4.
rész
Robin
tekintete gyorsan futott körbe a hatalmas helyiségben, melyben asztalok
sorakoztak egymás mellett, két-három sorban. Mindegyiken számítógép vagy laptop
állt, telefon, előtte pedig forgószék, melyek közül jónéhány állt üresen. Az
elvárt nyüzsgés helyett, szokatlan nyugalom jellemezte a helyet, a civil ruhás
rendőrök jelentést írtak, vallomást rögzítettek, vagy éppen gyanúsítottat,
tanúkat kísértek a kihallgató helyiségekbe, míg az egyenruhát viselő férfiak
beszélgettek, kávéztak, az oldalukra erősített rádióból pedig folyamatosan
hallani lehetett a központi diszpécser hangját. Ahogy pillantása tovább
vándorolt, szinte azonnal felfedezte a hófehér tábla előtt üldögélő Deeks
nyomozót, aki egy másodpercre sem vette le róla a szemét, ő pedig ugyanazt a
bizsergést érezte gerince vonalán, ami irodájában is megkörnyékezte, amikor
találkozott a tekintetük. Igyekezve feladatára koncentrálni, kihúzta magát és
elindult abba az irányba. Az utolsó percig remélte, hogy a gyilkossági ügy,
amiben kikérték a véleményét, nem Deeks nyomozóhoz tartozik, de ezt azonnal
elvetette, amikor az akták alján meglátta a nevét. Jason elnyomott egy sóhajt,
amikor látta, hogy a doktornő elindul feléjük, miközben leverten vette
tudomásul, hogy kénytelen lesz ismét megbirkózni a közelségével.
- Azt
hittem, profi személyiségelemzőt kapunk! – morrantotta Sean felé, mire az
megrántotta vállát.
- Azzal
főzünk, amink van – válaszolta nyugodtan, mialatt pillantása elismerőn futott
végig a nő karcsú alakján, Jason pedig rémülten vette észre, mekkora késztetést
érez rá, hogy ujjait kollégája nyaka köré fonja, úgy vegye el a kedvét a nyílt
mustrálástól. – Gondolom, a kapitány őt kérte meg, hogy segítsen. Logikus,
elvégre itt dolgozik az épületben.
- Ő
nem törvényszéki pszichológus! – akadékoskodott tovább morcosan Jason – még
csak tapasztalata sincs ilyen ügyekben!
- Figyelj,
ha gondod van a doktornővel, azt beszéld meg a kapitánnyal – fordult végre
feléje Sean. – Egy biztos, legalább két-három nap, amíg Salt Lake City-ből
tudnak küldeni egy profilozót – világított rá a tényre, miszerint szorítja őket
az idő, Jason-nek pedig nem maradt ideje válaszolni, mert az orvosnő
megérkezett hozzájuk.
- Jó
napot, uraim! – köszönt mosolyogva, mire Sean képén bárgyú vigyor terült szét,
és torkát köszörülve kezdte el igazgatni félrecsúszott nyakkendőjét.
- Dr.
Hall! – állt meg előtte szálfa egyenes tartással, amivel csak még vékonyabbnak
tűnt, miközben jobb kezével idegesen simított le néhány hajszálat feje tetején.
– Nem is reméltem, hogy Önt küldik – nevetgélt zavartan, arca pedig füléig
vörössé vált, amikor Robin ránézett és elmosolyodott.
- Remélem,
tudok segíteni – nézett rájuk várakozón, mire Sean vadul bólogatni kezdett, ő
azonban Jason-re pillantott, aki komoly arccal üldögélt, és úgy tűnt,
egyáltalán nem erőlteti, hogy tájékoztassa az ügyről. – Az aktákat a kapitány
már a rendelkezésemre bocsátotta, el is olvastam őket, de jobb szeretném
maguktól hallani a részleteket – állt meg a tábla előtt, és mély levegőt
kellett vennie, hogy legyőzze rosszullétét, amikor meglátta a felhelyezett
képeket, amelyek kivétel nélkül az áldozatok helyszíni fotóit ábrázolták.
- Máris!
– buzgólkodott Sean, és fürge mozdulatokkal lapozta fel az aktákat – szóval, az
elmúlt két hónapban három nőt gyilkoltak meg – kezdett bele, hogy vázolja a
helyzetet. – Mindegyiküket otthon találtuk meg, behatolásnak nem volt nyoma, és
mindhárom esetben történt szexuális aktus is… mármint… közösülés… tudja,
amikor…
- Igen,
tudom – vágott közbe Robin, és nem tudta elrejteni mosolyát, amikor a frissen
kinevezett nyomozóra nézett, aki olyan vörös volt már, mint a főtt rák.
- Persze,
hogy tudja – vakarta meg fejét vigyorogva Sean, mialatt tekintete ismét végig
futott a nőn, szemében pedig félreérthetetlen csillogás jelent meg. – Vagyis,
nem úgy értettem, hogy azért tudja, mert maga is szokott… mármint, nyilván
szokott, vagy ha nem szokott… mindegy – vett mély levegőt, hogy újra nekifusson
– tehát azért tudja, mert pszichológus… vagyis orvos, és így aztán… -
gabalyodott bele egyre jobban a magyarázkodásba, mire Jason türelmetlenül
felsóhajtott, és kivette a kezéből az aktákat.
- Hozz
egy kávét a dokinak! – intett fejével a pihenőszoba irányába, ahol az automata
is helyet kapott, Sean pedig megkönnyebbülten bólintott, majd olyan gyorsan
tűnt el a közelükből, mintha üldöznék, Robin pedig vidáman nézett utána. – Ha
olvasta az aktákat, nyilván tisztában van vele, hogy jelenleg semmi nyomunk
nincs. A tettes nem hagy maga után semmit, óvszert használ, kesztyűt visel –
vette át a szót Jason, mire Robin neki szentelve minden figyelmét, bólintott.
- Igen,
tudom – értett egyet, majd előhúzta az aktákat, és meglobogtatta a férfi előtt
– mégis azt mondom, túlzás azt állítani, hogy nincs nyomunk.
- Ezt,
hogy érti? – nézett rá értetlenül Jason, ő pedig a táblához lépett és megfogta
az egyik fekete filctollat.
- Talán
nem hagy maga után kézzel fogható nyomokat, de azzal, ahogy áldozatot választ,
amit tesz vagy nem tesz velük, többet elárul róla, mint hinné – húzta fel
sokatmondón a szemöldökét, mire Deeks érdeklődve figyelt tovább. – 30 és 40 év
közötti fehér férfit kereshetünk…
- Miért
ilyen biztos benne? – szólt azonnal közbe a nyomozó, mire Robin elővette a
mappában lévő fényképet.
- Az
áldozatai kivétel nélkül átlagos nők, átlagos munkával – sorolta a tényeket
nyugodt hangon – ő itt egy ügyvéd mellett dolgozik – tette le az egyik képet,
mely egy barna hajú nőt ábrázolt – ő pedig orvos mellett asszisztens, a
harmadik pedig saját vállalkozást vezet. Mindegyikük 30 év körüli, jó anyagi
helyzettel, tehát nem szorulnak rá egy cukros bácsira, mivel azonban már ketyeg
a biológiai órájuk, kisfiúkkal sem fognak kezdeni. Az egzisztencia megvan, ezek
után már családra törekednek… - beszélt tovább, miközben az információkat
sorban felírta a táblára a nevek mellé.
- Miből
gondolja, hogy ők is akarták a kapcsolatot, ha volt egyáltalán kapcsolat –
akadékoskodott tovább a nyomozó, mire Robin fürkésző tekintettel nézett vissza
rá, mint, aki nem tudja eldönteni, hogy a kérdés komoly volt-e, vagy csak
tesztelni akarja a férfi.
- A
halottkém szerint, nincs nyoma erőszaknak, ebből következik, hogy beleegyezéses
aktus történt – válaszolta tömören, mire Deeks bólintott, ő pedig folytatta – a
legtöbb sorozatgyilkossal ellentétben, itt nem a kielégülés miatt öl, hiszen az
aktus még a gyilkosság előtt létrejön. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy egy
bizonyos nő iránt érez különös vonzalmat, de őt nem kaphatja meg.
- Ezt
mire alapozza? – kérdezett bele ismét Deeks.
- Nézze
csak meg – tolta a férfi elé a fotókat – az áldozatok hasonlítanak egymásra.
Barna hajuk van, nagyjából azonos korúak, és a munkakörük is hasonló. A lényeg,
hogy arra a nőre hasonlítanak véleményem szerint, akit igazán akar. Amíg velük
van, elhiteti magával, hogy a vágyott személlyel teremt kapcsolatot, de amint
vége az aktusnak, fejbe vágja a valóság, csalódik és ez a csalódottság okozta
düh vezet végül a gyilkossághoz – válaszolta profi precizitással, és figyelmét
elkerülte az elismerés szikrája, mely megvillant a kék szemekben. – A férfi,
akit keresnek, átlagos külsejű lehet, az a típus, akiben megbíznak a nők, és el
tudják képzelni, hogy családapa váljon belőle.
- Az
milyen? – vetette közbe Deeks, és Robin meglepődve figyelt fel az őszinte
érdeklődésre hangjában, mintha tényleg érdekelné, mire vágyik egy nő, mit
keres, amikor férjet, apát választ.
- Nos…
olyan, aki meg tudja teremteni nemcsak az anyagi, hanem az érzelmi biztonságot
is – magyarázta komolyan, Deeks pedig nagyot nyelve hallgatta, miközben azon
tűnődött, hogy ez az, amit ő sosem tudna biztosítani senkinek. – Biztos
munkahellyel rendelkezik, büntetlen előélet, rendezett családi háttér, nyugodt,
kiegyensúlyozott kisugárzás…
- Maga
is erre vágyik? – bukott ki Jason-ből akaratlanul a kérdés, mire Robin
meglepetten hallgatott el. Ezen még soha nem gondolkodott, hiszen sosem volt
olyan komoly kapcsolata, hogy elgondolkodott volna a családalapításon. Ahogy
tekintete találkozott a várakozón rászegeződő kék szemekkel, elgondolkodva
harapta be alsó ajkát, ami odavonzotta a nyomozó tekintetét.
- Azt
hiszem, tudat alatt mindannyian erre vágyunk – válaszolta óvatosan, mert a
világért sem ismerte volna be, hogy először is szerelmes szeretne lenni, átélni
azt a szerelmet, ami elsöprő és igazi, de ez még sosem adatott meg neki. Deeks
csalódottsággal vegyes keserűséggel húzta el száját, és Robin számára érthetetlen
módon, megint elkomorult az arca.
- Szóval
egy átlagjózsit keressünk? – terelte vissza a beszélgetést az ügyre, mire Robin
lassan bólintott.
- Valakit,
akinek a munkája is olyan lehet, ami bizalmat sugároz. Biztosan tanult ember,
olyan, aki jól kommunikál, és el tudja hitetni a nőkkel, hogy megfogták az
isten lábát. – vázolta fel részletesebben a profilt. – Valaki, akinek egész
könyvtára lehet otthon. Ezek a nők okosak, értelmesek, nem az a típus, aki
könnyű kalandba keveredik – tette hozzá magyarázatképpen. – Mindenképpen
energiát kellett fektetni a meghódításukba és abba, hogy bízzanak benne
annyira, hogy beengedjék a lakásukba, és vele töltsék az éjszakát.
- Kösz,
doki – vett mély levegőt Deeks, miközben felállt, de amikor menni készült,
Robin megállította.
- Még
valami! – tette karjára a kezét, de meglepetten húzta vissza, amikor megérezte,
hogy Jason megfeszül az érintése nyomán. – A tettesük trófeákat gyűjt –
világított rá egy nagyon fontos tényezőre, majd a táblához lépett, és
rámutatott az egyik fotóra. A meggyilkolt lány hanyatt feküdt az ágyon, nyakán
jól látszottak a fojtogatás okozta horzsolás nyomok, de Robin inkább a kezére
fókuszált. – Látja? A gyűrűsujján látszik, hogy gyűrűt hordott. Ott a nyoma –
mutatott egy fehér, kör alakú foltra – abból, hogy megmaradt a helye,
következtetni lehet rá, hogy sosem vette le, tehát a gyilkos vitte magával.
Gyanítom, hogy a többi áldozattól is magához vett egy-két emléket. Az ilyen
emberek az ehhez hasonló trófeákkal élik újra a cselekményt – tette hozzá, mire
Deeks elhúzta száját.
- Betegebb,
mint gondoltam – morogta orra alatt undorodva, de azonnal a telefon után nyúlt,
hogy értesítse kollégáit, menjenek ki a korábbi áldozatok lakására, és nézzenek
körül. Miután végzett, tekintetét megpihentette a doktornőn, aki elmélyülten
tanulmányozta a táblára írt információkat. – Nos, kösz doki a segítséget –
köszörülte meg torkát, hogy magára vonja a zöldes-barna szemek figyelmét, mire
Robin elmosolyodott, ő pedig ismét érezte gyomrában a furcsa remegést, melyet
az irodájában is tapasztalt.
- Igazán
nem került semmibe – hárította el egyetlen kézmozdulattal a doktornő, és
folytatta is volna, amikor hirtelen egy hangot hallott meg a háta mögött.
- Nahát,
micsoda meglepetés! – kurjantotta el magát a tőle megszokott vidámsággal Chris
– remélem, azért van itt, mert meggondolta magát a vacsorával kapcsolatban –
kacsintott bizalmasan az orvosnőre, Jason pedig összehúzott szemmel figyelte,
ahogy Robin fesztelenül mosolyog rá szőke, egyenruhás kollégájára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése