13.
rész
A férfi, aki a hófehér, lombikokkal,
kémcsövekkel, és mikroszkóppal zsúfolt asztal előtt görnyedt, kétségkívül nem
lehetett más, csak Jeremy Nelson, annál is inkább, mivel rajta kívül egy
teremtett lélek sem volt a helyiségben. A hatalmas, neonfényekkel megvilágított
teremben a légy zümmögését is meg lehetett hallani, és Jeremy riadtan rezzent
össze, amikor Meghan és Eric mögött becsukódott az ajtó.
- Ma…
maguk meg kik? – dadogta ijedten, miközben nagyokat nyelve igazgatta az orráról
lecsúszó, fekete, vastagkeretes szemüvegét, mely karikatúra-szerűen nagy volt
kis fejére, és csak még inkább kihangsúlyozta keskeny arcát. Meghan szeme
észrevétlenül futott végig a férfin, miközben megállapította magában, hogy a
fehér köpeny alatt megbújó kordbársony nadrág, a hozzá választott, barna,
kockás ing, és a szürke nyakkendő, mely ferdén lógott nyakában, tökéletesen
hozta a laboros sztereotípiákat. Kevés, vékony szálú haját oldalra fésülte, és
a doktornő nem tudta eldönteni, hogy a csillogást annak tudhatja be, hogy
túlzásba vitte a hajzselét, vagy csak régen látott már sampont közelről. A
pillanat tört része alatt vetette el még a lehetőségét is annak, hogy Jeremy és
Lisa között bármi lehetett volna, mialatt beljebb lépett.
- Dr.
Jeremy Nelson? – kérdezte halványan mosolyogva, mire amaz idegesen bólintott, ő
pedig folytatta – Dr. Meghan Altman vagyok, a traumatológián dolgozom, itt a
kórházban – mutatkozott be, remélve, hogy csökkenti a férfi idegességét, mire
annak világítóan kék szemei most Eric-re vándoroltak. – Ő Eric Taylor nyomozó,
és csak azért jöttünk, hogy feltegyünk néhány kérdést.
- K..
kérdést? Nekem? Mégis, miben tudnék én segíteni? – kezdett el nyakkendőjével
zavartan játszadozni, miközben nyakát nyújtogatta, mintha szorítaná az úri
viselet.
- Például
abban, hogy milyen kapcsolatban állt Lisa Fisher-rel – vette át a szót
határozottabb hangon Eric, mire Jeremy zavartan kezdett nevetgélni, mint egy
kisiskolás, akit az osztálytársai azért cikiznek, mert látták egy lánnyal.
- Lisa
Fisher? Nem is tudom… én… semmilyen kapcsolatban sem álltam vele – rázta fejét,
miközben sűrűn pislogott mellé.
- Akkor
az nyilván merő véletlenség, hogy az elmúlt hetekben többször is beszéltek
telefonon, ugye? – kérdezte a nyomozó felhúzott szemöldökkel, és figyelmét nem kerülte
el, hogy Jeremy végig húzza mutatóujját az ing nyakánál. – Gyakran megesik
magával, hogy olyanokat hív fel, akikhez semmi köze? – folytatta Eric, mire
Jeremy megnyalta kiszáradt ajkait, melyek szinte már cserepesek voltak. – Adok
még egy esélyt, és megkérdezem újra. Milyen kapcsolatban állt Lisa Fisher-rel?
– nézett bele mélyen a férfi szemébe, Jeremy pedig hátradőlt a széken.
- Munkakapcsolat
– válaszolta halkan – semmi más csak… munkakapcsolat – ismételte meg mereven
maga elé bámulva, mire Eric hosszú léptekkel elé állt, elővette mellényzsebéből
a dokumentumot, melyet korábban Meghan is látott, és a laboros orra alá dugta.
- A
többi kollégáját is hetente háromszor felhívja? – kérdezte komoly hangon,
Jeremy pedig levette szemüvegét, és nyakkendőjének végével törölgetni kezdte,
majd újra orrára helyezte, és nagyot nyelt.
- Tudtam,
hogy baj lesz belőle – motyogta maga elé, kezeit tördelve, miközben fejét
ingatta, mint, aki nem hiszi el, hogy tényleg ez történik vele. – Ő azt mondta,
senki nem jön rá… de én éreztem, hogy nem jó ez így… - mantrázta, kizárva két
látogatója jelenlétét, mire Eric felhúzott szemöldökkel nézett a doktornőre,
majd ujját halántékához érintve, körkörösen mozgatni kezdte, és még fütyült is
hozzá halkan, így jelezve, hogy szerinte az előttük ülő megbuggyant. Meghan
rosszallón vonta össze szemöldökét, miközben ő is közelebb lépett Jeremy-hez. –
Igen, ezért vannak itt. El kellett volna utasítanom! Nemet mondani… bajban
vagyok… nagyon nagy bajban – halkult el a hangja, és észre sem vette a doktornőt,
aki szinte már előtte állt.
- Dr.
Nelson – szólította meg halkan, mire az, felkapta fejét, és kétségbeesetten
nézett vissza rá – mit akart Lisa? – kérdezte nyugtató hangon, és néhány percig
azt hitte, nem is fog választ kapni, végül a laboros nagyot sóhajtott.
- Vérmintákat
hozott, jelöletlen kémcsövekben – nyögte nehezen, miközben lába ütemesen járt a
gurulós szék talpazatán. – Arra kért, hogy elemezzem őket, de amikor iktatni
akartam, közölte, hogy nem hivatalosan kéri. Én mondtam neki, hogy ezt nem
lehet, hogy tiltja a kórházi etikett, de… - akadt el egy pillanatra, majd
hirtelen, Eric lenagyobb meglepetésére, fülig vörösödve, elmosolyodott – de ő
nagyon szépen tudott kérni. Mármint, ahogy rám nézett, tudják… ellen tudtam
állni egészen addig, amíg meg nem ígérte, hogy velem vacsorázik… - vonta meg
vállait szégyenlősen, mire Eric sokatmondón nézett Meghan-re, aki azonban
igyekezett figyelmen kívül hagyni a célzást.
- Milyen
vérminták voltak ezek? – kérdezte Meghan, mire Jeremy megvonta a vállát.
- Fogalmam
sincs, azt nem mondta – válaszolta őszinte hangon – igazából azt sem tudta
megmondani, mit keressek, csak arra kért, futtassak le egy általános
ellenőrzést mindegyiken.
- Megtette?
Ezért beszéltek olyan sokat telefonon? – vette át a szót ismét Eric, mire a
férfi megrázta a fejét.
- Nem…
vagyis, megtettem, de nem ezért beszéltünk – javította ki magát zavartan –
azért hívogatott, mert minél hamarabb kézhez akarta kapni az eredményeket.
Hiába mondtam neki, hogy ez nem így működik! – simított végig homlokán idegesen,
és látszott rajta, hogy még mindig felzaklatja, amiért nem etikusan járt el, és
a kórház erőforrásait felhasználva vett részt egy kétes ügyben. – A protokoll
szerint kellett eljárnom, vagyis először a hivatalosan beérkezett mintákkal
kellett végeznem. Ez beletelt jónéhány napba, mire végül tudtam időt szánni a
tőle kapott vérre is.
- Hol
vannak az eredmények? – kérdezte Meghan, remélve, hogy abból talán rájöhet, mit
keresett olyan elszántan Lisa, hogy még vacsorázni is hajlandó lett volna
elmenni Jeremy-vel, de legnagyobb sajnálatára, Jeremy széttárta vékony karjait,
melyen úgy nézett ki a bő fehér köpeny, mintha szárnyai lettek volna.
- Nem
tudom. Lisa két nappal ezelőtt elvitte őket – válaszolta sajnálkozó hangon,
mire Meghan bosszúsan csettintett nyelvével, majd hirtelen közelebb lépett a
férfihoz, aki ijedten gurult hátrébb a székével.
- Emlékszik
rá, milyen eredményeket kapott? Vagy talált-e bármi furcsát, ami indokolhatta,
hogy Lisa vizsgálatot kérjen? – záporoztak a kérdések, mire Jeremy erősen
gondolkodni kezdett, végül megrázta a fejét.
- Sajnálom,
de nem – erősítette meg szóval is a választ – meg sem tudom számolni, mennyi
minta fut át a kezeim között.
- Azért
köszönöm – sóhajtott csüggedten Meghan, majd Eric-re nézett, aki fejével
intett, hogy indulhatnak, de Jeremy hangja megállította őket.
- Gondolják,
hogy… - akadt el mondata közben, ahogy mindketten érdeklődve felé fordultak –
vagyis… azt hallottam, hogy Lisa öngyilkos lett… gondolják, hogy a közös
vacsora miatt? – kérdezte félszegen, mire Meghan először hitetlenkedve nevetett
fel, de azonnal elkomolyodott, amikor látta, hogy a laboros komolyan gondolja a
kérdést, Eric pedig elhúzta száját.
- Meg
tudnám érteni – jegyezte meg, mire Meghan erőteljesen vágta oldalba, ő pedig
égnek emelte a szemét – de nyugodjon meg, nem a tény, hogy magával kell
vacsoráznia, hajszolta öngyilkosságba. Sőt, olyannyira nem, hogy az sem kizárt,
megölték. – tette hozzá, és tekintetét egy pillanatra sem vette le a
laborosról, akinek elnyílt szája meglepetésében, és kikerekedtek szemei, melyek
most még nagyobbnak látszódtak a vastag dioptriás szemüveg mögött.
- Meg…
megölték? Úgy érti, hogy meggyilkolták? – kérdezte remegő hangon, majd hirtelen
elfehéredett, és amikor Eric komolyan bólintott, idegesen kezdte el rágcsálni a
körmét, miközben fel-alá járkált a laborban. – Mi van, ha azok miatt a
vérminták miatt tette valaki? Mi van, ha azt hiszi, én is tudok valamit?! –
merült el egyre inkább saját képzeletvilágában, majd kétségbeesetten nézett
mindkettőjükre. – De én nem tudok semmit! Esküszöm! Én csak elemeztem őket,
ahogy Lisa kérte, és nem is emlékszem az eredményekre!
- Rendben,
nyugi! – veregette vállon Eric közönyös hangon Jeremy-t – ha elkapjuk a
tettest, megmondjuk neki! – ígérte meg száraz hangon, majd a választ meg sem
várva, karon ragadta a doktornőt, és kihúzta maga után a folyosóra, hogy aztán
meg se álljon a liftig. Meghan-nek nem volt egyszerű lépést tartani vele, de
amikor beszálltak a liftbe, kíváncsian fordult a nyomozó felé.
- Miért
mondtad neki, hogy Lisa-t megölték, amikor te sem hiszel ebben? – kérdezte
felhúzott szemöldökkel, mire Eric meredten a lift ajtót bámulva, vonta meg
vállait.
- Lehet,
hogy megtérek – válaszolta sejtelmesen, majd folytatta – kíváncsi voltam, hogy
reagál – tette hozzá, és Meghan azonnal tudta, nem lesz hajlandó többet
elárulni.
- Megtérsz?
– kérdezett inkább a mondat elejére, mire a nyomozó elszakította pillantását a
hideg fémről, és belenézett a meleg barna szemekbe.
- Egyre
több a furcsaság ebben az ügyben – ráncolta össze szemöldökét elgondolkodva –
kezdve a jobb kézen lévő vágással, egészen odáig, hogy ismeretlen eredetű
vérmintákat hoz fel elemzésre, megkockáztatva, hogy az Etikai Bizottság elé
kerül, ha kiderül. Van egy olyan érzésem, hogy a barátnőd belenyúlt valamibe,
amibe nagyon nem kellett volna. – jegyezte meg halkan, mire Meghan
megkönnyebbülten lélegzett fel, és nézett bizakodón a férfira.
- Ezek
szerint, nyomozni fogsz az ügyben? – kérdezte reményteli hangon, mire Eric
komolyan nézett vissza rá.
- Ha
eddig nem tűnt fel, hogy éppen azt teszem, akkor elég rosszul csinálhatom –
válaszolta, megkerülve az egyenes választ, de azonnal folytatta, még mielőtt
Meghan beleélte volna magát – ez még korántsem jelenti azt, hogy valóban
gyilkosság történt! – emelte fel ujját Eric figyelmeztetőn. A doktornő először
tiltakozni akart, vitatkozni, felsorolni a tényeket, melyek az ő elméletét
igazolták, végül meggondolta magát, és lassan bólintott.
- Most
mi következik? – nézett várakozón a férfira, aki egy pillanatig hezitálni
látszott, mint, aki nem biztos abban, milyen választ kellene adnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése