18.
rész
Declan szája elnyílt meglepetésében,
torka kiszáradt, pulzusa felgyorsult, amikor meglátta az előtte álló nőt
hiányos öltözékében. Bronzbarna bőre selymesen puhának látszott, és csak nagy
nehézségek árán tudta megállni, hogy ki ne nyújtsa kezét, és végig ne simítson
rajta, hogy meggyőződjön róla, valóban igaza van-e. Cseresznyeajka hívogatón
nyílt szét a döbbenettől, ahogy tekintetük találkozott, zöldes-barna szemében
hitetlenkedés szikrái csillogtak, vöröses-barna fürtjei pedig kócosan hullottak
homlokába.
- Olyan
kihívások elé állítasz, amiket nem biztos, hogy le akarok győzni – szólalt meg
rekedtes hangon, miközben sötétkék tekintete, melyben a vágy tüze lobbant,
lassan simogatta végig a nő testét.
- Ezt
nem hiszem el! – kapta maga elé kezét Kate fülig vörösödve, szeme pedig
villámgyorsan futott körbe a kis előtérben, remélve, hogy talál valamit, amit
felvehet a törölköző fölé. – Mit keresel itt? Azt mondtad, nyolcra jössz! –
hagyta figyelmen kívül annak üdvözlő mondatát, mire Declan rántott egyet a
vállán, és beljebb lépett a helyiségbe.
- 10
perc múlva annyi – válaszolta látszólag nyugodt hangon, miközben minden
igyekezetével azon volt, hogy kivonja magát a látottak hatása alól. – Ha így
akarsz a tortakóstolásra jönni, közlöm, hogy nem vállalom a védelmedet – nézett
mélyen a nő szemében Declan, mire annak pimasz mosoly terült szét ajkán.
- Csábító
lehetőség, hogy végre egyedül mehessek valahová – felelte, miközben szemében
pajkos fény villant, majd hirtelen elkomolyodott – ettől függetlenül,
felöltözöm! – fűzte hozzá, de amikor el akart menni, Declan egy lépéssel
mellette termett, és ujjai ráfonódtak meztelen felkarjára. Az érzés, ahogy
hozzáért a selymes bőrhöz, mindkettejüket meglepte, és tekintetük
összekapcsolódott. Kate azonnal érezte a bizsergést, melyet a férfi érintése
váltott ki belőle, Declan pedig ösztönösen húzta közelebb magához. – Engedj el…
- kérte halkan Kate, mire amaz, lassan rázta meg fejét.
- Szeretnélek…
- felelte nagyot nyelve, miközben még közelebb lépett, és szabad tenyere Kate
nyakára simult, aki mélyet lélegezve hunyta le szemét egy pillanatra. – De nem
tudlak… Azt hiszed, nekem nem volt sokkal könnyebb, amíg semmit nem jelentettél
a számomra? – kérdezte szomorú hangon, miközben simogatni kezdte a nő
felkarját. – Amíg nem tudtam, milyen vagy valójában? – jött a következő kérdés,
mire Kate érezte, hogy torkában gombóc keletkezik.
- Hagyd
ezt abba – könyörgött remegő hangon, és szabadulni próbált, de a férfi keze és
tekintete fogva tartotta – nem tudod, ki vagyok valójában – tette hozzá, ám
Declan ezúttal sem értette, mire gondol, sőt, figyelmen kívül hagyva válaszát,
tovább beszélt.
- Fogalmad
sincs, mennyire szeretném, hogy el tudjalak engedni! – tört fel belőle, mialatt
szavának ellentmondva, ajka már Kate fülén szántott végig – fogalmad sincs, milyen
pokoli érzés, amikor le kell mondanod valakiről, akiről minden porcikád azt
üzeni, hogy neked szánták – suttogta, mialatt ajka apró csókokat lehelt Kate
arcára, aki fejét hátrahajtva, felnyögött, amikor megérezte, hogy a férfi már
nyakát csókolja végig.
- Azért…
el tudom képzelni – simult egyre inkább az ölelő karok közé, miközben kezei ösztönösen
karolták át a férfi nyakát, és túrtak bele ujjai a sűrű tincsek közé, éppen
akkor, amikor annak ajka rátalált végre az övére, és szenvedélyes csókban
egyesültek. Nyelvük türelmetlen éhséggel kutatott a másik után, és amikor
találkoztak, őrült koreográfiába kezdtek. Kate érezte, hogy háta a falnak
simul, miközben ajkuk egy pillanatra sem vált el egymástól, Declan keze pedig
meztelen combján simított végig. Kate vágyakozó gyorsasággal pattintotta ki a
férfi ingének gombjait, és belesóhajtott a csókba, amikor ujjai alatt megérezte
annak forró bőrét. Tenyere izgató lassúsággal simított végig a széles
mellkason, és elégedetten belemosolyogva a csókba, harapta meg a férfi alsó
ajkát, amikor megérezte, hogy Declan megremeg az érintése nyomán. Éppen akkor,
amikor érezte, hogy meglazul mellkasán a törölköző, tudatát erőteljes
kopogtatás tisztította ki.
- Kimberly!
Kedvesem! – hallották meg Anette hangját, mire megszakították a csókot, és
Declan könyörgő pillantást vetett Kate-re.
- Hagyd,
hogy elmenjen – suttogta olyan halkan, ahogy csak tudta, és forró lehelete
szinte égette a nő ajkát.
- Nem
lehet – súgta vissza Kate, miközben észre sem vette, hogy ujjai még mindig
Declan tarkóját cirógatják – én hívtam, hogy elkísérjen a tortakóstolásra.
- Kislányom,
itthon vagy? – jött megint az újabb kérdés az ajtó mögül, a férfi pedig
homlokát a nőéhez érintve szólalt meg.
- Nem
kell tortakóstolás… férjhez sem kell menned, Kim! – simítottak végig az erős
ujjak nyaka vonalán, miközben Kate-t fájdalmasan emlékeztette rá, kinek a
bőrébe is bújt éppen.
- Nem
azért megyek férjhez, mert kell, Declan – nyelt nagyot, miközben tenyerét
megtámasztotta a széles mellkason, és kibújt a fal és a férfi fogságból, hogy a
bejárati ajtóhoz lépjen – azért megyek férjhez, mert így akarom! – jelentette
ki gombóccal a torkában, miközben látta, hogy Declan begombolja ingét, ő pedig
elfordította a kilincset, és szélesre tárta Anette előtt, aki nem tétovázott
azonnal beljebb lépni a lakásba.
- Nocsak!
És én még attól féltem, hogy túl korán érkezem – cikázott tekintete a két
fiatal között, és elég volt végig néznie rajtuk ahhoz, hogy tudja, egy nagyon
fontos beszélgetésbe, vagy még fontosabb eseménybe gyalogolt bele éppen. Annak
ellenére, hogy megértette, amit Kate előző este elmondott neki, és azt is,
miért akarja végig csinálni a helycserét, úgy érezte, nem hagyhatja, hogy két
ilyen összeillő ember ne találjon egymásra egy hideg, számító nő önös érdekei
miatt. Ahogy belenézett a fiatalok szemébe, azonnal látta, milyen kötődés van
közöttük, mennyire vágynak a másikra, és felbosszantotta a tudat, hogy Kimberly
és az ostoba játéka megakadályozhatja, hogy egymáséi legyenek. Hirtelen
ötlettől vezérelve, megváltoztatta a tervet, amit korábban Kate-nek mondott, és
vidáman dörzsölte össze tenyerét gondolatban az új ötlet megszületésekor.
- Felöltözöm
– jelentette ki Kate, válasz nélkül hagyva Anette megjegyzését, és hangjában
annyi szomorúság bujkált, hogy az már biztos volt benne, leszámítva a mai
tortakóstolást, semmiképpen sem állhat az útjukba. Minél több időt töltenek
kettesben, annál kevesebb ereje lesz ellenállni Kate-nek, és annál biztosabb,
hogy elmondja az igazat a férfinak, akinek sötétkék tekintete szerelmes
vágyakozással nézett a szobában eltűnő nő után.
- Ketten
maradtunk, fiatalember – jegyezte meg Anette sokatmondón, mire Declan kényszeredett
mosolyt küldött felé. Arcára volt írva, kivel vágyott volna inkább édes
kettesben lenni, de Anette kivételesen nem tette szóvá – régóta ismeri
Kimberly-t? – kérdezte, látszólag ártatlanul, mire amaz, megvonta a vállát.
- Nagyjából
egy hónapja… vagyis… - gondolkodott el Declan, majd nagyot sóhajtva túrt bele
hajába – lehet, hogy csak néhány napja…
- Azért
az egy hónap még nem egy évszázad, hogy ne emlékezzen rá, ráadásul maga fiatal
még ahhoz, hogy az aktuális elnökökhöz kösse élete eseményeit – nevetett fel
Anette, mire Declan ezúttal őszintén elmosolyodott.
- Eddig
azt hittem, ismerem – válaszolta komolyan – de Dallas óta egy teljesen új
oldalát fedeztem fel, ami mindent megváltoztatott! Addig eszembe sem jutott,
hogy nőként gondoljak rá – sóhajtott mélyet, miközben arra gondolt, hogyan
lehetséges az, hogy az előtte álló idős asszonynak ilyen nyíltan elmondja
legbensőbb gondolatait. A rászegeződő világoskék szemekből annyi megértés,
bizalom, és kedvesség áradt, hogy fel sem merült benne, hogy megtévessze. Szíve
azt súgta, nyugodtan lehet őszinte, ő pedig úgy érezte, ki kell öntenie valakinek
a szívét, még mielőtt teljesen beleőrül a vágyakozásba, és a tanácstalanságba.
– Azóta viszont, nem tudom kiverni a fejemből. Annyira… más volt! Néha olyan…
olyan… - kereste a megfelelő szót Declan, mire Anette elmosolyodott.
- Hétköznapi?
– segítette ki előzékenyen, mire a férfi meglepetten rápillantott, és nemet
intett fejével.
- Természetes
– találta meg a tökéletes szót – őszinte, nyílt, kedves, vicces, okos és
elragadó. Aztán hirtelen, visszaváltozik, és megint fennhéjázó lesz, öntelt,
aki csak magával törődik, senki mással! Néha úgy érzem, életem végégi magam
mellett akarom tudni, máskor pedig meg tudnám fojtani egy kanál vízben! –
hadarta Declan tanácstalansággal a hangjában, majd hitetlenkedve felnevetett – Olyan,
mintha két nőt ismernék, de fogalmam sincs, melyik az igazi. Érti ezt? –
kérdezte úgy, mint, ha még ő maga sem tudná, mit is akar mondani, de legnagyobb
meglepetésére, Anette csak szélesen mosolygott.
- Ha
megenged egy tanácsot, fiam – lépett közelebb, és megfogta a férfi erős kezét –
felejtse el a régi Kimberly Coopert, azt, hogy valaha ismerte, és
foggal-körömmel harcoljon azért, aki így elvette az eszét – kacsintott
sokatmondón az idős asszony, Declan pedig értetlenkedve nézett vissza rá.
- Úgy
beszél, mintha ez csak rajtam múlna – húzta össze szemöldökét gyanakvón,
miközben tekintetét fürkészőn fúrta a szinte átlátszóan világoskék szemekbe.
- Higgyen
nekem, Mr. Scott, ez csak magán múlik! – jelentette ki határozottan Anette, aki
biztos volt benne, ha az előtte álló fiatal férfi nem tesz meg mindent ezért a
szerelemért, Kate önzetlenségből képes lesz saját boldogságáról is lemondani,
csak azért, hogy Kimnek tett ígéretét betarthassa.
- Mi
az, ami csak rajta múlik? – jelent meg a nappaliban Kate, mire mindketten egy
emberként fordultak felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése