Éld az életem 20. rész

20. rész

Declan agyában egymást kergették a gondolatok. Nem tudta eldönteni, belemenjen-e a színjátékba. Egyfelől igazat adott Anette-nek, Kimberly-re nézve valóban kínos volt, hogy a többi párral ellentétben, ő egyedül érkezett az esküvői tortakóstolásra, másfelől elég volt a fiatal nő arcára néznie ahhoz, hogy tudja, egyáltalán nincs elragadtatva a lehetőségtől, hogy ő eljátssza a vőlegényét. Abban sem volt biztos, hogy neki jót tenne-e ez a szerep. Ma reggelig szentül meg volt győződve róla, hogy csak testileg vonzódik a nőhöz, amikor azonban újra megcsókolta, és önkéntelenül buktak szájára a szavak, hogy mondja le az esküvőjét, rá kellett jönnie, hogy maga mellett akarja tartani. Fogalma sem volt róla, mikor történt, de beleszeretett a vele szemben ülő nőbe, abba, akit néhány napja fedezett fel a farmon. Már nem pusztán azért akarta, hogy ne menjen férjhez, mert úgy érezte, nem lenne boldog. Maga miatt akarta. Azt akarta, hogy az övé legyen. Magának akarta tudni a szerelmét, vele akart ébredni reggel, és minden este mellette akart nyugovóra térni. Már egy ideje fontolgatta, hogy abbahagyja a testőri szakmát, és saját céget alapít, de eddig a pillanatig sosem volt rá igazi oka. Most úgy érezte, végre megtalálta azt az embert, akivel el tudná képzelni az életét, már csak őt kellett volna meggyőznie erről. Végül nagy levegőt vett, és döntött.

- Tulajdonképpen, csak ennem kellene, és úgy tenni, mintha a saját tortámat választanám ki éppen, igaz? – kérdezte Anette-től, és figyelmét nem kerülte el, hogy Kate figyelmeztetőleg szorítja össze a száját, és ingatja fejét.

- Lényegében igen – vont vállat az idős nő, mire Declan szélesen elmosolyodott. Jókedvét csak fokozta, amikor meglátta, hogy Kate lassan mély levegőt vesz. Biztos volt benne, hogy felbosszantja majd válaszával, de nem nagyon törődött ezzel.

- Ez esetben, a válaszom igen – bólintott nagyvonalúan, mire Anette boldogan csapta össze tenyerét. Úgy érezte, egyre biztosabban halad célja felé.

- Nem! – jött azonnal a válasz Kate-től, mire mindketten meglepetten néztek rá – eszem ágában sincs úgy tenni, mintha a vőlegényem lennél! – jelentette ki határozottan, mire Declan magabiztosan mosolyogva nézett rá.

- Attól félsz, hogy tetszene? – kérdezte incselkedve, mire Kate elnyomva az érzés, milyen boldog lenne, ha valóban a saját esküvőjüket szerveznék a férfival, fölényes tekintetet lövellt a férfi felé.

- Tudod, próbálom elképzelni, hogy egy olyan nő, mint én, hozzád menne feleségül… - hagyta nyitva a mondatot, miközben néhány másodpercre lehunyta szemét, majd szomorkásan ingatta meg fejét – nem. Sajnálom, ehhez nem elég élénk a fantáziám – biggyesztette le száját, miközben zöldes-barna szemében hamis fény villant, Declan pedig egy grimasszal jutalmazta.

- Drágám, nem azt kértem tőled, hogy az oltárnál tegyél úgy, mintha a vőlegényed lenne, csak azt, hogy csendben egyétek a sütiket, és ne kürtöljétek ki a nagyvilágnak, hogy semmi közötök egymáshoz – kotyogott közbe Anette, mire Kate mérgesen húzta össze szemöldökét.

- Anette, nem értem… - fordult volna az idős asszony felé Kate, de abban a pillanatban Elizabeth érkezett meg hozzájuk, kezében legalább négyféle különböző ízesítésű és színű tortát egyensúlyozva.

- Parancsoljanak, első kör – mosolygott rájuk kedvese – puncs, vanília, csokoládé és karamell torta. Ha több emeletes tortát választanak, akár mindegyik emelet lehet más ízesítésű - magyarázta, miközben eléjük pakolta a cukrászfinomságokat. – Rögtön hozok mellé egy kis tejet is, úgy még finomabb – tette hozzá, és már el is tűnt. Kate villáját kezében forgatva tanakodott, melyik süteménnyel kezdjen. Ő élt-halt a puncsért és a csokiért, ellenben ki nem állhatta a vaníliát, míg Kimberly-nek az egyik kedvenc íze volt. Vele ellentétben Declan nem sokat teketóriázott, felemelte villáját, és jóízűen szelt le egy kiadós falatot az egyik csokis szeletből.

- Ez valami isteni – hümmögött elismerőn, miközben újabb adagot tett a villára, és Kate szája felé nyújtotta – kóstold meg, édes! Szerintem, megtaláltuk a tortánkat! – kacsintott a nőre, mire az, összeszorította száját, amivel csak azt érte el, hogy ajkán elkenődött a csoki – jaj, ne haragudj! – tette le a villát Declan, és előzékenyen emelte fel szalvétáját, hogy gondoskodón letörölgesse.

- Vegyél vissza! – morrant rá Kate, miközben kikapta kezéből a szalvétát, és rendbe hozta magát.

- Kislányom – hallotta meg Anette figyelmeztető hangját, ahogy mosolyogva rendre inti – próbálj meg lazítani – tette hozzá, mire Kate nagy levegőt vett, és ő is felöltötte legelbűvölőbb mosolyát.

- Tudod, hogy a csoki nem tartozik a kedvenceim közé – küldött negédes mosolyt a férfi felé, ahogy Kimberly tette volna – édes – préselte ki magából a jelzőt, mire Declan arcán széles vigyor terült szét.

- Akkor próbáld ki a vaníliát – javasolta megértőn, amitől Kate-nek még a szőr is felállt a hátán, de nagyot nyelve húzta ki magát, és emelt villájára az említett tortából egy parányi darabot, amiről úgy érezte, még le tudja küzdeni. Minden képességére szüksége volt, hogy arcára ne üljön ki az utálat, amíg megforgatta szájában, majd megrázta fejét.

- Nem, azt hiszem, ez sem jó – tolta minél messzebb maga elől a tányért, mire Declan megvonta vállát.

- Kóstolják meg a málnaöntetes csoki krém tortát – javasolta a mellettük lévő asztalnál ülő, 20-as éveiben járó, szőke nő. Haja lazán omlott a vállára, kék szeméből és mosolyából kedvesség sugárzott, ahogy feléjük fordult. A vele szemben ülő, korban hozzá közel álló, sötét hajú fiatalember szerelmesen nézett jövendőbelijére, miközben szótlanul vett még egy falat tortát a szájába – higgyenek nekem! Én már a sokadikat kóstolom, de még egy sem volt olyan finom, mint az!

- Drágám, biztosan megkóstolják – figyelmeztette szelíd hangon a férfi, de a nőről lepergett az utalás, miszerint hagyja nyugodtan válogatni asztal szomszédjait.

- Michelle vagyok – fordult feléjük természetes közvetlenséggel az idegen nő – ő pedig a vőlegényem, Sam – mutatkozott be, és várakozón nézett rájuk, mire ismét Anette vette át a szót.

- Az unokám, Steve és a leendő unokamenyem, Kim – hazudta szemrebbenés nélkül, Kate és Declan pedig elhűlve hallgatták – Anette vagyok – villantott fel egy mosolyt, majd folytatta – mikor lesz az esküvőjük?

- Már csak néhány hónap, de alig bírom kivárni – lelkendezett az ifjú ara, és minden mozdulatán látszott, milyen szerelmes, ahogy végig simított vőlegénye kezén, aki lágy mosollyal jutalmazta a gesztust. – Sam és én egy áruházban találkoztunk, kesztyűt akart venni az aktuális barátnőjének – csivitelte a fiatal nő boldogan – szerelem volt első látásra – sóhajtott szentimentálisan, mire Kate enyhén felhúzta a szemöldökét, de nem szólalt meg, a másik pedig folytatta – attól kezdve, szinte minden nap bejárt valamilyen ürüggyel. Beszélgetni kezdtünk, aztán egy hónappal később elhívott randevúra. Azóta egy pár vagyunk – zárta rövidre, mire Sam kínosan kezdett feszengeni.

- Kicsim, nem hinném, hogy érdekli őket a történetünk – jegyezte meg bocsánatkérő hangsúllyal, mire Anette legyintett.

- Ó, dehogynem! Mindig is szerettem meghallgatni mások történetét! – válaszolta megértőn, miközben Kate észrevétlenül kóstolta meg a puncstortát is, és szíve szerint, azonnal amellett döntött volna. – Persze, az én szememben Steve és Kim megismerkedése a legromantikusabb – tette hozzá, elérzékenyült pillantást vetve a két fiatalra, amivel elérte, hogy Kate nagyot nyelve erőszakolta le a falatot, amit szájába vett, Declan pedig figyelmeztető pillantást lövellt felé.

- Valóban? Miért? Hogyan ismerkedtek meg? – jött az előre látható kérdés azonnal, mire Kate elgyötörten hunyta le szemét, Declan pedig felsóhajtott. Erre valóban nem számított, amikor belement a színjátékba. El kellett ismernie, hogy alábecsülte Anette ravaszságát, és ösztönei cserbenhagyták, amiért nem jelezték neki, hogy az asszonynak hátsó szándékaival voltak, amikor megkérte, játssza el Kim vőlegényét.

- Elmesélitek, gyermekeim, vagy inkább rám bízzátok? – fordult feléjük Anette hamiskás csillogással a szemében, ami előrevetítette mindkettejüknek, hogy nem a legjobb döntés, ha az ő fantáziáját hagyják szabadon szárnyalni.

- Ne! – tiltakoztak egyszerre, mire vidám nevetés hangzott fel a cukrászdában, ahol már a többi pár is érdeklődve figyelt rájuk. – Nagyi, majd inkább én – köszörülte meg torkát Declan, Kate pedig meglepett kíváncsisággal várta, mit talál ki. Abban biztos lehetett, hogy nem az igazat meséli el, de elképzelni sem tudta, mit fog mondani. – Dallasban jártam, üzleti ügyben – kezdett bele, miközben tekintetét egy percre sem vette le a nőről – a reptéren várakoztam, amikor megláttam. Egy fickó nem hagyta békén, ezért a segítségére siettem – mesélte, beleszőve a történetbe az igazságot is.

- Szerelem volt első látásra? – kotyogott közbe Michelle, miközben élénk tekintettel hajolt előrébb, és állát megtámasztotta kezében. Összességében inkább keltette egy tinédzser benyomását, mint egy olyan nőét, aki hamarosan feleség, és talán anya lesz.

- Nem! Bunkó volt, sértő, egoista – válaszolta meg a kérdést Kate nyugodt hangon, mire Declan felhúzott szemöldökkel nézett bele a kópésan csillogó zöldes-barna szemekbe.

- Ő pedig öntelt, beképzelt, és rátarti, aki azt hitte, az egész világnak körülötte kellene forognia – kontrázott rá, amivel sikerült elérniük, hogy minden szempár meglepetten szegeződött rájuk, úgy várták a folytatást, ami nem is késett sokáig – az első perctől az idegeimre ment, ő pedig élvezte, hogy bosszantott.

- Én bosszantottalak? – kérdezte felháborodva Kate, ahogy eszébe jutott első találkozása a férfival – te voltál az, aki még az élő fába is belekötött! Én próbáltam kedves lenni… - vont vállat ártatlanul, mire Declan hitetlenkedve nevetett fel.

- Kedves?! Shreknek neveztél! – tört fel belőle, mire Anette égnek emelte tekintetét.

- Azt hiszem, mégis jobb, ha inkább átveszem a szót, mert ebben sosem tudnak megegyezni – szólt közbe mosolyogva, és azonnal folytatta – a lényeg, hogy egy véletlen cserének köszönhetően, kénytelenek voltak elviselni egymást – beszélt tovább Anette lágy mosollyal szája szegletében, mire Michelle kissé csalódottan húzta el a száját.

- Azt hittem, ennél egy kicsit romantikusabb a sztori – vágott közbe, mire Anette szerényen elmosolyodott.

- Talán elfogult vagyok – szólalt meg – de én még nem láttam az övékénél szebb szerelmi történetet – tette hozzá, miközben sokatmondó pillantását egy percre sem vette le Kate-ről, aki nagyot nyelt.

- Szerintem, ennyi elég is lesz belőlünk – köszörülte meg torkát zavartan, amikor váratlanul hangos zörej vonta el figyelmét a beszélgetésről.