Az újdonság varázsa 28. rész

28. rész

Castle forrt a méregtől, ahogy először az összekulcsolt kezekre, majd szerelme meglepett szemébe nézett. Egyértelműen úgy érezte, hogy beletenyerelt valamibe, és egy kis hang azt súgta neki, éppen időben érkezett. Amikor Javi azzal hívta fel, hogy Beckett-et nem tudja elérni, kapva kapott az alkalmon, hogy megkeresse, ami nem is volt olyan nehéz, és kevesebb idejébe telt, mint gondolta, de arra nem számított, ami fogadta. Josh éppen egy titkos viszonyra akarta rávenni a nőt, akit még az életénél is jobban szeretett, miközben a kezét simogatta, Kate pedig, nem tett ez ellen semmit. Úgy érezte, semmi sem fájhat ennél jobban, mégis, bár szíve szerint, neki esett volna a fickónak, higgadt maradt.

-          Hogy találtál meg minket? – kérdezte Kate érdeklődve, miközben jobb kezével a korábban asztaluknál járt pincérlánynak intett, így jelezve, hogy fizetni akarnak, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Nem volt nehéz! Csak fejben felsorakoztattam azokat a közeli kifőzdéket, melyekre Joshnak telik a kezdő fizetéséből – vetette oda gúnyosan, szándékosan lekezelőn a férfira nézve, akinek szemmel láthatólag betalált a sértés, mert kihúzva magát nézett farkas szemet az íróval.

-          Ha minden áron tudni akarja, éppen most hívtam meg egy elegáns étterembe a nyomozónőt! – dicsekedett, így hangot adva sértett önérzetének, mire Castle ismét vállrándítással felelt.

-          Vacsorázni, vagy csak körülnézni? – kérdezte flegmán, így rámutatva, hogy hiányosan fejezte ki magát az újonc, mire az, válaszolni akart volna, de Kate elvágta a vita további menetét.

-          Miért nem engem hívott Javi? – szólt közbe, még mielőtt még nyilvánvalóbb lenne Castle féltékenysége, mely jól látható volt morcos vonásain, és sötéten csillogó kék szemén.

-          Téged nem ért el – felelte Castle unottan – nem tudom, mit találtak, azt nem mondta, csak kérte, hogy gyertek vissza – toldotta meg a ki nem mondott kérdésre adott válasszal a feleletet, miközben a pincérnő is odaért. Éppen, amikor Josh fizetni akart, Kate egy 20 dollárost nyomott a nő kezébe.

-          Külön számlát kérek! – jelentette ki nyomatékosan, határozottan a lány szemébe nézve, aki készségesen bólintott, és kis türelmet kérve, távozott.

-          Kate, ezt nem engedhetem! Én hívtam meg ebédelni, ragaszkodom hozzá, hogy a teljes összeget álljam! – állt fel Kate példáját követve Josh is, mire a nyomozónő megrázta a fejét.

-          Köszönöm, de nem! Eljöttem ebédelni, mert éhes voltam, semmi több! Remélem, érti? – kérdezte magabiztosan a férfi szemébe nézve, így nyilvánvalóvá téve korábbi kijelentését, miszerint, semmi nem lehet közöttük, mire amaz, nehezen, de bólintott.

-          Igen, értem! – nyögte szemlesütve a választ Josh, akinek kezdett egyre kínosabb lenni a szituáció, miközben a pincérlány, akinek névtábláján a Heather név díszelgett, megérkezett a külön számlával, és az egyiket Kate kezébe nyomta
- Köszönöm – intett kezével a nyomozónő, amikor a lány a visszajárót adta volna a számla mellé, mire az, hálásan elmosolyodott, és Josh felé fordult, aki szintén hagyott nála borravalót. - a továbbiakban pedig, maradjunk a nyomozó megszólításnál! – javította ki a férfit Kate, majd a választ meg sem várva, távozott az őrs irányába, ami gyalogosan csak alig pár percnyire volt a helytől, ahol ettek.

-          Fantasztikus nő! – sóhajtott Josh, Castle felé fordulva, majd mosolyogva hozzátette – abszolút megértem, miért van annyira oda érte!

-          Hogy én?! – döbbent meg látványosan Castle, mire Josh bólintott.

-          Ki más? A vak is látja, hogy bele van zúgva! De gondolom, kikosarazta, ugye? - kérdezte kárörvendve, mire Castle-nek már a nyelve hegyén volt, hogy ma is vele ébredt, végül erőt vett magán, és nem válaszolt, Josh pedig, folytatta – igen, sejtettem! Ezért nem bírja elviselni, hogy más udvarlását elfogadja…

-          A magáét talán elfogadta? – kérdezte Castle cseppnyi hitetlenkedéssel a hangjában, mire Josh magabiztosan húzta ki magát.

-          Látta, amit látott, nem? – válaszolt kérdéssel, de az író csak megrázta a fejét.

-          Én azt láttam, hogy külön számlát kért, ami nem tűnik túl romantikusnak, ahogy az sem, hogy közölte, csak azért evett magával, mert éppen akkor volt ő is éhes - elevenítette fel a nő mondatait Castle, de Josh továbbra is csak mosolygott.

-          Már értem, miért vált el kétszer is – jegyezte meg gúnyosan, így világossá téve, hogy jól tájékozott az író magánéletével kapcsolatban – semmit nem tud a nőkről! A nem, náluk az igen! Azt élvezik, hogy ha kéretik magukat, én pedig szeretem az ilyet! Minél tovább tart ágyba vinni, annál nagyobb az élvezet! És higgye el, Kate Beckett sem fog sokáig ellenállni! Talán tovább fog tartani, mint másnál, de végül ő is meglesz! – húzta kaján mosolyra az ajkát, miközben az ajtó felé indult, Castle pedig, összeszorított ajkakkal tolta csak fél centivel arrébb fekete cipőbe bújtatott lábát, éppen annyira, hogy Josh lába elakadjon, és hatalmasat essen az étkezde kövezetén.

-          Te jó ég! Nem esett baja? – hajolt le azonnal az újonchoz Castle, miközben hangjában nyoma sem volt az aggodalomnak, arcán azonban megjátszott ártatlansággal csóválta meg a fejét – felháborító, hogy néhány vendég nem képes betolni rendesen a székét, ha távozott. Csúnyán megüthette volna magát! – sopánkodott, miközben élvezettel figyelte, hogy néhány vendég alig bírja visszatartani a kuncogását, ő pedig, már-már túlságosan nagy lendülettel állította talpra Josh-t.

-          Szék? Abban estem el? – kérdezte az ifjonc zavartan, mire Castle álszent képpel bólintott.

-          Abban! De nyugodjon meg, 10 pontos pofára esés volt! Szóval, ha valaki felteszi a Youtube-ra, dőlni fog a megosztók száma! – kacsintott gúnyosan a férfira, majd lépteit megszaporázva, elégedetten indult el az őrsre, hogy csatlakozzon a nyomozókhoz, és ő is megtudja végre, mit találtak a fiúk.

Kate elgondolkodva forgatta tollát a kezében, miközben arra várt, hogy Javi és Ryan visszaérkezzenek az információkkal, agyában pedig, csak az étteremben lezajlott jelenet kattogott, pontosabban az, amit Castle látott, és a férfi arca, ahogy hirtelen zárkózottá vált. Kétsége sem volt afelől, hogy beszélniük kell a történtekről. Hitt benne, hogy Castle bízik benne annyira, hogy ne tulajdonítson jelentőséget a dolognak, de azt is tudta, milyen bizonytalan a férfi. Nem kettejükben nem bízott, sokkal inkább saját magát nem tartotta elég jónak, ő pedig, nem akarta, hogy azt higgye, bárki is veszélyeztetheti a boldogságukat. Elhatározta, hogy amint megérkeznek a fiúk, beszélni fog az íróval a történtekről. Éppen ebben a pillanatban érkezett meg Castle, nyomában Josh-sal, akinek elegáns öltönye, most poros volt, és gyűrött.

-          Mi történt? – kérdezte meglepetten Kate, végig nézve a férfi ruházatán, mire az, szégyenkezve hajtotta le a fejét. Beckett már a legrosszabbtól tartott, noha, elképzelhetetlennek tartotta, hogy Castle verekedésbe bonyolódott volna az újonccal, de ekkor az író válaszolt.

-          Szegény Mr. Gibrioni, nem vett észre egy kikandikáló széklábat, és elterült az étkezde kövezetén. Olyan látványt nyújtott, mint amikor egy medvebőrt terítenek ki a kandalló elé – humorizált az író, el nem rejtett kárörvendő mosollyal, mit sem törődve a rosszalló tekintettel, amivel Kate jutalmazta, miközben folytatta -–látnod kellett volna, Beckett! Keze, lába nyíl egyenesen előre, a feje meg úgy szuggerálta a fugákat, mintha sormintát keresne bennük! -–nevetett halkan saját poénján, és észre sem vette, hogy mondatának utolsó felét már Ryan és Javi is hallotta.

-          Ki keresett sormintát, és hol? – kérdezte Javi érdeklődve, mire Castle vidáman fordult feléjük, hogy nekik is előadja a történetet, még kínosabbá téve Josh számára a dolgot, melyet úgy érezte, megérdemel, azok után, ahogy szerelméről beszélt, de Kate közbe vágott.

-          Senki! Inkább azt mondjátok, mit találtatok! – terelte vissza a fiúkat inkább az ügyre, még mielőtt Castle nekik is elmesélné Josh balesetét, amiről gyanította, hogy nem is baleset volt. Ahogy azonban ez megfordult a fejében, rögtön el is vetette, miközben megfedte magát gondolatban, amiért azt feltételezi az íróról, hogy pusztán féltékenységből elgáncsolta volna a férfit. Egyáltalán nem hiányzott neki, hogy még több időt vesztegessenek azzal, hogy a fiúk is betársulnak Josh szekírozásába, mindemellett pedig, noha, úgy érezte, túl sokat enged meg magának az ifjonc, mégsem akarta, hogy a fiúk pokollá tegyék az életét. Legalábbis addig nem, amíg ő boldogul vele – fűzte hozzá gondolatban.

-          Az áldozat lakása tiszta, néhány dokumentumon kívül nem találtunk semmit, ami bizonyítaná, hogy hazavitte volna a munkáját, vagy ami indok lehet egy gyilkosságra – fogott bele Javi a tények ismertetésébe, majd Ryan vette át a szót.

-          De az irodáját átkutatva, rábukkantunk néhány levélre, ami korántsem köszönetnyilvánítás volt – húzta el a száját – legalább egy tucattal volt belőlük, és a legkedvesebb jelző, amit Daliah-ra használt az írója, a ribanc volt.

-          Fenyegető levél? – kérdezett rá Kate, mire mindkét férfi bólintott, majd ismét Javi folytatta.

-          Az asszisztense szerint, a levél írója egy bizonyos Gary Byron. Két évvel ezelőtt volt egy csúnya válási ügye, amiben Daliah Kenneth képviselte a feleségét. Ennél többet ő sem tudott róla – csukta be a jegyzetfüzetet, majd Ryan-re nézett, aki bólintással jelezte, hogy mindent elmondtak, majd átnyújtott egy köteg, átlátszó bizonyítéktároló zacskóba helyezett levelet.

-          Nyomozzátok le a fickót, mindent tudni akarok róla! – utasította a srácokat, miközben Gates jelent meg mellettük.

-          Mr. Gibrioni, fáradjon be, kérem az irodámba! – szólította meg az újoncot, mire Castle nagyot ugrott ijedtében, Josh pedig, engedelmesen bólintott.

-          Nem a veszélyes akciók fognak elvinni, hanem egy szívroham! – jósolta meg a sötét jövőt az író, mire Gates válasz nélkül hagyta a célzást, és az újonccal együtt eltűnt az irodában.

-          Milyen volt az ebéd? – kérdezte Javi érdeklődve, mire Castle elhúzta a száját, és a pihenőbe indult, Kate pedig, a levelekre mutatott.

-          Dolgunk van! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mit sem törődve a két férfi fancsali ábrázatával, majd nagyot nyelve indult szerelme után, hogy végre megbeszéljék az étkezdében történteket.