12.
rész
Tekintetük összekapcsolódott, és a
külvilág megszűnt Kate számára. Már nem gondolt Kimberly-re, nem érdekelte a
helycsere, az esküvő. Ebben a pillanatban Katherine Cooper volt, akinek minden
sejtje bizsergett a simogató kezek alatt, akinek ajka Declan csókjára vágyott,
annak a férfinak a csókjára, aki egyetlen nap alatt olyan érzelmeket keltett
életre benne, amiknek a létezéséről sem tudott, és akinek sötétkék tekintete
vágytól elhomályosulva kapcsolódott az övébe. Ha eszére hallgat, kivonja magát
a férfi bűvköréből, és olyan messzire iszkol tőle, amilyen messzire csak tud,
de ő nem akart gondolkodni. Érezni akart, újra átélni a csókot, ahogy ereiben
vadul lüktet a vér. Karjai ösztönösen fonódtak a férfi nyaka köré, ujjai lágyan
túrtak a sötét tincsek közé, miközben Declan közelebb hajolt, és puhán
tapasztotta ajkát az övére. Kate gondolkodás nélkül csókolt vissza, és
elégedetten mosolygott bele a csókba, amikor hallotta, hogy a férfi
megkönnyebbülten sóhajt fel. Ajkuk egyszerre nyílt meg a másik előtt, nyelvük
selymes puhasággal találkozott, és kezdtek bele lágy mozdulataikba, hogy
feltüzeljék a vágyat a másikban. Szívük egy ritmusra dobbant, miközben Kate még
közelebb húzta magához Declan-t, hogy egész testével érezhesse azt az erőt,
mely belőle sugárzott. Declan a csók megszakítása nélkül karolta át Kate
derekát, és finoman, szinte észrevétlenül fektette el a kanapén, miközben ajka
már a nyakára vándorolt, keze pedig utat talált a póló alá. Amikor ajkuk ismét
találkozott, Kate játékosan harapta meg Declan alsó ajkát, mire az, még
szenvedélyesebben csókolta meg. Kate ereiben forrón száguldott a vér, szíve
szaporán vert, mialatt ujjai végig szántottak a férfi gerince mentén az ing
alatt, és élvezettel állapította meg, hogy az izmok táncot lejtenek keze
nyomán. Declan most megszakította a csókot, és mélyen belenézett a vágytól
csillogó, zöldes-barna szemekbe.
- Hogy
nem láttam ezt korábban? – kérdezte Declan szaporán véve a levegőt, miközben
tekintete kutatón pásztázta végig az alatta fekvő nő arcát, mire Kate nagyot
nyelve nézett vissza rá.
- Mit?
– kérdezett vissza, a férfi pedig puhán simított végig arcának vonalán, ajkán,
majd nyakán.
- Azt,
hogy olyan vagy, mint egy lila orchidea mögé rejtett fehér rózsa – suttogta
halkan, korábbi beszélgetésükre utalva, mire Kate tettetett rosszallással húzta
össze szemöldökét, mialatt ujjai finoman cirógatták a férfi tarkóját.
- A
fehér rózsa hétköznapi – jegyezte meg elhúzott szájjal, de a szemeiben rejtőző
pajkos villanás nem tévesztette meg Declan-t.
- Hétköznapi,
mégis különleges – felelte komolyan a férfi, mire Kate végigsimított az arcán.
- Örülök,
hogy most láttad meg – válaszolta ugyanolyan halkan, miközben ajka mosolyra húzódott,
hiszen elképzelni sem tudta, mi lenne vele, ha Declan Kimberly iránt érezné
azt, amit most elmondott. Minden szavával azt bizonyította számára, hogy nővére
sosem jelentett semmit, ellenben ő, az egyszerű Kate Cooper, állatorvos
vonzalmat keltett benne, ami egy csapásra elfeledtette vele mindazt, amiért
idejött. Declan figyelmét megragadta a gödröcske, ami megjelent arcának jobb
felén, és gondolkodás nélkül hajolt oda, hogy finom csókot leheljen rá, majd
megtalálta a nő ajkát, és forrón megcsókolta. Éppen abban a pillanatban, amikor
megszólalt a telefon, és éles hangja kizökkentette őket a romantikus percekből.
Szinte azonnal, egy emberként ugrottak fel a kanapéról, amint meghallották,
hogy Martha léptei közelednek a hall felé, és nem telt bele néhány perc, pont
akkor, amikor összeszedték magukat, és nyugodtan ültek egymás mellett a
kanapén, belépett a házvezetőnő.
- Ms.
Kim! A vőlegénye keresi telefonon – jelentette be, fájdalmasan emlékeztetve
Kate-t arra, hogy milyen céllal is van a farmon, és arra is, hogy a csók, amely
elcsattant közte és Declan között, nem ismétlődhet meg, legalábbis addig, amíg
ő Kimberly Cooper, és Steven Ward jegyese.
- Máris
felveszem – nyögte nehezen, és anélkül, hogy egy pillantást is vetett volna a
férfira, felállt, és a kisasztalon lévő készülékért nyúlt. – Halló? – szólt
bele, és büszkén állapította meg, hogy hangja még csak meg sem remeg az átélt
izgalmak ellenére sem.
- Szia
Kicsim! – hallotta meg Steve hangját, és szinte látta is maga előtt a 20-as
éveinek végén járó, szőke hajú férfit, akinek világítóan kék szeme hűen
tükrözte vidám személyiségét – Mi újság? Jól érzed magad a farmon? – záporoztak
az izgatott kérdések, mire Kate-nek nagy levegőt kellett vennie, hogy a
korábban történtek hatása alól kivonva magát, ismét vissza tudjon csöppeni Kim
szerepébe.
- Nem
mondhatnám! Unatkozom – hazudta szemrebbenés nélkül, miközben Declan mozdulatlanul
ült a kanapén, és minden szavára élénken figyelt.
- Sajnálom,
bébi – csendült fel szomorkásan a másik hangja – megígérem, hogy amint lerendezem
az üzleti ügyeket, máris repülök haza hozzád! Ha szerencsém van, egy-két napon
belül végzek, és akkor New Yorkban már együtt lehetünk.
- Ne!
– tiltakozott ösztönösen Kate, mert még a gondolattól is rosszul volt, hogy
Steve megcsókolja, vagy átölelje, neki pedig úgy kellene tennie, mintha élvezné
is az érintését.
- Ne?
– kérdezett vissza a vőlegény döbbenten, és a doktornő azonnal rájött, hibát
követett el, elvégre ő egy menyasszony, aki nyilván repesve várja, hogy
jövendőbeli férje a karjaiban tartsa.
- Úgy
értem… - nyelt nagyot, a megfelelő válasz után kutatva – miattam ne kapkodj!
Csak nyugodtan intézd, amit kell – igyekezett megnyugtatni a férfit – nekem
úgyis sok elfoglaltságom van az esküvővel kapcsolatban – vágta ki magát ügyesen
a helyzetből, és szívéről mázsás kő zuhant le, amikor meghallotta, hogy Steve
felnevet.
- Rendben.
De csak, hogy tudd, alig várom, hogy hazaérjek, és végre megcsókolhassam azokat
az érzéki ajkakat – érződött ki vágy a hangjából, és Kate kezdte egyre
kényelmetlenebbül érezni magát. A legkevésbé sem vágyott rá, hogy jövendőbeli
sógorától hallja, mit és hogyan tenne nővérével, ha kettesben lennének –
emlékszel arra a rózsaszín bugyira, amit szülinapodra vettem? Mi lenne, ha
abban várnál? Akkor én…
- Bébi!
– állította meg hirtelen közbevágva Kate – mi lenne, ha inkább személyesen mondanád
el? Ne húzzuk fel egymást, amikor kilométerekre vagy tőlem – nevetett bele a
telefonba kényszeredetten, mire Steve felsóhajtott.
- Igazad
van – jött a válasz, Kate pedig megkönnyebbülten sóhajtott fel – de pokolian
hiányzol! Minden éjjel veled álmodom, és amikor felkelek…
- Igen,
ez rettenetes lehet – bólogatott bőszen Kate, miközben azért fohászkodott, hogy
hívják már el a férfit valami roppant fontos ügyben – képzeld, ma beszéltem a
dekoratőrrel! Lila orchideát választottam, ugye nem baj, hogy egy kicsit többe
kerül? – kérdezte behízelgő hangon, ahogy Kimberly-től szokta hallani, mire
ismét nevetést hallott.
- Dehogy,
édes! Tudod jól, hogy nekem mindent megér, hogy boldognak lássalak! – válaszolta
Steve, miközben Declan fejét hitetlenkedve ingatva nézte a változást, amin
keresztülment az előtte álló nő néhány perc leforgása alatt. – Tényleg sietek,
hogy ne egyedül kelljen mindent eldöntened, és ne unatkozz nélkülem, ha már
kimaradtál a munkából miattam – ígérte meg már másodszor a vőlegény, mire Kate
könnyedén felnevetett.
- Hagyd
csak, az esküvőnk megéri, hogy két hétig ne dolgozzak – felelte, miközben
megjelent előtte Kim arca, ahogy látványosan megrázkódik még a gondolatától is,
hogy kihagyjon egy napot is a szakmából – amúgy pedig, elfoglalom magam, ne
aggódj! – jelentette ki, és észre sem vette, hogy háta mögött Declan arca
fájdalmasan összerándul. Ennyi lenne
csupán? Elfoglaltság, amíg a vőlegény távol van, hogy elűzze a nő unalmát?
– gondolta fájó szívvel, miközben már ő sem volt biztos benne, mikor játszik
Kimberly. Akkor, amikor vele van, hogy elcsavarja a fejét, hiszen az elmúlt egy
hónapban a szokásos trükkökkel nem ment semmire nála, vagy akkor, amikor a
vőlegényét vezeti az orránál fogva, és elhiteti vele, hogy szereti.
- Sajnos,
most mennem kell, szívem – szólalt meg Steve, mire Kate megkönnyebbülten hunyta
le szemét, amiért nem kell tovább színlelnie – Szeretlek! – tette hozzá
szerelmesen lágy hangon a férfi, mire Kate bólintott.
- Rendben,
menj csak – köszönt el vidáman, de amikor a másik nem tette le a kagylót, várakozón
fülelt tovább.
- Édes?
Azt mondtam, szeretlek – köhintett zavartan Steve, Kate pedig bosszús grimaszt
vágott, amiért ajkára nem jöttek azonnal a szavak.
- Persze,
én is téged – nyögte nehezen, majd bocsánatkérőn tette hozzá – tudod, elég
rossz a vonal, nem hallottam – magyarázkodott, és remélte, hogy Steve el is
hiszi, amit mond. Szerencséjére, nem kellett tovább elviselnie a helyzetet,
mert a távolból felhangzott egy erős, mély férfihang, aki Steve nevét
kiáltotta, így a vőlegény csakhamar bontotta a vonalat. Kate nagyot sóhajtva
tette le a kagylót, miközben csak remélni merte, hogy amíg ő telefonált, Declan
elhagyta a nappalit. Reménye azonnal szertefoszlott, amikor megfordult, és
Declan komoly pillantásával találta szemben magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése