Jogodban áll szeretni 17. rész

17. rész

Greg Fulton lassan lépett ki a szobából, miközben nyájasan mosolygott Jack-re, amitől Elizabeth érezte, hogy elfogja az undor, és szánakozva nézett végig a férfin. Fehér öltönye ránctalanul, kifogástalan állapotban állt vékony testalkatán, szőke, egyenes szálú haja divatosan nyírva, oldalt elválasztva simult kis, kerek koponyájára. Kék inge kiemelte égszínkék szemét, amely talán az egyetlen olyan vonzó tulajdonsága volt a férfinak, ami felkelthette egy nő érdeklődését, mivel azonban ezekben a szemekben mindig gúny és fensőbbségesség tükröződött, így Elizabeth nehezen tudta elképzelni, hogy bármilyen, magára valamit is adó nő, akiben van büszkeség és tartás, önként lépett volna kapcsolatba Greggel. Összességében egy lapon sem lehetett említeni Bryan-nel, akiből csak úgy sütött a férfias erő, a magabiztosság. A kék szemek most rászegeződtek, és öröm villant fel bennük, Elizabeth pedig elnyomott egy sóhajt.

- Elizabeth! – tárta szélesre vékony karjait Greg, mintha azt várná, az ügyvédnő boldogan repül közéjük, de amikor a nő csak kérdőn húzta fel szemöldökét, leengedte őket, és tétova mozdulattal lépett közelebb – rég találkoztunk! – állt meg előtte, és kérdés nélkül hajolt oda, hogy arcára csókot nyomjon, mit sem törődve azzal, hogy Elizabeth távolságtartón húzta ki magát, és egyáltalán nem viszonozta az üdvözlő gesztust.

- Egész pontosan egy héttel ezelőtt, amikor beleütötted az orrod a könyvelésembe! – szúrta oda kemény hangon, mire Greg elvörösödve nézett segélykérőn Jack-re.

- Elizabeth! – dörrent rendreutasítón Jack mély hangja, de lánya figyelmen kívül hagyta azt, Greg pedig feszengve mosolyodott el.

- Esedezem a bocsánatodért – hajolt meg kissé színpadiasan, mire Bryan lenyelte a nyelve hegyére kívánkozó megjegyzést, és karba font kézzel nézte tovább a jelenetet. Abból, ahogy Jack viselkedett, egyértelmű volt a számára, hogy nem lenne ellenére, ha lánya ennek a ficsúrnak az oldalán kötne ki, ő azonban elképzelni sem tudta, hogy egy olyan szenvedélyes, határozott nő, mint Elizabeth bármi vonzót találhatna Greg-ben. – Engedd meg, hogy kárpótoljalak egy vacsorával. Este érted megyek, és…

- Sokáig dolgozom – hárította el a meghívást azonnal, mit sem törődve Jack mérgesen szűkülő szürke szemeivel, mire Greg könnyedén rántotta meg csontos vállát.

- Annyi baj legyen! Majd érted megyek az irodába – ajánlotta fel előzékeny hangon, mire Elizabeth elhúzta a száját.

- Talán kimaradt egy-két akta? – kérdezte szemtelenül, így utalva arra, hogy a férfi csak kémkedni akarna, mire Greg sértetten húzta fel egyenes, arányos orrát.

- Elizabeth nagyon szívesen elfogadja a meghívást, Greg! – szólt közbe Jack határozott, megmásíthatatlan hangon, mire lánya haragosan nézett rá, Greg pedig, mint, aki készpénznek veszi, hogy a nő helyett apja dönt, azonnal elfelejtette sértettségét, és boldogan mosolyodott el.

- Rendben! Nyolcra ott leszek! – jelentette ki, mire Elizabeth dacosan szegte fel állát, de mielőtt válaszolhatott volna, Bryan lépett előrébb, ezzel magára vonva Greg figyelmét, aki gyanakodva mérte végig a nála legalább egy fejjel magasabb, sötét hajú férfit.

- Felesleges! Liz ugyanis, velem tölti az estét – kacsintott magabiztosan a szőke férfira, mire az, segélykérőn nézett Jack-re, akinek megfeszült állkapcsa, és halántékán lüktetni kezdett egy ér a visszafojtott indulattól. Már az is meghaladta az erejét, hogy elviselje ennek a mihaszna kölyöknek a jelenlétét, de a tény, hogy olyan bizalmasan becézte lányát, és azzal kérkedett, hogy vele tölti az estét, mélységesen felháborította.

- Azt szeretném én látni! – szűrte a fogai között gyilkos tekintet kíséretében, mire Bryan pimaszul elmosolyodott.

- Nem fogod! – avatkozott közbe Elizabeth, még mielőtt Bryan elhitetné a jelenlévők közül bárkivel, hogy van közöttük valami. Nem attól félt, hogy Greg elveszítené az érdeklődését iránta, annak még kifejezetten örült is volna, attól azonban rettegett, hogy apja potenciális veszélyforrást lásson a férfiban, és megpróbálja tönkretenni, ahogy 10 évvel korábban. – Mint mondtam, sok a munkám! Ide is azért jöttem, szóval nagyra értékelném, ha túlesnénk rajta! Számtalan dolgom van még a mai napra! – jelentette ki határozott hangon, apjához intézve szavait, mire Greg elszakította pillantását Bryan-ről, és behízelgő mosolyt öltve fordult Elizabeth felé.

- Később felhívlak – ígérte bizalmaskodó hangon, azt sugallva Bryan-nek, hogy több is van közöttük, mint futó ismeretség, majd Jack-hez intézte további szavait – ne haragudjon, Mr. Harrison, de mennem kell – kért bocsánatot őszinte sajnálattal a hangjában, mire Jack bólintott, így engedélyt adva a távozásra. Elizabeth és apja elindultak a dolgozószoba felé, Bryan pedig éppen a nyomukba szegődött volna, amikor Greg megfogta a karját, így megállásra kényszerítve, mire érdeklődve nézett le rá. Elég volt tekintetének egyetlen villanása, hogy amaz azonnal elengedje. – Nem tudom ki maga, de azt ránézésre is megmondom, hogy nem vagyunk egy súlycsoportban! - jelentette ki felsőbbrendűséggel a hangjában, mire Bryan gúnyosan húzta fel szemöldökét, és becsmérlő pillantással nézett végig a férfin.

- Ezzel egyetértek – bólintott komolyan, a másik azonban folytatta, észre sem véve a Bryan mondata mögött rejtőző szúrást.

- Én vagyok a Fulton és fia könyvelési vállalat alelnöke! Jachtom van, és egy nyaralóm a Bahamákon, ezen kívül annyi pénzem, amennyit maga még életében nem látott! – sorolta a szerinte lényeges előnyeit a férfival szemben büszkén, úgy, mint egy óvodás, amikor játékaival kérkedik társai előtt, amivel csak azt érte el, hogy Bryan még nevetségesebbnek tartotta – Jack támogatását is magaménak tudom ahhoz, hogy Elizabeth az enyém legyen! – nézett rátarti pökhendiséggel a férfira, mire Bryan közelebb lépett hozzá, és elnyomott egy elégedett mosolyt, amikor Greg önkéntelenül hátrálni kezdett és kék szemében félelem szikrázott fel.

- Lenyűgöző pedigré, de ahogy elnéztem, nem sokra ment vele – jegyezte meg vidáman, és arcán látszott, egyáltalán nem ijedt meg a gondolattól, hogy Greg akár egy percig is veszélyt jelenthetne rá nézve Elizabeth-tel kapcsolatban.

- Idő kérdése, és Elizabeth is belátja majd, hogy minket egymásnak teremtettek! – emelte fel fejét büszkén Greg, és tekintetéből jól ki lehetett olvasni, mennyire el is hiszi, amit mond, mire Bryan halkan felnevetett, és faképnél hagyva a férfit indult el a dolgozó felé. Mielőtt azonban belépett, még válla felett visszaszólt.

- Húzza ki a fejét Harrison hátsófeléből, és akkor talán meglátja, ami mindenki másnak nyilvánvaló – jegyezte meg még mindig derűsen, majd a választ meg sem várva, belépett. Elizabeth apja hatalmas íróasztala előtt állt, kihúzott testtartással, és Bryan anélkül is érezte a belőle áradó feszültséget, hogy látta volna arcát. Jack szemében harag szikrái pattogtak, ahogy ingerülten, türelmetlen mozdulattal kattogtatta a fém öngyújtót, másik kezében pedig szivarral játszott.

- Hogy érted azt, hogy nem mondhatsz semmit?! – kérdezte felháborodottan, ami világossá tette Bryan előtt, hogy Elizabeth akárcsak a telefonban, személyesen sem tájékoztatta a férfit, miről beszélgetett védencével. – Akkor mi a fenének jöttél ide? – kérte számon bántó hangsúllyal Jack a lányát, mire Elizabeth megvonta a vállát. Arca zárkózott volt, semmiféle érzelmet nem lehetett róla leolvasni.

- Nem az én ötletem volt, elhiheted! Minél ritkábban látlak, annál jobb – tette hozzá, mire Bryan meglepetten húzta fel szemöldökét, az öreg Harrison pedig ökölbe szorította kezét az öngyújtón.

- Mint azt korábban említettem, feltennék néhány kérdést a barátjáról – vette át a szót Bryan, mire Jack undorodva nézett végig rajta.

- Előbb harapom le a nyelvem, minthogy magának egyetlen kérdésére is válaszoljak! - jelentette ki makacsul, mire Elizabeth bólintott.

- Rendben! Ez esetben, javaslom, közöld a barátoddal, hogy hosszú távra rendezkedjen be a sitten – felelte nyugodt hangon, és Bryan ismét azt a keménységet láthatta arcán, mint amikor kollégájával beszélt a kapitányságon – A nyomozók, akik kapták az ügyet, rávarrják Hunterre a gyilkosságot, hacsak nem végzünk jobb munkát náluk. Szóval, íme, az ajánlatom! Válaszolsz a kérdéseire, cserébe, ha a barátod tényleg ártatlan, bebizonyítjuk, és szabadon távozhat. – dobott lehetőséget az apjának, mire az, száját összeszorítva gondolkodott el a javaslaton. Minden porcikája berzenkedett az ellen, hogy szóba álljon a Cassidy kölyökkel, ráadásul a lekötelezettje legyen, de nem volt más választása, és ezt kénytelen volt belátni, így lassan bólintott.

- Mióta barátok? – jött az első kérdés a nyomozótól, mire Jack unottan fonta karba kezeit, amitől megfeszült szikár termetén a sötét zakó.

- Amióta megérkezett az államokba. Egy üzleti konferencián találkoztunk. Beszélgetni kezdtünk, jól kijöttünk egymással, így névjegykártyát cseréltünk – válaszolta kedvtelenül, és arcának minden rezdülésén látszott, mennyire nincs ínyére ez a beszélgetés, ami azonban Bryan-t a legkevésbé sem érdekelte. Elizabeth lopva pillantott a mellette álló detektívre, akiből annak ellenére nyugalom áradt, hogy az a férfi ült vele szemben, aki rács mögé juttatta ártatlanul. Mégis ahelyett, hogy szabadjára engedte volna a sértettségét, és a dühét, mely bizonyosan lelke legmélyén lappangott, arra koncentrált, hogy neki segítsen, még akkor is, hogy ő 10 évvel korábban ellökte magától, és megbántotta, amivel csak még többet ért a szemében sok száz Greggel szemben. – Később felhívott, hogy tanácsot kérjen, aztán barátok lettünk.

- Mennyire volt szoros barátság ez? – jegyzetelt precízen Bryan, mire Jack felállt és a bárpulthoz lépett, hogy egy kristály pohárba konyakot töltsön magának.

- Senkit nem ismert ebben a városban, így gyakran hívott meg magukhoz vacsorázni - kortyolt bele az italba, majd néhány másodpercig csendben maradt, amíg kiélvezte annak ízét – bemutattam néhány befolyásos barátomnak, üzleti kapcsolatokat épített ki a segítségemmel. Azt hiszem, ezt nem teszi meg akárkinek az ember – vetette fel büszkén, mire Bryan felpillantott.

- Ismerte a feleségét is? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva az öndicsérő szavakat, mire Jack óvatosan bólintott, és elkapta a tekintetét Bryan-ről, akinek gyanakvón villant a szeme, de nem tette szóvá az apró rezdülést. – tudott arról is, hogy Hunter folyamatosan csalta őt? – blöffölt vakmerőn, arra támaszkodva, amit feltételezett Abe kihallgatása után, mire Elizabeth meglepetten kapta fel fejét, és meglepetése csak még nagyobb lett, amikor a taktika bevált, és Jack ismét bólintott.

- Csak az nem tudta, aki vak volt – jegyezte meg szárazon, miközben megint belekortyolt a konyakba – Diane előtt sem volt titok, de ne higgye, hogy ez ok lett volna arra, hogy Abe megölje őt. – figyelmeztette kemény hangon, még mielőtt téves következtetést vonnának le az ügyvédnővel – mire más nő után nézett, a házasságuk már régen kihűlt.

- Miért nem váltak el? – vetette fel Elizabeth, mire Jack megrázta a fejét.

- Diane nem hitt a válásban, és őszintén szólva, szerintem, nem is tudott volna mit kezdeni az életével egyedül. – felelte nyugodtan, mint aki egyet is ért a nővel – Abe sem szívesen ment volna bele a vagyonmegosztás miatt. Végül úgy állapodtak meg, hogy kényelemből együtt maradnak. Így Diane megőrizhette a látszatot, Abe pedig igyekezett diszkréten kezelni a nőügyeit.

- Mi van akkor, ha az egyik ilyen kapcsolata túl komolyra fordult? – játszott el a gondolattal Elizabeth, és abból, ahogy Bryan ránézett, tudta, az ő fejében is ugyanez fordult meg, de Jack határozottan intett nemet.

- Kizárt! Abe sosem bonyolódott bele egyetlen nőügyébe sem! Pontosan tudom, milyen nőkkel találkozgatott! Egyik sem érhetett fel Diane-hez! – jelentette ki sokatmondó hangsúllyal, mely ezúttal már Elizabeth-nek is feltűnt.

- Van elképzelése arról, hogy az eltűnése napján Diane, miért hagyta el a házat? – jött a következő kérdés a nyomozótól, de Jack tanácstalanul vonta meg vállát.

- Az utóbbi időben keveset találkoztunk – válaszolta enyhe szomorúsággal a hangjában - Abe azt mondta, nem lehet kimozdítani a depresszióból.

- Köszönöm, Mr. Harrison – bólintott hivatalos kimértséggel Bryan, majd, mint aki jól végezte dolgát, az ajtó felé indult. Amikor Elizabeth követni akarta, Jack hangja állította meg.

- Lányom! Te maradj még! Beszélnünk kell! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, mire Bryan megtorpant, és szemét összehúzva kereste Elizabeth tekintetét, de az, csak nyugodtan bólintott, majd felkészülve egy újabb vitára, apja felé fordult.