Vonzások hálójában 8. rész

8. rész

Kate nagyot nyelve pillantott a közlekedési lámpára, remélve, hogy az, zöldre váltott már, de legnagyobb bánatára nem szánták meg az égiek, és még mindig piros, tilos jelzéssel állította a forgalmat. Annak ellenére, hogy tekintetét már elszakította a megigéző kék szemekről, az íróból áradó feszültséget szinte a bőrén érezte. Olyan erővel szorította a kormányt, hogy belefehéredtek az ujjai, miközben minden idegszálával az ellen harcolt, hogy ismét a férfira nézzen.

-          Kate… - szólította meg az író halk hangon, ő azonban továbbra is csak a lámpát szuggerálta, mintha ezzel elérhetné, hogy végre útjára engedje őket, és a vezetésre koncentrálhasson férje helyett – ami a pihenőben történt…

-          Ígértél valamit, és az első adandó alkalommal megszegted, Castle – vágott a férfi szavába csendes szemrehányással, holott nem rá, sokkal inkább a helyzetre, és saját magára volt dühös, amiért friss házasokként, azért kell felelősségre vonnia a férfit, akit szeret, mert megpróbálta megcsókolni.

-          Tudom… és azt is tudom, hogy bocsánatot kellene kérnem miatta, de… - akadt el egy pillanatra a hangja, ami elég volt ahhoz, hogy Kate felé forduljon, és meglássa tekintetében a szomorúságot – nem megy. Nem tudok, és nem is akarok bocsánatot kérni azért, mert szeretlek, Kate – nyögte nehezen a szavakat az író, mire Kate úgy érezte, a mázsás súly, mely azóta nem mozdult mellkasáról, hogy azon a fájdalmas estén kilépett a közös otthonuk ajtaján, minden levegőt kiszorít a tüdejéből. – Megértem, hogy időre van szükséged… megértem, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, mi folyik itt. Te pedig, azt értsd meg, milyen pokoli nehéz ez nekem! – tört fel belőle minden indulat nélkül, mire Kate lehunyta a szemét.

-          Azt hiszed, nekem könnyű? – kérdezte mély sóhajtással, mire Castle kissé közelebb húzódott hozzá, és a kormányt erősen markoló kezére szorította a kezét, amitől Kate egész teste megfeszült, ahogy gerincén végig futott a jól ismert borzongás.

-          Egyikünknek sem az… - szólalt meg a férfi nyugodt hangon, majd azonnal folytatta – akkor miért szenvedünk? – kérdezte reményteli hangon, és Kate éppen válaszolt volna, amikor hirtelen vad tülkölés zavarta meg a pillanatot, mely jelezte, hogy a zöld jelzés, melyért úgy imádkozott néhány perccel korábban, megérkezett, és a sorban mögötte állók egyre türelmetlenebbek. Anélkül hagyta, hogy az író elvegye kezét az övéről, és ismét hanyatt dőljön az anyós ülésen, hogy akár válaszolt volna, vagy egy pillantást vetett volna felé. Sebességbe tette az autót, és ismét minden figyelmét az útra koncentrálta, hálát adva az égnek, hogy nem kellett válaszolni. A sors azonban, ezúttal sem volt hozzá kegyes, mert Rick folytatta – igazad van. Ígéretet tettem, hogy nem beszélek a kettőnk dolgáról, és megszegtem azt. – ismerte el hirtelen, hangjában azonban semmi bűntudat nem volt, mely apró gyanakvásra adott okot a nőnek. Annak ellenére, hogy hatodik érzéke azt súgta, ne válaszoljon, nem hallgatott rá, és kíváncsi tekintettel pillantott a férfira, miközben egy széles utcán jobbra fordult.

-          Pontosan – helyeselt magabiztosabban, mire Castle pimasz tekintettel fordult felé.

-          Miért nem dobsz ki az ügyből? Megszegtem az egyezségünket – kérdezte azzal a mosollyal az ajkán, melyet akkor szokott látni arcán a nyomozónő, amikor biztos benne, hogy nyert ügye van.

-          Ezt szeretnéd? Ha kihajítanálak, és haza küldenélek? – kérdezett vissza válasz helyett, mire Castle megrázta a fejét, és magabiztosan elmosolyodott.

-          Én kérdeztem előbb! Tudod, mit? Ne is válaszolj, úgyis tudom! – jelentette ki büszkén, és Kate-nek elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy lássa arcán az öntelt vigyort, miközben folytatta – mert még mindig szeretsz, és aggódsz értem! Attól félsz, hogy nekem lesz igazam, és a maffia keze van a dologban. Ha pedig, így van, és egyedül nyomozok tovább, veszélybe kerülhetek! – összegezte megállapításait tömören, miközben autójukat egy újabb piros lámpa kényszerítette az útkereszteződésben való veszteglésre.

-          Telitalálat! – helyeselt Kate a férfi felé fordulva, majd összeráncolt szemöldökkel folytatta – csak még azt nem tudom, melyik rémiszt meg jobban. Az, hogy veszélybe kerülhetsz, vagy az, hogy egyszer az életben, mióta ismerlek, igazad lehet. – fűzte hozzá olyan hangon, mint akit tényleg töprengésre késztet, és amikor meglátta Castle döbbent arckifejezését, nem állta meg nevetés nélkül.

-          Hiányzott a nevetésed – szólalt meg Castle elkomolyodva, amivel újfent zavarba hozta a nyomozónőt, akit ezúttal nem hagytak magára az égiek, és telefonja hangos ricsajozása mellett, tette sebességbe az autót, hogy folytassák útjukat. Megkönnyebbülten látta, hogy a hívó fél nem más, mint Ryan.

-          Beckett! – szólt bele hivatalos hangon, mire azonnal felcsendült beosztottja kellemesen mély hangja.

-          Beszéltünk az áldozat munkatársaival, de szinte alig tudnak valamit Jared-ről. Elmondásuk szerint, magának való fickó volt, aki szeretett kockáztatni. – sorolta az információkat Kevin – körülbelül másfél hónapja rúgták ki, amikor elbukott egy befektetést a tőzsdén. A kliensek pénzét egy nagy hozamot ígérő, de valójában teljesen értéktelen részvényekbe fektette. Amikor kiderült, azonnali hatállyal felmondtak neki.

-          Másfél hónapja? – kérdezett vissza Castle, majd összeráncolt szemöldökkel nézett Kate-re, aki éppen leparkolta az autót a kapitányság épülete alatti mélygarázsban, úgy folytatta – a haverja szerint, csak néhány napja derült ki, hogy elvesztett egy csomó pénzt.

-          Erről nem tudok, de az biztos, hogy a tőzsdén nem fektethetett már be pénzt – felelte Kevin, mire Kate és Castle összenézve, hangosan kezdtek gondolkodni.

-          Illegálisan tőzsdézett? – vetette fel Beckett, majd szinte egyszerre rázták meg a fejüket – nem, az kizárt…

-          Mi van, ha csak eljátszotta, hogy tőzsdézik… - jött a következő gondolat Castle-től, mire Kate felkapta a fejét.

-          Rávette a potenciális ügyfeleket, hogy bízzák rá a pénzüket…

-          Amit aztán soha nem fektetett be, lévén, hogy nem volt hova – folytatta a nő által megkezdett mondatot Castle – ezért tudott nagylábon élni! Azt a pénzt élte fel, amit be kellett volna forgatnia.

-          Be is forgatta a saját életébe, de a kliensei sem voltak hülyék, és amikor eljött az idő – folytatta a nyomozónő, miközben Ryan magában mosolyogva hallgatta a vonal végén két barátja eszmecseréjét.

-          Követelték vissza a pénzt, csakhogy nem volt mit visszaadni – bólogatott Castle – ezért azt hazudta…

-          Hogy elbukott a befektetés! – zárták le egyszerre az ötletelést, mire mindkettejük szeme felragyogott, és néhány másodpercig csak némán elmerültek a másik tekintetében.

-          Mindig rácsodálkozok, micsoda összhang van közöttetek! Ez… különleges. Tényleg! – rántotta ki őket a pillanatból Ryan elismerő hangja, mire Kate zavartan szakította el pillantását az írótól, és fordult a kihangosított mobil felé.

-          Ryan, Javi-val keressétek fel Andres de Jésus Escobar-t, és hozzátok be! – utasította a férfit, majd azonnal meg is magyarázta a kérést – Jared barátja szerint, az ő neje volt az áldozat szeretője, és egy napon derült ki a pénz elvesztése és a megcsalás is.

-          Nyomós indíték – jegyezte meg Ryan, és már éppen bontotta volna a vonalat, amikor legnagyobb bánatára, Castle szólalt meg.

-          Erről jut eszembe, hol van Javi? Sosem szokta hagyni, hogy egyedül tájékoztasd Beckett-et, többnyire ott sündörög körülötted, nehogy egyedül arasd le a babérokat - kotyogott közbe, mire Ryan érezte, hogy kifut a vér az arcából, és hihető magyarázat után kutatott agyában, miközben szinte látta maga előtt, ahogy Javi az asztal előtt ül, és felettesük életében kutat.

-          El… khm… el kellett mennie – magyarázta köhécselve, torkát köszörülve, mire Kate és Castle gyanakodva pillantottak egymásra, és Castle szólalt meg ismét.

-          Hova? – kérdezte meglepetten, hiszen Ryan és Javi szinte soha nem mentek egyedül kihallgatásra, még akkor sem, ha csak háttérkutatásról volt szó.

-          Nos, én eljöttem beszélni a kollégákkal, ő pedig, utánanéz Jared Tolcado számlájának… azt hiszem – nyögte nehezen a hazugságot, hiszen azt is ő intézte, így akár be is számolhatott volna róla, hogy az áldozat bankszámláján semmilyen pénzmozgást nem talált, mire Kate szemöldök ráncolva hajolt kissé közelebb a telefonhoz.

-          Kevin! Ugye nem vesztetek össze megint az őrmesteri kinevezés miatt? – kérte számon beosztottját, és egyben egyik legjobb barátját a nő, mire Ryan megkönnyebbülve lélegzett fel, amiért éppen felettese szolgáltatja a legjobb indokot arra, miért nem a társával jár utána a nyomoknak.

-          Egy kicsit összekaptunk – vallotta be szégyenkezve, bár a szégyen sokkal inkább annak szólt a hangjában, hogy hazudnia kell Kate-nek – megint rájött az öt perc, hogy irigylem tőle az előléptetést, így inkább ott hagytam a kapitányságon.

-          Majd beszélek vele – ígérte Kate, mire Kevin érezte, hogy ismét verejtékezni kezd a homloka.

-          Nem kell! – jött a szinte már túl gyors visszakozás, majd azonnal folytatta - megoldjuk! Tényleg! – ígérte elszánt hangon, mire Kate bólintott és bontotta a vonalat, ő pedig, szinte azonnal társát tárcsázta.

-          Remélem, nem úgy oldják meg, hogy Kevin még egy golyót szed be Javi kedvéért – mosolyodott el Kate elnézőn, de ajkára fagyott a mosoly, amikor megint megszólalt a telefonja, és meglátta, kitől kapott üzenetet.