20.
rész
Elizabeth a másodperc tört része alatt
távolodott el a férfitól, és szinte ugyanabban a pillanatban meg is bánta
gyengeségét. Miközben azon törte a fejét, hogyan tudatosíthatná Bryan-ben, hogy
ez soha többé nem történhet meg újra, annak ellenére sem, hogy szíve még most
is majd’ kiugrott a helyéből, és mindennél jobban vágyott a folytatásra, nyílt
az ajtó, és Martha dugta be az orrát.
- Reméltem,
hogy megzavarok valamit – húzta el a száját csalódottan, amikor meglátta, hogy
Bryan az asztal mögött ül, Elizabeth pedig az ablak előtt áll, majd szemét
összehúzva, gyanakodva nézett végig a fiatalokon, végül mindent tudó mosolyra
húzta ajkát. – A radarjaim azt jelzik, hogy éppen készülőben volt valami,
szóval azt hiszem, jobb, ha megyek – kacsintott rájuk, mire az ügyvédnő
megkerülte az asztalt, és karba font kézzel állt meg előtte, észre sem véve,
hogy ezzel tökéletes lehetőséget adott a nyomozónak, hogy megcsodálhassa formás
fenekét a szoknyában, és hosszú lábait.
- Fogd
vissza a radarjaidat, Martha, és mondd el, amiért jöttél – igyekezett még
csírájában elfojtani a nő fantáziáját, mire az legyintett.
- Semmi
olyan, ami ne érne rá később – igyekezett kifelé az ajtón, amivel csak azt érte
el, hogy Elizabeth gyanakodni kezdett.
- Martha!
– állította meg határozottan, mire az, lassan megfordult, és amikor tekintete
találkozott a szigorúan rászegeződő kék szemekkel, bosszúsan sóhajtott.
- A
sápadt egér keres a kettesen – morogta durcásan, és fogalma sem lehetett róla,
hogy éppen mentőövet dobott a doktornőnek, aki azonnal tudta, itt a lehetőség,
hogy úgy szakadjon el Bryan-től, hogy ne kelljen magyarázkodnia.
- Felveszem,
köszönöm! – lépett azonnal a telefonhoz, kerülve a férfi pillantását, mire
Martha rosszallón csóválta meg fejét, és elhagyta az irodát, miközben arcára volt
írva véleménye – Greg? Már vártam a hívásod! – köszöntötte teljesen más
hangnemben, mint, amikor apjánál találkoztak, és úgy tűnt, ezt a vonal túl
végén várakozó üzletember is észrevette, mert néhány másodpercig csend honolt,
majd torkát megköszörülve talált ismét magára.
- Elizabeth
drágám! Ígéretemhez híven, felhívlak, hogy ismét megpróbáljalak elcsábítani egy
vacsorára – szólt bele dallamos hangon, amitől az ügyvédnőnek fordult egyet a
gyomra, de leküzdve a nyelve hegyére kívánkozó gúnyos megjegyzést, mély levegőt
vett, és bólintott.
- Elfogadom
a meghívást – préselte ki magából udvariasan, mire Bryan hitetlenkedve csóválta
meg fejét.
- Tényleg?
– hökkent meg a beleegyező választól Greg, majd azonnal összeszedte magát, és
magabiztosan folytatta – tudtam, hogy előbb-utóbb megjön az eszed, édesem –
jegyezte meg öntelten, mire Elizabeth megcsikorgatta fogait.
- Éppen
most ment el – bukott ki belőle akaratlanul, miközben fél szemmel látta, hogy
Bryan pakolni kezdi az aktákat.
- Hogy
mondtad? – kérdezett vissza meglepetten, mire nyugalmat erőltetve magára, hátat
fordított a férfinak, és úgy válaszolt.
- Éppen
most ment el az ügyfelem, szóval még haza kell mennem, átöltözni – magyarázta
ki magát okosan, és úgy tűnt, sikerrel járt, mert Greg megértőn hümmögött a
vonal végén – foglald le az asztalt és találkozzunk az étteremnél, mondjuk egy
óra múlva, ha neked is megfelel.
- Hát
persze, édes – becézte tovább a nőt, aki érezte, ahogy minden sejtje tiltakozik
nemcsak a férfi, de a közös vacsora ellen is. Mégsem engedhette, hogy Bryan hiú
reményeket tápláljon kettejükkel kapcsolatban, és úgy gondolta, az egyetlen
módja, hogy kiábránduljon belőle, ha azt hiszi, a Greg-félék vonzzák. Szilárdan
hitte, hogy ha az esélyét is meggátolja annak, hogy még egyszer ilyen közel
kerüljenek egymáshoz, akkor az ügy lezárása után könnyedén tudnak búcsút inteni
egymásnak, anélkül, hogy Jack Harrison-nak be kellene avatkoznia. – A Carpe Diem-ben várlak – diktálta le a
címet a férfi, kizökkentve ezzel Elizabeth-et a gondolataiból, ő pedig gyorsan lefirkantotta
azt egy lapra. – Már alig várom.
- Ott
találkozunk – köszönt el a nő, figyelmen kívül hagyva az utolsó megjegyzést,
majd bontotta a vonalat, éppen akkor, amikor Bryan már megkerülte az asztalt,
és indulásra készen állt meg az ajtó előtt.
- Holnapra
lefuttatom Gilmore-ékat, és átdobom a címüket – szólalt meg hivatalos hangon
Bryan, mely egyértelmű jel volt Elizabeth számára, hogy a terve bevált, és a
férfi elhitte, hogy Greg és közte alakulhat valami. Most mégsem értette, miért
nem könnyebbült meg ettől, vagy miért nem érezte jól magát a győzelemtől.
Sokkal inkább fájt neki, amiért Bryan olyan könnyen elhitte róla, hogy a
Greg-félék egy kicsit is felkelthetik az érdeklődését. – Ott találkozzunk, vagy
menjek érted? – kérdezte, elszakítva ezzel fájó gondolataitól a nőt, mire az,
nagyot nyelt, és megrázta fejét.
- Inkább
a saját kocsimmal megyek. Utána még lesz egy kis dolgom – felelte látszólag
könnyedén, mire Bryan bólintott, mielőtt azonban elindult volna, még
hátrafordult.
- Tudod,
Liz, ahhoz, hogy távol tarts magadtól, többre lesz szükség, mint egy kényszer
vacsorára egy ficsúrral, akit szíved szerint a pokolba kívánsz – jegyezte meg
mosolyogva, és amikor Elizabeth szemei meglepetten kerekedtek el, folytatta –
de értékelem az igyekezetedet – tette hozzá, mire az ügyvédnő mérgesen húzta
össze szemét, és megpróbálta figyelmen kívül hagyni az öröm szikráit, melyek
fellobbantak szívében, amiért Bryan átlátott rajta.
- Honnan
veszed, hogy… - fogott volna bele, de Bryan megvonta a vállát. Ugyan hazugság
lett volna azt állítania, hogy nem lepődött meg, amikor meghallotta, milyen
udvariasan, már-már kedvesen beszél Elizabeth a férfival, de elég volt csak
egyszer rápillantania arcára, és felidéznie, hogyan remegett meg karjai között
a rövid, leheletnyi csók alatt, hogy tudja, őt akarja távol tartani magától. Bár
arról fogalma sem volt, miért tiltakozik ennyire maguk ellen, amikor
egyértelműen érezte, hogy vonzódik hozzá, de azok után, amit Maggie mondott
neki, kizártnak tartotta, hogy elengedje ismét szerelmét.
- Szerencsére
ügyvédnek sokkal jobb vagy, mint színésznek – válaszolta nyugodtan, miközben
közelebb sétált a nőhöz, és elégedetten állapította meg, hogy ennyi is elég
volt ahhoz, hogy az idegesebb legyen.
- Gondolj,
amit akarsz – húzta ki magát büszkén az ügyvédnő, majd egy lépéssel kisiklott
az útjából, és magabiztosan állt meg az ajtó mellett – holnap találkozunk
Gilmore-éknál – tette hozzá, így jelezve a férfinak, hogy hagyja el az irodát,
mire az, bólintott. Alig távozott, Elizabeth nagyot sóhajtva engedte ki a
tüdejében benntartott levegőt, és könnyekkel a szemében hanyatlott le
bőrfoteljébe. Sokáig azonban nem volt ideje szomorkodni, mert rögvest nyílt az
ajtó, és Martha viharzott be rajta.
- Egyszerűen nem hiszlek el, te lány! Képes voltál
egy ilyen fél Istent hazaküldeni, miközben annak a felfuvalkodott hólyagnak meg
elfogadtad a meghívását! – háborgott, mialatt körbejárta az irodát, és mint egy
precíz bejárónő pakolgatta vissza helyükre a székeket, és igazította meg a kis
vázát az asztal közepén.
- Hallgatóztál?
– kérte számon a nőt Elizabeth, mire az, ártatlan arccal nézett vissza rá.
- Természetesen!
– vallotta be minden szégyenérzet nélkül, majd azonnal folytatta – másképp,
honnan tudnám meg a dolgokat! Te sosem mondasz nekem semmit!
- Arra
még nem gondoltál, hogy azért, mert nem tartozik rád? – kérdezte bosszúsan az
ügyvédnő, holott sokkal inkább magára volt mérges, semmint a titkárnőjére.
Bosszantotta a tudat, hogy bár az apja házában ellent tudott mondani az idős
Harrison-nak, végül mégis az lett, amit apja akart. Bryan-t eltávolította a
közeléből, és Greg-gel vacsorázik, ami egyaránt volt övön aluli ütés
önérzetének, és fájdalmas a lelkének. Noha azt gondolta ez idáig, hogy
felvértezte magát Jack minden mocskos eszköze ellen, be kellett látnia, hogy
még mindig maradt gyengepontja.
- Ilyen
fel sem merült bennem – rázta meg fejét Martha, amitől haja heves mozgásba
kezdett fején – én a helyedben lemondanám a vacsorát, és felhívnám a nyomozót!
– javasolta már-már parancsolón, mire Elizabeth elnézőn mosolyodott el.
- Ez
ennél egy kicsit bonyolultabb, Martha – válaszolta szomorkásan, ami a nő
figyelmét sem kerülte el, mert hirtelen eltűnt a szeleburdiság, és anyai
aggodalomnak adta át helyét arcán, ahogy közelebb sétált.
- Ha
tudok segíteni… - fogott volna bele, de Elizabeth megrázta a fejét, és
pillanatok alatt tűnt el minden érzelem az arcáról.
- Köszönöm,
de jól vagyok! – húzta ki magát, majd kabátját leemelve a fogasról, kézbe vette
táskáját és az ajtó felé indult – holnap csak délután jövök be, az összes
délelőtti időpontomat mondd le, kérlek! Mrs. Hammond-ot értesítsd róla, hogy a
fia pénteken kijöhet az előzetesből, ejtették a vádat, de üzenem, hogy ha a
barátnője azt mondja, tűnjön el az életéből, az nem azt jelenti, hogy
üzeneteket írjon, 10 percenként felhívja, és sátrat verjen a házuk elé, mert az
már kimeríti a zaklatás fogalmát! – utasította titkárnőjét határozottan, és
Martha-nak elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy tudja, ismét visszatért a
kemény, acélos ügyvédnő, az a páncél, amit mindenki előtt viselt, és ami mögé
szinte képtelenség volt bejutni. Miután a nő bólintott, így jelezve, hogy
teljesíti, amit főnöke kért tőle, Elizabeth elhagyta az irodát, Martha azonban
még percekig nézett utána az üres folyosón.
- Édes
gyermekem, dehogy vagy te jól – ingatta meg fejét szomorúan. Fogalma sem volt
róla, mi lehet olyan bonyolult közte és a nyomozó között, de abban biztos volt,
hogy tökéletes párt alkotnának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése