Vonzások hálójában 7. rész

7. rész

Kate és Castle döbbenten figyelte a férfiban végbement változásokat. Robert, aki eddig kicsire összehúzva magát, szinte megalázkodva mutatta a hátsó udvarra vezető utat, most kiegyenesedett, szeméből eltűnt a tartózkodás, és gőgnek adta át helyét, miközben sapkáját az ajtó melletti kuka tetejére hajította, és hanyag mozdulattal támasztotta meg térdben behajlított lábát a téglafalon, melyet a szivárvány millió színével festett graffitik borítottak. Koszos ingének mellényzsebéből cigarettát húzott elő, és nemtörődöm stílusban gyújtotta meg, majd lassan kifújva a füstöt, élvezve minden pillanatot, hetyke tekintettel mérte végig a nyomozónőt.

-          Mit tehetek magáért? Kérjen bármit, máris a rabja vagyok! – kacsintott rá hízelgő modorban, mire Kate, aki előbb tért magához a személyiségváltozást látván, elővette jelvényét.

-          Beckett kapitány vagyok, és… - fogott volna bele, de az éles füttyszó, mely a következő füstfelhővel együtt távozott a férfi tüdejéből, megakasztotta.

-          Íjnye! Egyenesen egy kapitányt fújt erre a szél, méghozzá nem is akármilyet! – szívta meg fogát, elégedett mosolyra húzva száját, így jelezve, hogy tetszik neki a látvány, miközben ismét mélyet szívott a cigarettából, hogy aztán a falon elnyomva, egy újabb szálra gyújtson.

-          Tudja, hogy a dohányzás lassú, és fájdalmas halálhoz vezet? – kérdezte Castle, aki végre megtalálta a hangját, és elszörnyedve nézte az előtte álló, vörös hajú férfit.

-          Ja, ahogy a kéretlen tanács is, szépfiú! – vicsorgott rá megsárgult fogaival Robert, majd ismét Kate felé fordult, aki már kezdte unni a magánszámot, de nem volt ideje feltenni a kérdését, mert Castle megelőzte.

-          Szed valamit skizofréniára? – pimaszkodott, így utalva a bent tanúsított magatartás, és az udvaron lévő fiatalember viselkedése közötti különbségre, mire Robert csak megvonta a vállát.

-          Ha a banyás dologra gondol, nem vagyok skizofrén. Egyszerűen csak muszáj elviselnem a vén piócát, és az egyetlen módja, ha hagyom, hogy azt higgye, ő a főnök. Feltételesen vagyok szabadlábon, és kell a meló, pusztán ezért nem vágtam még a falhoz azt a boszorkányt! – fenyegetőzött nagyképűen, miközben Kate és Castle egymásra néztek, és tekintetükből jól kiolvasható volt a kételkedés, ami az előttük álló fizikai képességeit illette. – Mi van? Talán azt hiszik, nem tudnám megtenni? – kérdezte sértetten Robert, aki azonnal észrevette az apró tekintetváltást, mire Kate szólalt meg.

-          Nem hinni jöttünk ide, hanem azért, hogy feltegyünk néhány kérdést Jared Tolcado-val kapcsolatban – terelte a beszélgetés fonalát arra, amiért érkeztek, mire Robert szeme gyanakvón szűkült össze.

-          Mibe keveredett? – kérdezte, miközben láthatóan feszengeni kezdett, homlokán pedig, apró izzadság cseppek jelentek meg, annak ellenére, hogy a hőmérséklet 15 foknál nem volt több.

-          Mondja meg maga! – vette át a szót Castle, majd folytatta – a híváslistája alapján, magával beszélt utoljára, mielőtt megölték.

-          Megölték?! – kerekedett ki Robert zöldes-kék szeme a döbbenettől, miközben kezében remegni kezdett a cigaretta, ő pedig, idegesen szívta meg mélyen azt – Nem, az nem lehet! – dadogta fejét rázva.

-          Mr. Hunter, honnan ismerte Mr. Tolcado-t? – próbálta ismét visszahozni a jelenbe Robertet Beckett, mire az, igyekezve összeszedni magát, megköszörülte a torkát.

-          Barátok voltunk… nagyjából öt éve találkoztunk, az előzetesben. Őt ittas vezetésért hozták be, én meg kiraboltam egy italboltot. – mesélte múltba révedt tekintettel a férfi, majd folytatta – beszélgetni kezdtünk, és kiderült, hogy sok közös vonásunk van.

-          Például a büntetett előélet és az ital szeretete? – pimaszkodott Castle, aki úgy érezte, vissza kell vágnia a szépfiú kifejezésért, mire Hunter elhúzta a száját.

-          Nem! A családi hátterünk. Akárcsak én, Jared is nevelőszülőknél nőtt fel, de ellentétben velem, ő vitte valamire. Barátok lettünk, és amikor kikerültem a sittről, felkarolt. Néhány hónapig nála laktam, a többi már történelem… - gyújtott rá ismét egy cigarettára, Castle pedig, felhúzott szemöldökkel várta, mikor lesz rosszul a nikotinmérgezéstől.

-          Miért hívta aznap este, amikor meghalt? – kérdezte Beckett, figyelmen kívül hagyva a nagy adag füstöt, melyet éppen az ő arcába fújt a szél, és marni kezdte a torkát.

-          Hagyott egy üzenetet, hogy szüksége van a segítségemre. A banya miatt nem tudtam felvenni, ezért visszahívtam. – felelte készségesen Robert, mire Castle vette át a szót.

-          Milyen segítségre? – tette fel azt a kérdést, ami Beckett fejében is azonnal megfordult, mire Robert úgy tűnt, hezitálni kezdett, ami Kate figyelmét sem kerülte el.

-          Mr. Hunter, az Ön érdeke, hogy elmondjon mindent. Vagy kiteregeti a lapjait itt, vagy beviszem, aminek Ursula nem fog örülni, és borítékolhatja, hogy kirúgja – utalt a férfi főnökasszonyára, mint a Walt Disney mese gonosz boszorkányára, majd folytatta – ha pedig, nincs munka, ami ha nem tévedek, a szabadláb egyik feltétele, akkor mehet a börtönbe. Választhat! – nézett farkasszemet a férfival, aki néhány másodpercnyi töprengés után, nagyot sóhajtott.

-          El akart tűnni az országból, valahova délre, és hamis papírokat kellett volna szereznem neki. A találkozón megbeszéltük a részleteket, és megállapodtunk, hogy néhány nap múlva, ha elkészültem a dokumentumokkal, felkeresem. – vallotta be nehézkesen Robert, majd azonnal hozzáfűzte – de nem intéztem semmit! Esküszöm! Azt sem tudom, hol lehet ezeket a cuccokat beszerezni!

-          Nem említette, ki elől menekül? – vette át ismét a szót Castle, mire Hunter gondolkodni kezdett.

-          Valami tőzsde dologról karattyolt, de csak annyit vágtam belőle, hogy egy csomó lóvét elbukott, aminek nem örültek azok, akik pénzt adtak neki, hogy befektesse. Köztük volt a szeretője férje is.

-          Szeretője volt? – kérdezték egyszerre, mire Robert meglepetten húzta fel szemöldökét, majd elvigyorodott.

-          Hű, de nagy az összhang! Maguk egy pár, vagy mi? – kérdezett vissza válasz helyett, mire Kate égnek emelte a szemét, és morcosabban szólalt meg, mint szeretett volna.

-          A kérdésre válaszoljon! – pirított rá a férfira, aki nyakát behúzva visszakozott.

-          Jól van na! Már kérdezni sem lehet? – védekezett duzzogva, majd folytatta – Igen, valami latin luvnyával kavart, egészen addig, amíg a férje, aki az egyik ügyfele volt, rá nem jött. Szegény flótásnak nagyon nem jött össze az a nap. Nem elég, hogy bukott a tőzsdén, még a kilengésre is fény derült.

-          Mikor volt ez? – csapott le a kijelentésre Beckett, Hunter pedig, égnek emelt tekintettel gondolkodott.

-          A bánat tudja! Nem vagyok én kalendárium! Azt sem tudom, ma milyen nap van!

-          Kedd! – válaszoltak megint egyszerre, mire Hunter megint teli szájjal elvigyorodott.

-          Én mondom, maguk egész biztosan együtt nyomják éjjelente, igaz? – kacsintott rájuk cinkosan, de elég volt Kate szigorúan összehúzott szemére néznie, hogy elmenjen a jó kedve, és válaszoljon – nagyjából két napja, vagy három. – felelte, mire Kate és Castle egymásra néztek. Mindketten ugyanarra gondoltak, hogy éppen azon a napon, amikor a férfi felkereste Castle-t és védelmet kért.

-          Hogy hívták a férjet? – kérdezte Castle, mire Hunter ismét gondolkodóba esett.

-          Mit tudom én… valami… Isteni neve volt, ez biztos… - rágcsálta átszellemülten belső ajkát, majd hirtelen felderült a képe – megvan! Andres de Jésus Escobar! Onnan tudom, hogy mindig azt hittem, amikor róla beszélt Jared, hogy valami rohadt szappanoperát mesél. – jelentette ki, mire Castle szeme felcsillant, és Kate-nek rá sem kellett néznie, hogy tudja, mire gondolhat.

-          Mr. Hunter, mikor látta utoljára Jared Tolcado-t? – jött a következő kérdés Kate-től, még mielőtt Castle elterelhette volna a beszélgetést.

-          Úgy nagyjából fél kettő magasságában váltunk el, de esküszöm, hogy akkor még élt! A találkozó után, én hazamentem, a barátnőm tudja igazolni – közölte automatikusan alibijét, melyből jól kitűnt, hogy gyakorlott a rendőri kihallgatásban. Kate gondosan feljegyezte a hallottakat, majd faképnél hagyva a férfit, nyomában Castle-el, az autója felé indult. Szinte érezte az íróban vibráló feszültséget, mely csak az alkalomra várt, hogy kitörhessen. Nem is kellett sokáig várnia, amint beszálltak az autóba, Castle ujjongani kezdett.

-          Nem is hiszem el, hogy végre részese lehetek egy maffia gyilkosságnak! – szorította ökölbe tett kezét a szája elé, így megakadályozva, hogy örömében felkiáltson, amikor Kate elindítva az autót, felé fordult.

-          Csak emlékeztetlek rá, hogy nem a gyilkosságnak, hanem a nyomozásnak vagy részese Castle, és ha nem fogod vissza magad, akkor annak sem sokáig! – figyelmeztette az írót, aki azonban csak legyintett, a nő pedig, folytatta – ezen kívül, az az apró tény egyáltalán nem zavar, hogy a fickó, akiről Hunter beszélt, kolumbiai és nem szicíliai? Hogy hozod ezt össze? – kérdezte, rávilágítva a tényekre, mire Castle lezser módon rántotta meg a vállát.

-          Ezúttal nem tudod az éles logikáddal tönkretenni a briliáns elméletemet! – fogott bele magabiztosan – kevesen tudják, hogy a szicíliai nyakkendő eredetileg kolumbiai nyakkendő volt, mivel ott dívott ez a fajta büntetés. Csak később került be a köztudatba úgy, mint szicíliai nyakkendő, mivel az olasz maffia előszeretettel alkalmazta, hogy elhallgattassa a kotnyeles, vagy úgy is mondhatnám, kotnyelves besúgókat – vigyorodott el szóviccén, mire Kate sem állta meg, hogy ne mosolyodjon el, Castle pedig, folytatta – tehát, íme az elméletem. A férfi, akinek a feleségét, és a pénzét is használta az áldozatunk, a kolumbiai maffia tagja lehet, és amikor rájött, bosszút állt.

-          Ennyi? – húzta fel szépen ívelt szemöldökét Kate látszólag csalódottan, mire Castle értetlenül nézett rá, míg ő besorolt az egyik piros lámpánál várakozó autó mögé, így most volt ideje férje felé fordulni anélkül, hogy mosolyát egy percig is leplezni próbálta volna. Legnagyobb döbbenetére azonban, a kék szemekben, melyek rászegeződtek nem sértettséget, vagy játékos durcásságot látott, hanem szerelmet, amelytől egy csapásra elbizonytalanodott.