottan megrázta a fejét – a-a! Előbb a reggeli! – mutatott
a tányérra olyan arcvonással, mint egy szigorú apa, mire Kate megforgatta a
szemét, és elhúzott szájjal tűzött fel a villájára egy jókora falatot. Amint
azonban, megérezte a lágyan szétomló sült tojás ízét, gondolkodás nélkül
folytatta az evést, miközben Rick csak mosolyogva figyelte, hogy aztán néhány
perccel később, ő maga is csatlakozzon. – Milyen volt a megfigyelés? – kérdezte
mintegy mellékesen két falat között az író, mire Kate hirtelen úgy érezte,
elvették az étvágyát. A megfigyelés felemlegetésével akaratlanul a csókot is
felelevenítette a férfi, ezzel ismét eszébe juttatva, mi okozott neki
álmatlanságot. A maradék tojást félre tolva, nyúlt a kávésbögre felé, miközben
érzelmeit nem mutatva rántotta meg a vállát.
-
Minden csendes volt, és nyugodt. Nem hinném, hogy bármi
történne éjjel, elvégre az F.B.I állítása szerint, a gyilkosságokat kivétel
nélkül, fényes nappal követték el - felelte nyugodt hangon, miközben Castle
elgondolkodva kopogott az asztal tetején.
-
Arra gondoltam, hogy megint beszélnünk kellene Phil-el
– vetette fel, mire Kate kelletlen grimaszt vágott, de ő kitartóan folytatta –
ugyan már! Lásd be, hogy ő az egyetlen, aki nappal is árgus szemekkel figyel!
Mindenki más dolgozik…
-
Rendben, talán igazad van – bólintott a nyomozónő
nehezen, mire Rick szemtelenül rávigyorgott.
-
Talán? Akarod mondani, megint igazam van! – nyomta meg
hangsúlyosabban a „megint” szót, mire ismét egy szemforgatást kapott válaszul.
Miután végeztek a reggelivel, a szobájukba mentek, hogy átöltözzenek, ismét
magukra öltsék szerepeiket. Kate éppen az utolsó simításokat végezte, ezúttal
egy szoros, testhez simuló topot, és egy szűk, sötét színű farmert választott,
melyek kihangsúlyozták tökéletes vonalú, karcsú testét, amikor csengettek, ők
pedig, egy emberként kilépve a hálószobáikból, majdnem egymásnak futottak. Kate
zavartan tűrte füle mögé a haját, miközben Rick tekintete vágytól csillogva
futott végig testén, de a következő, most már türelmetlenebb csengetés, és
kopogás kizökkentette őket a pillanatból, és mindketten a lépcső irányába indultak.
Rick széles mozdulattal tárta ki az ajtót, de legnagyobb meglepetésére, ezúttal
nem egy újabb szomszéd állt a küszöbön. – Szívem aranyozott málnája, itt a
kertész! – kiáltotta el magát, mintha Kate nem ott állt volna mellette, tőle
alig pár méterre. Szájára széles mosoly költözött, és sem a nő összeszorított
szája, sem a vele szemben álló Javi tekintetében szikrázó indulat nem tudta
elvenni jókedvét. Le sem tagadhatta volna, mennyire élvezi a helyzetet.
-
Beengedsz, te félnótás? – kérdezte fogai között szűrve,
ingerülten Javi, mire Rick félre állt, és utat engedett neki, hogy öles léptekkel
meg se álljon a nappaliig.
-
Nos, meg kellene nyírni a sövényt, mert lassan
dzsungelben érzem magam, a fű is olyan magas, hogy egy hobbit simán elveszne
benne, és persze… - kezdte sorolni a kertészi teendőket komiszul Rick, mire
Kate elfojtott egy mosolyt, Javi azonban, összeszűkülő szemmel tett egy
fenyegető lépést felé. Még mielőtt azonban megszólalhatott volna, Kate vette át
a szót.
-
Megtudtál valamit? – vonta magára a férfi figyelmét,
aki anélkül, hogy szúrós tekintetét egy percre is levette volna az íróról,
megszólalt.
-
Ryan reggel Joe-nál kezdett a munkahelyén, én pedig,
utánanéztem a villanyszerelőnek, ahogy kérted – fogott bele a fejlemények
ismertetésébe – a cégek közül, akik a környéken dolgoznak, egyik sem emlékezett
olyanra, hogy ide kellett volna kollégát küldeni. Viszont, amikor utánanéztem
az egyik áldozat aktájának, kiderült, hogy a férje, magánnyomozóval
figyeltette, mert arra gyanakodott, hogy megcsalja. Tippelj, milyen álcát
választott a magánkopó? – húzta fel sokatmondón a szemöldökét Javi, mire Rick
elhúzta a száját.
-
Villanyszerelő? – kérdezett rá az egyértelműre, mire
Espo bólintott.
-
Pontosan. Naponta többször is követte az ifjú
feleséget, de semmi terhelőt nem tudott összeszedni róla, amit közölt is a
férjjel, aki utána nem jelentkezett többet.
-
Tehát, megint zsákutca – jegyezte meg Kate lehangoltan,
magában megbékélve a gondolattal, hogy valóban kénytelenek lesznek ismét
beszélni Phil-el, mire Javi bólintott, majd hirtelen beljebb sétált a konyha
irányába.
-
Ez igen! Összejött az élet? – kérdezte csipkelődve,
miközben körbemutatott a reggeli maradványain – én meg tegnapi szottyant pizza
maradékot ettem! – panaszkodott, miközben még beljebb lépett, és a Kate által
meghagyott tojásból kezdett csipegetni - milyen a házas élet? A kérdés neked
szól, Beckett – pillantott szemtelenül társára, majd hozzáfűzte – gondolom
Castle-nek semmi újat nem tud nyújtani… bár… - vigyorgott pimaszul, mire Kate
villámló szemekkel nézett rá, amikor azonban szavakkal is ki akarta fejteni
véleményét, megszólalt a konyhapulton a rádió. Kate értetlenül próbált
magyarázatot találni rá, hogyan került oda a walkie-talkie, hiszen emlékei
szerint, a hálóban hagyta, de csak egyetlen megoldást talált rá. Castle nyilván
valamikor hajnalban jöhetett be érte, amíg ő aludt. A recsegő hang ismét
felcsendült, majd nem sokkal később Ryan hangja töltötte be a helyiséget. A
hír, amit hallottak, mindannyiukat letaglózta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése