Az újdonság varázsa 31. rész

31. rész

Kate másodszorra próbálta felhívni Josh-t, de annak telefonján még mindig a hangposta válaszolt. Belső ajkát harapdálva igyekezett ésszerű magyarázatot találni a férfi eltűnésére, és hazugságára, miközben harmadszor is tárcsázott, és észre sem vette, hogy Castle, aki eddig a pihenőben beszélt a lányával telefonon, megérkezett mellé. Amikor megint a hangposta felelt, dühösen dobta készülékét az asztalon heverő lapok tetejére, mire Castle-nek magasba szaladt a szemöldöke.

-          Valami baj van? – kérdezte aggódva, mivel nem tudta, kit próbált elérni telefonon a nyomozónő.

-          Még nem tudom – válaszolt rejtélyesen a nő, mire Castle érdeklődve húzódott közelebb, ő pedig, folytatta – Gates most járt itt…

-          Akkor baj van – húzta el a száját humorizálva Castle, de abból, hogy Kate ajka még csak meg sem rezzent, sejtette, hogy komoly az ügy, a nő pedig, folytatta.

-          Josh-nak minden papírja rendben van. Hazudott, amikor azt állította, hogy ezért nem jön velünk Byron húgához – magyarázta el röviden, amit megtudott, mire Castle szemöldökét ráncolva nézett rá.

-          De miért? És hol van most? – kérdezte meglepetten, de Kate megrázta a fejét.

-          Fogalmam sincs. Ezt szeretném kideríteni, de nem veszi fel a telefont – mutatott a készülékre, és éppen érte akart nyúlni, hogy még egy próbát tegyen, amikor Castle hangja megállította.

-          Nekem nem tetszik ez a fickó. Túl sok körülötte a rejtélyes dolog – bukott ki belőle, mire Kate égnek emelte a szemét, de ő kitartóan folytatta – ugyan már! Ne mondd, hogy csak én képzelem be magamnak! Gondolj bele! A kihallgatásokon úgy viselkedik, mint egy őrült. Ordibál, fitogtatja az erejét, úgy ugrik az emberekre, mint egy megveszett tiroli, most pedig, szőrén, szálán eltűnik egy kitalált indokkal.

-          Talán van rá ésszerű magyarázat, csak meg kell hallgatni – gondolkodott hangosan Kate, mire Castle döbbenten nézett vissza rá.

-          Miért véded még mindig ennyire?

-          Miért utálod még mindig ennyire? – kérdezett vissza válasz helyett Beckett, de amikor Castle nem válaszolt, csak összeszorította a száját, folytatta – értsd meg, Castle! Újonc még. Adni akarok neki egy esélyt, ahogy én is kaptam egyet Montgomery-től. Azt hiszed, nekem nem voltak furcsa dolgaim? Hogy én nem tűntem el szó nélkül? De igen! Valahányszor egy kis nyomra bukkantam anyám ügyével kapcsolatban, felszívódtam, hogy utána nézhessek! Ha akkor Roy nem hallgat meg, csak egyszerűen kidob, ahogy ezt te kéred most tőlem Josh-sal kapcsolatban, ma nem vagyok nyomozó! – magyarázta türelmesen, felfedve megint egy kis részletet korábbi életéből az író előtt, aki megilletődve hallgatta, majd megrázta a fejét.

-          Kate, magadat látod ebben a fickóban, pedig, semmi hasonlóság nincs bennetek, ha csak az nem, hogy te is voltál újonc… - próbált észérvekkel hatni a nyomozónőre, de Kate elutasítón szakította félbe.

-          Nem hajítom ki az első nehézség után! Megérdemli, hogy meghallgassam a magyarázatát! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire Castle nagyot sóhajtott.

-          Az első nehézség után? Ez már a sokadik nehézség, Kate! Először ott volt a túlkapás, aztán a minősíthetetlen viselkedése a kihallgató szobában, amikor semmibe vette az utasításodat! Később kihúzta magát a munka alól, majd meg akarta magyarázni nektek, hogyan is kellene dolgoznotok! Most hazudott neked, és akkor még nem beszéltem a szánalmas udvarlási kísérleteiről, a kétértelmű megjegyzéseiről! – sorolta egyre hevesebben az újonc hibáit, és a saját érveit Castle, mire Kate összeráncolt szemöldökkel állította meg.

-          Erről van szó? – kérdezte Kate ingerültebben, mint szerette volna – megint a féltékenység, Castle? – folytatta sokkal halkabban, nehogy bárki a kapitányságon meghallhassa.

-          Ez nem féltékenység! Pusztán logika, és megfigyelés! Meg akarod nyerni a fogadást, megmutatni a fiúknak, hogy nem riadsz meg a kihívástól, de észre sem veszed közben, hogy az orrodnál fogva vezetnek! – tört fel a férfiból fájdalmasan. Fájt neki, hogy a nő, akit szeret, semmibe veszi a véleményét, holott, ha meghallgatná, és odafigyelne rá, neki is feltűnne, milyen sunyi, megbízhatatlan, nagyképű alak Josh. – magyarázatot akarsz rá, hova tűnt Josh? Talán éppen a vacsorát szervezi kettőtöknek! Ha elhív, mindenképpen fogadd el, elvégre, mindenkinek jár egy esély, nem igaz? – bökte oda szúrósan, mire Kate szeme összeszűkült, és felállt a székről.

-          Tudod, mit? Talán meg is teszem! – nyúlt kabátjáért dühösen, miközben tovább beszélt – akkor legalább elmondhatod, hogy igazad volt! – indult el a lift irányába, mit sem törődve kollégái meglepett tekintetével, majd amikor látta, hogy a liftre még várni kell, inkább a lépcső mellett döntött.

Castle fel-alá járkált a lakásában, miközben magában szitkozódva átkozta a pillanatot, amikor Josh Gibrioni belépett az életükbe, és ezzel együtt saját magát is, amiért minden alkalommal olyan ingerülten reagált, ha a férfi került szóba kettejük között. Immár sokadjára pörgette le fejében a kapitányságon lezajlott eseményeket, és minden esetben arra a következtésre jutott, hogy talán többet ért volna el szerelménél, ha a féltékeny, gúnyos megjegyzések helyett, őszintén, nyugodtan elmondja, amit Josh mondott neki először a pihenőben, majd az étteremben. Abból talán elhitte volna Kate, hogy a férfi nem az a mézes-mázas, nyugodt, szófogadó újonc, akinek ő hiszi. Valahányszor eszébe jutottak a lekicsinylő, megvető kijelentések, melyeket Josh használt Kate-tel kapcsolatban, ökölbe szorult a keze. Nem ez volt azonban az egyetlen, ami nyomasztotta. Mióta egy párt alkottak a nővel, ez volt az első komoly veszekedésük, és minden porcikája azért kiáltott, hogy elmenjen hozzá, és bocsánatot kérjen, megbeszéljék a dolgokat. Csak remélni merte, hogy a nő otthon lehet, és nem éppen Josh-sal vacsorázik. Legszívesebben a fejét verte volna a falba, amiért megint a férfi karjaiba taszította gyerekes kirohanásával, de már nem tudta meg nem történtté tenni. Az egyetlen, amit tehetett, hogy elmegy a lakására, de fogalma sem volt, hogyan reagálna a nyomozó. Vajon beengedné? Vagy hajlandó lenne egyáltalán szóba állni vele? Vagy esetleg elküldené? Lehet, hogy már látni sem akarja az őrsön? – záporoztak fejében a kérdések, és ő egyre inkább úgy érezte, beleőrül abba, hogy egyikre sem kap választ. Végül nagy levegőt vett, és úgy döntött, mindent egy lapra tesz fel. Sietős léptekkel indult a bejárati ajtó felé, út közben kapva fel magára kabátját, hogy minél előbb láthassa szerelmét.

Kate lehunyt szemmel, nagyot sóhajtva támasztotta meg fejét a kanapé támláján, miközben a televízióban a késő esti hírek bemondója monoton, egyhangú hangon olvasta fel a napi híreket, ő azonban, semmit nem hallott belőle. Fejében csak a kapitányságon, az íróval lezajlott vita kattogott, és az, amit a férfi mondott Josh-ról. El kellett ismernie, hogy volt abban igazság, amit Castle állított, és noha őt is idegesítette Josh szemérmetlen nyomulása, egoizmusa, és hatalommániája, szilárdan hitte, hogy egy kis munkával, jó nyomozó válhatna belőle. Adni akart neki egy esélyt, elbeszélgetni vele. Nem akarta úgy elküldeni, hogy nem tett meg mindent. Nem a fogadás miatt, hanem a saját lelkiismerete miatt. Azért, hogy amikor másnap reggel a tükörbe néz, elmondhassa, hogy mindent megpróbált. Ehhez azonban, még egy beszélgetésre szükség lett volna, az újonc azonban nem vette fel a telefont, ráadásul Castle is megsértődött. Kate kinyitotta szemét, majd felállt és a konyhába sétált.  Kinyitva a hűtőszekrényt, sokáig szemezett egy fél, grillezett csirkével, azt latolgatva, hogy feláldozza-e a mikrohullámsütő oltárán, végül elvetette az ötletet. Az íróval való veszekedés megfeküdte a gyomrát, és úgy érezte, egy falat sem menne le a torkán. Határozott mozdulattal emelte ki a polcról a csirke helyett, a bontatlan üveg vörösbort, majd egy pohárral a kezében visszasétált a nappaliba, és megbontotta az üveget. Az édes nedű éppen úgy töltötte meg a poharat nedvével, mint ahogy a keserűség és csalódottság eltelítette a nyomozó szívét. Miközben a bort kortyolgatta, semmi másra nem vágyott, csak az író ölelésére, csókjára. Elképzelte, mennyivel jobb lenne, ha a férfi most itt ülne mellette. Ő bekucorodna az ölébe, miközben élveznék a bor, és egymás ajkának ízét. Éppen itt tartott gondolatban, amikor kopogtattak az ajtón, ő pedig, először szemöldökét ráncolva nézett fel, majd hirtelen a remény csalt mosolyt az ajkára. Nagyot nyelve tette le a poharat, és megigazítva magán az inget, vett mély lélegzetet, miközben elhatározta, hogy ezúttal, nem sértődik meg, nem vitatkozik szerelmével. Mindent nyugodtan, és higgadtan fognak megbeszélni, és megpróbálja elmagyarázni neki, miért nem hajíthatja ki Josh-t most rögtön a kapitányságról. Csak remélte, hogy az író megérti majd, és az éjszakát már a biztonságot jelentő, erős, ölelő karok között töltheti. Mielőtt ajtót nyitott volna, még egy utolsó, gyors pillantást vetett tükörképére, és ujjaival helyettesítve a fésűt, túrt a sűrű, lágy, barna hullámok közé, majd szélesre tárta az ajtót.

-          Még sosem láttam ennél szebbet! – tört fel az ajtóban álló férfiból a bók, miközben Kate ajkáról lehervadt a mosoly, melyet Castle-nek szánt. Az ajtóban ugyanis, szerelme helyett, Josh állt, és szemében leplezetlen csodálattal futtatta végig tekintetét a fehér ingben, és fekete farmerban lévő, tökéletes testen. – bemehetek? – kérdezte nyíltan, de Kate megrázta a fejét.

-          Nem hinném, hogy jó ötlet! Inkább adjon magyarázatot az eltűnésére! – felelte távolságtartón, mire Josh értetlenül nézett vissza rá.

-          Már mondtam! Gates kapitány… - fogott volna bele, de Kate egy mozdulattal csendre intette.

-          Hagyja a hazugságokat, Mr. Gibrioni! A kapitány szerint, minden papírja rendben van! – szembesítette az újoncot Kate, mire Josh hirtelen elkomolyodott.

-          Bemehetek? – kérdezte újfent, magyarázat helyett, de a válasz ezúttal is fejrázás volt.

-          Az ajtóban állva is figyelmesen hallgatom! – jelentette ki Kate, mire Josh csábító mosolyra húzta az ajkát, és szemében eddig nem látott tűz lobbant fel.

-          Szerintem, pedig, be fogunk menni, és nagyon jól fogjuk érezni magunkat! – szólalt meg halk hangon, majd hozzáfűzte – higgyen nekem, Kate! Eddig még senkinek sem volt rám panasza!