16.
rész
Elizabeth zavartan hajtotta le fejét, és
égő arccal nyúlt a telefonja után, miközben hálát adott az égieknek, amiért
közbeavatkoztak. Tisztában volt vele, hogy ha most nem szólal meg a készülék,
Bryan megcsókolta volna, őt pedig megrémisztette a felismerés, mennyire vágyott
erre a csókra, milyen nagyon ajkán akarta érezni a férfiét. 10 hosszú éve várt
már arra, hogy ismét érezhesse őt, és elkeserítette a gondolat, hogy távol kell
magától tartania. Nem kockáztathatta, hogy apja célpontjává váljon csak azért,
mert ő ezúttal sem képes ellenállni neki, a vonzerejének, a saját érzéseinek.
Amint lepillantott a kijelzőre, és meglátta, hogy apja keresi ilyen kitartóan,
csak még erősebbé váltak félelmei, és az elhatározás, hogy nem engedheti
magához közel a férfit.
- Harrison
– szólt bele távolságtartó hangon a készülékbe, miközben szeme sarkából
figyelte, ahogy Bryan zsebre dugott kézzel, várakozón nézi őt.
- Beszéltél
már Abe-bel? – tért egyenesen a lényegre apja köszönés helyett, mire Elizabeth
elhúzta a száját.
- Igen,
többnyire ezzel kezdem, amikor elvállalom valakinek a védelmét – válaszolta
pimaszul, mire hallotta, hogy apja nagy levegőt vesz, nyilván így elfojtva egy
feltörni készülő választ.
- És?
– sürgette türelmetlenül, hogy tovább beszéljen, de az ügyvédnőnek esze ágában
sem volt felvilágosítani.
- Mit
és? – játszotta meg az értetlent, mire apja ingerülten köszörülte meg a torkát.
- Mindent
harapófogóval kell kihúzni belőled?! – kérdezte mérgesen a férfi, de lányáról
lepergett az egyértelmű utasításnak is beillő kérdés.
- A
részletek csak rám, és az ügyfelemre tartoznak, senki másnak nincs köze hozzá –
jelentette ki Elizabeth határozott hangon, és szinte látta maga előtt, ahogy
apja szürke tekintete elsötétül a haragtól, és dagadni kezdenek az erek
halántékán, amiért nem az történik, amit ő akar.
- Átutaltam
a pénzt! Kötelességed… - kezdett volna bele, de Elizabeth merészen vágott
közbe.
- Kötelességem
a legjobb tudásom szerint képviselni a védelmét, aminek eleget is teszek!
Elégedj meg ennyivel, a többi az én dolgom! – közölte kemény hangon, és figyelmét
elkerülte, hogy Bryan elismerőn húzza fel szemöldökét.
- Egy
óra múlva várlak itthon, hogy beszámolj a fejleményekről! – hagyta figyelmen
kívül a nemleges választ, majd bontotta a vonalat, mire Elizabeth mérgesen összeszorított
ajkakkal csapott az autó A oszlopára. Legszívesebben a földhöz vágta volna a
telefonját, de a józanész megakadályozta ebben. Végtelenül felbosszantotta apja
viselkedése, hogy megint azt hiszi, a pénzéért mindent megkaphat, ő irányíthat.
Egyre jobban gyűlölte ezért, és azáltal, hogy ő elfogadta ezt a pénzt, és
hagyta magát ismét megzsarolni, önmagát is megvetette.
- Rossz
hír? – kérdezte Bryan, kirántva ezzel nyomasztó gondolataiból a nőt, miközben
arcán látszott, van róla sejtése, ki telefonálhatott az imént, annak ellenére
is, hogy nem hangzott el név a beszélgetés során.
- Az
apám volt – válaszolta még mindig ingerült hangon Elizabeth – azt akarja, hogy
menjek el hozzá, és részletesen számoljak be az ügyről.
- Ez
nem is rossz ötlet – mondta ki hangosan Bryan első gondolatát, és majdnem
felnevetett, amikor meglátta a nő kék tekintetében az aggodalmat épelméjűsége
iránt.
- Majd
ha fagy! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, határozottan az
ügyvédnő – elegem van a parancsolgatásaiból! Elvállaltam az ügyet, mert nem
volt más választásom, de nem hagyom, hogy ő dirigáljon! Nincs az a pénz! Tőlem
ítéletnapig várhat, hogy felkeressem!
- Rendben
– bólintott megértőn a férfi, mire Elizabeth gyanakodva nézett rá, ő pedig
folytatta – akkor felkeresem egyedül. Tekintettel arra, hogy Abe Hunter a
legjobb barátjának mondta, nyilván tudna néhány hasznos információval
szolgálni, ami előrébb viheti a nyomozást, hogy kiderítsük, mi történhetett az
asszonnyal, és mennyi köze van hozzá Hunternek. – magyarázta nyugodt hangon,
mialatt megkerülte az autót, és a nő döbbent arckifejezésével mit sem törődve,
beszállt.
- Először
is! Kizárt, hogy elmenj apámhoz! – pattant be mellé a kocsiba a nő
villámgyorsan, és felé fordult – te vagy az utolsó ember a földön, akit látni
akar, azok után, ami történt! Másodszor, miből gondolod, hogy bármi terhelőt
elárulna Hunter-ről, amikor éppen ő fizet azért, hogy kihozzuk a rácsok mögül?
–érvelt okosan, mire Bryan megrántotta a vállát.
- Először
is – kezdte a választ ugyanazzal a kifejezéssel, mint a mellette ülő – sosem
érdekelt, hogy Jack Harrison mit akar – jelentette ki könnyed hangon–
Másodszor, tudok úgy kérdezni, hogy apád észre sem veszi, mennyit árult el a
barátjáról – kacsintott meggyőzőn Elizabeth-re, miközben elfordította a
kulcsot, és kérdőn nézett vissza rá – szóval? Téged, hol tehetlek ki? –
kérdezte együttműködőn, mire az ügyvédnő a másodperc tört része alatt gondolta
végig lehetőségeit. Csábító volt a gondolat, hogy ellentmondjon apjának, de
félt hagyni, hogy Bryan egyedül érkezzen meg az oroszlán barlangjába. Tisztában
volt vele, hogyan fog reagálni az öreg Harrison, amikor meglátja a férfit, és ő
ott akart lenni. Mivel Bryan még mindig várakozón nézett rá, nagyot sóhajtott,
és elhúzva maga előtt a biztonsági övet, bekapcsolta, és szemét megforgatva
szólalt meg.
- Veled
tartok – szűrte fogai között kelletlenül, mire Bryan elnyomott egy mosolyt, és
sebességbe téve az autót, elhagyta a parkolót.
Alig fél órával
később Elizabeth idegesen vett mély levegőt, és tenyere ösztönösen, tudattalanul
simított végig szövetkabátján, miközben arra várt, hogy a hatalmas, fehér
bejárati ajtó feltáruljon előttük. Bryan arcáról nem tudta leolvasni, vajon a
férfit mennyire zaklatja fel a tudat, hogy azzal az emberrel nézhet hamarosan
farkasszemet, aki majdnem börtönbe juttatta, de biztos volt benne, hogy a
látszólagos nyugalom, mely sugárzott belőle, elrejti a lelkében dúló vihart.
- Elizabeth!
Kicsikém! – rántotta ki gondolatai közül Maggie hangja, ahogy széles mosollyal
az ajkán üdvözölte, majd a következő pillanatban magához húzta, és szorosan
megölelte, olyan hévvel, mintha nem is előző nap találkoztak volna utoljára.
Ahogy eltávolodott tőle a házvezetőnő, tekintete kíváncsian futott végig a
vendégen, majd gyanakodva húzta össze szemét, végül a másodperc tört része
alatt ismerte fel a látogatót, és kezét szája elé kapva kiáltott fel – te jó
Isten! Bryan Cassidy?? – tört fel belőle hitetlenkedő hangon, mire Bryan a
viszontlátás örömével mosolygott rá, Maggie azonban félelemmel a tekintetében
pillantott a háta mögé.
- Üdv,
Maggie! – köszönt rá a férfi kedvesen, miközben könnyedén támaszkodott meg az
ajtófélfánál, az asszony pedig kezeit tördelve igyekezett mosolyt erőltetni
magára – rég találkoztunk, nem is gondoltam, hogy emlékezni fog még rám – jegyezte
meg Bryan, mire Maggie kínosan feszengve húzta fel szemöldökét.
- Lehet
téged elfelejteni, fiam? – kérdezett vissza félig komolyan, miközben tekintetét
Elizabeth-re szegezte, ő azonban, figyelmen kívül hagyva a figyelmeztető
villanást, beljebb lépett a házba.
- Apám
a dolgozóban van? – kérdezte látszólag nyugodt hangon, mire Maggie
bizonytalanul bólintott. Elképzelni sem tudta, mi üthetett a lányba, hogy annak
ellenére idehozta régi szerelmét, amit beszéltek. Amikor Bryan is belépett a
hallba, és Elizabeth a dolgozó felé vette volna az irányt, Maggie elkapta a
karját, és tőle szokatlan határozottsággal fordította maga felé.
- Teljesen
elment az eszed, lányom?! – suttogta számon kérő, ideges hangon, miközben
pillantását egy percre sem vette le Bryan-ről, aki zsebre dugott kézzel járkált
körbe a hallban, módszeres aprólékossággal szemügyre véve a családtagokról
készült fotókat, az ősökről festett portrékat a lépcsőház falán. – Hogy
hozhattad ide ezt a szegény fiút? Ha az apád rájön, hogy megint közötök van
egymáshoz…
- Semmi
közünk egymáshoz! Csak és kizárólag munkakapcsolatról van szó – vágott közbe az
ügyvédnő, mihamarabb tisztázva a helyzetet – egyébként pedig, ha úgy tetszik, ő
hozott engem, és nem fordítva – tette hozzá rejtélyesen, amivel elérte, hogy
Maggie értetlenül ráncolta össze homlokát, de megszólalni nem volt ideje, mert
nyílt a dolgozószoba ajtaja és Jack Harrison lépett ki rajta.
- Korán
jöttél – csendült fel a mély, határozott bariton rosszallón, mire Elizabeth a
hang irányába fordult, és rezzenéstelen arccal nézett apjára, aki ezúttal is
tiszteletet parancsoló tekintettel, szálfa egyenes tartással állt sötét
zakójában az ajtó mellett.
- Ahhoz
képest, hogy nem akartam jönni, már az is eredmény, hogy itt vagyok – jegyezte
meg pimaszul, és Jack éppen válaszolni akart, amikor tekintete megakadt a
vendégen. Alig néhány másodpercbe telt csak, amíg felismerte a látogatóban azt
a férfit, akit minden erejével távol akart tartani egyetlen lányától, és száját
összeszorítva, gyűlölettel a tekintetében lépett közelebb hozzá.
- Maga
meg mi a fenét keres a házamban?! – tört fel belőle indulatosan, mire Bryan
nyugodtan állta tekintetét, és büszke csillogással a szemében nyúlt oldalához.
- Feltennék
néhány kérdést a barátjával kapcsolatban – válaszolta, rögtön a lényegre térve,
hiszen elnézve az idősebb Harrison arcát, feleslegesnek látta, hogy
bemutatkozzon. Amikor meglátta kilépni a dolgozóból, minden idegsejtjével arra
koncentrált, hogy a múlt miatt érzett sértettség és harag ne üljön ki arcára.
Ha belegondolt, hogy az előtte álló ember majdnem tönkretette az életét, csak
azért, mert beleszeretett a lányába, még most is elöntötte a düh, de megőrizte
hidegvérét. Most elégedetten látta, hogy Jack csak még ingerültebb lett, ahogy
pillantása a kezében tartott, aranyozott jelvényre esett, és megértette, milyen
minőségben van itt.
- Takarodjon
innen! – szűrte fogai között fenyegetőn, de Bryan meg sem mozdult, csak
kitartón nézett vele farkasszemet, mire amaz lánya felé fordult – Nem gondolod,
hogy ezt meg kellett volna velem beszélned? – kérdezte ingerülten, és amikor
Elizabeth némán állta a tekintetét, rá kellett döbbennie, hogy nem tudja elérni
a férfi távozását, így vendégei legnagyobb meglepetésére, hirtelen nagyot
sóhajtott, és kissé fáradt mozdulattal simított végig homlokán – mindegy, ezt
majd később megbeszéljük. Most vendégünk van – tette hozzá sokat sejtető
hangsúllyal, majd szélesre tárta az otthoni irodájának ajtaját, hogy utat
engedjen a másik félnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése