14.
rész
Bryan meglepetten meredt rá, miközben
Elizabeth nagyot sóhajtott, és már nem is foglalkozott a taxival, ami megállt
mellettük, és türelmesen várt néhány percet, hogy beszáll-e a nő. Mivel az nem
mozdult, a sofőr rántott egyet a vállán és tovább hajtott.
- Valahányszor
eszembe jut, hogy hagytam magam megzsarolni, és eladtam a lelkem az apámnak,
szembe tudnám köpni a tükörképemet – nyelt nagyot Elizabeth, miközben Bryan még
mindig nem szólt semmit, csak várta, hogy megnyíljon neki – de a jogi irodám a
csőd szélén áll, jó, ha még egy évet ki tudunk húzni, és ezt apa is pontosan
tudja. Mint mindig, most is megtalálta a gyengepontomat, és nem tétovázott,
hogy betaláljon – húzta el száját undorodva, miközben egy, a járdán álló, fa
tövében megbúvó padhoz sétált, és leült.
- Ezt
nem értem – ingatta meg fejét még mindig a mondottak hatása alatt lévő Bryan,
mialatt ő is helyet foglalt a nő mellett – Larson szerint, a legjobb ügyvéd
vagy a szakmában. Hogyan lehet mégis veszteséges az iroda?
- Fogadni
mernék, hogy Larson nem pont ezeket a szavakat használta – jegyezte meg
Elizabeth, és elnyomott egy szomorkás mosolyt, amikor Bryan zavartan vont
vállat – nehéz nyereségessé tenni egy irodát, ha olyan ügyfeleid vannak,
akiknek az is gondot okoz, hogy ételt tegyenek az asztalra. – válaszolt a
kérdésre, nem firtatva tovább a nyomozót, és annak bókját, mire Bryan már
másodjára döbbent meg – ez egy non-profit iroda. Adományokból tartjuk fent
magunkat, illetve abból, amit anyám örökségéből sikerült befektetnem. Olyanok
védelmét látom el, akik egyébként sosem tudnának megfizetni egy ügyvédet. –
vallotta be, Bryan pedig lenyűgözve nézte az előtte ülő nőt. Amikor Barry
ügyében megjelent a kapitányságon, még azt hitte, az állam rendelte ki, de most
már egészen más színben látta a dolgokat. A korábbi csalódásnak, amikor azt
hitte, Elizabeth-et is csak a pénz mozgatja, már nyoma sem volt, és átadta
helyét a megkönnyebbülésnek. Egyre erősödött benne az érzés, hogy még mindig
szereti a mellette lévő nőt. – Most már tudod az okot, amiért itt vagyunk –
állt fel hirtelen a padról Elizabeth, és arcáról a másodperc tört része alatt
tűnt el az érzelem. Újra megközelíthetetlen volt, kimért és távolságtartó,
miközben ismét az út széléhez sétált, és magasba tartotta kezét, hogy leintsen
egy taxit.
- Várj!
– termett mellette Bryan két lépéssel, és arrébb húzta, nehogy sikerüljön a
művelet, mit sem törődve a nő bosszús arckifejezésével. – Hová mész?
- Vissza
az irodámba! Felhívom apámat, és visszadobom az ügyet! – jelentette ki
határozottan Elizabeth – képtelen vagyok végig csinálni! Valahányszor eszembe
jut, miért vagyok itt, felfordul a gyomrom, így pedig nem tudom képviselni
Huntert!
- Mi
van akkor, ha tényleg ártatlan? – vetette fel Bryan komolyan, mire Elizabeth
úgy nézett rá, mintha most látná életében először.
- Téged
meggyőzött? – kérdezett vissza válasz helyett, de hangjából jól kivehető volt,
milyen őrültségnek tartja még a feltételezést is, hogy bárki hihetne Abe
Hunternek.
- Ezt
nem mondtam – rázta meg fejét Bryan, majd azonnal folytatta – de tegnap este
megeresztettem pár telefont, amikor elmentél, és kiderítettem, hogy Carpenter
és Phoenix kapták az ügyet – magyarázta sokatmondó hangon, mire Elizabeth
elnyomott egy szitkot orra alatt. Mindkét férfit ismerte, és azt is tudta, mire
céloz Bryan – ugye, tisztában vagy vele, hogy ez mit jelent?
- Statisztika-patkányok
– bólintott az ügyvédnő undorodva – csak a lezárt ügyek száma a fontos.
- Pontosan!
Nem érdekli őket, hogy valóban bűnös-e, akit lecsuknak! Egy a lényeg, hogy
kipipálhassák! – fűzte tovább a megkezdett mondatot Bryan – nem tudom, te miért
lettél ügyvéd, de én azért lettem zsaru, hogy az igazságot képviseljem! Hogy ne
engedjem, hogy a Jack Harrison félék rács mögé küldjenek ártatlanokat, mert
zavarják a köreiket! – fogalmazta meg szenvedélyesen pontosan azokat az
indokokat, amelyek Elizabeth-et is mozgatták. –Szóval, mi lenne, ha messzire
hajítanánk a tényt, hogy apád fizeti a jogdíjadat, és inkább arra
koncentrálnánk, hogy kiderítsük, ártatlanul ül-e Hunter? – ajánlotta kisfiús
mosollyal, miközben szemét egy pillanatra sem vette le a nőről, aki néhány
másodpercig némán nézett vissza rá, majd nehézkesen bólintott.
- Rendben
– állt rá nem túl nagy örömmel, mire Bryan elmosolyodott, miközben igyekezett
elnyomni a belső hangot, ami folyamatosan azt hangoztatta, mekkora bolond. Itt
lett volna a lehetőség, hogy elengedje a nőt, és vele együtt a kísértést is,
megkímélve magát egy esetleges fájdalomtól, ehelyett ő minden követ
megmozgatott, hogy maga mellett tartsa. Kezdte elhinni, hogy amit mondott
McKenzie őrmesternek, valóban igaz. Mazochista, aki élvezi, ha kínozzák –
kocsival vagy? – rántotta ki gondolataiból Elizabeth hangja, mire bólintott.
- Igen
– válaszolta hangosan is, miközben a kapitányság melletti mélygarázs parkoló
irányába mutatott, és szinte egyszerre indultak arra – miért? Hová megyünk? –
kérdezte kíváncsian.
- Az
államügyészhez – felelte Elizabeth – itt az ideje, hogy úgy képviseljem a
védencemet, ahogy kell – tette hozzá eltökélt hangon, mire Bryan komiszul
vigyorgott rá.
- Ezek
szerint, már az ügyfeled? – kérdezte csipkelődve, mire Elizabeth komolyan
nézett vissza rá.
- Egyelőre
–jelentette ki visszafogott hangon az ügyvédnő, mire Bryan továbbra is
mosolyogva helyezte orrára sötét napszemüvegét, és előzékenyen mutatta az utat
kocsijáig.
Robert Winslow elmélyülten
tanulmányozott egy dokumentumot hatalmas mahagóni asztala mögött ülve, amikor
megszólalt a telefon, ő pedig anélkül nyomta le rutinosan a kihangosító gombot,
hogy akár egy pillanatra is felemelte volna szemét a papírról.
- Mr.
Winslow! Dr. Elizabeth Harrison van itt – hallotta meg középkorú titkárnőjének
hivatalos hangját, mire felemelte fejét, és úgy nézett a telefonra, mintha ott
látná az ügyvédnőt. 8 éve töltötte be az államügyészi posztot, de még soha
életében nem találkozott olyan idegesítő, temperamentumos, nehezen kezelhető,
felvágott nyelvű ügyvéddel, mint ő. Fiatal kora ellenére az egyik legtehetségesebb
védőnek tartotta, és mindent megadott volna érte, ha a védelemről inkább a vád
oldalára igazol. Ellenfélnek a legrosszabb volt, csípős nyelvével, napra kész
felkészültségével a legjobb jogászt is próbára tette.
- Küldje
be! – sóhajtotta letörten, miközben mindenre felkészülve dőlte hátra, és amikor
nyílt az ajtó, sötétbarna szeme szigorúan futott végig az ügyvédnőn, majd
meglepetten állapodott meg annak kísérőjén. Ismerte Bryan Cassidy-t, az egyik
legjobb gyilkossági nyomozónak tartotta. Kivétel nélkül minden ügyét alaposan
körüljárta, használható bizonyítékokkal látta el, és sosem kellett attól
félnie, hogy egy vád nem áll meg a tárgyaláson, ha ő volt a nyomozó. Fogalma
sem volt róla, mit kereshet éppen Elizabeth Hunter mellett. – Dr. Harrison! Miben
állhatok a rendelkezésére? – kérdezte, miközben felállt, és kinyújtott jobb karjával,
hellyel kínálta vendégeit, amit azonban a nő egy fejintéssel utasított el.
- Csak
egy telefon, államügyész úr – felelte Elizabeth magabiztosan – adjon ki
parancsot, hogy engedjék ki az ügyfelemet az előzetes letartóztatásból, Abe
Hunter – adta meg a nevet is, mire azonnal felharsant Robert mély, öblös
nevetése. A legalább 190 centi magas, 50-es éveinek elején járó férfi széles
mellkasán megfeszült a sötétszürke zakó, melyet fehér inge, és színben hozzá
passzoló nyakkendője fölött viselt. Hófehér haja, mely miatt legalább 10 évvel
látszott idősebbnek koránál, homlokába hullott, ahogy ismét letelepedett a
bőrfotelbe. Nevetése csakhamar elhalt, amikor tekintete találkozott az ügyvédnő
komoly pillantásával, és rájött, az egyáltalán nem viccnek szánja, amit
mondott.
- Az
ügyfele megölte a feleségét – emlékeztette udvariasan, már-már jóságos
mosollyal az arcán Winslow a nőt, mire az, látszólag zavartan ráncolta össze
szemöldökét.
- Bocsánat,
lemaradtam valamiről? – kérdezte pimaszul – Milyen bizonyítékok szólnak ellene?
– húzta össze szemét látszólagos érdeklődéssel, mire az államügyész
összeszorította száját.
- Tudjuk,
hogy nem volt éppen rózsás a házassága. A felesége hirtelen eltűnt, majd
megtaláltuk a véres autót, benne egy késsel, tele Abe Hunter ujjlenyomataival.
Ezen kívül, egyáltalán nincs alibije az eltűnés idejére – közölte tárgyilagos
hangon, mire Elizabeth meglepetten húzta fel szemöldökét.
- Ennyi?
Ezek szerint, tudják a pontos időpontot, amikor Mrs. Hunter eltűnt? Megtalálták
a holttestét is? – faggatózott tovább, mire Winslow idegesen túrt bele még
mindig sűrű hajába, és megrázta a fejét – Gondoltam – mosolyodott el
magabiztosan – tehát, ha jól értem, csak közvetett bizonyítékok szólnak az
ügyfelem ellen, amiből Carpenter és Phoenix kreáltak egy meglehetősen vad
történetet. – mosolyodott el lekicsinylőn Elizabeth, Bryan pedig nem tudta
elrejteni mosolyát. Kifejezetten élvezettel figyelte a nőnek eddig ismeretlen
oldalát, sőt, még tetszett is neki, de azt is el kellett ismernie, nem szívesen
állna jelen pillanatban a másik oldalon.
- Idő
kérdése és… - fogott volna hozzá az államügyész, de Elizabeth közbevágott.
- Bizonyítékok,
Winslow! – emelte meg kissé hangját, hogy elfojtsa a férfi próbálkozásait –
Carpenterék kivételesen dolgozzanak meg a pénzükért, amit az államtól kapnak,
és bizonyítsák az ügyfelem bűnösségét! Mutassanak egy hullát, akkor
beszélhetünk gyilkosságról! Amíg ez nem történik meg, a védencem távozik az
előzetesből – tette hozzá mélyen a férfi szemébe nézve, mire az, nagyot
sóhajtott.
- Maga
kikészít engem! – fújtatott dühösen, de tekintetében elismerés villant – ha
egyszer kilyukad a gyomrom, azt csak magának köszönhetem majd! – morogta,
miközben a telefon után nyúlt, és alig néhány perc alatt utasítást adott Abe
Hunter szabadon bocsátására, mire Elizabeth elégedetten húzta ki magát, és az
ajtó felé indult volna, de Winslow hangja megállította – még sosem gondolt rá,
hogy átnyergeljen a mi oldalunkra? Maguk ketten tökéletes párost alkotnának –
bökött fejével Bryan felé a férfi, mire az ügyvédnő zavartan köszörülte meg
torkát.
- Kösz
az ajánlatot, de nem venném a lelkemre, ha Roscow idegösszeomlást kapna –
jegyezte meg szarkasztikusan, mire az államügyész ismét felnevetett, ők pedig
elhagyták az irodáját. Amint kiértek az épületből, Bryan a nő felé fordult.
- Igaza
van – szólalt meg komolyan, miközben maga felé fordította az ügyvédnőt –
tényleg remek páros lennénk – jegyezte meg, mire Elizabeth érezte, hogy
kiszárad a szája, ő pedig folytatta – egyszer már működött – utalt közös
múltjukra halkan, az ügyvédnő azonban megrázta fejét.
- Nem
– felelte ugyanolyan komolyan – akkor sem működött – jelentette ki, és szíve
kihagyott egy ütemet, amikor megérezte, hogy Bryan még közelebb húzza magához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése