Éld az életem 2. rész

2. rész

Kate rosszat sejtve próbálta nővére arcáról leolvasni, mire számíthat, miközben az, látszólag teljesen biztos volt benne, hogy sikerül meglepnie húgát.

- Figyelj! A helyzet a következő – hajolt kissé közelebb, mire Kate ösztönösen hátrébb húzódott. Még véletlenül sem akarta azt a benyomást kelteni Kim számára, akár egyetlen mozdulatával is, hogy bármi őrültségbe benne lenne, amíg nem tudja, mit talált ki. – Az esküvőig nagyjából egy hónap van hátra, én pedig még neki sem álltam az egész hercehurcának. A múlt héten Steve felhívott, és az iránt érdeklődött, hogy halad a munka.

- Te pedig közölted vele, hogy sehogy – próbálta saját erőből lerövidíteni a történetet Kate, de nem járt sikerrel, mert testvére csak bólintott, és folytatta.

- Pontosan! Persze, ettől felállt a szőr a hátán, mivel nemcsak a barátainkat, de befolyásos üzletfeleket is meghívott az esküvőre, így mindennek tökéletesnek kell lennie – hadarta szinte egy levegővel a nő, Kate pedig egyre inkább kezdte úgy érezni, hogy ő jobb szeretne kimaradni az egészből. – Hogy megnyugtassam, azt mondtam neki, kiveszek két hét szabadságot, így csak az előkészületekkel kell foglalkoznom.

- De nem tetted – jegyezte meg szárazon Kate, aki jól ismerte nővérét ahhoz, hogy Steve-vel ellentétben ne vegyen be ekkora marhaságot. Kimberly imádta a reflektorfényt, élvezte, hogy mindenki körülötte nyüzsgött és a kívánságát leste, ez gyerekkoruk óta így volt.

- Még szép, hogy nem! Nem ment el az eszem! – háborodott fel látványosan még a gondolatától is a nő – ebben a szakmában, ha csak két napra eltűnsz a térképről, máris azt hiszik, hogy elvonón vagy, vagy kiöregedtél! Olyan gyorsan kerülsz le a címlapról, mint amilyen gyorsan elporlad egy hóember a bozóttűzben! Nem tehetem meg, hogy két teljes hétre felszívódjak, és az esküvővel vacakoljak! – jelentette ki, miközben lakkozott körmeivel idegesen dobolt a márvány asztalon.

- Olvad – javította ki nővérét automatikus hangon Kate, aki még mindig nem értette, milyen nagy bajban van testvére.

- Mi van? – kérdezett vissza Kim értetlenül, mire a doktornő nagyot sóhajtott.

- A hóember olvad, és nem porlad – magyarázta nyugodt hangon, Kim pedig ingerülten dobbantott a lábával.

- Kit érdekel?! Nem látod, mekkora pácban vagyok?! – pattant fel a székről az idősebb testvér, és ezúttal Kate-en volt a sor, hogy értetlenül nézzen vissza rá. Ellentétben nővérével, ő korántsem látta olyan veszélyesnek a helyzetet, mint, ahogy amaz előadta. Amikor közölte vele, hogy bajban van, és a segítségét kéri, Kate a legrosszabbra gondolt. Agyában képek jelentek meg arról, hogy ikre esetleg elütött valakit, miközben részegen vezetett, vagy kompromittáló kép készült róla egy buli alkalmával. Az mindenesetre nem szerepelt a rémképek között, hogy nincs ideje az esküvőjét megszervezni.

- Nem, nem látom! – rázta meg fejét higgadtan – véleményem szerint, mondd el Steve-nek az igazat, és vegyetek fel egy rendezvényszervezőt – javasolta előzékeny hangon, de Kim bosszúsan morrant rá.

- Ha a véleményed érdekelne, megkérdeztem volna! – közölte ingerülten, amivel sikerült elérnie, hogy Kate is haragosan nézett rá, ő azonban, folytatta – a segítséged kell, Kate!

- Értsd meg, hogy nem tudok segíteni! Nekem is van munkám! – fortyant fel most már a doktornő is – szerintem a pénz egyáltalán nem akadály Steve-nek, hogy a legjobb szakembert fogadjátok fel!

- Az nem, az elvei viszont igen! – húzta el a száját Kim – meggyőződése, hogy az ifjú menyasszonynak kell mindenben döntenie ahhoz, hogy tökéletes legyen a nagy nap. Egyszerűen nem értem, miért nem lehet profira bízni, de nem akartam vitatkozni vele – rántotta meg a vállát, majd hirtelen elmosolyodott, és büszkén nézett Kate-re – helyette inkább kitaláltam valamit! – jelentette ki, mire húga ismét érezte a rossz ízt a szájában – te fogsz helyettem dönteni! Nálad jobban senki sem ismer, pontosan tudod, mi az, ami tetszene, és mi az, amitől kiverne a hideg veríték!

- De… ezt mégis, hogy gondoltad? – nézett döbbenten nővérére Kate – nem kapkodhatom fel a telefont, és rohangálhatok a cukrászhoz, és mit tudom én még kihez, hogy a te esküvődet szervezzem!

- Nem is kell rohangálnod! – rázta meg a fejét Kim – kiveszel két hét szabadságot, fel sem fog tűnni nekik, ha nem vagy itt – tette hozzá becsmérlőn, és észre sem vette, hogy húgának tekintete már sokadjára villan – elutazol Southward-ra, ez a családi farm, körülnézel, aztán visszautazol, és az alatt a két hét alatt megszervezel mindent – húzta ki magát elégedetten, és arcáról jól leolvasható volt, dicséretre vár. Helyette azonban, Kate nem tetszését kinyilvánítva rázta meg fejét.

- Hogy magyarázod meg Steve-nek? Ha a rendezvényszervező alkalmazásába nem akart belemenni, gondolom az sem lesz ínyére, hogy a húgod szervezze meg az esküvőtöket – vélte elgondolkodva, de rémálmaiban sem számított arra a válaszra, amit kapott.

- De hugi, ki mondta, hogy nem én szervezem meg? – kérdezte ravasz tekintettel, mire Kate gyanakodva nézett rá, majd hirtelen megvilágosodott előtte, mire is akarja kérni nővére.

- Felejtsd el! – ugrott fel a székről döbbenten, és egyúttal mérgesen is – nem cserélek helyet veled, és nem utazom sehova! Kizárt, hogy erre rá tudj venni! – fonta keresztbe karjait ellenkezése jeléül, mire Kim elé állt.

- Csak két hét az egész, semmi több! – kérlelte könnybe lábadt szemekkel, de Kate túl régóta ismerte ahhoz, hogy bedőljön a színjátéknak. – Higgy nekem, senki nem fog rájönni! Ha megszabadulsz a szemüvegedtől, kicsit vágunk a hajadból, hogy úgy nézzen ki, ahogy az enyém, és leveted ezeket a göncöket, máris olyan leszel, mint én! – próbálta győzködni, miközben egy laza mozdulattal túrt bele testvére hajába, mely éppolyan vöröses barna volt, mint az övé, annyi különbséggel, hogy nyaka vonalát súrolta, tekintete pedig rosszallón futott végig a kényelmes farmernadrágon, és fehér pólón, melyet húga a köpeny alatt viselt, mire Kate mérgesen nézett vissza rá.

- Nem akarom levágatni a hajam, a szemüvegem nélkül nem látok, a gönceimet pedig szeretem! – utalt sportos öltözetére sértetten Kate. Tisztában volt vele, hogy a farmer, és póló, bőrdzseki párosítás nem igazán a legnőiesebb viselet, de el sem tudta képzelni, hogy kis kosztümben, hogyan tudna felülni motorjára, amelyet első fizetése után vásárolt.

- A szemüveged csak olvasáshoz kell, hugi! Legfeljebb abban a két hétben, amíg engem alakítasz, nem olvasol – rántotta meg vállát könnyedén Kim, majd könyörgőn nézett testvérére – segítened kell nekem! Kérlek! Tudod jól, hogy sosem kértem tőled semmit, ez az első alkalom.

- Nem fog menni! – rázta meg fejét határozottan a nő – gyerekkorunkban sem sikerült soha! Az ég szerelmére, a külsőnkön kívül semmi hasonlóság sincs bennünk! Egyáltalán, hogyan viselkedjek Steve-vel? – tört fel belőle az egyik legfontosabb kérdés, és fel sem tűnt neki, ellentétben nővérével, hogy már úgy kérdez, mintha igent mondott volna.

- Sehogy! Ez a legjobb az egészben, hogy ő ott sem lesz. Az üzlet Japánba szólította, és csak jövő hónapban tud hazajönni. – közölte vidáman Kim – az egész birtokon te leszel egyedül, és a házvezetőnő, meg persze néhány munkás, de azokkal nem kell foglalkozni. Érted már? Esély sincs rá, hogy lebukjunk, mert nem is fogsz találkozni senkivel! Egyébként pedig, csak pár napot kell ott töltened, mert a szervezést úgyis itt, New York-ban kell lebonyolítanod. Addig lakhatsz a lakásomban, elvégre ebben a két hétben te én leszel – mosolygott reménykedve húgára.

- Nem értem, miért ragaszkodsz ennyire a helycseréhez, ha egyszer Steve úgysem lesz itthon! Fogadj fel egy szervezőt, neki meg majd azt mondod, mindent te intéztél – javasolta a logikus megoldást, de legnagyobb sajnálatára, nővére nem értett egyet.

- Nem lehet! A legtöbb szakember, akivel találkozni kell, személyesen ismeri a vőlegényemet. Előbb-utóbb a fülébe jutna, hogy nem én intézkedtem – vetette el a lehetőséget, mire Kate elgondolkodva rágcsálta ajkát, végül kihúzta magát.

- Nem! Határozottan nem! – szorította össze száját makacsul Kate, mire, legnagyobb meglepetésére Kim szemébe valódi könnyek gyűltek, amikor közelebb lépett hozzá.

- Kate… kérlek! Ha most nem tudok elutazni Párizsba, hogy megcsináljam ezt a fotósorozatot, a karrieremnek lőttek. 27 évesen már így is kivénhedt satrafának számítok ebben a szakmában, nem engedhetem meg magamnak, hogy visszautasítsak egy ekkora lehetőséget – csuklott el a hangja, és ezúttal jól érezhető volt hangjában a félelem és kétségbeesés. Kate tisztában volt vele, milyen fontos nővérének a munkája, hiszen nem is értett máshoz ezen kívül. Egy pillanatra elgondolkodott, mi lenne, ha őt akarnák megfosztani attól a lehetőségtől, hogy gyakorolja hivatását, és már nem is volt nehéz együtt éreznie vele. – Segíts nekem! Esküszöm, egy életre hálás leszek érte! Könyörgöm! Éld az életem! Csak két hétig! – tette össze mindkét kezét Kim, mire Kate rosszallón húzta össze szemöldökét.

- Biztos vagy benne, hogy egyedül leszek a birtokon? – kérdezte, nővére pedig vadul bólogatni kezdett.

- Száz százalék! Hidd el, utánanéztem a dolgoknak! – szipogott elcsigázottan, Kate pedig nagyot sóhajtott.

- Rendben! De szabadságra nem megyek! – adta meg magát a sorsnak, és annak ellenére, hogy ösztönei azt súgták, óriási hibát követ el, elnyomta őket, és hagyta, hogy Kim szorosan átölelje.

- Istenem, Kate! Nagyon köszönöm! Imádlak, hugi! – viháncolt örömében, mire Kate csillapítón fogta meg karját.

- Mikor utazom? – kérdezte nem túl lelkesen, Kim pedig belenyúlt táskájába, és egy repülőjegyet vett elő.

- Három nap múlva, csütörtökön indul a géped, délelőtt 10 órakor a Kennedy-ről Texas államba, Dallasba. – sorolta az információkat Kim – az egyik munkás fog várni a reptéren, ő visz majd el Southwardba. Ott mindössze annyi lesz a dolgod, hogy találkozol azzal a nővel, aki a dekorációért fog felelni, mivel az esküvő a farmon lesz. Körülnézel a birtokon, aztán nagyjából két nap múlva hazajössz. Addigra összeállítok neked egy listát, hogy kikkel kell még beszélned – hadarta villámsebességgel, mielőtt Kate meggondolná magát, majd hirtelen elhallgatott, és lassabban tette hozzá – Mielőtt azonban indulsz, egy kis átalakításon esel át – tette hozzá összehúzott szemmel végig mérve húgát, aki kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát a vizslató pillantás kereszttüzében – te és a ruhatárad is. A hajadból muszáj lesz vágni egy kicsit, a ruhatáram a rendelkezésedre áll, azt pedig felejtsd el, hogy orvos vagy.

- Egy pillanat! Kizárt, hogy azokat a rongyokat magamra aggatom! – rázta meg a fejét hevesen Kate – amit nem árulok, nem teszem a kirakatba! – jelentette ki büszkén, mire Kim harsányan felnevetett.

- Emiatt nem kell aggódnod. Ebben az időszakban, Texasban elég hűvös van ahhoz, hogy fedettebben öltözz. Mielőtt elindulsz, elmegyünk bevásárolni, és a felügyeletem alatt választhatsz neked tetsző ruhákat. A lényeg, hogy amíg engem játszol, ne essen csorba a hírnevemen! - kacsintott húgára, mire Kate égnek emelte szemét, és már éppen nyelve hegyén volt a válasz, de nővére hirtelen az órájára nézett – te jó ég! Elkésem! Holnap délután találkozunk, és mindent aprólékosan átbeszélünk! Ne haragudj, de most rohannom kell! – nyomott puszit Kate arcára, aki lemondón húzta el a száját távolodó nővérét figyelve. Sok ideje azonban, nem maradt töprengeni, mert abban a pillanatban kivágódott az ajtó, és egy férfi lépett be rajta, karjai között egy sérült kutyát tartva.