4.
rész
Kate látszólag úgy tett, mint aki
elgondolkodik az ajánlaton, mialatt Castle már szájában érezte a győzelem ízét.
Amikor meglátta, hogy ügyfele halott, azt hitte, keresztet vethet a tervére,
miszerint Kate közelébe férkőzhet egy nyomozás kapcsán, végül a sors a
segítségére sietett. Magabiztosan kacsintott hátra a még mindig kíváncsian
szemlélődő Lanie-re, aki most lemondón húzta el a száját. Ellentétben az
íróval, ő úgy érezte, Kate nem adja ilyen könnyen a bőrét, és nem volt
meggyőződve arról, hogy a férfinak nyert ügye van. Néhány másodperc múlva, Kate
szólalt meg, és mindketten érdeklődve várták, mit felel az ajánlatra.
-
Tehát, ha jól értem, csak abban az
esetben vagy hajlandó elmondani, amit tudsz, ha visszajöhetsz a kapitányságra?
– kérdezte, lassan megismételve az író által kimondott szavakat, mire az,
határozottan bólintott.
-
Pontosan! Ezt mondtam! – helyeselt
elégedetten, miközben magában már a terv további lépéseit szövögette. A
következő pillanatban azonban, mindent elfelejtett, mert Kate közelebb lépett,
olyannyira, hogy lehelete súrolta az arcát. Castle nagyot nyelve szívta be
mélyen a cseresznye illatot, mialatt Kate egészen közel hajolt füléhez, úgy
suttogta.
-
Azt hiszem, én tudok egy áthidaló
megoldást, ami legalább olyan hatással lesz a memóriájára, Mr. Castle, mint a
nyomozásban való részvétel – közölte természetes hangon, miközben minden
erejével azon volt, hogy száműzze a férfi tusfürdőjének illatát, mely bekúszott
orrába, és megbizseregtette érzékeit. Castle-nek ideje sem volt felfogni, amit
hallott, mert a következő pillanatban, a nyomozónő eltávolodott, és már csak
azt vette észre, hogy egy gyors mozdulattal bilincset kattint a kezére –
letartóztatom a nyomozás akadályoztatásáért! – mosolygott kihívón, és
elégedetten látta, ahogy az író arcáról lehervad a magabiztosság, és döbbenten
pislog hátra Lanie-re, aki csak megrántotta a vállát, így jelezve, hogy nem
tehet semmit, miközben Kate az autó felé vezette a férfit.
Castle ráérősen tekintett körbe a
kihallgató szobában, miközben azon gondolkodott, miért akarja Kate ilyen
elszántan távol tartani magát tőle. Valahányszor levetítette maga elé azt az
estét, amikor elhagyta, meg mert volna esküdni rá, hogy fájdalmat, és szerelmet
látott a szemében. Talán ez volt a legfőbb oka, amiért nem talált magyarázatot
a történtekre. Két hét telt el azóta, hogy nem látta, és bár másképp tervezte
az első találkozást, azt mégsem gondolta, hogy letartóztatja a nő, akit
feleségül vett. Tudta, hogy kemény dió lesz elintézni, hogy ismét vele
dolgozhasson, de azt remélte, ő is hiányzott annyira a nőnek az elmúlt
időszakban, hogy kissé lágyabban fogadja. Ehelyett, bilincset kapott a
csuklójára, és Kate olyan távolságtartó volt vele, mint amikor megismerte.
Éppen itt tartott gondolatban, amikor nyílt az ajtó, és Kate lépett be rajta. A
szürke szoknya tökéletesen simult csípőjére, és éppolyan hosszú volt, hogy
eleganciájával emelje ki hosszú lábait, melyet körömcipőbe bújtatott. A fehér
ing a szintén szürke blézer alatt kihangsúlyozta telt kebleit, melyről Castle csak
nagy önuralommal tudta elszakítani pillantását, hogy aztán tekintete a szép
vonalú nyakon simítson végig, majd a telt ajkakon, a formás orron, és a
szigorúan csillogó szemeken állapodjon meg, melyek most barnás színben
játszottak a neonfényben. Kate nyugodtan foglalt helyet az íróval szemben, akinek
kék inge kiemelte érdeklődve, és ezúttal is huncut pajkossággal csillogó
szemeit. Bilincsbe fogott keze az asztalhoz láncolva kopogtatta visszafogott
ütemben az asztallapot. Kate, amint észrevette, hogy szerelme még mindig
bilincsben van, blézere belső zsebébe nyúlt, és kissé előrehajolva oldotta ki a
bilincs zárait. A mozdulattól haja előrehullott, megcsiklandozva a férfi arcát,
aki nagyot nyelve igyekezett nyugalmat erőltetni magára. A nő hajának illata, kezének
érintése, ahogy kioldotta a bilincset, megbizseregtették a gerincét, és
láthatólag Kate is érzékelte a keletkező feszültséget, mert hirtelen
kiegyenesedett, és visszaült a helyére.
-
Jól nézel ki! – mosolygott a nőre
Castle, és döbbenten vette észre, hogy hangja kissé megremeg. Kínosan feszengve
köszörülte meg torkát, úgy folytatta – De Javu érzésem van – futtatta körbe
tekintetét a helyiségben – mondd csak, miért van az, hogy kettőnk közül, mindig
rajtam van a bilincs? – kérdezte incselkedő hangon, így célozva arra, hogy
hányszor tartóztatta le a nő megismerkedésük óta, és arra is, hogy amikor szeretkezésük
alkalmával használták a bilincset, akkor is ő volt az „áldozat”.
-
Talán azért, mert kettőnk közül te vagy
az, aki mindig megszegi a törvényt – hagyta figyelmen kívül a célzás második
felét a nyomozónő, mire Castle elmosolyodott.
-
Ezúttal, mivel szegtem meg? – kérdezte
ártatlan csillogással a szemében, Kate pedig, kissé előredőlve fonta keresztbe
ujjait.
-
A nyomozással kapcsolatos információ
elhallgatása – felelte készségesen Kate, majd tollát bekapcsolva, várakozón
nézett férjére – mit tudsz az áldozatról?
-
Többnyire elmondtam már – rántotta meg a
vállát Castle, miközben hátradőlt a székben, és kényelmesen elhelyezkedett –
tudod, jól áll neked a kapitányi rang – jegyezte meg, és tekintete lágyan
simított végig a nő minden porcikáján, Kate pedig, érezte, hogy egyre melegebb
lesz a blézer alatt.
-
Mit tudsz még az áldozatról azon kívül,
hogy félt valamitől? – hagyta figyelmen kívül a megjegyzést, mire Castle nagy
levegőt vett.
-
Körülbelül két napja keresett fel. Azt
mondta, tőzsdeügynökként dolgozik. Volt egy befektetés, ami rosszul sült el, és
elbukta a kuncsaftjai pénzét az utolsó penny-ig. Állítása szerint, nagyon sokan
haragudtak rá emiatt, ő pedig, rettegett, hogy valaki el akarja majd tenni láb
alól, ezért keresett meg, hogy védelmet kérjen – ismételte el, amit korábban
mondott a helyszínen, majd némán figyelte, ahogy Kate lejegyez néhány információt,
majd várakozón rápillant, így folytatta – kivettem neki egy lakást, nem messze
az enyémtől, és nyomozni kezdtem az ügyben. Persze, nem sokra jutottam, mert
senki nem akart szóba állni velem. Ma reggel akartam találkozni Jared-del, hogy
több információt kiszedjek belőle, de a portás közölte, hogy éjjel telefont kapott,
és eltűnt.
-
Ki telefonált neki? – kérdezte
elgondolkodva a nyomozónő, mire Castle elmosolyodott.
-
Tudod, milyen édes vagy, amikor
megjelenik az a kis ránc a homlokodon? – kérdezte válasz helyett, miközben
tekintetével foglyul ejtette a nőt, aki érezte, hogy szíve gyorsabban kezd
verni, de Castle hirtelen folytatta, mintha nem is mondott volna korábban
semmit – azt nem tudta, az illető nem mutatkozott be. De fél füllel hallotta,
amikor az építkezési területről beszéltek, így aztán egyenesen odamentem, de
Jared helyett, titeket találtalak ott. A többit már tudod – tárta szét kezét,
így jelezve, hogy mindent elmondott, amit tudott.
-
Nem mondta a portás, hogy mikor futott
be a hívás? – jött a következő kérdés a nőtől, mire Castle alsó ajkát rágcsálva
gondolkodott.
-
Azt hiszem, olyan fél egy körül –
felelte, majd kissé közelebb hajolva kukucskált bele a nő jegyzetfüzetébe –
leellenőrzöd a híváslistát, ugye?
-
Igen – bólintott Kate, majd miután
látta, hogy újabb dolgokat nem tud meg a férfitól, felállt, és indulni készült.
-
Kate! – állította meg férje hangja, mire
ő lélegzetvisszafojtva fordult meg az ajtóból – vegyél be a nyomozásba! – kérte
ismét a férfi, de ő határozottan rázta meg a fejét.
-
Nem lehet! Értsd meg! – próbált hatni az
íróra, de Castle értetlenül lépett hozzá közelebb.
-
Miattam? – kérdezte halkan, és arcán jól
látszott, mennyire fél a választól, mire Kate nagyot sóhajtott, és finoman
simított végig a férfi arcán.
-
Nem, Castle, nem miattad. Miattam. –
válaszolta megtörten, mire Castle meglepetten kapta fel a fejét, és amikor Kate
ki akart menni, karjára fonva kezét, állította meg.
-
Mitől félsz? Tőlem? Kettőnktől?
Magadtól? – záporoztak a kérdések a férfiból, mire Kate tehetetlenül dőlt neki
az ajtónak, láthatólag feladva, hogy elmenekülhet a férfi, vagy az érzései
elől.
-
Talán ilyen sorrendben – nyögte nehezen,
majd még mielőtt Castle válaszolhatott volna, vagy újabb kérdést tehetett volna
fel, folytatta – csak egy kis időt kértem, Rick! Hagyj nekem időt! Át kell
gondolnom bizonyos dolgokat, és nem tudom megtenni, ha a közelemben vagy! –
tört fel belőle kétségbeesetten, mire Castle bólintott, ő pedig, hozzáfűzte –
menj haza, kérlek! – nézett rá könyörgőn, és az író utálta magát azért, amiért
nem teljesíthette a kérését, amiért ellent kell mondania. Kate, aki azt hitte,
lezárta a beszélgetést, a kilincsre téve kezét nyitotta ki az ajtót, de Castle
hangja újfent megállította.
-
Tovább fogok nyomozni, Kate! Egyedül! –
jelentette ki határozott, ellentmondást nem tűrő hangon – mindketten tudjuk,
hogy így lesz. Mindig belém fogsz botlani, ott leszek minden sarkon, minden
nyomnak utánanézek majd. Mit fogsz tenni? Minden alkalommal letartóztatsz?
-
Miért csinálod ezt? – kérdezett vissza
válasz helyett Beckett, miközben ismét bezárta az ajtót, és közelebb lépett a
férfihoz.
-
Ki akarom deríteni, ki ölte meg az
ügyfelemet. Pusztán erről van szó! – hazudta szemrebbenés nélkül az író, majd,
amikor Kate fürkésző tekintettel végig mérte, folytatta – van egy ajánlatom –
fűzte hozzá, és elégedetten látta, hogy a nő szemében megvillan az érdeklődés
szikrája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése