24.
rész
Képtelen volt felfogni, amit hallott. A
korábbi boldogságot, és nyugalmat hidegzuhanyként mosta le róla a csalódás, és
a fájdalom, mely átjárta testét a gondolatra, hogy Elizabeth ismét ellöki
magától. A nő szavai szöges ellentétben álltak azzal, ahogy hozzásimult, ahogy
viszonozta csókját, ahogy megremegett a karjaiban. Egyértelműen érezte, hogy
vágyik az érintésére, és most nem értette, miért emelt falat ismét maguk közé.
- És
ha én nem akarom lezárni? – kérdezte ugyanolyan halkan, de hangjából jól
érezhető volt az elszántság, Elizabeth pedig tudta, hogy most kell erősnek
lennie. Egyetlen estét engedélyezett magának, amikor félretette valódi életét,
amikor elnyomta magában apja fenyegetését, az abból eredő félelmet, és ez az
este véget ért. Nem is kívánhatott volna ennél csodálatosabb befejezést, de nem
lett volna fair Bryan-nel szemben, ha meghagyja abban a hitben, hogy ennek
lehet folytatása. Bármennyire fájt is, le kellett zárnia, méghozzá úgy, hogy a
férfinak eszébe se jusson ismét közeledni hozzá.
- Kénytelen
leszel – vett mély levegőt, és büszkén felszegett állal lépett távolabb tőle,
Bryan pedig elgyötörten nézte végig, hogy megint felkerül a rideg,
megközelíthetetlen álarc, és a vidám, fesztelen, könnyed Elizabeth átadja
helyét a kimért, racionális gondolkodású ügyvédnek, akivé vált. – Bármi is volt
közöttünk évekkel ezelőtt, az már a múlt. Kellemes volt az este, és ki ne
szeretné felidézni a régi emlékeket, de…
- Bármi
is volt közöttünk? – vágott a szavába Bryan és tekintetében keserűség
csillogott, ahogy a nőt hallgatta. – Őszinte, tiszta szerelem volt, és ezt te
is pontosan tudod! – emelte meg kissé hangját, mely szinte kiabálásnak hatott a
természet csendjében.
- Tiszta
szerelemnek nevezni egy kis nyári kalandot felesleges túlzás – húzta el száját
becsmérlőn Elizabeth, miközben lenyelte a torkában keletkezett gombócot, és
hálás volt, hogy a hold is elbújt szégyenében a felhők mögé, amiért ilyen aljas
módon degradálta le szerelmüket a férfinak, így az nem láthatta a könnyeket
csillogni szemében. – Sajnálom, ha te többnek érezted – húzta ki magát,
miközben táskájából elővette mobilját, és taxit hívott, bediktálva azt az
utcát, melyhez a park hátsó kijárata vezetett, így nem kellett átsétálnia a
vidámparkon. Miközben telefonált, Bryan hitetlenkedve nézte. A fájdalom, mint
egy tőr járta át szívét, mialatt nem győzte ostorozni magát, amiért olyan
ostoba volt, hogy egy percig is elhitte, Elizabeth kényszerből cselekedett
évekkel ezelőtt. Már akkor tudta, hogy ismét fájdalmat fog okozni neki a nő,
amikor először meglátta a kapitányságon, mégis volt olyan balga, hogy hagyta
magát reménykedni. Ugyanakkor nem tudta kiverni fejéből, amit Maggie mondott,
és a nyakában függő medál is megerősítette abban, hogy nem azt mondja szerelme,
amit valójában érez. „A másik fele már régóta
nem az enyém” – visszahangzott fülében, amit korábban mondott neki, mialatt
az ügyvédnő eltette mobilját, és amikor el akart menni, megragadta a karját,
így megállásra kényszerítve. Nem túl szorosan, nehogy véletlenül fájdalmat
okozzon, de ahhoz elég határozottan, hogy az meglepetten nézzen rá, miközben
közelebb lépett hozzá. Figyelmét nem kerülte el, hogy amaz gyorsabban veszi a
levegőt, és nagyot nyel, amikor pedig tekintete találkozott a nőével, és
meglátta benne csillogni a könnyeket, végképp összezavarodott. A szavak, melyek
végig égették lelkét, szöges ellentétben álltak azzal, ahogy Elizabeth reagált,
és úgy tűnt, neki legalább akkora fájdalmat okozott, hogy ki kellett mondania
azokat.
- Nyári
kaland? – kérdezte suttogva, miközben olyan közel lépett hozzá, hogy forró lehelete
égette a cseresznyeajkakat – az elmúlt 10 évben minden áldott nap gondoltam
rád, és ugyanúgy vágyom rád, mint a legelején – folytatta rekedtes hangon,
miközben egész szorosan húzta magához a doktornőt – és te is ugyanúgy remegsz
meg a karjaimban, mint akkor – halkult el még inkább a hangja, és Elizabeth-nek
elállt a lélegzete, amikor megérezte a forró ajkakat, ahogy finoman
megcsókolják a nyakán lüktető eret. Szíve kihagyott egy ütemet, amikor a férfi
puha nyelve ingerlőn szántott végig nyaka vonalán, majd apró csókokat lehelt
arcára, és amikor elért ajkához, forrón tapadt az övére, neki pedig ösztönösen
nyíltak meg ajkai, így utat engedve kutató nyelvének, és nagyot sóhajtva
viszonozta a gyengéd, de annál szenvedélyesebb csókot. Végül mégis erőt vett
magán, és két kezét megtámasztva a széles mellkason, eltolta magától a férfit.
- Elég
legyen! – remegett meg kissé hangja, miközben nagyokat lélegzett, hogy
uralkodni tudjon vágyain. Mindent megadott volna érte, ha átadhatná magát a
csóknak, ha belesimulhatna a férfi karjaiba, és elmenekülhetne vele egy olyan
világba, ahol nincs Jack Harrison, és nem fenyegeti veszély szerelmét, de
tisztában volt vele, hogy nem tűnhet el a valóság elől. Bármilyen álomképet is
épít fel, a valóság előbb-utóbb rátöri az ajtót, és neki szembe kell néznie
azzal, hogy ő okozta Bryan vesztét, mert nem volt elég bátor, hogy távol tartsa
magát tőle– Hagyd ezt abba! Lezártam a múltat – jelentette ki határozottan,
mire Bryan fürkésző tekintettel mérte végig, és figyelmét nem kerülte el, hogy
Elizabeth idegesen nyalja meg alsó ajkát.
- Mitől félsz ennyire? – kérdezte halkan, és kék
szeme, mintha a lelkéig látott volna a nőnek, akinek ezúttal még a hold sem
sietett a segítségére. Éppen ellenkezőleg, teljes fényében ragyogott le rájuk,
megvilágítva kettejüket, és felfedve minden titkot a nő arcán, amit az minden
erejével igyekezett leplezni.
- Nem
félek semmitől – húzta ki magát büszkén, miközben távolabb lépett, hogy
Bryan-nek esélye se legyen ismét hozzáérnie, és kizökkentenie – egyszerűen csak
megváltoztam. Már nem elég, hogy testileg vonzódom valakihez! Biztonságot
keresek, mind anyagilag, mind érzelmileg! – hazudta szemrebbenés nélkül, mire
Bryan kétkedve ingatta meg fejét.
- Ezek
szerint, amit irántam érzel, az pusztán testi vonzalom? – kérdezte somolyogva,
és arcán jól látszott, egy szavát sem hiszi el a nőnek, de Elizabeth állta a
tekintetét, ő pedig folytatta – ezt a nagy biztonságot Greg-től várod? – húzta
el száját gúnyosan, az ügyvédnő pedig igyekezett nem kimutatni rosszullétét,
mely megkörnyékezte a gondolattól.
- Talán
– válaszolta bizonytalanul, melyről szilárdan hitte, hogy nem vette észre a
férfi, végül erőt vett magán, és kicsit magabiztosabban folytatta – soha nem
derül ki, ha esélyt sem adok neki.
- Ez
igaz – bólintott egyetértőn, majd érdeklődve nézett a nőre – nem gondolod, hogy
egy esély nekem is járna? – kérdezte komolyan, és hangjában ezúttal semmi
gúnyt, vagy élcelődést nem lehetett felfedezni. Elizabeth szíve szerint
szorosan hozzásimult volna, és biztosította volna róla, hogy soha senki nem
veheti fel vele a versenyt a szívében, és soha senki nem nyújthat számára olyan
biztonságot, mint ő, ennek ellenére könnyedén rántotta meg vállát.
- Kaptál
– válaszolta érzelemmentes hangon, ami éles fájdalmat generált a férfi
szívében, de igyekezett figyelmeztetni magát, hogy ezt csak a félelem mondatja
a nővel – és amire abban az időben szükségem volt, meg is kaptam tőled – nyelt
nagyot, hogy könnyebben jöjjenek ajkára a szavak, miközben viszolygott magától,
amiért megint fájdalmat okoz a férfinak. – Az nem a te hibád, hogy ugyanez ma
már nem elég – halkult el hangja, éppen abban a pillanatban, amikor megszólalt
a telefonja, ő pedig megkönnyebbülten nyúlt utána. A vonal végén a korábban
hívott taxi társaság diszpécsere figyelmeztette, hogy a kocsi, amit rendelt,
megérkezett, és a hatodik utca sarkán vár rá. Miután ígéretet tett, hogy pár
perc múlva ott lesz, bontotta a vonalat. – Mennem kell – tette el mobilját, majd
sietve átnyújtotta a férfinak a kabátot, és anélkül, hogy hátranézett volna,
elindult a hatodik utca felé, miközben könnyei végig folytak arcán. Bryan némán
tartotta kezében a kabátot, melyen érezni lehetett az ügyvédnő illatát,
miközben keserűséggel vegyes csalódottsággal nézett utána. Lehet, hogy tévedett? – vetült fel benne a kérdés. Talán tényleg nem jelentett a nőnek semmi
többet azon a nyáron, mint egy laza kalandot, könnyed kikapcsolódást, amíg
ismét elkezdődik egy újabb egyetemi félév? – záporoztak fejében a kérdések.
Végül mély levegőt vett, és felöltve kabátját elindult, hogy meg se álljon a
Harrison házig. Amikor határozottan bekopogott, Maggie már hálóruhája fölött
köntöst viselve nyitotta résnyire az ajtót, de azonnal szélesre tárta, amikor
meglátta, ki a váratlan esti látogató. Arcáról jól leolvasható volt a döbbenet,
miközben Bryan engedély nélkül lépett beljebb. Tudta, hogy talán esztelenül
cselekszik, de képtelen volt tovább bizonytalanságban lenni. Tudnia kellett
kérdéseire a válaszokat, mert csak így hozhatta meg azt a döntést, hogy tovább
harcoljon Elizabeth-ért, vagy hagyja elmenni, és akárcsak ő, megpróbálja
lezárni a múltat.
- Mit
keresel itt, fiam? – kérdezte suttogva a házvezetőnő, nyilván azért, hogy Jack
még véletlenül se ébredjen fel.
- Csak
egyetlen kérdést szeretnék feltenni magának, Maggie – közölte határozott
hangon, kertelés nélkül, mire Maggie némán bólintott, és fejével a konyha
irányába bökött, így jelezve, hogy amaz kövesse. Amint bezárult mögöttük az
ajtó, az idős nő nyugodtabban tett oda vizet melegedni, majd két bögrét az
asztalra – szeretett engem? – hangzott fel a fontos kérdés a nyomozó szájából,
és nem kellett nevet mondania ahhoz, hogy mindketten tudják, kire gondol.
Maggie keze megállt a mozdulat közben, ahogy tea filtert helyezett a bögrékbe,
Bryan pedig vadul dobogó szívvel várta a választ.
- Nem
– ejtette ki halkan a választ, és Bryan úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták
volna. Korántsem erre a válaszra számított, de el kellett viselnie az
igazságot. Nagyot nyelve bólintott, de amikor fel akart állni, Maggie folytatta
– még mindig szeret – igazította helyre a kérdést, hangsúlyosabban megnyomva a
jelen időt, hogy biztosan értse Bryan. Annak ellenére, hogy talán okosabb lett
volna hazudnia, nem vitte rá a lelke, hogy fájdalmat okozzon az előtte ülő,
kétségbeesetten ránéző férfinak. Bryan először értetlenül nézett rá, majd ahogy
felfogta a szavak értelmét, megkönnyebbült sóhaj távozott a tüdejéből.
- Miért
hagyott el? Miért mondta, hogy nem jelentettem neki semmit, és miért lök el
magától most is? – záporoztak a kérdések, remélve, hogy itt megkaphatja rájuk a
válaszokat, de legnagyobb csalódására, Maggie nemet intett fejével.
- Egyetlen
kérdésről volt szó, fiam! – emelte fel ujját figyelmeztetőn, majd folytatta,
miközben forró vizet töltött a filterekre, és a konyhát csak hamar betöltötte a
teakeverékek finom illata. – Megkaptad a választ! Idd a teát, és ne bolygasd a
múltat! Hagyd a régi sebeket, és hagyd Elizabeth-et is! Ne akard, hogy
megbánjam, amiért őszinte voltam veled! – kérte komolyan belenézve a férfi
szemébe – Ha Elizabeth ellök magától, annak nyomós oka van. Ha nem mondja meg,
miért, annak is – bölcselkedett, miközben lassan kortyolt bele a forró
folyadékba. – Tartsd ezt tiszteletben. – kérte olyan határozottsággal a
szemében, melyet még sosem látott benne korábban a férfi. Bryan néhány
másodpercig hezitált, végül nehezen bólintott.
- Rendben
– állt fel az asztaltól, anélkül, hogy akár egyetlen alkalommal is belekóstolt
volna a teába, de mielőtt távozott, még visszanézett – megígérem, hogy semmit
nem teszek, amit Elizabeth ne akarna – ígérte komolyan, de Maggie figyelmét nem
kerülte el a huncut csillogás a kék szemekben, és amikor egyedül maradt, nehéz
szívvel sóhajtott. Hirtelen ráeszmélt, hogy akárcsak 10 évvel ezelőtt, ezúttal
is számtalan álmatlan éjszakának néz elébe, mégsem tudott volna más választ
adni Bryan szomorúsággal és fájdalommal teli kérdésére. Csak remélni merte,
hogy ezúttal mindkét fiatal okosabb lesz, és együtt tényleg le tudják győzni
Jack Harrison-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése