9. rész
Josh nagyot
nyelve, szemöldökét ráncolva igyekezett összeszedni gondolatait. Arcáról leolvasható
volt, hogy fejében a legjobb kérdés után kutatva próbálja lenyűgözni a
nyomozónőt, miközben rajta kívül mindhárman várakozón néztek rá.
-
Hahó! Van még kérdés? Nem érek rá egész nap! –
ismételte meg korábbi kijelentését Daniel, mire Kate nagy levegőt véve vette
volna vissza a szót, amikor Josh hangja csendült fel.
-
Mi sem jókedvünkből vagyunk itt, világos? Egy
gyilkosságban nyomozunk, úgyhogy, bármilyen dolga is van, mondja le! Ha úgy
akarjuk, egész nap itt álldogálunk, és kérdéseket teszünk fel, értve vagyok? –
csapott a férfi elé a pultra határozottan, amivel sikerült elérnie, hogy Kate
meglepetten, mégis elismerőn húzta fel a szemöldökét, de ezúttal, mint az
irodában, nem utasította rendre, csak hagyta, hogy kibontakozzon. – Hol volt a
gyilkosság időpontjában?
-
Az mikor volt? – kérdezett vissza válasz helyett Daniel,
mire Kate elnyomott egy sóhajt. Annak ellenére, hogy az újonc láthatólag
mindent elkövetett, hogy a helyzet ura legyen, azért volt még mit csiszolni
rajta. Castle köhintésnek álcázta somolygását, figyelmen kívül hagyva Kate
rendre utasító tekintetét, Josh pedig, zavartan kukkantott bele a kezében lévő
jegyzetfüzetbe.
-
Tegnap 11 és hajnali egy óra között – adott választ a
feltett kérdésre, mire Daniel megrántotta a vállát.
-
Akkor mázlim van! – vigyorgott rá több száz dollárt érő
fogsorával a rendőrre a férfi – abban az időpontban itt voltam a pub-ban, és
szerencsémre ezt igazolni is tudják!
-
Gondolom csupa tisztes, jóravaló polgár a tanúja, ugye?
– szólalt meg Castle gúnyosan, látványosan körülnézve a helyiségben, ahol a
rosszarcú fazonok töretlenül őket bámulták.
-
Nem mindegy? Ha nekem nem hisznek, vagy a tanúimnak,
akkor a rendelkezésükre bocsátom a kamerák felvételeit is! – mutatott az ajtó
feletti sarokba ingerült mozdulattal Daniel, ahonnan egy kis, fekete, alig
észrevehető megfigyelő kamera pásztázta lassú ráérősséggel a helyiséget.
-
Az semmit nem bizonyít! Fel is bérelhetett valakit! –
jelentette ki Josh, mire Daniel haragosan szívta meg a fogát.
-
Na, idefigyelj, te taknyos… - kezdett volna bele, de
Kate megforgatta a szemét, és egy mozdulattal húzta hátrébb az ifjoncot, még
mielőtt Daniel, aki éppen átnyúlt volna érte a pult felett, elérhette volna.
-
Köszönjük a segítségét. A kamerák felvételeiért
elküldök egy járőrt. Ha lesz még kérdésünk, jelentkezünk. – indult el az ajtó
irányába, maga előtt hajtva két társát, mit sem törődve a tulajdonos
morgolódásával. Amikor kiértek, Josh bosszúsan túrt bele sűrű hajába.
-
Most miért jöttünk ki? Puhíthattuk volna még egy
kicsit! – dugta kezeit zsebre, mint egy morcos kisgyerek, miközben Castle az
autó felé indulva rázta meg a fejét. Tapasztalatból tudta, hogy nem érdemes
megkérdőjelezni Kate döntéseit, és most kíváncsian várta a reakciót.
-
Amennyiben puhításon azt érti, hogy zaklatjuk az
illetőt, úgy nem! Nem puhíthattuk volna! – felelte ellentmondást nem tűrő
hangon Beckett, de Josh nem adta fel.
-
Ugyan már! Az még nem zaklatás, ha egy kicsit
megszorongatjuk a nyakát! – kötötte az ebet a karóhoz, mire Kate most
megtorpant az autó, vezető oldalánál, és szigorúan nézett a férfira.
-
Szorongatni akkor fogjuk, ha bármi lesz a kezünkben
arra vonatkozólag, hogy elkövette a gyilkosságot! Amíg a gyanú az összes
bizonyítékunk, és a spekuláció, addig csak kérdéseket teszünk fel, világos? –
kérdezte határozottan, mire Josh elhúzott szájjal nyitotta ki a hátsó ülés
ajtaját.
-
Világos – mormolta kelletlenül, majd kissé félszegen
mosolygott a nőre – azért jó voltam? – kérdezte olyan képpel, mint egy hűséges
kiskutya, aki miután visszahozta az eldobott botot a gazdájának, a dicséretre
vár.
-
Bőven van még mit tanulnia – tért ki az egyenes válasz
elől Kate, majd beültek az autóba, és meg sem álltak a kapitányságig.
A kapitányságon
Kate sietve kapcsolta be a számítógépet, majd körbefuttatta tekintetét, és
elégedetten mosolyodott el, amikor meglátta, akit keresett.
-
Karpowski! – kiáltotta el magát, mire a barna hajú,
lezser ruhában éppen társainak viccet mesélő nő, felkapva fejét intett neki.
Elég volt Kate-től egy fejbólintás, hogy tudja a dolgát, és pár pillanat múlva,
már ott állt a nő asztala előtt, szolgálatra készen.
-
Na, mi kell kisfőnök? – kérdezte sajátos, incselkedő
stílusában, majd a választ meg sem várva, folytatta – csak nem te is fogadni
akarsz? – kacsintott cinkosan a nyomozóra, aki most, értetlenül nézett vissza
rá.
-
Milyen fogadásról beszélsz? – kérdezett vissza válasz
helyett, mire Karpowski ártatlanul rázta meg sűrű, göndör bozontját, mely
ezúttal is, inkább a gravitációnak, semmint a nő akaratának engedelmeskedve
állt a szélrózsa minden irányába.
-
Én teljesen ártatlan vagyok! A fiúk csak a könyvelési
részét bízták rám – szabadkozott, de amikor Kate összehúzott szemmel nézett rá,
nagyot sóhajtott – a srácok fogadtak, hogy meddig bírod a tejfölös szájút –
bökött fejével Josh felé, aki tágra nyílt szemekkel, döbbenten meredt hol
egyikükre, hol a másikukra. – apropó, nem is rossz. Ha esetleg mélyebben meg
akarod ismerni a nyomozómunka rejtelmeit, az az asztal az enyém – mutatott az iroda
hátsó részébe a nyomozó, mire Josh kínosan kezdett feszengeni. – Nézd, milyen
cuki! Túl ártatlan ide! – jegyezte meg harsányan nevetve, még inkább zavarba
hozva az újoncot – szóval, mehet a fogadás? Espoék úgy tippeltek, hogy két hét
múlva kirakod, vagy magától menekül el.
-
Be lehet még szállni? – csatlakozott a beszélgetéshez
Castle is, aki eddig a liftnél telefonált édesanyjával, mire Kate villámló
szemekkel fordult felé.
-
Castle! – mordult rá haragosan, mire Rick kópésan
vigyorgott vissza – nem kötünk semmiféle fogadást!
-
Biztos vagy benne? Csak azért kérdezem, mert a fődíj
szerint, aki nyer, annak egy hétig az őrs állja a pizzáját minden este, plusz
övé a befolyt lóvé – dobta fel a csábító javaslatot Karpowski, mire Kate
határozottan rázta meg a fejét.
-
Igen, biztos vagyok benne! – erősítette meg
metajelzéseit szavakkal is a nő, mire a másik rántott egyet a vállán, így
jelezve, hogy neki aztán édes mindegy.
-
Na, és a vesztes? – kotnyeleskedett bele megint az író,
aki a fogadást hallva, egyre izgatottabb lett.
-
A vesztes az, aki a legalacsonyabb időintervallumot
mondja, és az nem jön be. Be kell mennie Gates irodájába, elcsórni a
szemüvegét, és egy szerelmes vers kíséretében visszaadni. Egy hétnél kevesebbre
nem lehet fogadni – fűzte hozzá Karpowski szigorúan, mire Kate elhúzta a
száját.
-
Milyen kedves tőletek, hogy legalább egy hetet kinéztek
belőlem! – jegyezte meg gúnyolódva, de láthatóan kolléganőjéről lepergett a
szemrehányás.
-
Én is fogadok! – jelentette ki határozottan Castle,
miközben a tárcájába nyúlt, és elővett egy ropogós százdollárost, melyet
látványosan húzott el Karpowski orra előtt, amikor azonban az, utánanyúlt
volna, felemelte, hogy ne érje el, úgy folytatta, mit sem törődve Kate döbbent,
megrökönyödött tekintetéve – 100 dollárt arra, hogy Kate a teljes egy hónapot
kihúzza a csókával!
-
Elnézést, hogy közbeszólok, de ez rám nézve nagyon
megalázó – szólalt meg most először Josh, mire mindannyian úgy fordultak felé,
mintha csak most vették volna észre, hogy ő is ott ül – a terveim között
szerepel, hogy itt töltöm az egyhónapos próbaidőt, és…
-
Ez tök jó, de valamit jegyezz meg kisfiú! Amikor a
nagyok játszanak, te szépen ülsz és figyelsz, értve? – kacsintott rá Karpowski,
majd Castle felé fordult – nem mondom, ez ám a bizalom! – nézett Beckett-re
sokatmondón, majd közelebb hajolva hozzá, súgva folytatta – olyan aranyos, hogy
ennyire oda van érted! Rendben! – fordult vissza Castle-höz, és elvette a pénzt
– de csak, hogy tudd, eddig te vagy az egyetlen, aki erre fogadott.
-
Ez esetben, részemről is mehet a 100-as – állt fel
Beckett, és kabátjának belső zsebéből vette elő a pénzt, majd komótosan, 20-as
címletekben számolta le Karpowski elé – egy hónap! Most pedig, menj, és hozd el
nekem a kamerák felvételeit, hogy valami hasznodat is vegyük – nyújtotta át egy
cetlin Daniel Carvel pubjának címét Kate, amit amaz vidám mosollyal az ajkán
fogadott el, és már el is tűnt a lift irányában.
-
Úgy tűnik, Beckett nyomozó, ezek után, nagyon szorosan
együtt kell működnünk, nem igaz? – áll fel a székről Josh is, és egészen közel
hajolva a nyomozóhoz, rámosolygott, szemét egy pillanatra sem levéve a
cseresznye ajkakról. Castle éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor Espo
hangja hasított a levegőbe.
-
Hallom, értesültél a fogadásról! – ért oda asztalukhoz,
Ryan-nel a nyomában, majd összehúzott szemmel mérte végig őket – csalni nem ér!
– jegyezte meg gyanakodva, miközben a szűkös helyre mutatott, mely Josh és Kate
között volt, mire Kate azonnal távolabb lépett az újonctól. – Az áldozat férje
tiszta. Egész éjjel egy vadász egyesülettel volt, rótták az erdőket, és vadra
lestek. Csak hajnalban ért haza.
-
Nézzétek át az áldozat híváslistáját, mi pedig, a
fotókon szereplő neveket futjuk át – utasította a két férfit Kate, majd a
pihenő felé vette útját, hogy készítsen magának egy kávét, Josh pedig, zavart
mosollyal az ajkán távozott a mosdók felé. Espo elgondolkodva nézett a nő, majd
az újonc felé, végül Castle felé fordult.
-
Haver, úgy tűnik, hiába tepertél négy éven keresztül, a
végén még az orrod elől fogják elvinni – jegyezte meg kissé rosszmájúan, mire
Ryan együtt érzőn bólintott.
-
Ezt meg, hogy érted? – nézett rájuk értetlenkedve
Castle, mire Javi látszólag gondterhelten sóhajtott.
Én köszönöm, hogy írtál :) Remélem, később sem fogsz csalódni :)
VálaszTörlés