Éld az életem 7. rész

7. rész

Tekintetük összekapcsolódott, és Kate nem tudott szabadulni a sötétkék szemek fogságából, melyben elszántság tükröződött, és amiben egy csipetnyi vágyat is felfedezni vélt. Testük szorosan összepréselődött, szinte érezte, hogy a férfi szíve ugyanolyan gyorsan ver, mint az övé, amit igyekezett betudni a váratlan helyzetnek. Szabadon maradt kezét csak fel kellett volna emelnie, hogy végigsimíthasson a fehér póló alatt kirajzolódó izomzaton, melyre ráfeszült a pamut anyag. Érezte, hogy szája kiszárad, és idegesen nyalta meg, amivel odavonzotta a kék szemeket. A levegő megtelt a belőlük áradó feszültséggel, miközben Declan elveszett a zöldes-barna szemekben. Fogalma sem volt, mit akart mondani az imént a nőnek. Orrába bekúszott a finom parfümillat, amit leginkább a rózsa és a citrom, üdítő elegyéhez tudott volna hasonlítani, és ami milliószor bódítóbb volt, mint azok a parfümök, amiket eddig használt a nő. A cseresznyeajkak hívogatón nyíltak szét, és neki csak néhány centit kellett volna előrébb hajolni, hogy megízlelhesse őket.

- Miért ellenkezik velem folyton? – kérdezte halkan, és forró lehelete szinte égette Kate ajkát, mire az, nagyot nyelve rántotta meg a vállát.

- Szeretek veszélyesen élni – mosolyodott el, Declan pedig megigézve nézte a kis gödröcskét, mely ismét megjelent arcának jobb felén, és még jobban érezte a vágyat, hogy ajkát odanyomja.

- Aki a tűzzel játszik, könnyen megégetheti magát – intette óvatosságra a nőt Declan, bár korántsem volt biztos benne, hogy ezt a figyelmeztetést nem saját magához kellett volna intéznie.

- Ne féltsen engem, tudok magamra vigyázni – felelte Kate, miközben érezte, hogy a korábban felkarjára fonódó erős ujjak, észrevétlen lassúsággal kezdik el simogatni, ő pedig még az ing anyagán keresztül is érezte a bizsergést, amit az érintés kiváltott bőrén.

- Csakhogy, én nem leszek a játékszered – jelentette ki Declan, miközben hangja megremegett, és szavainak ellentmondva, még közelebb húzta magához a nőt – ismerlek, Kimberly Cooper! Túl sok ilyen nőt védtem már, mint te – szedte szaporán a levegőt a férfi, és erőt kellett vennie magán, hogy ajkát ne tapassza rá a nőére. Kate-re kijózanító hatással volt testvére nevének említése, és kirántva a bódító érzésből, zöldes-barna szemében csalódottság, és indulat vibrált, amikor büszkén felszegte állát.

- Ismersz? – tért rá ő is a tegezésre, anélkül, hogy bármelyiküknek is feltűnt volna, miközben kis tenyerét a széles mellkasnak támasztotta, így növelve kettejük közt a távolságot, hogy belenézhessen a sötétkék szemekbe – Nem, Declan Scott! Neked halvány fogalmad sem lehet róla, ki vagyok valójában! – jelentette ki olyan őszinte komolysággal, és szomorúsággal a hangjában, hogy a férfi meglepetten húzta össze szemöldökét, reagálni azonban nem volt ideje, mert Martha lépett be a konyhába, ők pedig a pillanat tört része alatt távolodtak el egymástól. Miközben Declan a házvezetőnővel beszélte meg a vacsora részleteit, Kate kihasználta az alkalmat, és angolosan, észrevétlenül távozott a helyiségből. Fogalma sem volt, merre induljon a hatalmas farmon, ezért hagyta, hogy ösztönei vezéreljék, és elindult a poros úton, amerre a lába vitte, miközben gondolatai a korábbi események körül kalandoztak. Teste még mindig remegett a férfi érintésétől, szíve nyugtalanul dobogott mellkasában. Még soha egyetlen kapcsolatában sem élt át ilyent, még soha nem forrósodott fel így a vére egyetlen érintéstől, és még soha nem vágyott annyira egy csók után, mint abban a pillanatban, amikor Declan ajka olyan közel volt az övéhez. Mégsem tudta kiverni a fejéből, hogy a férfi nem rá vágyik valójában, hanem nővérére, aki ki tudja, hányszor volt már ilyen, vagy ehhez hasonló helyzetben annak karjaiban. Talán éppen ezért olyan undok és mogorva vele mindig Declan, mert Kimberly csak játszik vele. Közel engedi magához, elhiteti vele, hogy érzelmeket táplál iránta, közben pedig máshoz készül feleségül menni, és a végén minden alkalommal ellöki magától. Ha őszinte akart lenni, egy fikarcnyit sem kételkedett benne, hogy Kim képes lenne ilyesmire, de azt nem értette, miért fáj ez neki annyira. Eddig is tudta, hogy nem volt jó ötlet átvennie testvére helyét, de most kifejezetten gyűlölte az egész színjátékot. Mennyivel könnyebb lett volna Kate Cooper-ként elfogadni azt a szenvedélyt, amit a férfi közelsége ígért, még akkor is, ha az egész nem tartott volna pár napnál, vagy hétnél tovább. Hogy gondolatait elterelje, elszakította pillantását a földúttól, és fejét felemelve nézett körül a birtokon. A nap már lemenőben volt, és aranyszínűre festette a mezőket, melyek egészen túl nyúltak a horizonton. A Ward család gazdagságát, mi sem fejezhette volna ki jobban, mint az, hogy szabad szemmel be sem volt látható a birtokhatár. Az út jobb oldalán egy vörös téglás épület terült el, a farm lovardája, ahonnan jól kihallatszott a telivérek türelmetlen nyerítése, akik a vacsorájukat követelték. Kate mosolyogva indult el abba az irányba. Állatorvosként mindig is szerette az állatokat, megnyugtatták a közelségük, így ezúttal is ezt választotta terápiaként. Ahogy belépett, jobbra és balra karámok vették körül, a lovász fiúk szaporán tüsténkedtek, hogy mielőbb zabot és szénát tegyenek mindegyik ló elé, miközben Kate közelebb lépett az egyik fekete csődőrhöz, aki kíváncsian ballagott előrébb, és orrát ismerkedés céljából dugta ki a kerítés felett. – Szia, nagyfiú! – simogatta meg kedvesen az állatot, aki elégedett horkantással viszonozta az üdvözlést, majd kisvártatva lejjebb hajolt, és kutatón kezdte rágcsálni Kate ingének gallérját. – Répa kellene, igaz? – nevetett fel a doktornő, majd sajnálkozva tette hozzá – bocs, haver, de egy fűszál sincs nálam – tette hozzá, miközben keze megnyugtató monotonitással simogatta az állat orrát, és nyakát. Mint mindig, ezúttal is jó hatással voltak rá az állatok, és lassan érezte, hogy megnyugszik, elpárolog belőle a feszültség, amit a konyhai jelenet okozott.

- Nem gondoltam volna, hogy szereti az állatokat – hallotta meg maga mögött Declan hangját, nyugalma pedig, amit nem olyan régen visszaszerzett, azonnal tovaszállt. Feszülten húzta ki magát, és anélkül, hogy a férfi felé fordult volna, válaszolt.

- Mint mondtam, fogalma sincs róla, ki vagyok – felelte, és megdicsérte magát, amiért hangja nem árulta el, milyen vadul dobog a szíve.

- Bocsánatkéréssel tartozom – köszörülte meg torkát Declan, és abból, hogy egészen közelről hallotta a hangját, Kate tudta, hogy beljebb lépett az istállóba – elvetettem a sulykot odabent, de meg kell értenie! Abból, amit eddig láttam magából, azt hittem, hogy egy felszínes, üres fejű, érdekkapcsolatokra törekvő, nagyvilági dáma, aki mindenkit csak kihasznál, akivel találkozik!

- Ez már a bocsánatkérés? – fordult meg váratlanul Kate, és zöldes-barna szemében hitetlenkedés villant – Csak szólok, hogy a helyzetén fikarcnyit sem javít, ha előtte porig aláz, és elmondja, milyen semmirekellő érzelmi nyomoréknak tart!

- Én tényleg próbálok bocsánatot kérni! – sóhajtott mélyet Declan, miközben Kate ismét hátat fordított neki.

- Próbálkozzon erősebben, mert eddig elég ramatyul csinálja – közölte a doktornő látszólag érdektelenül, mire Declan megfogta a karját, és maga felé fordította, ezúttal azonban, nem húzta közelebb, meghagyta a két lépés távolságot.

- Nézze, ez a maximum, amire tőlem futja, érti? – kérdezte mérgesen, majd a választ meg sem várva folytatta – ha olyan érzelgős nyafogásra számít, amit a vőlegényétől szokott kapni, akkor ítéletnapig várhat! – jelentette ki, mire Kate sértetten nézett vissza rá.

- Nagyon téved, ha azt hiszi, bármire is számítok magától! – vágott vissza kemény hangon, mire Declan büszkén húzta ki magát.

- Rendben! – vetette oda, Kate pedig ugyanolyan arckifejezéssel fordult ki karjai közül.

- Rendben! – ismételte meg, majd szó nélkül a ház felé vette útját, a férfi pedig ingerülten követte. Miért is hitte akár egy pillanatig is, hogy az előtte sietősen lépkedő nő, más, mint, akit az elmúlt egy hónapban megismert. Most is ugyanolyan fennhéjázó, mint régen, ugyanúgy elvárja, hogy mindenki a lábai előtt heverjen. Amikor beléptek a hallba, Martha a konyhából sietett eléjük, és kezét kötényében törölgetve, elégedett mosollyal az arcán köszöntötte őket.

- Éppen időben, elkészült a vacsora – invitálta őket az étkezőbe, Kate-nek pedig a földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta a terített asztalt. A fehér abroszon, egymással szemben helyezték el a tányérokat, és üvegpoharakat a borhoz, és a főételhez, őt pedig korgó gyomra figyelmeztette, hogy a reggeli aszott szendvicsen kívül, amit a gépen szolgáltak fel neki, és aminek frissességével kapcsolatban erős kételyek gyötörték, aznap még semmit nem evett. Éhesen, és várakozással teli örömmel ült le az egyik székre, de mosolya lefagyott az arcáról, amikor Martha felemelte az ezüst tálcáról a fedőt, ő pedig meglátta, mi rejtőzik alatta - remélem, nagyon éhes, a kedvencét sütöttem, ahogy Steve úr kérte! – újságolta lelkesen a házvezetőnő, miközben Kate gyomra fordult egyet a látványra – véres steak, nyers tojással, hozzá bazsalikomos rizzsel! Remélem, ízleni fog!

- Ebben… egészen… biztos vagyok – préselte ki magából a szavakat Kate, miközben nagyokat nyelt, hogy émelygését kordában tartsa. A rizzsel még megbirkózott volna, bár az sem tartozott a kedvencei közé, de a véres steak látványa, és a nyers tojás, különösen a kettő egymás mellett, kifogott érzékein. Kimberly imádta ezeket az ételeket, és ha itt lett volna, nyilván éhesen veti rá magát a falatokra, ő azonban jobb szerette, ha az, amit meg akart enni, nem kacsint rá a tányérról, hanem tisztességesen átsütik. Kényszeredetten mosolyogva hagyta, hogy a házvezetőnő szedjen a tányérjára, miközben irigykedve figyelte, hogy Declan sült csirkét és krumplipürét kapott – talán, megkóstolhatnám, amit maga eszik – javasolta óvatosan, de azonnal megbánta, amikor meglátta Martha szomorú ábrázatát.

- Talán nem jól készítettem el? Nem így szereti? – kérdezte lebiggyesztett szájjal, Kate pedig utálta magát, amiért sokkal érzékenyebb volt nővérénél az emberek iránt.

- Dehogynem! Máris nekilátok! – mosolygott a nőre, majd nagy levegőt vett, és késével leszelt egy apró falatot a húsból. Undorát elnyomva emelte szájához, miközben tekintetét nem tudta levenni a tányérról, ahova kicsordult a vér. Erőt véve magán, villámgyorsan forgatta meg szájában a húst, majd nagyokat kortyolva a korábban kiöntött vörös borból öblítette le azt. Megkönnyebbülten tette le kését és villáját a tányérra, amikor látta, hogy Martha elhagyja az étkezőt, miközben gyomra éles csatát vívott, hogy visszaküldje, amit korábban leerőszakolt magában.

- Azt hittem, ez a kedvence – jegyezte meg Declan két falat között, mire Kate rántott egyet a vállán.

- Diétázom! Az én szakmámban nem ehetek akármikor steak-et – vágta ki magát gyorsan, miközben azon gondolkodott, miért nem jutott korábban eszébe ez az alibi, mielőtt letuszkolta volna azt az ocsmányságot a torkán.

- Ha engem kérdez, gyönyörű, és semmi szüksége rá, hogy koplaljon – válaszolta halkan Declan, miközben pillantása szinte simogatón futott végig a nőn, aki érezte, hogy melege lesz a perzselő tekintettől.

- Inkább lepihenek! Hosszú volt a nap – emelkedett fel gyorsan a székből, és anélkül, hogy a férfira nézett volna, eltűnt az étkezőből, és meg sem állt a szobájáig.

Kate nyugtalanul forgolódott ágyában, miközben az éjszaka folyamán már sokadjára nézte meg az éjjeli szekrényen lévő, világító számlapos órát, mely fél tizenkettőt mutatott. Ezúttal nem Declan nem hagyta pihenni, hanem az éhség, mely könyörtelenül kínozta, és semmi másra nem tudott gondolni, csak a sült csirkére, és a krumplira, amit a férfi olyan jóízűen falatozott. Gyomra szinte percenként sértetten korgott, amiért nem elégítette ki étvágyát, végül feladta, és nagyot sóhajtva, felkelt az ágyból. Mivel biztos volt benne, hogy Declan már az igazak álmát alussza, nem foglalkozott vele, hogy csak egy póló és rövidnadrág van rajta, csendesen kilopózott a szobából, és útját egyenesen a konyha felé vette. Izgatottan nyitotta ki a hűtő ajtaját, és majdnem felsírt csalódottságában, amikor meglátta, hogy abban csak az ő esti steak-jének maradékát találja, a csirkének nyoma sem volt. Mérgesen csukta vissza az ajtót, hogy látnia se kelljen azt a förtelmet, majd alsó ajkát rágcsálva gondolkodott, hogyan tudna mégis valami táplálót bevinni szervezetébe, hogy ne forduljon fel az éhségtől a reggeliig. Csak remélni merte, hogy nem lágy tojást készít neki Martha, amit Kimberly ugyan szeretett, ő viszont többre tartotta a sült szalonnát, és a rántottát. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyitotta a jégszekrény ajtaját, és elégedett mosolyra húzódott ajka, amikor meglátta a bontatlan doboz jégkrémet, mely szinte hívogatta, hogy bontsa fel, és lásson neki. Éppen benyúlt érte, és a pult felé fordult újdonsült szerzeményével, amikor az ajtóban egy sötét árnyat látott, aki pisztolyt tartott a kezében, és egyenesen rá szegezte.