13.
rész
Declan lassan közelebb sétált hozzá,
miközben Kate szíve szerint a föld alá süllyedt volna szégyenében. Pontosan
tudta, hogyan nézhet ki az egész helyzet, és egyáltalán nem volt rá büszke, de
két tűz közé ragadt, mely úgy érezte, lassan felemészti. Egyfelől ott volt a
szenvedély, a vágy, a vonzalom, amit Declan iránt érzett, mint Kate, másfelől
Kimberly-ként meg kellett szerveznie az esküvőt, és úgy tenni, mintha ő lenne a
világ legboldogabb menyasszonya. A két szerep összeegyeztethetetlen volt,
hiszen egy boldog ara nem csókolózik a testőrével, olyan szenvedéllyel, ahogy
tette azt ő néhány perccel korábban. Declan-nek minden joga megvolt rá, hogy
sötétkék szemében sértettség és dac keveredjen, ő azonban nem mondhatta el neki
az igazat, még akkor sem, ha ezzel minden problémát megoldott volna. Legalábbis
a saját gondjait biztosan eltüntethette volna, ha most őszinte lesz, de Kimnek
jó párat teremtene. Életében először azt kívánta, bárcsak önző lenne, csak
feleannyira, mint nővére, de nem tudott kibújni bőréből. Ígéretet tett
testvérének, amit akkor is kénytelen betartani, ha ezzel elveszítheti esélyét
arra, hogy boldog legyen.
- Gratulálok!
– húzódott gúnyos mosolyra Declan érzéki szája – remek alakítás volt – tapsolt
lassan, mire Kate kihúzta magát, és erőnek erejével nyelte vissza könnyeit. –
Már csak azt szeretném tudni, melyik volt a valódi? Amikor a karjaimba
simultál, vagy amikor öt perccel később a vőlegényednek bizonygattad, hogy
milyen fontos neked az esküvő? – kérdezte hidegen, és Kate egy percig sem tudta
hibáztatni. Minden megadott volna azért, ha elárulhatja neki, hogy ő nem
Kimberly, és a csókok, simogatások, sóhajok a szíve legmélyéről jöttek, de ki
kellett tartania ígérete mellett.
- Hallgatóztál?
– kérdezett vissza válasz helyett felháborodottan, de Declan figyelmen kívül
hagyta a kérdést.
- Ha
engem kérdezel, én a csókra szavazok! Egyetlen sóhajodban több érzelem volt,
mint itt az egész beszélgetés alatt – jegyezte meg, mialatt még közelebb
sétált, és elégedetten látta, hogy Kate nagyon nyelve kezd hátrálni előle.
- Nem
kérdeztelek! – vágott vissza Kate mérgesen. Dühítette, hogy ilyen jól olvas az
arcáról, egyetlen lélegzetvételéből a férfi, neki pedig esélye sincs, hogy
maradék önérzetét megmentve kerüljön ki a szituációból.
- Tudod,
azt még megértem, hogy a külvilág felé el kell játszanod a nagyvilági dámát -
folytatta Declan, mintha meg sem hallotta volna, amit a nő mondott neki – de az
nem fér a fejembe, hogyan mehetsz hozzá valakihez, akit nem szeretsz! Ez is
csak az újságoknak szól? Emelkedik a példányszám, ha egy üzletember feszít az
oldaladon egy átlagjózsi helyett? Vagy annyira fontos a pénz, hogy az igazi
érzelmek már nem is számítanak? -–kérdezte, miközben már olyan közel állt a
nőhöz, hogy csak a kezét kellett volna kinyújtania, hogy megérinthesse.
- Szeretem
a vőlegényemet! -–válaszolta felszegett állal, büszkén Kate, mire Declan
elhúzta a száját.
- Ezt
el tudod ismételni úgy, hogy el is higgyem? – jegyezte meg a férfi, mire Kate
bosszúsan csikorgatta meg fogát. Hogyan is mondhatná őszinte hangon,
szerelmesen, hogy szereti a vőlegényét, amikor életében egyszer találkozott
Steve-vel, és semmiféle érzelmet nem táplál sógora iránt. Sosem volt érzéke a
színészethez, még gyerekként sem, most pedig azt várják tőle, hogy kimutassa,
halálosan szerelmes egy számára vadidegen férfiba, és vele akarja leélni az
életét. Ha nem ő lett volna a főszereplő ebben a komédiában, nyilván
végigneveti az egészet, jelenleg azonban inkább sírni lett volna kedve.
- Fikarcnyit
sem érdekel, mit hiszel! – támadott vissza válasz helyett, mire Declan örömtelenül
felnevetett.
- Legalább
magadhoz legyél őszinte! – törtek fel belőle a szavak, miközben kezét a nő
felkarjára kulcsolta, és közelebb húzta magához – Előttem nem kell megjátszanod
magad, Kim! – szólította megint nővére nevén, ami elég volt ahhoz, hogy Kate a
másodperc tört része alatt szabadítsa ki magát az erős kezek fogságából, melyek
mégis olyan gyengéden tudták végig cirógatni testét, hogy lángra lobbantotta
minden sejtjét.
- Fogalmad
sincs róla, ki vagyok! Ne ringasd magad abba a tévhitbe, hogy ismersz! – vágott
vissza a férfinak, majd két lépést távolodva tőle, folytatta – meglepődnél, ha
megtudnád, ki áll előtted valójában! – telt meg szeme könnyel, amivel elérte,
hogy Declan meglepetten nézzen vissza rá, és korábbi haragja azonnal
elpárolgott.
- Pontosan
tudom, ki áll előttem – szólalt meg halk, lágy hangon – valaki, aki kedves,
őszinte, kimondja a véleményét, de megtartja magának, ha azzal egy számára
kedves embert bántana meg – sorolta mindazt, ami Kate-t jellemezte, de meg sem
közelítette Kim személyiségét. – Valaki, akinek minden érzés kiül az arcára. Én
téged látlak, és nem azt, amit mutatni próbálsz! Nekem nem kell a modell, nekem
az a nő kell, akit a múlt éjjel tartottam a karjaimban, az, aki az imént olyan
szenvedéllyel csókolt vissza, hogy lángolt tőle a testem! Nekem te kellesz,
Kim! – lépett hozzá ismét Declan, és Kate érezte, ha nem növeli meg a távolságot,
elhagyja az ereje, és újra elgyengül, amit azonban nem engedhetett meg magának.
Végül nagyot nyelt, és szomorú mosollyal az ajkán nézett a férfira.
- Higgy
nekem, Declan! Te nem Kimberly Coopert akarod – suttogta halkan, mire a férfi
fájdalmas tekintettel nézett vissza rá.
- Na
és Steve? Ő talán téged akar? – kérdezte, majd türelmetlen mozdulattal túrt bele
sötét hajába, amitől homlokába hullott néhány tincs – egyáltalán nem ismer!
- Senki
sem ismer úgy, ahogy ő – válaszolta nyugodt hangon Kate, és ezúttal biztos volt
benne, hogy igazat is mond. Steve ismerhette a legjobban Kimberly-t, hiszen
mindent elkövetett, hogy a farmon jól érezze magát. Arról nem tehetett, hogy
menyasszonya helyett annak húga jött el, és kivétel nélkül mindent utált, amit
elé raktak.
- Valóban?
Annyira ismer, hogy még azt sem tudta, rosszul vagy a véres steak-től – jegyezte
meg Declan mérgesen, Kate pedig döbbenten meredt rá. Nem is gondolta, hogy a
férfinak feltűnt, amit igyekezett eltitkolni, de amaz folytatta – ha rajta
múlna, rövid időn belül éhen halnál, olyan mesteri pontossággal talál bele az
összes olyan ételbe, amit utálsz – tette hozzá megvető hangon, miközben jobb
karjával az étkező felé intett, így utalva a reggeli lágy tojásra és zöld
teára.
- Nem
mintha közöd lenne hozzá, de nem azzal alapoztuk meg a kapcsolatunkat, hogy
kinek mi a kedvenc étele! – vetette oda büszkén Kate, akit egyre ingerültebbé
tett, hogy Declan egyetlen nap alatt így kiismerte, és ezzel jócskán
megnehezítette amúgy sem könnyű dolgát.
- Azt
ne mondd, hogy a forró szerelem tart benneteket egymás mellett - nevetett fel
gúnyosan Declan – egy planktonban több szenvedély lángol, mint, amit az imént
hallottam!
- Nem
tudom, mire számítottál! Hogy élőben leszel fültanúja egy emeltdíjas forró
vonalnak?! – kérdezte dühösen a nő, miközben a nappali bejárata felé indult,
Declan pedig ugyanolyan hévvel követte.
- Mindesetre,
érdekes volt hallani, ahogy megpróbálod rávenni, maradjon még egy ideig külföldön
– gúnyolódott tovább a férfi, mire Kate összeszorította száját, és türelmetlen,
ingerült mozdulattal rántotta fel a Kimtől kapott cowboy csizmát a korábban
viselt sportcipő helyett, Declan pedig csak nagy nehézségek árán volt képes
figyelmét elvonni a feszes fenékről, melyre ráfeszült a sötét farmernadrág.
- Teszek
rá, hogy mit találsz érdekesnek! – bökte oda a nő, mialatt magára kapta a
fekete bőrkabátot is – alig egy hónap múlva férjhez megyek, akár tetszik, akár
nem! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, miközben minduntalan
emlékeztette magát, miért is kell végigcsinálnia az egész ostoba játékot.
Declan alig néhány lépéssel előtte termett, és olyan közel hajolt hozzá, hogy
Kate egészen a falhoz lapult, miközben a férfi keze már a kabát alatt derekára
simult.
- Hibát
követsz el – suttogta vággyal teli hangon, mire Kate nagyot nyelt, és nyelvével
megnedvesítette száját, odavonzva a férfi tekintetét.
- A
hibát akkor követtem el, amikor belementem ebbe az egész őrültségbe! –
válaszolta elgyötört hangon, mire Declan gyanakodva húzta össze szemöldökét, ő
pedig tenyerét megtámasztva a férfi mellkasán, eltolta magától – engedj el,
kérlek! – nézett rá könyörgőn, mire az, azonnal engedelmeskedett, és távolabb
lépett.
- Még
nem késő kiszállnod – jegyezte meg komolyan a férfi, aki félreértette a nő
szavait, és azt hitte, az esküvőre gondol, de Kate megrázta a fejét.
- El
sem szabadott volna kezdenem, és ezt már az elején tudtam – felelte mélyen
belenézve Declan szemébe, aki értetlenül ingatta meg fejét, majd a felismerés
szikrája gyúlt a kék szemekben.
- Kettőnkre
célzol? – kérdezte nagyot nyelve, mire Kate egy pillanatra hezitálni látszott.
Itt lett volna a lehetőség, hogy elmondjon neki mindent. Hogy bevallja, ő nem
Kimberly, csak a húga, és a játék, amire célzott az, hogy helyet cserélt
nővérével, mégsem tette meg. Nem akarta megszegni az ígéretét, és rettenetesen
félt Declan reakciójától. Mi lesz, ha nem bocsátja meg neki, hogy a bolondját
járatta vele, mi lesz, ha azonnal Párizsba utazik, és Steve is tudomást szerez
mindenről. Bármennyire is utálta, nem lehetett őszinte, így erőt vett magán, és
visszanyelve könnyeit, éppen válaszolt volna, amikor Martha zavarta meg őket.
- Elnézést,
Mr. Scott, telefonon keresik – jelentette be kezét tördelve, mintha ráérzett
volna, hogy egy fontos pillanatba gyalogolt bele, Declan pedig magában
elmormolva egy szitkot, a nappaliba sietett, hogy fogadja a hívást. Kate
kihasználva a helyzetet, a bejárati ajtóhoz ment, és útját egyenesen a lovarda
felé vette, hogy háborgó lelkét megnyugtassa. Amikor azonban odaért, váratlan
látvány tárult a szeme elé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése