12.
rész
A kapitányság előcsarnokának közepén egy
recepciós pult kapott helyet, mely mögött egy 20-as éveinek elején járó, sötét
hajú, vékony testalkatú férfi állt fekete egyenruhában, és éppen papírokat
töltött ki, mit sem törődve az őt körülvevő felfordulással. Az aula sokkal
inkább egy hangyabolyra emlékeztette a belépőket, mintsem egy jól szervezett,
közbiztonsági intézményre, és a rendszert csak akkor láthatta meg benne az
ember, ha időt fordított arra, hogy néhány percig megfigyelje a látszólagos
összevisszaságot. Az egyenruhás és civil rendőrök, akiket csak nyakukba, vagy
oldalukra erősített jelvényükről lehetett felismerni magabiztosan közlekedtek,
egyértelmű volt, hogy mindenki tudja a dolgát. A recepciós pultnál egyfolytában
csengett a telefon, amit a fiatal férfi nyugodt türelemmel kezelt, miközben
útbaigazította a laikus civileket, vagy éppen felvette a kollégák által
rendbontásért, vagy súlyosabb bűncselekményekért behozott gyanúsítottak
adatait. Bryan és Elizabeth tétovázás nélkül közelítették meg a pultot, és
várták meg, hogy a férfi befejezze a hívást.
- Helló
Mac! – köszönt rá vidáman a fiatal férfire Bryan, akinek mellkasán,
aranykitűzőn a McKenzie név díszelgett.
- Hé!
Cassidy! – villant fel a viszontlátás öröme a sötétbarna szemekben, miközben
erőteljesen kezet ráztak – mit keresel itt? Azt hittem, ideiglenesen áthelyeztek
a gyilkosságiaktól a kábszeresekhez.
- Így
is van, de vettem ki néhány nap szabadságot – magyarázta Bryan, miközben
figyelmét nem kerülte el, hogy kollégája tekintete szinte észrevétlenül siklik
végig Elizabeth testén, aki éppen telefonjában ellenőrizte üzeneteit.
- Akkor
mit keresel itt? – kérdezte újra, miközben tekintetét egy percre sem vette le
az ügyvédnőről, aki szemöldökét ráncolva ingatta fejét, annak jeleként, hogy
egyáltalán nem tetszik neki, amit éppen olvasott – le akarod nyűgözni a kis
barátnődet, hogy milyen kemény zsaru vagy? – nevetett fel pimaszul, ami elég
volt ahhoz, hogy Elizabeth felfigyeljen rá, és szúrós tekintettel nézzen fel a
telefonból.
- Ahhoz
ennél többre lenne szükség – jegyezte meg kimérten, mire Mac nagyot nyelve,
kényszeredett mosolyt öltött fel, ő pedig egy névjegykártyát húzott elő
aktatáskájának egyik külső zsebéből – Dr. Elizabeth Harrison vagyok –
mutatkozott be hivatalos hangon. – Abe Hunterhez jöttem, úgy tudom, előzetes
letartóztatásba helyezték gyilkosság megalapozott gyanújával.
- Az
ügyvédje? – kérdezett Mac meglepetten, miközben alaposan szemügyre vette a
névjegykártyát, mire Elizabeth nagyot sóhajtott, és legyőzve undorát,
bólintott.
- Állítólag
– adott kitérő választ, amit a tiszt igennek vehetett, mert felemelte a
telefont, és közölte kollégájával, hogy a gyanúsítottnak megérkezett a jogi
képviselője.
- Első
emelet, aztán balra – igazította útba őket előzékenyen, mire Elizabeth eltéve a
névkártyát, elhúzta a száját.
- Ismerem
a járást, de köszönöm – felelte kimért hangon, majd a választ meg sem várva,
elindult a lift irányába. Amikor Bryan követni akarta, Mac átnyúlt a pult
fölött, és rámarkolva alkarjára, megállásra kényszerítette.
- Add
meg a számát! – kérte halkan, majd azonnal folytatta – eltette a névkártyát, és
nem tudtam megjegyezni a számot – nézett könyörgőn Bryan-re, mire az, nemet
intett a fejével.
- Tudod
te, ki ez a nő? – kérdezte suttogva, majd azonnal folytatta – Minden zsaru
rémálma! Azt beszélik, hogy ahol megjelenik, porrá zúzza a legjobban felépített
vádakat is. Összeállnál az ellenséggel? – kérdezte látszólag döbbent,
megrökönyödött arccal, de Mac csak réveteg mosollyal arcán nézte az ügyvédnőt,
aki a liftre várva telefonált.
- Olyanok
lehetnénk, mint Rómeó és Júlia! Két ellenséges világ találkozik – jelentette ki
eltökélten, mire Bryan kirántotta karját és rezzenéstelen arccal nézett
kollégájára.
- A
történet végét is ismered? – kérdezte csípős hangon, mire Mac megrántotta a vállát.
- Vállalom
a kockázatot! – mosolyodott el, és barna szeméből jól kiolvasható volt, hogy
már szinte látja is közös jövőjüket a nővel.
- Úgy
tudom, már foglalt – hazudta szemrebbenés nélkül Bryan, és elégedetten
veregette hátba magát képzeletben, amikor meglátta a csalódottságot a fiatal
férfi arcán.
- Akkor
te mit keresel mellette? – kérdezte sértetten, mire Bryan laza hanyagsággal
vont vállat.
- Mazochista
vagyok. Élvezem, ha kínoznak – jelentette ki vidáman, mire Mac értetlenül
nézett rá, ő azonban szó nélkül távozott, éppen időben, mert abban a
pillanatban megérkezett a lift. Az utat némán tették meg, mindkettejüket saját
gondolataik kötötték le, és amikor a felvonó megállt a kívánt emeleten, szinte
egyszerre léptek ki belőle. Balra fordulva egy újabb pulthoz érkeztek, ahol
néhány perc alatt kitöltötte Elizabeth a szükséges dokumentumokat, mire a 30-as
éveinek végén járó egyenruhás, akinek meglehetősen zord, barátságtalan
kifejezés ült arcán, felállt a székéről, és kulcscsomóját zörgetve kísérte el
őket az egyik celláig, ahol egy 40 év körüli, szikár termetű férfi ült, magába
roskadva a kemény priccsen. Fehér inge szürkés színben játszott, és gyűrötten
lógott kidolgozott testén. Szürke, halszálkás csíkos zakója gombócba gyúrva,
párnaként funkcionált, míg cipőfűző nélküli, fekete lakkozott cipője az ágy
mellett pihent. Sötét haja kócosan hullott homlokába, szürke szemében pedig
reménytelenség csillogott, amikor felnézett a zajra.
- Abe
Hunter! Látogatója érkezett! – harsant fel az őr mély, kemény hangja, mire a megszólított
felpattant, és összehúzott szemmel mérte végig vendégeit.
- Kik
maguk? – kérdezte határozott hangon, mely szöges ellentétet mutatott
kinézetével. Testtartása, magabiztos tekintete sejteni engedte, hogy megszokta,
mindig övé az utolsó szó, és ő diktálja a feltételeket, amit minden bizonnyal
az előzetes fogva tartás alatt is megpróbált, nyilván több-kevesebb sikerrel.
- Dr.
Elizabeth Harrison, ő pedig Bryan Cassidy – mutatkozott be Elizabeth, mire Abe
arckifejezése megváltozott, és idegesen nyalta meg kiszáradt ajkát.
- Harrison?
Jack lánya? – kérdezte izgatottan, miközben sietősen belebújt cipőjébe, mire az
ügyvédnő bólintott, majd az őr felé fordult.
- Beszélni
akarok az ügyfelemmel, de nem itt! Egyelőre nem vádolták meg semmivel, csak
gyanúsítottként van itt. Ebből következik, hogy jogom van egy kihallgató
szobába menni vele, és tanúk nélkül átbeszélni az ügyet – sorolta kimérten,
hivatalos hangon, mire az őr megrántotta a vállát.
- Tőlem!
Nekem csak annyi a feladatom, hogy őrizzem! – kereste meg a rengeteg kulcs
között a zárba illőt, majd hangos nyikorgás közepette elhúzta a rácsot, hogy
aztán bilincset kattintson Hunter csuklójára, és egy másik helyiségbe kísérje
őket, ahol egy asztal, székek és az egyik falat teljesen beborító tükör kapott
helyet, majd miután leültette a foglyot, elhagyta a szobát.
- Ő
ki? – bökött fejével Abe Bryan felé, mire a férfi elhúzta kabátját, így
láthatóvá téve jelvényét – egy nyomozó? Nem! – rázta meg fejét határozottan –
csak magával beszélek! – utalt Elizabeth-re büszkén – semmi helye itt egy
zsarunak!
- Legjobb
tudomásom szerint, nincs éppen alkupozícióban – jegyezte meg Bryan nyugodtan,
majd Elizabeth vette át a szót.
- Azért
van itt, hogy segítsen, amennyiben ártatlan – tette hozzá távolságtartón, mire
Abe felé fordult, és szürke szemébe visszatért a reménytelenség, kezével pedig
tanácstalanul túrt bele sűrű hajába, amelyben a neonfénynél már jól látszottak
az ősz hajszálak halántékánál, amit az előzetes cella sötétsége jótékonyan
eltakart.
- Nem
követtem el semmit! – tört fel belőle elcsigázottan – sok hülyeséget csináltam
már az életemben, de sosem tudnám megölni a feleségemet! – jelentette ki
könnybe lábadt szemekkel, mire Elizabeth és Bryan gyors pillantást váltottak,
de nem szólalt meg egyikük sem, Abe pedig tovább beszélt – senki nem hisz
nekem, kivéve az apját – nézett most Elizabeth-re halvány mosoly kíséretében. –
Ő a legjobb barátom! Nem is tudom, mire mennék nélküle. A legjobb ember, akit
csak ismerek! – tette hozzá lágy hangon, mire Elizabeth szemöldöke a magasba
futott.
- Nem
sok emberrel találkozhatott eddig – jegyezte meg szarkasztikusan. Akiről Abe
Hunter beszélt, bárki lehetett, csak az apja nem. Nehezen hitte el, hogy Jack
Harrison bárkivel kedves tudott volna lenni, vagy őszintén a barátja lett volna
bárkinek. Az már inkább elképzelhetőnek tűnt a számára, hogy érdekből tartotta
a kapcsolatot a férfival, ahogy abban is biztos volt, hogy érdeke fűződik ahhoz
is, hogy Hunter kint legyen a börtönből.
- Ezt
hogy érti? – nézett rá értetlenül a férfi.
- Hagyjuk
az apámat, és beszéljünk arról, amiért itt van – terelte el a beszélgetést
Elizabeth, figyelmen kívül hagyva a kérdést, de ez korántsem volt könnyű, mert
Abe úgy tűnt, meg akarja osztani az összes élményét Jack Harrisonnal
kapcsolatban.
- Tudja,
kezdő vállalkozóként kerültem ebbe a városba, és ha nincs Jack, valószínűleg a
sok haszonleső martalékává válok. De ő tökéletes érzékkel adott tanácsokat
üzleti ügyekben, és kivétel nélkül be is jött mindegyik! – áradozott tovább a
férfiról, mire Elizabeth égnek emelte szemét.
- Ez
óriási, tényleg – szúrta közbe Bryan unottan – de rátérhetnénk a tárgyra? –
kérdezte kis éllel a hangjában, amivel Elizabeth maximálisan egyet tudott
érteni.
- Igen,
hogyne! Bár, hogy őszinte legyek, nem értem magukat – húzta végig kezét
borostás arcán, melyről jól látszott, hogy napok óta nem érintette penge – ha
nekem ilyen órabérem lenne, bizony boldogan ücsörögnék néma csendben, amíg a
védencem annyit fecseg, amennyit akar...
- Mondja,
magának nem sürgős, hogy kijusson innen? – vágott közbe Elizabeth
türelmetlenül, még mielőtt kibukik a férfiból, mennyit ajánlott neki az apja,
hogy elvállalja a védelmét, mire Abe szomorkásan vont vállat.
- Mit
számít már nekem az idő? – kérdezett vissza válasz helyett keserűen – az
ügyfeleim elpártoltak tőlem, amint kiderült, hogy rendőrségi ügybe keveredtem.
A feleségem eltűnt, ki tudja, talán már nem is él, az üzletem a csőd szélén áll
– sorolta problémáit nyomott hangulatban, majd nagyot sóhajtott – de igaza van,
ügyvédnő! – kapott hirtelen erőre, és kihúzva magát, határozottan nézett annak
szemébe – dolgozzon meg az 500 ezer dollárért, amit az egyetlen barátom kifizet
magának, és juttasson ki innen, hogy mint egy főnix madár, feltámadjak
hamvaimból – jelent meg elszántság az arcán, mire Elizabeth érezte, megáll a
szíve egy pillanatra, Bryan pedig döbbenettel vegyes csalódottsággal, mindent
értőn nézett rá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése