19.
rész
Tisztán emlékezett rá, hogy előző éjszaka,
amikor kihalászta a kanapé alól a könyvecskét, annak fedőlapján Meghan nevét
olvasta, a doktornő most mégis azt állította, hogy nem az ő tulajdona a napló.
- Ez
nem is az én írásom! – rántotta ki gondolatai közül Meghan hangja, aki időközben
belelapozott a könyvecskébe, és idegenként néztek vissza rá a jegyzetek, és
kézzel írt sorok – ez… Lisa írása – nyögte nehezen, elcsukló hangon, hiszen
ezer közül is megismerte volna barátnője kézírását. Nem egyszer csipkelődött
vele, hogy olyan rondán ír, hogy akár orvos is lehetne, mire Lisa kikérte
magának, és tüntetőleg emelte fel Meghan jegyzettömbjét. Meghan látta maga
előtt, ahogy hitetlenkedve csóválja fejét, telt ajka csibészes mosolyra
húzódik, és úgy válaszol neki. „Te
viszont simán letagadhatnád, hogy orvos vagy! Ki látott még ilyen szépen írni
egy dokit?” – hallotta lelki füleivel barátnője kedves, lágy hangját. „Attól még, hogy olvasható, nem kimondottan
szép!” – kapta el tőle a határidőnaplót, mire Lisa rosszallón csóválta meg
a fejét. „Fogadjunk, hogy katatón
skizofréniába esnél, ha két percre meg kellene válnod ettől a határidőnaplótól”
– jósolta meg komiszul, majd komolyan hozzátette, „ha egyszer fontos üzenetet akarnék hagyni neked, a legbiztosabb helye
itt lenne. Annyit lapozod, hogy hamarabb megtalálnád, mintha a hűtőszekrényre
ragasztanám” – tette hozzá, és, ahogy ezek az emlékek eszébe jutottak,
hirtelen világossá vált előtte, miért keresgéltek a lány szobájában hiába.
- Ha
ez nem a te kézírásod, és nem a te határidőnaplód, akkor miért a te neved
szerepel a fedőlapon? – tolta az orra elé a kis, kemény lapot Eric, aki
időközben visszaért a nappaliból.
- Azért,
hogy biztosan nálam kössön ki, és el is olvassam – válaszolta halkan Meghan,
miközben finoman végig simított a fedélen, majd egyetlen mozdulattal tépte le a
nevével ellátott vinyettát, amely alatt Lisa neve állt. Mivel Eric értetlenül
nézett rá, folytatta – ha nem az én nevem áll rajta, becsomagolom, és átadom
Lisa többi holmijával együtt a szüleinek. Így viszont magamnál tartottam volna,
és kíváncsiságból belelapozok, hogy, mi lehet. Lisa nekem szánta azt a cetlit,
a kóddal és telefonszámmal, arra az esetre, ha történik vele valami –
gondolkodott hangosan, mire a nyomozó kételkedve húzta el száját.
- Akkor
nem ártott volna, ha a kód mellé odaírja azt is, hogy melyik gyógyszerhez
tartozik – jegyezte meg szarkasztikusan, de Meghan elengedte füle mellett a
megjegyzést.
- A
kódot nem ismerem, ez igaz. Valami újfajta gyógyszer lehet – rágcsálta alsó
ajkát elgondolkodva, és figyelmét elkerülte, hogy Eric nagyot nyel, ahogy
tekintete oda vándorolt. – De a telefonszámot tudom, kihez tartozik – tette
hozzá lassan, mire a nyomozó várakozón nézett rá. – Ez Kenneth száma.
- A
panziósé? – kérdezett vissza gúnyosan Eric, így utalva rá, hogy szállást
ajánlott a doktornőnek, mire az, égnek emelte tekintetét, és összeszorított
ajkakkal, hogy ne csússzon ki megjegyzés a száján, bólintott. – Mondd csak, az
összes kollégád számát fejből tudod, vagy csak azokét, akiknek saját háza, és
kettőnél több hálószobája van? – gonoszkodott, miközben igyekezett lelke
legmélyére száműzni a féltékenység zöld szemű szörnyét, mely megkörnyékezte.
- Na
és, ha csak az ő számát tudom? Akkor mi van? – húzta fel kihívón a szemöldökét
Meghan, miközben közelebb sétált a nyomozóhoz. – Ő legalább nem szánalomból
csókolna meg! – csúszott ki a száján meggondolatlanul, mire Eric döbbenten
meredt rá.
- Szánalomból?
Te azt hiszed… - rázta hitetlenkedve a fejét a férfi, ahogy megértette, mire
gondolhatott Meghan, amikor szabadkozni kezdett a csók miatt – te azt hiszed,
hogy szánalomból csókoltalak meg?
- Talán
nem? – kérdezett vissza válasz helyett a doktornő, miközben átkozta magát
ostobaságáért, amiért nem tudott parancsolni nyelvének – mi más okod lett volna
rá? Szívből gyűlölsz minden orvost, beleértve engem is! Olyan rossz véleménnyel
vagy rólunk, mintha legalábbis tömegpusztító fegyvereket gyártanánk Irán
számára, ezen kívül, ha jól emlékszem, amikor utoljára szóba került, hogy bármi
lehetne kettőnk között, azt válaszoltad, hogy előbb mérgeznéd meg a kávémat,
rémlik? – emlékeztette a Bruce-szal való beszélgetésre a doktornő, amit
kihallgatott, mire Eric tétován vonta meg vállát.
- Igen…
rémlik, ahogy az is, hogy te inkább meginnád, semmint, hogy velem… szóval, hogy
mi ketten… - köszörülte meg torkát zavartan, miközben a megfelelő szavakat
kereste, és bosszankodva vette tudomásul, hogy egyáltalán nem találja őket. –
Egyébként pedig, visszacsókoltál! – húzta ki magát győzelemittas mosollyal,
amikor rájött, mégis van valami a tarsolyában, amivel visszavághat.
- Tessék?
– hökkent meg Meghan, akit egészen váratlanul ért az ellentámadás, mire Eric
lassan bólogatni kezdett.
- Úgy
bizony, visszacsókoltál! Méghozzá, nem is akárhogyan – halkult el a hangja,
miközben közelebb lépett a doktornőhöz, és figyelmét nem kerülte el, hogy az
nagyot nyel, ő pedig folytatta – ami a szánalmat illeti… hidd el, az volt az
utolsó érzelem, ami mozgatott abban a pillanatban – vándorolt tekintete az
érzéki ajkakra, melyeknek ízét most is az ajkán érezte.
- Nem
érdekel, mi mozgat! – lépett távolabb a férfitól felszegett állal, majd torkát
megköszörülve, várakozón nézett rá – a lényeg, hogy Lisa valamiért
felkiáltójellel jelölte meg Kenneth telefonszámát. Mi a következő lépés?
Beszélünk vele? – faggatta a nyomozót, igyekezve visszaterelni a beszélgetést
az ügyre, de legnagyobb meglepetésére, Eric megrázta a fejét.
- Csak
én beszélek vele, te kiszállsz a nyomozásból – jelentette ki ellentmondást nem
tűrő hangon, mire Meghan hitetlenkedve kapkodott levegő után.
- Ezt,
hogy érted? Megígérted, hogy ha segítek, részt vehetek az ügyben, és nem az
oldalvonalról kell végig néznem! – ellenkezett mérgesen, de Eric
hajthatatlannak bizonyult.
- Nem!
Én azt ígértem, hogy addig velem tarthatsz, amíg kiderítjük, mi is történt pontosan!
Abban állapodtunk meg, hogy ha Lisa-t valóban megölték, félreállsz! Emlékszel?
– idézte fel az orvosi pihenőben lezajlott beszélgetést, mire a doktornő
makacsul fonta keresztbe karjait.
- Nem
hajíthatsz ki csak úgy! – vonta össze mérgesen szépen ívelt szemöldökét, de
Eric rezzenéstelen arccal nézett vissza rá.
- Nem?
Akkor figyelj! – kacsintott rá merészen, majd az ajtó felé indult, de Meghan
megelőzte, és élő akadályt képezve állt meg előtte, ő pedig bosszúsan
sóhajtott. - Értsd meg, hogy a te védelmedben teszem! Akármibe is keveredett
Lisa, az rád is veszélyes lehet! A nyomozás a rendőrség dolga! Én rendőr
vagyok, te nem! – zárta volna rövidre a témát, de Meghan dühösen villámló
szemekkel nézett vissza rá.
- Ne
lengesd a zászlót, nincs ünnep! Ne felejtsd el, hogy Lisa halálát
öngyilkosságként kezeltétek volna, ha én nem tartok ki az álláspontom mellett!
– emlékeztette a férfit, aki kelletlenül ismerte el, hogy igaza van, de ezt a
világ minden kincséért sem vallotta volna be neki.
- Sokra
mentél volna az álláspontoddal, ha én nem akartam volna segíteni! – vágott
vissza sértetten, majd nagy levegőt vett, és nyugalmat erőltetett magára. – Túl
veszélyes! Nem engedem, és kész! Ez az utolsó szavam! – jelentette ki
határozottan, mire Meghan meglepetten húzta fel szemöldökét.
- Ne-em?
– kérdezte gúnyosan – mondd csak, feltűnt, hogy nem kértem engedélyt? –
folytatta pimaszul, és amikor Eric nem válaszolt, csak bosszúsan
összeszorította ajkát, tovább beszélt – Lisa a legjobb barátnőm volt! Tartozom
neki annyival, hogy a végére járok ennek az ügynek! Veled, vagy nélküled, de ki
fogom deríteni, ki ölte meg! – közölte megmásíthatatlan hangon. Eric először
ismét tiltakozni akart, de ahogy végignézett az elszántan csillogó tekinteten,
a makacsul összeszorított ajkakon, a szigorúan összevont szemöldökön, be
kellett látnia, hogy úgysem nyerhetne.
- Önfejű,
makacs nőszemély! – tört fel belőle tehetetlenül, amiért képtelen
megakadályozni, hogy veszélybe sodorja magát, de Meghan rezzenéstelen arccal
nézett vissza rá – tudod, mit? Rendben! Ha meg akarod öletni magad, csak rajta!
Én biztos, hogy nem asszisztálok hozzá, és azt is kiverheted a fejedből, hogy
bármilyen információt megosztok veled a nyomozás során! – tette hozzá kemény
hangon, majd a választ meg sem várva, idegesen tépte fel az ajtót, és vágtatott
ki a lakásból. Meghan lassan engedte ki a tüdejében tartott levegőt, miközben
tanácstalanul nézett körbe a lakásban, és azon tanakodott, mivel kezdjen. Abban
biztos volt, hogy beszélnie kell Kenneth-tel. Bár Eric elvitte magával a
cetlit, fotografikus memóriájának köszönhetően, tisztán emlékezett a kódra. Ez
volt az oka annak is, hogy Kenneth számát is fejből tudta, ahogy rajta kívül
még sok más kollégáét is, de ezt a világért sem vallotta volna be a nyomozónak.
Éppen elindult a hálószobába, hogy átöltözzön, amikor ismét nyílt a bejárati
ajtó, és Eric durcás tekintetével találta szemben magát.
- Itt
hagytál valamit? – kérdezte felvont szemöldökkel – a jó modorodat ne itt
keresd! – tette hozzá csípősen, de a férfi figyelmen kívül hagyta a
megjegyzést. Ha őszinte akart magához lenni, fogalma sem volt róla, miért jött
vissza. Az ajtó előtt hadakozott egymással esze és szíve. Esze azt súgta, jól
tette, hogy távozott, és rendőrként nem teheti meg, hogy egy civilt von be a
nyomozásba, szíve azonban félve remegett meg a gondolatra, hogy Meghan is Lisa
sorsára juthat. A gondolat, hogy a doktornő meghalhat, csak azért, mert ő nincs
mellette, és nem védi meg, gúzsba kötötte, és képtelen volt elhagyni a
lépcsőházat. Végül meggyőzte magát, hogy rendőrként köteles megvédeni az
állampolgárokat, ráadásul Meghan mellette van a legnagyobb biztonságban.
Kétsége sem volt afelől, hogy nem blöfföl, valóban folytatná a nyomozást, akkor
pedig a legjobb, ha mellette van.
- Én
diktálom a feltételeket – közölte szenvtelen hangon, és amikor a doktornő
értetlenül nézett vissza rá, folytatta – részt vehetsz a nyomozásban, nem
zárlak ki semmiből, de azt teszed, amit én mondok! Ha csak egyszer is
vitatkozol velem, vagy nem úgy cselekszel, ahogy mondom, és ezzel veszélybe
sodrod magad, kiraklak az ügyből. Világos voltam? – nézett mélyen a barna
szemekbe keményen, Meghan pedig hezitálni látszott. Bár minden vágya volt, hogy
részese lehessen a Lisa gyilkosa utáni kutatásnak, Eric feltételei túl kemények
voltak. Be kellett látnia azonban, hogy egyedül valószínűleg nem sokra menne,
ráadásul azt sem szabadott elfelejtenie, hogy Eric-nek igaza van, rá is veszély
leselkedhet. Végül nagy nehezen bólintott.
- Rendben
– bökte ki nehezen a beleegyező választ, mire a nyomozó örömtelenül konstatálta
az alkut.
- Csodás
– húzta el száját, majd ismét az ajtó felé fordult – induljunk! – nyitotta ki,
és meglepetten fordult meg, amikor észrevette, hogy Meghan tanácstalanul
álldogál a szoba közepén, és láthatólag eszébe sincs követni őt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése