11.
rész
Kate érezte, ahogy Castle keze a dereka
köré simul, és közelebb húzza magához, ő pedig, olyan természetességgel simult
az ölelő karok közé, mintha soha nem váltak volna el egymástól. Szemét lehunyva
hagyta, hogy az író ajka puhán az övére simuljon, és élvezettel sóhajtott bele
a csókba, mialatt gerince mentén kellemes borzongás futott végig. Ajka
ösztönösen nyílt meg a férfinek, aki először csak óvatosan simította végig alsó
ajkát nyelvével, majd beljebb merészkedett, és ismerős táncra hívta a nőét,
Kate pedig, a következményekkel mit sem törődve engedett a felkérésnek. Csókjuk
lassú volt, és szerelemmel teli, mégis életre keltette vágyaikat, és
megbizseregtette minden porcikájukat.
-
Gyere vissza hozzám, Kate – szakította
meg a csókot Castle, de ajka csak annyira távolodott el a nőétől, hogy forró
lehelete szinte égette annak arcbőrét, ahogy apró csókokkal hintette tele,
miközben halkan tovább beszélt – ketten együtt mindent megoldunk – súgta, majd
visszatalált ismét a cseresznyeajkakra, és újra birtokba vette volna azokat, de
ekkor Kate tenyerét érezte meg mellkasán, ahogy nem erősen, de eltolja magától.
-
Ne – nyögte nehezen Kate, miközben
minden erejével azon volt, hogy ellen tudjon állni a hívogató ajkaknak, a kezek
lágy simogatásának, majd, hogy ez sikerüljön, kislisszant a férfi elől, és két
lépést hátrálva állt meg az ajtónál. Castle keserűen vette tudomásul, hogy
véget ért a meghitt pillanat, miközben nyílt az ajtó, és Ryan dugta be fejét.
-
Meghoztam Escobart, a kihallgatóban vár
– közölte hivatalos hangon, de elég volt egy pillantást vetnie barátaira, hogy
rájöjjön, magánbeszélgetésbe csöppent. Mindkettejük elgyötört arca, melyről
fájdalmat és szomorúságot olvasott le, beszédesebb volt, bármennyi szónál – ha
rosszkor jöttem… - javasolta volna, és nem kerülte el figyelmét Castle hálás
tekintete, Kate azonban határozottan rázta meg a fejét.
-
A legjobbkor jöttél, Ryan! – jelentette
ki, amitől Rick-nek fájdalmasan rándult meg az arca, de nem szólt semmit, csak
némán követte a kapitányt, aki a kihallgató felé vette az irányt.
Andres de Jésus Escobar 60 év körüli,
ősz hajú, szemüveges férfi volt. Kolumbiai származásáról mély sötétbarna,
szinte már fekete szeme, és ráncokkal barázdált, barna bőre árulkodott. Ajka
magabiztos mosolyra húzódott szintén ősz bajsza alatt, ahogy a belépő
nyomozónőn, és az írón végig siklott értelmet, és érdeklődést tükröző
tekintete. Kate helyet foglalt a fehér öltönyt, világoskék inget, és hozzá
fehér nyakkendőt viselő férfi előtt. Escobar első ránézésre is maffiavezérnek tűnt,
amit csak megerősített a kezén fénylő arany pecsétgyűrű, mely szinte világított
a sötét bőrön, és a szintén aranyból készült, vastag nyaklánc, melyet az ingen
kívül hordott, ezzel is rávilágítva a figyelmet gazdagságára. A férfi pocakján
megfeszült az ing, ahogy kényelmesen elhelyezkedve dőlt hátra, miközben Kate
minden figyelmével a kihallgatásra próbált összpontosítani. Fejéből nem tudta
kiűzni a csók, és az azt követő események emlékét. Gyűlölte, hogy megint
fájdalmat kellett okoznia annak a férfinek, akit a világon mindennél jobban
szeretett, de nem tehetett mást. Tisztában volt vele, hogy mély sebet ütött azzal
az egyetlen mondattal is az író lelkében, amit Ryan-nek mondott, de valóban úgy
érezte, hogy barátjuk a legjobbkor érkezett, megmentve őket egy újabb szomorú
beszélgetéstől, mely során csak sebeket adhatnak egymásnak.
-
Mr. Escobar, Kate Beckett kapitány
vagyok, ő a társam Richard Castle – mutatkozott be Kate, és éppen nekilátott
volna, hogy feltegye első kérdését, amikor Andres szólalt meg.
-
Imádom Amerikát! – tört fel Escobar-ból
a mondat, nem kevés meglepetést okozva ezzel mindkét kihallgatójának, akik
értetlenül néztek rá, majd folytatta – az én hazámban, ha egy nő rendőrnek
megy, az többnyire csúnya… vagy leszbikus – rántotta meg a vállát, majd
hirtelen töprengő arccal mérte végig Beckett-et – ugye maga nem leszbikus?
Óriási csalódás lenne! – borzadt el még a gondolatára is, mire Kate égnek emelte
a tekintetét, és éppen folytatta volna, amibe belekezdett, amikor Castle hangja
hatolt el tudatáig.
-
Leszbikus?! Ő történetesen a feleségem,
és biztos lehet benne, hogy nem leszbikus! – vágta rá azonnal az író, mire Kate
lemondón sóhajtott, Escobar azonban, szélesen elvigyorodott, így láthatóvá
váltak a szivartól megsárgult fogai.
-
Szerencsés fickó maga barátom! –
bólogatott elégedetten, majd keserűen húzta el a száját – az én feleségem is
gyönyörű… fiatal… és egy ribanc, aki összefekszik mindenkivel. Remélem, a maga
neje…
-
Például a befektetési tanácsadójával,
Jared Tolcado-val? – kérdezett rá Beckett, visszaterelve a beszélgetés fonalát
az ügyre, mire most Escobar-on volt a sor, hogy meglepődjön, és érdeklődve
nézett a nyomozónőre.
-
Például igen – bólintott – látom, jól
felkészült – mosolygott elismerőn, majd folytatta – most már csak arra lennék
kíváncsi, én miért vagyok itt?
-
A tanácsadóját megölték – közölte hideg
nyugalommal Kate, miközben Escobar arcának minden rezdülését figyelemmel
kísérte. A férfi először meglepetten felhúzta a szemöldökét, majd hirtelen
harsány nevetésben tört ki.
-
Egek ura! Dios Mio! – törölgette meg
könnyeit levegő után kapkodva a férfi, majd miután kissé megnyugodott, az
előtte ülőkre nézett – ugye, nem azt hiszik, hogy én öltem meg?
-
Nem számít, mi mit hiszünk. A tényekre
koncentrálunk, azok pedig, a következők – csapta fel fekete mappáját Beckett,
miközben folytatta – Jared Tolcado rengeteg pénzt kért magától, azzal a céllal,
hogy egy sikeres vállalkozás részvényeibe fekteti. Emellett, szexuális viszonyt
folytatott a maga feleségével. Miután kiderült a félrelépés, és az is, hogy a
pénzt elbukta, Tolcado meghalt. Magának ez mit mond? – kérdezte Kate, mélyen a
barna szemekbe nézve, mire Andres megrántotta a vállát.
-
Azt, hogy élénk a fantáziája, ha azt
hiszi, csak azért megöltem, mert megkefélte mi puta esposa– jelentette ki olyan
arckifejezéssel, mint aki még a feltételezést is nevetségesnek tartja, majd
folytatta – ha így lenne, minden második embert kinyírhattam volna már New York
államban – fűzte hozzá gúnyosan, így rávilágítva a spanyol kifejezés
jelentésére, amivel feleségét illette, mire Kate átlépve a hallottakon,
folytatta.
-
Mikor látta utoljára az áldozatot? –
kérdezte nagyot sóhajtva, mire Escobar gondolkodni kezdett.
-
Fogalmam sincs… talán úgy egy hete,
amikor kiderült, hogy dugja a nejem, és elvesztette a pénzem – felelte nyugodtan,
mire Kate lejegyzett valamit a mappában lévő lapok egyikére.
-
Hol volt tegnap éjjel kettő és öt óra
között? – jött a következő kérdés, Andres pedig, zakójának bal belső zsebébe
nyúlva, egy meghívót dobott közéjük az asztalra, melynek elején egy fehér jacht
volt, körülötte pedig, különböző programokat, ínyenc vacsorát, és méregdrága
italokat hirdettek a szervezők.
-
A jacht-tulajdonosok bálján voltam,
egész éjjel. Legalább egy tucatnyi ember tudja bizonyítani. Egészen reggelig
ott voltam, aztán hazamentem átöltözni, és bementem az irodába, addig, amíg az
ír barátja be nem jött értem – válaszolt készségesen, mire Kate ezt is
lejegyezte. Éppen távozni akart, amikor Andres hangja megállította – nézzék,
tudom, hogy nyomós indokom lett volna megölni azt a gazembert, de nem én
tettem. Az is igaz, hogy nem hullajtok krokodilkönnyeket a halála miatt, de a
látszat ellenére, semmi érdekem nem fűződött a halálához. Először is, ha
megölöm, nem kapom meg a pénzem, másodszor… megdugta a nejem… na, ja. Más ezen talán
felbőszülne, de szerintem, csak élt az alkalommal, amit a feleségem szinte
mindenkinek megadott, akinek volt valami a lába között, és nem múlt még el 80
éves – magyarázta higgadt hangon, mire Castle érdeklődve fordult felé, és mérte
végig.
-
Mi a jó abban magának, hogy a felesége
fűvel-fával megcsalja? – kérdezte őszinte kíváncsisággal a hangjában, mire
Andres felnevetett. Harsány, gurgulázó nevetése volt, amivel már másodjára
döbbentette meg kihallgatóit.
-
Azt hiszi, nem forralok bosszút? Ó,
dehogynem! – bólogatott elszánt arckifejezéssel – de nem az a bosszúm, ha
megölöm a szeretőit. Nem, nem! – rázta meg a fejét eltökélten, majd folytatta –
A válási papírok már az asztalomon vannak, aláírva, és alig várom, hogy lássam
az arcát, amikor rájön, hogy ugyanolyan senkiként kell távoznia az életemből,
mint ahogy jött – dőlt hátra elégedett mosollyal az arcán, Castle pedig, válasz
nélkül hagyva a kijelentést távozott.
Kate miután megkérte társait, hogy
járjanak utána Escobar alibijének, fáradtan dobta asztalára a mappáját,
miközben két tenyerével a kapitányi irodájának íróasztalán támaszkodott, és az
eddig megtudott információkat pörgette végig fejében. Észre sem vette, hogy
háta mögött becsukódik az ajtó, csak arra eszmélt fel, amikor Castle halkan
leengedte az ablakokat fedő reluxát. Gyorsan dobogó szívvel fordult az író
felé, és némán nézte, ahogy az, egyre közelebb sétál hozzá.
-
Szép iroda – állt meg a helyiség közepén
Castle zsebre tett kézzel, miközben pillantását ráérősen futtatta körbe – jól
áll neked – fűzte hozzá, mire Kate hang nélkül bólintott. Képtelen volt
megszólalni, úgy érezte, szíve túl gyorsan ver ahhoz, hogy egy épkézláb hangot
kipréseljen magából, miközben csak azon járt az agya, miért húzta le Castle a
reluxákat, emlékei között pedig, ismét utat tört magának korábbi csókjuk emléke
– mindig tudtam, hogy ebben az irodában a helyed – folytatta Castle, mint aki
észre sem veszi, mi megy végbe a nő lelkében – már az első találkozásunk során
éreztem, hogy többre vagy hivatott, mint a nyomozói rang.
-
Én azzal is elégedett voltam – találta
meg végre hangját Kate, mire Castle elmosolyodott, és még közelebb sétált.
-
Tudom, de a szíved mélyén azért többre
vágytál, nem igaz? – kérdezte kíváncsian, majd hirtelen elkomolyodva folytatta
– ezért hagytál el, Kate? Mert többre vágytál a házasságunknál? – tette fel a
kérdést, mely azóta nyomasztotta, hogy felesége kilépett az ajtón, miközben
egészen közel lépett hozzá, annyira, hogy ha akarta volna, meg is érinthette
volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése