Vonzások hálójában 2. rész

2. rész

Kate hitetlenkedve meredt a futva közelítő íróra, akinek haját a négy égtáj felé borzolta a hűvös reggeli szellő. Kigombolt zakója, akár egy szuperhős köpenye, lengett oldala mellett, míg fekete cipőjét belepte a homok. Tekintetével szinte itta az izgatottságtól csillogó kék szemek, és a kópés mosoly látványát, melyet immár második hete hiányolt az életéből. Szíve szerint, közelebb lépett volna, és végig simítva a frissen borotvált arcot, győződött volna meg róla, hogy tényleg férje áll vele szemben. Castle két tenyerét térdein megtámasztva, görnyedve kapkodott levegő után, miközben mindenki várakozón nézett rá.

-          Castle, mi a fenét keresel itt? – találta meg Javi elsőként a hangját, mire az író, jobb kezének mutatóujját feltartva kért némi időt, hogy a válaszhoz szükséges levegőmennyiséghez juttassa tüdejét.

-          Inkább azt mondjátok meg, ti mit kerestek itt? – felelt kérdéssel a kérdésre, amivel sikerült elérnie, hogy Javi meglepetten ráncolja össze szemöldökét, Lanie elfojtott egy mosolyt, Kate-nek pedig, ráncba szaladt a homloka a pimasz feleletet hallva. Elnyomva érzéseit, melyek felszínre törtek benne az író láttán, kihúzta magát, és megkerülve társait, előlépett. Castle-nek arcára fagyott a szemtelen mosoly, amikor meglátta, hogy felesége is a helyszínen van. Sejtette, hogy amint belekeveredik egy olyan ügybe, ami a 12. kapitányság körzetébe tartozik, összefuthat Kate-tel, de arra nem gondolt, hogy kapitányként is terepre jár majd szerelme. Szíve őrült iramot kezdett diktálni, melyről tudta, semmi köze ahhoz, hogy az előbb néhány percig futott, sokkal inkább a nő látványa volt testére ilyen hatással. Kate hullámos barna hajával pimaszul játszott a szél, felkapva egy-egy tincset, melyet a nő kissé türelmetlenül próbált eltüntetni homlokából. Cseresznye színű ajka, melynek ízét még mindig az ajkán érezte az író, szigorúan préselődött össze, míg szépen ívelt szemöldöke összehúzódott a zöldes-barna szemek felett. – Kate… - nyelt nagyot a férfi, ahogy Kate közelebb lépett, és a szél kegyetlen gőggel fújta orrába a cseresznye illatot, melyet az elmúlt két hétben csak esténként érezhetett, amikor a nő egy, ott felejtett pólóját szorongatva aludt el – nem számítottam rád… - nyögte nehezen, és észre sem vette, hogy mindkettejüket élénken figyeli Javi, Ryan, és Lanie is. Mindannyian annyit tudtak csak, hogy a két szerelmes útja külön vált, de arról fogalmuk sem volt, mi lehetett az oka. Castle oda sem figyelt a kíváncsi tekintetekre, csak közelebb lépett feleségéhez.

-          Szia Castle! – köszöntötte férjét Kate kissé távolságtartón, annak ellenére, hogy legszívesebben karjaiba vetette volna magát. Minden igyekezetével arra törekedett, hogy emlékeztesse magát a nyomozásra, melybe Vicrammal keveredett, és amelytől távol akarta tartani szerelmét. – Itt ólálkodsz egy gyilkossági helyszínen, és nem számítottál ránk? – tette fel a logikusnak tűnő kérdést, mire Castle megrántotta a vállát.

-          A fiúkra számítottam, vagyis, gondoltam, hogy majd valamikor befutnak, de azt hittem, te ki sem mozdulsz az irodádból – felelte készségesen.

-          Tévedtél – állapította meg Kate látszólag nyugodtan, mire Castle keserű mosolyra húzta a száját.

-          Igen, tévedtem. Veled kapcsolatban, nem először – fűzte hozzá szomorkásan, mire Kate érezte, hogy kezdenek veszélyes vizekre evezni, főként azért, mert egyáltalán nem szerette volna, ha ilyen irányba terelődik a beszélgetés kollégái előtt.

-          Mit keresel itt, Castle? – ismételte meg társa korábbi kérdését Kate, mire Castle, finoman megkerülve feleségét, megállt Lanie mellett, egészen közel a földön fekvő hullához.

-          Mint azt mondtam, ez az én hullám! Szóval, kéretik nem kifelejteni engem a nyomozásból! – közölte nemes egyszerűséggel, mire Javi ösztönösen felnevetett ekkora bolondság hallatán, Ryan meglepve húzta fel szemöldökét, Lanie pedig, elismerő érdeklődéssel a szája szegletében várta legjobb barátnője reakcióját, ami nem is váratott magára sokáig. Kate összehúzott szemmel sétált melléjük, majd karba font kézzel állt meg közvetlenül az író előtt.

-          Fejtsd ki! – adott lehetőséget a férfinak, aki azonban, csak titokzatos mosolyra húzta a száját, és megrázta a fejét.

-          Előbb lássuk a nyomokat! Ha ti megosztjátok velem, amit tudtok, és persze, most főként Lanie-re gondolok, hiszen, ti bizonyára nem tudhattok semmit még, - jegyezte meg kissé lekicsinylő hangon – akkor én is örömmel együttműködöm a new york-i rendőrséggel – jelentette ki nagyvonalú mosoly kíséretében, mire Kate egy percig farkasszemet nézett vele, majd magabiztosan elmosolyodott.

-          Van egy másik javaslatom – válaszolta megfontoltan, amitől Castle-t rossz érzés kerítette hatalmába, és egy apró hangocska azt súgta neki, hiba volt olyan lekezelőn bánnia régi barátaival, és feleségével. Amint meghallotta, hogyan folytatja Kate, azonnal tudta, hogy a hangocskának igaza volt – Vagy elmondod magadtól, mit keresel itt, és mit tudsz az előttünk fekvő fickóról, vagy bilincset kattintok a kezedre, és letartóztatlak a rendőrség munkájának akadályoztatásáért!

-          Nem ez lenne az első eset! – bólintott Castle olyan képpel, mint aki jól megfontolja a lehetőségeit, utalva arra a napra, amikor a könyvtárban tartóztatta le a nyomozónő ugyanezen ok miatt. Amikor azonban, pillantása találkozott az enyhén összehúzott, szigorúan csillogó, zöldes-barna szemekkel, nagyot sóhajtott – nem bánom! Ne mondd, hogy nem vagyok együttműködő! A hulla Jared Tolcado, és az ügyfelem… vagyis, csak volt – adta meg magát az író, majd csalódottan húzta el a száját – így sosem lesz nyereséges a praxisom – fűzte hozzá bánatosan, majd, amikor továbbra is várakozón néztek rá, folytatta – két nappal ezelőtt jött be hozzám, az irodába. Azt mondta, meg akarják ölni, és kért, hogy védjem meg.

-          Talán nem ez volt az egyetlen rossz döntése, de azt elmondhatjuk, hogy a legrosszabb igen – kotyogott közbe Javi, mire egy rosszalló pillantást zsebelhetett be Kate-től, aki ezt követően Castle-re emelte pillantását, így jelezve, hogy folytatást vár.

-          Két napig sikeresen meg is védtem! Egy lakásban bújtattam, amíg nyomoztam– jelentette ki durcásan Javi felé az író, látni engedve, hogy sértve érzi magát, amiért kétségbe vonták a képességeit, majd folytatta – de aztán, tegnap éjjel, eltűnt. Egyszerűen felszívódott. Ma reggel, amikor elmentem hozzá, már nem volt ott. A portás mondta, hogy idejött… - ért mondandója végére, miközben ismét csalódott képpel mérte végig ex-ügyfelét. A kívülállók számára úgy tűnhetett, azért ilyen bánatos, mert elvesztett egy potenciális fizető ügyfelet, azt azonban nem tudhatták, hogy inkább a terve ment füstbe, és ez volt az oka csalódottságának. A terve, melyről anyjának beszélt ma reggel, mely szerint, Jared és ő bementek volna a kapitányságra, hogy ott kérjenek védelmet. Így talán esélye lett volna arra, hogy ismét Kate-tel nyomozhasson. Meggyőződése volt ugyanis, hogy ha visszahozza életükbe azokat az időket, amikor még a nő agyára ment a közös nyomozások során, és bebizonyítja neki, milyen nagyszerű párost alkotnak, akkor Kate, csakúgy, mint évekkel ezelőtt, ismét belészeret, és belátja majd, hogy egymás nélkül nem érdemes élniük. Jared halálával azonban, csak egyetlen lehetősége maradt, ha valahogy becsempészi magát a nyomozásba.

-          Kitől kellett volna megvédened? – kérdezte Beckett, mire Castle megrántotta a vállát.

-          Fogalmam sincs… valami befektetőkről beszélt, akiknek rengeteg pénzzel tartozott – magyarázta az író – pontosabbat nem mondott, de az biztos, hogy nem tiszta figurák – húzta el a száját, de feleségét nem tudta becsapni, aki azonnal meglátta a felszikrázó izgalmat a kék szemekben.

-          Ugye nem… - kezdett volna bele Beckett, mire Rick látványos ártatlansággal vonta meg a vállát.

-          Maffia? Talán… - sajnálkozott túlságosan átlátszó módon, Kate pedig, lemondón sóhajtott, miközben folytatta – egy biztos, hogy nem hétköznapi üzletemberektől félt ennyire. Azok maximum beperelték volna, de ő… rettegett attól, hogy megtalálhatják.

-          Castle, csak lépésben haladjunk! Jelen pillanatban, a te fantáziádon kívül semmi nem utal arra, hogy a maffia tette volna el láb alól, vagy ők keresték volna – próbálta lehűteni férje lelkesedését Kate, és Castle éppen tiltakozni akart, amikor hirtelen Lanie nyugodt hangja szakította félbe őket.

-          Ezt nem mondanám – vonta a figyelmüket magára a doktornő, és amikor mindannyian ránéztek, egy laza mozdulattal fordította hanyatt az áldozatot, és mutatott annak nyaka vonalára.

-          Ó, te jó ég! – borzadt el Kevin a látványtól, miközben Kate kikerekedett szemekkel nézett le a hullára, Javi pedig, mélyeket lélegezve igyekezett legyűrni a feltörő hányingerét. Egyedül Castle volt az, aki egyre izgatottabb lett, és alsó ajkát beharapva suttogta.

-          Szicíliai nyakkendő! – tette szája elé mindkét kezét, úgy végig mérve a férfit, akinek nyakát álla alatt, milliméter pontosan vágták keresztbe, mely hasíték egyik fülétől a másikig tartott, a nyíláson keresztül pedig, aprólékos gonddal húzták ki a nyelvét, mely, nevéhez méltóan, mint egy nyakkendő, simult a hófehér ingre, melyet az áldozat viselt, és amelyre már rászáradt a vére. Kate lehunyva szemét, mélyet sóhajtott, és fejét ingatva, suttogta.

-          Mibe keveredtél, Castle? – kérdezte olyan halkan, hogy szinte alig lehetett érteni, mire az író félszegen mosolyogva fordult felé.

-          Ezúttal tényleg ártatlan vagyok! – emelte esküre a kezét, majd a következő pillanatban közelebb hajolt, és mélyen a zöldes-barna szemekbe nézve kérdezte – ugye, tudod, hogy ez mit jelent?