8.
rész
Kate rémülten kapta szája elé a kezét,
aminek az lett az eredménye, hogy a jégkrém hangos csattanással landolt a
földön, teteje lerepült, az alja pedig nyilván eltörhetett, mert tartalma
tisztességesen összekente a padlót. A sötét árny beljebb lépett a konyhába, és
a mosogató feletti lámpa megvilágította Declan arcát. Kate tekintete lejjebb
vándorolt, hogy felmérje a károkat, majd elmormolt magában egy szitkot, amiért
a férfi halálra rémítette, miközben pillantása észrevétlenül futott végig a
rövidnadrágba bújtatott erős lábakon, a széles mellkason, melyre ezúttal is
ráfeszült a fehér póló, és a kócos, sötét tincseken, melyek arról árulkodtak,
hogy tulajdonosuk nem olyan régen még az igazak álmát alhatta.
- A
frászt hozta rám! – morgott Kate remegő hangon, melyről nem tudta, hogy a
korábbi félelem maradványa, vagy annak köszönheti, amit a férfi hiányos
öltözékben való látványa váltott ki belőle.
- Nem
volt szándékos – kért elnézést Declan, miközben letette a munkapultra a fegyvert,
és érdeklődve figyelte, ahogy a nő rongyot vesz elő a mosogatóból, és a
jégkrémes dobozt a középen található átadópultra téve, lehajol, hogy feltörölje
a lassan folyékony tócsává váló vanília fagyi maradványait.
- Talán
véletlenül rohangál a házban egy félautomatával a kezében? – kérdezte még
mindig mérgesen Kate, de nem a férfira volt dühös, inkább az váltotta ki
haragját, hogy megzavarták, így ezúttal sem tudta csillapítani éhségét. – Vagy
alvajáró?
- Zajt
hallottam, és azt hittem, hogy egy betolakodóba botlok – válaszolta nyugodt
hangon a férfi, miközben fejét kissé oldalra fordítva, leplezetlen
érdeklődéssel vette szemügyre a nő hátsó felét a szűk rövidnadrágban, ahogy
kissé előrehajolt, hogy az utolsó csepp fagyit is eltüntesse a padlóról. – Arra
viszont nem számítottam, hogy egy tolvajt találok a konyhában, méghozzá egy
jégkrém tolvajt – tette hozzá mosolyogva, és elégedetten figyelte, hogy Kate
zavarba jön.
- Nem
tudtam aludni – köszörülte meg torkát feszengve Kate, mialatt kanalat vett elő,
és tétova mozdulattal állt meg a pult mellett, és kezdte piszkálni a jégkrémet.
- Úgy
tudtam, diétázik – jegyezte meg Declan, miközben minden igyekezetével azon
volt, hogy elrejtse mosolyát, amiért rajtakapta a nőt.
- Iiiigen…
- bólogatott amaz, és agyában vadul kergették egymást a gondolatok, hogy egy viszonylag
hihető magyarázatot találjon ki, amiért a vacsorát nem fogyasztotta el, de
éjfél tájékán úgy vetné magát egy doboz fagyira, mintha az élete lenne a tét. –
De van ez a dolog… amikor leesik a cukrom, és… olyankor kell valami édes… -
vakarta meg összeráncolt szemöldökkel halántékát, miközben ő maga is érezte,
hogy igen vérszegényre sikeredett a magyarázata. Elég volt Declan vidáman
csillogó sötétkék szemébe néznie ahhoz, hogy tudja, a férfi egy szavát sem
hiszi, mire lemondón sóhajtott – oké, rendben! Tojok a diétára, éhes vagyok, és
csak ezt találtam a hűtőben! Most boldog? – kérdezte durcásan, miközben
összefonta karjait maga előtt, amivel odavonzotta a férfi tekintetét telt
kebleire, melyet jól kiemelt a póló.
- Megértem
– bólintott Declan elnéző mosollyal szája szegletében, majd tettetett komolysággal
folytatta – kemény dió lehet a koplalás, és abszolút érthető, ha néha
elcsábulna – beszélt tovább, miközben lassan közelebb lépett, Kate pedig
gyanakvó tekintettel figyelte minden mozdulatát. – De nem szabad feladnia!
- Tessék?!
– hökkent meg a nő, és elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy az, kinyújtja
kezét, és elveszi tőle a kanalat.
- Nem
lennék igazi testőr, ha hagynám, hogy egy több hetes diétát éppen az esküvő
előtt szegjen meg – válaszolta drámai hangon – érti, mire gondolok, ugye?
- Nem!
Fogalmam sincs, mire gondol! – tört fel Kate-ből értetlenül, mire Declan nagyot
sóhajtott, mint, akinek nehezére esik szigorúnak maradnia.
- Test-Őr!
Érti már? – nézett rá együtt érző tekintettel, majd a kanál után a fagylaltot
is közelebb húzta magához – Vigyázok maga helyett a vonalaira, hogy az esküvői
ruha tökéletes legyen – kacsintott rá, majd vigyorogva mártotta bele a kanalat
a fagyiba, és jóízűen nyalta le róla az utolsó cseppig, Kate pedig fogát
csikorgatva nézte, majd elvesztette türelmét, és kikapta a férfi kezéből a
kanalat.
- Az
én fagylaltom, én találtam, és az én testem! – feleselt Kate, miközben ő is
belemártotta a jégkrémbe a kanalat, és egy nagyobb adagot tömött a szájába, majd
lehunyt szemmel élvezte az ízét.
- Holnap
gyűlölni fogja magát azért, amit most csinál – jegyezte meg vidám hangon
Declan, akinek kifejezetten tetszett, hogy a nőt egyáltalán nem érdekli, milyen
későn eszi az édességet. Sokkal jobban értékelte, ha valaki tudta élvezni az
ízeket, mint, amikor önsanyargató módon csak a tökéletességre törekedett, mint,
ahogy tette azt korábban Kimberly.
- Sebaj,
majd holnap megbirkózom a bűntudattal – rántotta meg a vállát Kate nemtörődöm
módon, miközben még egy adag fagyit nyalt le, Declan pedig irigykedni kezdett a
kanálra, és hirtelen ötlettől vezérelve, ismét el akarta venni azt, de ezúttal
Kate szemfülesebb volt – tisztuljon a fagyimtól! Egy tolvaj elég ebben a házban
egy estére – mosolygott kópésan a férfira, aki azonban nem hagyta magát, és
újra előrébb hajolt.
- Ne
legyen önző! Csak egy kanállal! – kérlelte a nőt, és érezte, hogy egyre
felszabadultabb lesz a közelében. Már nyoma sem volt közöttük annak a
feszültségnek, ami kora este jellemezte a hangulatot a lovardában, és a vacsora
alatt.
- Vigye
a mancsát a zsákmányomtól! – küzdött Kate a férfival, akinek keze már erősen
fogta a kanalat, és minden igyekezetével azon volt, hogy a ráhelyezett fagylalt
az ő szájában landoljon. Kate egy hirtelen ötlettől vezérelve, engedett a szelíd
erőszaknak, és ellazította izmait, aminek az lett az eredménye, hogy a kanál
meglódult, és a fagylalt egyenesen Declan arcának jobb felén landolt. – Jó
étvágyat! – nevetett fel a nő, amikor meglátta a férfit, mire az, elhúzta a
száját, és szemében huncut fény villant, miközben egy száraz ruhával letörölte
magáról a vaníliát.
- Maga
szerint, ez vicces? – kérdezte sokat sejtető mosollyal szája szegletében,
mialatt szinte átmelegítette a csilingelő kacagás, mire Kate, aki szinte
prüszkölt a nevetéstől, bólintott.
- Határozottan
mókásan fest – törölte meg szemét a doktornő, ami már könnybe lábadt a sok
nevetéstől, de azonnal elszállt a jókedve, amikor meglátta, hogy Declan ismét
megmeríti a kanalat a fagyiban, és ravasz tekintettel közelít felé. – Ne! Meg
ne próbáld! – figyelmeztette a férfit feltartott kézzel, de az csak egyre
közelebb jött felé, megkerülve a pultot. – Ha megteszed… - tegezte le, anélkül,
hogy észrevette volna, mialatt folyamatosan hátrált volna, de a munkapult
elvágta a további menekülési útvonalat, Declan pedig már egészen közel volt hozzá
– úgy éljek… - fenyegette volna meg a férfit, mire az, érdeklődve nézett vissza
rá.
- Akkor?
Mi lesz? – kérdezte kihívón, miközben tekintete találkozott a zöldes-barna
szemekkel, melyben vidámság csillogott, majd pillantása lejjebb vándorolt a
hívogató cseresznyeajkakra. Ajkáról lassan eltűnt a mosoly, teste érezte a
nőből áradó meleget, és már semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy
megcsókolja. Kate megérezte a hangulatváltozást, és bár tudta, hogy menekülnie
kellene, eltűnnie a pillanat varázsa elől, képtelen volt megmozdulni. Ami játéknak
indult, komollyá vált, sőt, már-már veszélyessé, ő mégsem akart tenni ellene.
Szája kiszáradt, amit nyelvével ösztönösen nedvesített meg, és ez volt az a
pont, amikor Declan érezte, hogy nem tud tovább uralkodni magán. Fejét kissé
előrehajtotta, és szíve vadul kezdett dörömbölni mellkasában, amikor
észrevette, hogy Kate is leheletnyit előrébb mozdul. Nem lehetett eldönteni,
melyikük tette meg igazán az első lépést, de a következő másodpercben ajkuk
lágyan, puhán találkozott. Declan finoman húzta végig nyelvét a nő alsó ajkán,
melyen még érezte a vanília ízét, ami csak még inkább felkorbácsolta vágyait,
és amikor Kate enyhén szétnyitotta ajkait, utat engedve nyelvének, halk sóhaj
közepette vette birtokba azt. Nyelvük ösztönösen talált rá a másikéra, és lassú
táncba kezdett, miközben a kanál a férfi kezéből hangos csörömpöléssel hullott
a padlóra, amiből azonban egyikük sem érzékelt semmit. Kate teljesen elkábult a
csóktól, vére forrón száguldott ereiben, és elakadt a lélegzete, amikor megérezte,
hogy Declan keze utat talál a póló alá, és meztelen bőrét simogatja derekánál.
Csókjuk egyre szenvedélyesebbé vált, Kate kecses ujjai ingerlőn túrtak a
sötétbarna tincsek közé, mialatt a férfi még közelebb húzta magához, majd egy
pillanatra megszakította a csókot, de csak azért, hogy nyelve a nő nyakának
vonalán szántson végig, és újra visszataláljon az édes ajkakhoz. Declan keze a
csók alatt bebarangolta Kate testének szinte minden porcikáját, és Kate
belenyögött a csókba, amikor megérezte, hogy rátalált keblére a póló alatt, és
ujjai cirógatni kezdik, combjánál pedig határozottan érezte a férfi vágyának
bizonyítékát. A következő pillanatban a lélegzete is elakadt, amikor megérezte,
hogy Declan a másodperc tört része alatt emeli fel, és ülteti fel a pultra,
hogy még közelebb lehessen hozzá, és keze lassan elkezdte felhúzni pólóját,
mialatt ajka végig csókolta nyakát, arcát, ő pedig levegő után kapkodott.
- Declan…
- suttogta erőtlenül, amire csak egy halk hümmögés volt a válasz. Declan-t teljesen
elvarázsolta a nőből áradó tűz, a csókjának íze, és az őrületbe kergette, ahogy
kis tenyere végig szántott meztelen hátán a póló alatt. Nem akart gondolkodni,
nem akarta, hogy véget érjen a pillanat, csak őt akarta érezni, azt, hogy
legalább annyira vágyik rá, az érintésére, mint ő a nőre.
- Teljesen
megőrjítesz, Kimberly – lehelte szinte a szájába a szavakat a férfi, miközben
újra megcsókolta, ez az egyetlen név azonban elég volt ahhoz, hogy Kate magához
térjen. Nővére nevének említése ebben a pillanatban úgy hatott Kate-re, mintha
szíven szúrták volna. Szorosan lehunyt szemmel, könnyeit visszanyelve, fájó
szívvel szakította meg a csókot, és tenyerét megtámasztva a férfi mellkasán,
ellökte magától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése