9.
rész
Ahogy felismerte, mennyire szeretné a
karjaiba venni, és szorosan magához ölelni, hogy elfeledtesse vele azt a sok
rosszat, amin keresztül kellett mennie, hirtelen felpattant a székről, mintha
kígyó marta volna meg.
- Ideje
mennem – köszörülte meg torkát zavartan, Robin pedig jobbnak látta nem
marasztalni. Már így is éppen eléggé megnyitotta a lelkét a férfi előtt, nem
akarta még jobban kiszolgáltatni magát, főként úgy nem, hogy ő viszont semmit
sem tudott róla azon kívül, hogy elképesztően vonzónak találta. Egészen az
ajtóig kísérte váratlan vendégét, majd szélesre tárta azt. Odakint táncot
jártak a szélben a falevelek és hidegebb is volt az ilyenkor szokásosnál.
- Még
egyszer köszönöm a védőőrizetet – mosolyodott el Robin, mire Jason zavartan
simított végig tarkóján.
- Kösz
a kávét, doki… és a tortát – biccentett fejével, éppen akkor, amikor egy
fuvallat felkapta a nő haját és egy fürt végig simított a férfi arcán. Jason
megérezte az orvosnő illatát, mely már a kapitányságon is teljesen elbűvölte,
és ami vonzani kezdte egyre közelebb és közelebb. Elszorult a gyomra, Robin
halk bocsánatkérést mormolva tűrte füle mögé haját, mire Jason arcán
kifürkészhetetlen kifejezés jelent meg. Robin ott állt vele szemben, a bentről
kiszűrődő meleg fény körülölelte az arcát, benne pedig olyan vágyak ébredtek,
melyeket nem akart érezni. Tekintetük egymásba kapcsolódott, lába önkéntelenül
mozdult, a következő pillanatban karjai szorosan ölelték át az orvosnő derekát,
és egészen közel húzta magához, ajka pedig összeforrt az övével. Ahogy ajkuk
összeért, beleszédült, a vére felforrt és minél tovább tartott a csók, ő annál
többet akart. Kénytelen volt beismerni, hogy elvesztette a csatát, amit önmaga
ellen vívott és bár tudta, hogy ellen kellene állni, képtelen volt rá. Sokszor
tévedett már életében, és sok éjszakát töltött azzal, hogy kielemezze, mit
kellett volna másképp csinálnia, most pedig úgy érezte, ez az este is csak
növelte a listát. Amíg meg nem csókolta a doktornőt, nem tudta, hogy ez a nő
képes lesz lerombolni a jól megépített erődöt, amelyet maga köré emelt. Amikor
azonban nyelvük puhán, érzéki gyengédséggel találkozott, és megérezte, hogy
Robin karjai átfonódnak nyakán, és közelebb simul hozzá, már nem tudott
gondolkodni, csak érezni akart. Testük összesimult, csókjuk egyre forróbbá
vált, Robin pedig úgy érezte, mintha a mennyekben járna. Minden sejtje
bizsergett, szíve vadul dörömbölt mellkasában, fejében pedig meg sem fordult,
hogy éppen a saját szabályát szegi meg, és egy rendőr karjaiba simul
szenvedélyesen. Jason keze felfedezőútra indult a hátán, jobbja pedig beletúrt
hajába és tarkóját cirógatta végig, miközben nyelve izgató lassúsággal
ingerelte az övét. Amikor megérezte, hogy Robin készségesen simul bele az
ölelésébe, és viszonozza a csókot, keze pedig végig siklik mellkasán, Jason-t
elöntötte a vágy, mely szétáradt a tagjaiban. Ez az érzés idegen volt a
számára, legalábbis ilyen erővel még sosem fogta el. Eddig csak a testi vágyat
ismerte, ez azonban valami egészen más volt, sokkal több annál. Nem tudta
megmagyarázni magának, nem is akarta elemezni, csak érezni akarta és tovább
csókolni az orvosnőt. Amikor elváltak ajkaik egymástól, mindketten szaporán
kapkodták a levegőt, és mindkettőjük tekintetében ugyanaz a zavartság jelent
meg. – Sajnálom – lépett hátra Jason, megtartva a kellő távolságot, nehogy
megint elragadják az érzelmei, Robin pedig nem tudta, mire vélni a gyomrát
szorító érzést. – Ezt nem kellett volna – tette hozzá sután, mire a doktornő
keserűen elmosolyodott. Érezte, hogy legbelül még mindig remeg, de a bűntudat,
amiért elveivel szemben, hagyta magát megcsókolni, lassan eluralkodott rajta.
Még most sem értette, miért volt ez a csók más, mint amiben eddig része volt.
Ha nem is gyakran, de azért eljárt szórakozni, és volt már kapcsolata
férfiakkal, de soha, egyetlen alkalommal sem élt át ehhez hasonlót. A tudat,
hogy Jason tévedésnek tartotta, még akkor is fájdalmas volt, ha egyet kellett
értenie vele.
- Igen,
tényleg nem – értett egyet nehéz szívvel, Jason-nek pedig minden önuralmára
szüksége volt, hogy ne adja meg magát az érzéseinek. Eddig azt hitte, olyan
ember, akiben nincsenek érzések. A szülői házban eltöltött évek kiöltek belőle
mindent, kivéve talán a kötelességtudatot, melyet anyja iránt érzett. Mikor ő
is eltűnt az életéből, nem maradt senkije, akire vigyáznia kellett volna. Ez a
csók azonban rést ütött a szíve köré emelt falon, és kikandikált rajta a
szivárvány egy kis darabja, amiről azt sem tudta, hogy létezik. Talán csak a
fáradtság teszi, hogy érzést képzel oda, ahol nincs is… - vélekedett magában,
majd kihúzta magát.
- Mennem
kell – nézett a kocsija felé, Robin pedig bólintott. Jobb is, ha elmegy, nem
készült ő még fel arra, amire a teste az előbb felhívta a figyelmét. Nem tudta,
lett volna-e ereje visszatartani, vagy megállítani a férfit, ha belép a házba,
és tovább csókolja, ez viszont mindenképpen veszélyeket tartogatott a számára.
- Köszönöm,
hogy beugrottál – találta meg hangját, és még egy mosolyt is sikerült
mellékelni, mire a férfi az ajtó felé intett a fejével.
- Zárd
be az ajtót, doki! – közölte határozott hangon, mire Robin mosolyogva, finoman
csukta be az ajtót, és várt egy pillanatot. – Halljam a zárat! – mordult fel
Jason az ajtó túloldalán, ő pedig nem állta meg nevetés nélkül. Miután
ráfordította a kulcsot, csak akkor hallotta meg a léptek zaját, ahogy Jason a
kocsija felé indult, majd felbőgött a motor, és elhajtott. Nagyot sóhajtva dőlt
az ajtónak, és húzta végig ujjait az ajkán. Még mindig érezte a férfi ajkának
érintését, és ettől újból vadul kalapálni kezdett a szíve.
- Most
mit tegyek? – kérdezte félig hangosan magától, mialatt beljebb sétált a
lakásban, elmosogatott, majd a fürdőszoba felé vette az irányt. Közben makacsul
ismételgette magában, hogy csak felfújja a dolgokat. Jason megcsókolta, és
ugyan ő úgy érezte, mintha elvarázsolták volna, biztos volt benne, hogy a férfi
nem így gondolta, nem élt át hasonlót. A férfiak sosem érzik ugyanazt, mint a
nők, Deeks pedig amúgy is olyannak tűnt, aki egy vállrándítással elintézi a
dolgot, hiszen milyen könnyedén bújt ismét a zord álarc mögé, amit mindig
viselt. Álmatlan éjszakái biztosan nem lesznek a csók miatt, nem úgy, mint
neki. Erre a gondolatra vágott egy grimaszt, és miután ledobálta magáról a
ruháit, a forró zuhany alá állt, remélve, hogy az majd elmossa ostoba
gondolatait.
A férfi szeme résnyire szűkült,
szívében hatalmassá nőtt a harag, majdnem felrobbant a dühtől. Ez a kis szuka
is csak olyan, mint a többi! – csikorgatta meg fogait mérgesen, miközben olyan
erővel szorította ökölbe a kezét, hogy töredezett körmei belemélyedtek a
húsába. Még a vére is kiserkent, de ő észre sem vette, minden figyelme a házra
irányult az utca túloldalán. Káromkodva húzódott az árnyékba, ahonnan figyelni
szokta a nőt. Az éj sötétjébe burkolódzva nézte, ahogyan megcsókolja azt a
gazembert, azt a zsarut. Neki kellene ott állnia a küszöbén, neki kellene
megízlelnie Robin Hall ajkát, neki kellene éreznie, ahogy egész testével hozzá
simul. Egyedül neki van joga hozzá, elvégre megszolgálta. Türelmesen
előkészítette a terepet és várta a kedvező pillanatot, erre valaki más kapja
meg azt, ami az ő jussa lenne. Úgy érezte, elárulták, és dühében legszívesebben
szétszaggatott volna valamit. Behunyta szemét és igyekezett összeszedni magát.
Lehet, hogy Robin nem tudta, mit csinál. Talán az a fickó csak kihasználta az
alkalmat, arra várt, hogy a nő egyedül legyen, hogy megszerezze. De nem fogja,
mert Robin az övé. Amikor a Mustang eltűnt a sötétben, felbátorodva
merészkedett elő az árnyékból és a ház felé fordult. Csak egyetlen helyiségben
égett a villany, ott, ahol a doktornő hálószobája volt. A férfit elöntötte a
forróság, ahogy elképzelte, amint a nő egyenként leveszi a ruháit, és
meztelenül a zuhany alá áll, majd bebújik a frissen vetett ágyba. Szíve
gyorsabb ritmusban kezdett verni, szája kiszáradt és egyre hangosabban kapkodta
a levegőt. Tehette, hiszen nem hallotta senki.
Robin fáradtan nyomott el egy
ásítást, miközben az előző páciensről gépelte laptopjába az adatokat, gyógyszer
mennyiséget és egyéb kiegészítő feljegyzéseket. Tisztában volt vele, hogy nincs
sok ideje, így gyorsan dolgozott, és amikor végzett, felkészülten várta a
következő páciensét. Kimerült volt és álmos, nem sokat aludt az éjjel, részben
Walter miatt, ha egyáltalán ő küldte az ajándékokat, de leginkább Jason csókja
miatt. Az, hogy megcsókolta ezt a hallgatag embert, teljesen felborította
rendezett életét, és most fogalma sem volt, hogyan találhatna vissza a régi
kerékvágásba. A dolgot nem lehetett meg nem történtté tenni, hiszen egy csókot
nem szívhat vissza az ember, főleg nem egy olyat, ami egész lényét
megborzongatta. Amint beért az irodába, megpróbálta munkával elterelni a
figyelmét, de amilyen szerencséje volt, egyetlen betegének sem volt olyan baja,
ami komoly kihívást jelentett volna, ráadásul ketten le is mondták az előjegyzést,
egy pedig egyszerűen nem jött el. Egyedül Chris O’Neill jelent meg, akinek még
örülhetett is volna, de a férfi egyenruhája eszébe juttatta előző napi,
pillanatnyi elmezavarát, amitől csak még bosszúsabb lett.
- Üljön
le! – mutatott a kanapéra nem túl barátságosan, amikor a férfi megérkezett, ami
annak is feltűnt, mert meglepetten kapta fel fejét.
- Ejha
– füttyentett elismerőn a határozott hangot meghallva. – Látom, csípős
hangulatában van ma – mosolyodott el a tőle megszokott közvetlenséggel. – Vagy
engem nem lát szívesen? – kérdezte kópésan vigyorogva, mire Robin elszégyellte
magát. Biztos volt benne, hogy az alváshiány tette ingerültebbé, különben soha
nem beszélt volna ilyen hangon a betegével, de ez nem lehetett mentség. A
problémái miatt keletkezett feszültséget nem vezethette le a pácienseken.
- Sajnálom,
máshol járt az eszem – kért azonnal bocsánatot, mire Chris megrántotta a vállát
és leült szokásos helyére, a kanapéra, Robin pedig vele szemben helyezkedett el
a fotelben. Lábait ezúttal is keresztbe vetette, és térdére fektette a fekete
mappát. – Lássuk, hogy van ma? Jobban tudott aludni az elmúlt napokban? –
irányította a beszélgetést a férfi problémájára, de amaz csak szótlanul nézte
egy darabig.
- Tudok
segíteni? – kérdezte Chris együttérző pillantás kíséretében, mire a doktornő
meglepetten emelte rá szemét.
- A
terápiájában? Természetesen, amennyiben nyíltan és őszintén beszél velem –
válaszolta, de a férfi megrázta fejét.
- Arra
gondoltam, ami éppen foglalkoztatta, amikor megérkeztem – fogalmazott
egyértelműbben, de Robin csak mosolyogva legyintett. Ez a kérdés igazán
Chris-re vallott, aki mindig kész volt segíteni, ő pedig arra gondolt, talán
Jason a társas érintkezés szabályaival kapcsolatban vehetne néhány leckét a
férfitól, aki barátságosabb volt a nyomozónál. Ha annyira barátságtalan, miért
csókolt meg? – furakodott elő egy kérdés, hirtelen azonban ráébredt, hogy
O’Neill még mindig a válaszára vár.
- Nincs
semmi gond, csak nem aludtam eleget éjszaka, ez minden – hárította el az ajánlatot,
mire a férfi elvigyorodott.
- Én
sem aludtam, igazán felhívhatott volna Dr. Hall – húzta ki magát sokatmondón,
amitől széles mellkasán megfeszült az egyenruha. – Együtt biztosan tudtunk
volna tenni valamit álmatlanság ellen – tette hozzá kacsintás kíséretében,
Robin azonban ingatni kezdte a fejét.
- Ejnye,
Chris, ismeri a szabályaimat, igaz? – alkalmazta a már jól bevált technikát,
annak ellenére, hogy most hazugnak érezte magát, hiszen még huszonnégy óra sem
telt el, hogy szenvedélyesen csókolt vissza egy rendőrt. Ennyit a szabályaimról
– gondolta gúnyosan, mire Chris hosszan nézett a szemébe.
- Csak
azt gondoltam, talán úgy döntött, hajlandó változtatni rajtuk – jegyezte meg a
férfi, Robin pedig lassan tette le a kezében lévő tollat, úgy nézett vissza rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése