22.
rész
Bryan kétségeit háttérbe szorítva nézett
bele a tisztán csillogó kék szemekbe. Még most sem volt biztos benne, hogy
helyesen döntött, amikor idejött az étterembe. Egy ideig csak némán figyelte az
egymással szemben ülő ügyvédnőt, és Greg-et, akinek egész idő alatt be nem állt
a szája, és messziről is látszott, egyáltalán nem figyel vacsorapartnerére. Míg
ő láthatóan jól érezte magát, addig a nő egyértelműen unta a társaságát, sőt, a
legtöbbször Bryan úgy vette észre, hogy szíve szerint, azonnal felállt volna.
Amikor úgy határozott, hogy idejön az étterembe, csak meg akart bizonyosodni
róla, hogy megérzése helyes volt, és Elizabeth csak azért fogadta el a férfi
vacsora meghívását, hogy távol tartsa magát tőle, végül ösztönösen cselekedett,
amikor felhívta Mac-et. Barátja és kollégája először nem értette, mit is akar
tőle pontosan, de elég volt megemlítenie az ügyvédnőt, és felvázolni, hogy ki
kell menteni egy szorult helyzetből, már nem is kérdezett tőle semmit, csak
biztosította a felől, hogy perceken belül a helyszínen lesz.
- Honnan
tudtad, hogy itt vagyok? – jött az első kérdés, ami eszébe jutott, mire Bryan
ravaszul pillantott rá.
- Megvannak
a módszereim – válaszolta sejtelmesen, Elizabeth pedig mindent tudón húzta fel
szemöldökét.
- Lelested
a papírról, amire írtam, igaz? – tapintott rá a lényegre azonnal, és abból,
hogy a férfi továbbra is csak sejtelmesen mosolygott, tudta, hogy igaza van. – Ez
az egész, ami itt történt… elég… hogy is mondjam… gyerekes volt a részedről –
somolygott a doktornő, mire az, könnyedén vonta meg vállait.
- Szerintem
inkább agyafúrt és ravasz tervet eszeltem ki – húzta ki magát büszkén, és
szemében vidámság szikrái csillogtak, amivel csak még inkább emlékeztette a nőt
a 10 évvel korábbi Bryan Cassidy-re. – Sietnünk kell – nézett karórájára a
férfi, és amikor Elizabeth értetlenül ráncolta össze szemöldökét, folytatta – Greg
perceken belül rájön, hogy tévedés történt, és visszajön. Addigra el kell
tűnnünk!
- Tessék?
Megőrültél? – hökkent meg Elizabeth, miközben zavartan nézett körbe az étteremben,
és megkönnyebbülten állapította meg, hogy a vendégek már egyáltalán nem
figyelnek rájuk – nem állhatok fel csak úgy, és hagyhatom faképnél Greg-et! –
rázta meg fejét lassan, annak ellenére, hogy szíve szerint, pontosan ezt tette
volna.
- Ó,
értem! – bólogatott Bryan megértőn – el is felejtettem! Tiltja az elit etikett!
Bármilyen szörnyen érezzük is magunkat, a látszat a legfontosabb! Hiszen, hogy
nézne az ki, hogy itt hagysz egy Greg-félét, és velem távozol egy ilyen puccos
helyről – villant keserűség a tekintetében, mire Elizabeth nagyot sóhajtott.
- Nem
erről van szó – nézett mélyen a szemébe őszinte, nyílt tekintettel, és csak
remélte, hogy Bryan sosem gondolná róla, hogy neki bármit is jelent a pénz,
vagy a társadalmi ranglétra. Úgy tűnt a férfi hisz neki, mert bólintott.
- Rendben!
Akkor gyere velem! – nyújtotta felé kezét, és várakozón nézett rá, Elizabeth
pedig esze és szíve között őrlődött. Tekintete a férfi arca és nyitott tenyere
között vándorolt. Mindennél jobban szerette volna az estét szerelme társaságában
tölteni, de túl nagy volt a kockázat, hogy valaki meglátja őket, és apja fülébe
jut. – Nos, Dr. Harrison? Hajlandó felrúgni az illemet, és szembe menni az
elvárásokkal? – húzta fel kihívón a szemöldökét Bryan, és ez volt az a pont,
ami átbillentette a nőt kétségein, így józan esze tanácsának ellenére
elmosolyodott, és mély levegőt véve helyezte kezét a férfiéba, aki boldogan
mosolygott rá, és húzta ki maga után az étteremből sietős léptekkel. 20 perccel
később ráérős tempóban sétáltak a belvárosban. A kellemes tavaszi idő
felfrissítette a levegőt, a naptól átvette a műszakot a hold, és az világította
meg az utcai lámpák fényét hiányoló kis utcákat. Elizabeth eltöprengett rajta,
milyen rég volt már, hogy csak úgy, mindenféle cél nélkül bolyongott volna a
kis városban. Az üzletek kirakatai fényárban úszva csábították be a vásárlókat
kedvezményes áraikkal, míg itt-ott utcai ételárusok tűntek fel.
- Hogy
vetted rá az őrmestert, hogy részt vegyen Greg átverésében? – törte meg a
csendet Elizabeth, mire a mellette lépkedő Bryan megvonta vállát.
- Fülig
beléd esett, szóval, nem került sok energiámba – mesélte elnéző mosollyal szája
szegletében – szegény feje azt hiszi, ő Rómeó, te pedig Júlia – nevetett
halkan, mire Elizabeth megtorpant, és meglepetten nézett fel rá, ő pedig
magyarázatképpen fűzte hozzá – tudod, két ellenséges világ. A rendőrség, és a
védőügyvédek. Azon dolgoznak, hogy megnehezítsék a másik életét.
- Igen
– nevette el magát a nő is – romantikus – húzta el száját, miközben tovább
indultak, és akaratlanul is arra gondolt, ennél találóbban nem is
fogalmazhatott volna az őrmester, leszámítva, hogy az ő történetében Bryan volt
Rómeó, és az akadályt nem a munkájuk, sokkal inkább származásuk jelentette,
éppen úgy, ahogy Shakespeare történetében.
- Mire
gondolsz? – nézte fürkészőn a nő arcát, Bryan, akinek feltűnt, hogy hirtelen
milyen szótlanná vált.
- Csak
arra, hogy már másodszor maradtam éhes miattad – hazudta látszólag sértett
hangon, mert a világ minden kincséért sem árulta volna el, mi járt valójában a
fejében. – Először, amikor megjelentél az irodámban, és munkára fogtál, pedig
éppen vacsorát rendeltem volna magamnak – magyarázta tovább, mivel Bryan
láthatólag nem értette bűnösségének okát. – Másodszor, amikor „megmentettél”.
Szívesen megkóstoltam volna a steak-et – biggyesztette le szomorkásan ajkát, de
a szemében pattogó vidám szikrák elárulták, hogy csak játszik a férfival, aki
bűnbánó arcot vágva, hajolt meg előtte.
- Őszintén
sajnálom! – játszotta túl Greg parodizálását, mire Elizabeth égnek emelte tekintetét
– engedd meg, hogy kárpótoljalak egy vacsorával – ismételte meg annak korábbi
szavait ugyanolyan fennhéjázó, múlt századot idéző stílusban, az ügyvédnő
azonban hirtelen elkomolyodott.
- Egy
feltétellel – szólalt meg halkan, mire Bryan is komolyan nézett vissza rá. A nő
hangjából érezte, hogy most nincs ideje a tréfának, és feszült figyelemmel
várta a folytatást – ma este nem akarok Harrison lenni! Önmagam szeretnék
lenni, elvárások, szabályok nélkül… - tette hozzá vadul dobogó szívvel, mialatt
kibontotta a haját, és hagyta, hogy a szőke, hullámos fürtök a vállára
omoljanak, mire Bryan bólintott, és a látványtól megbabonázottan, halványan
elmosolyodott, anélkül, hogy tudta volna, mit jelentenek a szavak.
- Rendben
– fogta meg a nő kezét finoman – ez esetben, bízd rám magad – kacsintott rá
vidáman, megtörve a feszültséget, Elizabeth pedig megkönnyebbülten adta át
magát a pillanatnak. Úgy érezte, mindazok után, amin keresztülment az elmúlt
években, jár neki egyetlen este, amikor elfelejti az apját, elfelejti, hogy
tilos közel engednie magához a mellette lépkedő férfit, akinek kézfogásából
annyi biztonság áradt, hogy minden akadály leküzdhetőnek tűnt. Talán éppen
ezért hitte 20 évesen is, hogy ők ketten felvehetik a harcot apja ellen, most
azonban szilárdan eltökélte, hogy nem gondol erre. – Itt is vagyunk – torpant
meg hirtelen Bryan egy kis boksz előtt, mely fölött a neontábla élénken villogó
betűkkel hirdette, hogy itt kapható a város legfinomabb hamburgere. Néhány perc
múlva már békésen falatoztak egymással szemben állva egy asztal mellett, és
kortyolták a hideg üdítőt mellé, Elizabeth pedig élvezettel harapott bele a jól
fűszerezett húsba, mely könnyedén omlott el szájában, megbizseregtetve
ízlelőbimbóit. Az idejét sem tudta, mikor evett utoljára ilyen jóízűen, vagy
egyáltalán mikor vett magának utoljára gyors ételt, de ma este mindent pótolni
akart, amit az elmúlt 10 évben kihagyott.
- El
tudom képzelni, milyen látványt nyújthatok ebben a ruhában egy streetfood étkezde előtt – mosolygott
öniróniával Elizabeth, mire Bryan látványosan végigmérte.
- Ha
feszélyez, nyugodtan vedd le – javasolta komisz tekintettel – engem nem zavarna
– tette hozzá látszólag könnyedén, mire Elizabeth kihívón harapta be alsó
ajkát, és elégedetten nyugtázta, hogy Bryan szájában megáll a falat, amit addig
rágcsált.
- Nem
is tudom… - ráncolta össze szemöldökét, mintha valóban elgondolkodna a
lehetőségen – nem lennék túl alulöltözött egy szál csipkés fehérneműben? –
kérdezte aggodalmas hangon, miközben szája sarkában mosoly bujkált. – A melltartóm
selyemből van, és a ruha kivágása miatt épphogy csak takarja a… - húzta tovább
a férfi idegeit, aki nagyot nyelt, és szaporábban lélegezve nyalta meg
kiszáradt ajkát, ahogy elképzelte az előtte állót az említett ruhadarabban,
mialatt tekintetével követte az ügyvédnő ujját, ahogy lassan végighúzza a
V-kivágás vonalán.
- Hagyd
abba! – kérte mélyet sóhajtva, elvágva a mondat folytatását, mire Elizabeth
vidáman kacsintott rá – veszélyes nő vagy – mormogta Bryan, mialatt hatalmasat
kortyolt kólájából, a nő pedig követve példáját, megvonta a vállát.
- Igen,
mondták már – bólintott egyetértőn, és önfeledten nevetett fel, amikor meglátta
Bryan elgyötört arckifejezését. A vacsora további részében kedélyesen
beszélgettek filmekről, zenéről, ráfeledkeztek az utcán sétáló párocskákra,
kutyájukat futtató idősebbekre, vagy a családokra, akik meghitt nyugalomban
rótták a város utcáit. Amikor végeztek, Bryan kérdőn nézett a nőre, miközben
kidobta vacsorájuk maradékát.
- Készen
állsz a következő programra? – kérdezte huncut csillogással a szemében, mire
Elizabeth gyanakvón nézett vissza rá.
- Mire
készülsz? – kérdezte cseppnyi aggodalommal a hangjában, de Bryan nem válaszolt,
csak ismét kézen fogta, és abba az irányba indult vele, amerre a családokat
látták sétálni. – Bryan! – nevetett fel hitetlenkedve a nő, amikor meglátta,
hogy a férfi egyenesen a vidámpark felé vezeti, mely a városka melletti
folyóparton épült, és tavasztól őszig várta a családokat. A villódzó fények, a
hangos zene, a különböző sátrak, ahol célba lőhettek, dobhattak értékes
jutalomért a látogatók, harsányan invitálták egyre beljebb a népet. A körhinta
és a dodgem túlságosan vonzó volt ahhoz, hogy a gyerekek ellen tudjanak állni
neki, míg a hatalmas óriáskerék a szerelmespárokat csábította egy kis romantikára
a felhők közé, ahonnan tökéletes látvány tárult eléjük a kivilágított városra.
Bryan egyenesen a pénztárhoz lépett, de amikor két jegyet akart váltani, és
zsetonokat kért, Elizabeth megfogta a karját, és hátrébb húzta – nem vagyunk
már kamaszok, kinőttünk ebből! – figyelmeztette elnéző mosollyal, de Bryan
magabiztosan nézett rá.
- Megegyeztünk,
hogy rám bízod magad, emlékszel? – húzta fel kérdőn szemöldökét, majd azonnal
folytatta – le merném fogadni, hogy legalább 10 éve nem jártál itt – idézte fel
első közös randevújukat, melyet aztán számtalan követett. – Ugyan már, Liz! Azt
mondtad, önmagad akarsz lenni! Bízz bennem! Én tudom, ki vagy! – nézett
komolyan a szemébe, mire Elizabeth nagyot nyelt, végül megadón bólintott. Az
este további részében el kellett ismernie, hogy helyesen döntött, amikor háttérbe
szorítva kétségeit, átadta magát a szórakozásnak. Bryan-nel szinte az összes
standot kipróbálták, célba lőttek, ahol természetesen a férfi az összes
pálcikát eltalálta, az árus legnagyobb bosszúságára, mely csak még nagyobb
lett, amikor meglátta a férfi oldalán a jelvényt. Az ajándékot, egy hatalmas
plüss medvét Elizabeth egy, a stand mellett sírdogáló kislánynak adta, aki nem
kapott ajándékot, és akinek hiába igyekeztek elmagyarázni szülei, miért nem választhat
a plüssök közül. A vacsorára evett hamburger után fagyit vettek, kipróbálták a
körhintát, felültek az óriáskerékre, miközben régi történeteket elevenítettek
fel, és rengeteget nevettek. Elizabeth-nek egy percre sem jutott eszébe az
apja, vagy az ügyvédi iroda, sem Abe Hunter. Ismét 20 éves volt, gondtalanul és
felhőtlenül boldog, mintha vakáción lenne az egyetemről, és kiélvezte minden
percét annak, hogy Bryan-nel lehet. Miközben a vattacukor maradékát
csipegették, egy zsákbamacska árus mellett haladtak el, Bryan pedig odalépett.
- Kettőt kérek! -–nyújtotta át a pénzt, mialatt Elizabeth kidobta a pálcikát,
ami a vattacukorból maradt, és kíváncsian lépett a férfi mellé – lássuk,
mennyire vagyunk szerencsések – adta át a nőnek az egyik csomagocskát, míg a
sajátját izgatottan kezdte kibontani. Amikor meglátta tartalmát, hangosan
felnevetett. Egy kulcstartó volt benne, amelyen az „I love Minnesota” felirat díszelgett – azt hiszem, a
bilincskulcsaimra teszem – humorizált kissé csalódottan, majd érdeklődve fordult
Elizabeth felé, aki némán tartotta kezében az ajándékot, melyet a saját
zsákbamacskája tartalmazott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése