Éld az életem 11. rész

11. rész

Mialatt Claire várakozón dobolt ujjaival az összecsapott mappa tetején, Kate fejében egymást kergették a gondolatok, hogy kitaláljon valamit, ami kellőképpen tükrözné Kimberly őrültségét, és, ami elég különleges ahhoz, hogy elnyerje annak tetszését.

- Szerintem, a fehér rózsa megfelelő választás lenne – szólalt meg halkan Declan, mire Kate meglepetten pillantott fel rá, és tekintete találkozott a szelíden rászegeződő sötétkék szemekkel. Erőnek erejével szakította el pillantását, és rántotta meg látszólag unottan a vállát.

- Akkor a saját esküvődre majd dekoráltass azzal! – bökte oda a férfinak, miközben igyekezett kiűzni szívéből a vágyat, milyen szívesen látná magát abban a pillanatban Declan mellett.

- Úgy lesz! – vágta vissza bosszúsan Declan. Dühös volt, amiért megint a régi Kimberly ült előtte, és nem az, akivel az este olyan jól érezte magát. Szinte biztos volt benne, hogy aki tegnap olyan szenvedéllyel viszonozta a csókját, az ma a fehér rózsát választotta volna. Ez a kettősség, amit benne tapasztalt, lassan az őrületbe kergette, és egyre inkább érezte, hogy mielőbb meg kell tudnia, melyik személyisége a valódi, és melyik az, aki pusztán csak játszik vele.

- Mint mondtam, én különleges esküvőt szeretnék – jegyezte meg büszkén Kate, de arra a válaszra nem számított, amit kapott.

- Nem a virág tesz különlegessé egy esküvőt – szólt közbe Declan komoly hangon, mire mindkét nő ránézett – száraz tobozokkal is tele lehet szórva a templom. Ha az áll melletted, akit szeretsz, és akivel elképzeled az életedet, akkor mindegy, mi van körülötted, úgysem veszed észre – folytatta látszólag könnyedén, mintha egyszerű tényeket sorolna, mire Kate ajka kissé elnyílt meglepetésében, szemét pedig nem tudta levenni a férfiról, aki némán viszonozta a pillantást. Tekintetük összekapcsolódott, és Declan ismét megláthatta a felszín mögött az őszinte érzelmeket a zöldes-barna szemekben, melyből csodálkozást, meglepettséget, és egyetértést olvashatott ki, miközben a cseresznyeajkak halvány mosolyra húzódtak.

- Azért a dekoráció sem elhanyagolható! – zökkentette ki őket a pillanat varázsából Claire hangja – persze, az ifjú pár egymással lesz elfoglalva, de a násznép tekintete bizony körbeforog majd, és nem árt, ha száraz tobozok helyett ízléses díszítést lát – tette hozzá sértett hangon, amivel elérte, hogy Kate ismét visszazökkenjen szerepébe.

- Orchidea! – közölte a doktornő, elszakítva tekintetét a férfiétól, és nagyot nyelt, hogy fejéből is kiűzze a képet, ahogy ők ketten állnak az oltár előtt, és megszűnik a külvilág – lila orchideát akarok!

- Lila orchideát? – ismételte meg döbbenten a dekoratőr, majd amikor Kate bólintott, zavartan köszörülte meg a torkát. – Tudja, ebben az évszakban… nem véletlenül nem szerepel a reklámanyagban – kereste a megfelelő szavakat, mire Kate elégedetten veregette meg titokban saját vállát. Úgy érezte, megtalálta, amit keresett, egy olyan dekorációt, amivel Kimberly teljes mértékben egyetértene.

- Úgy érti, hogy nem tudnak szerezni? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, számon kérő hangon, mire Claire idegesen mosolyodott el.

- Dehogynem, csak kicsit több időre lesz szükség – szabadkozott, játékosan dobolva szembefordított kezének ujjaival, miközben visszafogott eleganciát sugalló, rózsaszínű árnyalatra festett körmei össze-összekoccantak.

- Alig egy hónap múlva férjhez megyek! Meg tudják oldani ennyi idő alatt, vagy keressek mást? – kérdezte magabiztos hangon, mire Claire kényszeredett mosolyt erőltetett magára, és bólintott.

- Természetesen, Ms. Cooper, de előrebocsátom, hogy nem lesz olcsó – jegyezte meg, mire Kate megrántotta a vállát.

- Ez a vőlegényem dolga, és ő bármennyi összeget hajlandó rám áldozni – jelentette ki büszkén mosolyogva, miközben magában azért imádkozott, hogy ez tényleg így legyen. Elképzelni sem tudta, mi történne, ha Steve kiakadna a virágok miatt, de bízott benne, hogy ha Kimet hajlandó feleségül venni, nagyobb őrültségekre is képes, például arra, hogy egy vagyont fizessen ki néhány szál virágra, amit az esküvő után kidobnak.

A délelőtt hátralévő részében kisétáltak a háztól nem messze lévő tisztásra, ahova az esküvői sátor felállítását tervezték, a színpaddal a zenészeknek. Átbeszélték az asztalok helyét, a sátor, székek dekorációját. Kivétel nélkül minden esetben ragaszkodott Kate a lila orchideához, annak ellenére, hogy elképzelni sem tudta, hogyan mutat majd a visszafogott, vidéki környezetben, de azzal tisztában volt, hogy Kimberly nem adná alább, így ő sem engedhetett. Miután mindent megbeszéltek, a dekoratőr távozott, azzal az ígérettel, hogy az esküvő hetén még felhívja telefonon Kimberly-t, hogy a legapróbb részleteket is egyeztessék. Kate megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, és elcsigázottan hanyatlott le a kanapéra a nappaliban, miközben csak arra gondolt, hány ilyen kínos választás elé állítja még az elkövetkezendő pár nap, amíg nővére visszatér Párizsból. Ebben a pillanatban Declan lépett be a helyiségbe, ő pedig lehangoltan sóhajtott. Miért is hitte, hogy akár egyetlen percre is egymaga lehet? – tette fel a kérdést, miközben máris érezte, hogy sejtjei reagálnak a férfi közelségére, ahogy mellé telepedett.

- Miért csinálod ezt? – kérdezte halkan. Kate értetlenül nézett vissza rá, mire a férfi szembefordult vele – láttam, hogy tetszett a fehér rózsa. Te mégis a lila orchideát választottad. Miért? – kérdezte újra, mire Kate megrántotta a vállát.

- A fehér rózsa unalmas, a lila orchidea különleges – válaszolta látszólag unott hangon, miközben lehunyta szemét, hogy ne kelljen az átható kék szemekbe néznie.

- Számomra sokkal vonzóbb, ha valami hétköznapi, és meghagyja, hogy én fedezzem fel benne a különlegességet – felelte halkan Declan, mire Kate nagyot nyelt, de nem nyitotta ki a szemét, ő pedig folytatta – Vegyünk például téged. Sokkal vonzóbb voltál az elmúlt napban, mint a megelőző egy hónapban bármikor – tette hozzá, amivel elérte, hogy Kate végre ránézett, és a zöldes-barna szemekből döbbenetet olvasott ki. Kate nem akart hinni a fülének. Elképzelhető, hogy tévedett? Lehetséges, hogy az első és egyetlen csók, ami valaha elcsattant Declan és Kimberly között, az tegnap éjjel volt, vagyis, a férfi tényleg őt akarta megcsókolni? – tette fel magának a kérdést, majd, hogy a reményt elcsitítsa, ami szívében életre kelt, ismét lehunyta szemét, és megköszörülte torkát.

- Vőlegényem van – emlékeztette magát és a férfit is a nem éppen elhanyagolható tényre, mire Declan keserűen elmosolyodott.

- Igen, tudom. Mégsem ez tartott vissza attól az elmúlt időszakban, hogy közeledjem hozzád - vallotta be őszintén, és figyelmét nem kerülte el, hogy a nő szorosabban hunyja le szemét, szemöldöke pedig megremeg, így pontosan tudta, hogy minden szavára figyel, annak ellenére, hogy próbál úgy tenni, mintha nem érdekelné mondanivalója – hideg voltál, önző és érzéketlen. Egy elkényeztetett liba, akit csak saját maga érdekelt – mondta tovább gondolatait a férfi, mire Kate elhúzta a száját – mindazt megtestesítetted, amit gyűlölök abban a világban, amiben élsz.

- Csak szólok, hogy most sem kedvellek jobban, mint reggel – jegyezte meg Kate, mialatt érezte, hogy szíve a torkában dobog.

- Talán nem kedvelsz – vetette fel a férfi, majd lassan közelebb húzódott a nőhöz, és tekintete végig simogatta a csukott szemhéjakat, a szép vonalú orrot, a telt, érzéki cseresznyeajkakat, melynek ízét most is érezte, a kecses vonalú nyakat, amin lágyan simított végig nyelvével az elmúlt éjjel, és pulzusa gyorsabb ütemre váltott – de akarsz engem – tette hozzá kissé rekedtes hangon, amivel elérte, hogy Kate szemei kipattantak, és meglepettség keveredett cseppnyi félelemmel, ahogy felismerte, milyen közel van hozzá a férfi.

- Álmodik a nyomor – nyögte nehezen Kate, mialatt pillantását nem tudta elszakítani a keskeny ajkaktól, melyek olyan közel voltak az övéhez, és amely most széles mosolyra húzódott.

- Mitől lettél más? – kérdezte halkan a férfi, Kate szívverése pedig kihagyott egy ütemet, amikor megérezte, hogy Declan gyengéden húzza végig ujjbegyét alsóajkán – tudni akarom, miért látlak most sokkal gyönyörűbbnek, mint az elmúlt hónapban bármikor – suttogta egészen közel hajolva, mialatt finoman megcsókolta a nő nyakán lüktető eret, Kate lélegzete pedig elakadt.

- Hagyd abba… kérlek… - vett mély lélegzetet Kate, mialatt érezte, hogy Declan játékosan fogai közé veszi fülcimpáját, és megharapja, tenyere pedig már farmerba bújtatott combján siklik végig. – Vőlegényem van – próbálkozott erőtlenül, miközben a férfi ismét arcát, nyakát csókolta, orrába bekúszott a belőle áradó szappan és arcvíz elegyének bódító illata, és már semmi másra sem vágyott, csak arra, hogy átadhassa magát a szenvedélynek.

- Már mondtad – mormolta nyakába a szavakat Declan, miközben keze észrevétlenül kúszott be a póló alá, majd a nő fölé hajolt, és szinte a szájába suttogta a szavakat – az ő karjaiban is így remegsz? – kérdezte, miközben nyelvét érzéki lassúsággal húzta végig a nő ajkán – ő is lángra tudja lobbantani a szemedben a tüzet, ahogy én? – folytatta tovább, miközben tenyerével lágyan simogatta meg Kate nyakát, mire a nő mélyet sóhajtott.

- Ez csak játék… - figyelmeztette magát a doktornő, miközben kezét megtámasztotta Declan mellkasán, és meglepetten vette észre, hogy a férfi is megremeg az érintésétől.

- Akkor ne játssz tovább – nézett mélyen a zöldes-barna szemekbe Declan, Kate pedig nem tudta kivonni magát a tekintete alól.